Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott jelenlegi magját alkotó, főként 26 éves korosztály szép eredményeket érhet el a következő években. A szakember erről a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt.
Mint korábban beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros tegnapi edzésén részt vett az angol negyedosztályú Hereford United magyar védője, Kovács János is, aki a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, szívesen igazolna a zöld-fehérekhez, de döntés csak jövő héten várható.
Több tízmillió forintot mozgat meg az Ungvári-ügy - tudta meg az InfoRádió. A doppingolás miatt két évre eltiltott cselgáncsozó esete a fellebbezés után a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) kerülhet, ennek milliós nagyságrendű költségei vannak, míg az Ungvári Attila ártatlanságában bízók hamarosan komoly nyomravezetői díjat tűznek ki. A sportoló azzal védekezik, hogy az italába tiltott szereket…
A gyorsaságimotoros-világbajnokság Brit Nagydíjának első szabadedzésén a KTM-mel versenyző Sebestyén Péter a 24. helyen végzett. A francia Johann Zarco zárt az első helyen, mögötte pedig Nicolás Terol lett a második, míg Sergio Gadea a harmadik.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Dallas Mavericks kosárlabdacsapata átvette a vezetést az NBA-nagydöntőben, miután a finálé 5. mérkőzésén hazai pályán 112–103-ra legyőzte a Miami Heatet. A meccs nagy triplaesőt hozott, többek között a Miamiban játszó Mario Chalmers is dobott egyet, mégpedig a félpályáról.
Ha azt hittük eddig, hogy a pókeresek minden képzeletet felülmúltak már a nyert vagy vesztett összegek terén, akkor rossz hírünk van: újabb bombát robbantottak az 1 millió dolláros nevezéssel!
Gay saját bevallása szerint közel sem adott ki mindent magából múlt szombaton, amikor Clermontban a világ idei legjobb eredményével, 9.79 mp-cel nyerte meg a férfi 100 métert.
A bajnok Videoton és a kupagyőztes KTE képviseli ma délelőtt az MLSZ székházában sorsolás útján döntötték el, hogy melyik csapat rendezze a Szuperkupa-döntőt. A szerencse végül a Magyar Kupát megnyerő Kecskemétnek kedvezett, így a KTE hazai pályán fogadhatja a Videotont.
A bajnok Videoton és a kupagyőztes KTE képviselői ma délelőtt az MLSZ székházában sorsolás útján döntötték el, hogy melyik csapat rendezze a Szuperkupa-meccset. A szerencse végül a Magyar Kupát megnyerő Kecskemétnek kedvezett, amely így hazai pályán fogadhatja a fehérváriakat.
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-TEVA hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint hétfőn kezdődik a felkészülés a csapat számára, a játékosok pedig rögtön edzéssel indítanak, míg az orvosi vizsgálatokra és a különböző tesztekre keddtől kerül sor.
A 2010-es KorszakVáltó Határon Túra sikere után a Vuelta Sportiroda 2011-ben is megszervezi az Erdélyt és Magyarországot összekötő nagyszabású kerékpártúrát. Az augusztus 13. és 20. közötti esemény legfőbb célja, hogy segítse a közvetlen kapcsolatteremtést az anyaország és a határon túl élő magyarság között. A várhatóan több száz fős „mezőny" 8 nap alatt, 100 települést érintve, Gyimesbükk és…
Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója komoly nyári erősítést tervez a zöld-fehéreknél, aminek kapcsán az elmúlt két hétben közel 300 játékost nézett meg. A szakember a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt erről.
Az egyiptomi első osztályú labdarúgó-bajnokságban lejátszott Al-Maszri–ENPPI összecsapás a hazaiak 1–0-s győzelmével ért véget. A mindent eldöntő gól a 88. percben született, miután a mali Eliassou Issiaka félpályáról előreívelt labdáját alaposan elnézte a vendégek kapusa.
A Real Madrid fellebbezett az Európai Labdarúgó-szövetség által José Mourinhóra kirótt ötmérkőzéses eltiltás ellen. A portugál edzőt a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén és azt követően történt incidensek miatt büntette meg az UEFA.
Az olimpiai bajnokok hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek példaértékűnek tekintsék: a sport gyakorlása legalább olyan fontos, mint bármilyen tanulmányi eredmény elérése - mondta Czene Attila sportért felelős államtitkár pénteken Budapesten a Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium fennállásának 150. éve alkalmából rendezett ünnepségen.
Lipcsei Betta a blogjában női szemmel tekint a labdarúgó NB I és a focivilág egyéb történéseire. Mostani bejegyzésében a magyar válogatott San Marino elleni meccséről és Dzsudzsák Balázs küszöbön álló, nagy vitákat kavaró szerződéséről is beszél.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros akár már péntek délután megegyezhet Lázok Jánossal – adta hírül az ftcnews.com. Filipovics Vladan, a játékos ügynöke szerint már csak az utolsó simítások hiányoznak a szerződés aláírásához.
A sonline.hu információi szerint ha az anyagiakban is meg tudnak egyezni a felek, akkor Sitku Illés a BFC Siófok labdarúgócsapatánál folytathatja a pályafutását.
Kettős Audi-sikert hozott a Le Mans-i 24 órás verseny csütörtök éjszakai hivatalos időmérő edzése, így a német gyár autói rajtolhatnak az első sorból a szombat délután 15 órakor kezdődő franciaországi megbízhatósági viadalon.
A Vörösök hosszú ideje sérült csapatkapitánya üdvözölte Jordan Henderson leigazolását, mi több, a Sunderlandtől érkező 20 éves középpályást méltó utódjának tartja.
Úgy tűnik, a Real Madrid megtalálta a legmegfelelőbb módszert arra, miként csábítsa magához napjaink egyik legígéretesebb tehetségét. A „királyi gárda” már ezen a nyáron megegyezne az anyagiakról a Santosszal és brazil Neymarral, de csak a következő idénytől foglalkoztatná a játékost...
Két évvel (egy esztendővel plusz opcióval egy továbbira) szerződést hosszabbított a Heerenveen labdarúgócsapatával Otigba Kenneth – adta hírül a beol.hu.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a világelső Rafael Nadal három játszmában, 6:3, 5:7, 6:1-re győzött Radek Stepánek ellen a londoni Queen's Clubban zajló ATP-tenisztornán. Az egyik labdamenetben Nadalnak a háló felé kellett rohannia, hogy visszaüsse a labdát. Ez sikerült is, ám a spanyol elcsúszott, egyenesen a hálóba, így a pont Stepáneké lett. Igaz, a cseh játékos amúgy is visszatette a…
A negyedik helyen kiemelt Bulgakova Vaszilisza nem jutott be a döntőbe a 10 ezer dollár összdíjazású nyíregyházi salakpályás női tenisztornán, miután pénteken két sima játszmában kikapott a másodikként rangsorolt montenegrói Danka Kovinicstól.
Rekordszámú néző látogatott ki a Bundesliga 2010–2011-es idényének mérkőzéseire, az átlag nézőszám 42.101 volt – adta hírül a Német Labdarúgó Liga (DFL).
Rekordszámú néző látogatott ki a Bundesliga 2010–2011-es idényének mérkőzéseire, az átlag nézőszám 42 101 volt – adta hírül a Német Labdarúgóliga (DFL).
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City olasz csatárát, Mario Balotellit ezúttal Milánóban kapták gyorshajtáson, aminek következtében a rendőrség 380 eurónyi pénzbírságra ítélte, valamint 10 büntetőpontot adtak a jogosítványához.
A Wigan menedzsere visszautasította a Villa állásajánlatát. A birminghami egyesülettől szívbetegsége miatt közös megegyezéssel távozott Gerard Houllier, lázasan keresik utódját.
Szalay Ferenc, a Parlament sport- és turisztikai bizottságának alelnöke a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: a megyei bajnokságban részt vevő csapatok is gyűjthetnek pénzt utánpótlás-nevelésre és létesítményfejlesztésre.
A gyorsaságimotoros-világbajnokság Brit Nagydíjának második szabadedzésén is a 24. helyen végzett Sebestyén Péter. Az első gyakorláshoz hasonlóan a francia Johann Zarco zárt az élen, mögötte a brit Danny Webb lett a második, míg a német Jonas Folger a harmadik.
Manchester -- Megveszi családtagjai hallgatását Ryan Giggs (37). A Manchester United futballistájának egyre dagadó szexbotránya újabb fejezettel gazdagodott.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa dupla fizetést ajánlott a Wigant irányító Roberto Martíneznek, a spanyol szakember azonban nemet mondott a felkérésre. A birminghami gárda Gérard Houllier távozása után a megüresedett menedzseri pozícióra keresi a megfelelő szakvezetőt.
A magyar női röplabda-válogatott három szettben kikapott a csehektől az Európa-liga B-csoportjának pénteki találkozóján. A két együttes szombaton ismét megmérkőzik egymással.
Az idén százéves Vasas SC ügyvezetése és a Vasas Jégkorong Kft. tulajdonosai hosszabb egyeztetéseket követően újabb egy esztendőre megállapodtak, aminek értelmében közösen kívánják tovább működtetni az utánpótláscsapatokat.
Sáfár Szabolcs az osztrák labdarúgó-bajnokságban szereplő Wacker Innsbrucknál folytatja a pályafutását. A 36 esztendős kapus ingyen került új csapatához, ahová egy évre írt alá.
Paks -- A labdarúgó-NB I meglepetéscsapatának vezetői és játékosai álmukból felkeltve is tudják, mennyit kell még aludniuk június 20-ig, illetve 30-ig.