A portugál válogatott szerdán érkezett meg a nemzetközi repülőtérre Szarajevóba a Bosznia-Hercegovina elleni péntek esti EB-pótselejtezőre. A helyiek sajátos módon üdvözölték a csapatot.
Egervári Sándor szövetségi kapitány a pénteki, valamint a négy nappal később, Lengyelországban sorra kerülő összecsapást elsősorban a kísérletezésre használja majd.
Valamivel túl a félidőn rosszul áll a magyar súlyemelés szénája a franciaországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon: ha most lenne vége a csúcsviadalnak, egyetlen női emelő se indulhatna a piros-fehér-zöld színek képviseletében a jövő nyári londoni ötkarikás játékokon.
Szélig Viktor gyomorpanaszok miatt kihagyja a miskolci tornára készülő magyar jégkorong-válogatott csütörtöki edzéseit, de reményei szerint a pénteki első fordulóban már pályára léphet Japán ellen.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a Haladás Sopron Bank-DVSC-TEVA mérkőzésen a hazai szurkolók részéről történt rendzavarás miatt a Haladást írásbeli figyelmeztetésben részesítette.
A pénteki, Liechtenstein elleni, valamint a keddi évzáróra, a lengyelek elleni poznani találkozóra készül Telkiben a magyar labdarúgó-válogatott. Egervári Sándor szövetségi kapitány és a visszatérő Gera Zoltán beszélt az újságíróknak a találkozókról, illetve arról, hogy mit jelent Albert Flórián emléke a játékosoknak.
Kondás Elemérrel a kispadon a klub történetének legjobb fél szezonján van túl a Loki, 11 győzelemmel és négy döntetlennel, a tréner meglehetősen magasra tette a lécet.
Igazán szerencsésnek vallhatják magukat a sztárfocisták. Nem csak jól keresnek és a reflektorfényben állnak, emellett még bombázó barátnőikre is büszkék lehetnek. Az egyik angol fociblog összegyűjtött 13 dögös fehérneműmodell focistabarátnőt. Neked Walcott, Crouch, vagy Sergio Ramos nője jön be jobban? Szavazz!
Hosszú kihagyását követően kezdőként tér vissza a magyar labdarúgó-válogatottba Gera Zoltán, az együttes csapatkapitánya pénteken, a Liechtenstein elleni barátságos mérkőzésen. Az angol West Bromwich Albion légiósa legutóbb március 29-én, a hollandok otthonában elszenvedett 5-3-as Eb-selejtezős vereség alkalmával húzhatta magára a címeres mezt.
A brazil labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen Sandro és Hernanes találatával kétgólos győzelmet aratott a gaboni nemzeti csapat felett Libreville-ben.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Egyes hírek szerint súlyos lábsérülést szenvedett Christian a WWE egyik legismertebb pankrátora. A kanadai „harcos” a szervezet Európai turnéjának, brüsszeli állomásán sérült meg egy Sheamus elleni mérkőzésen.