2014. október 3. péntek

okt. 3
13:14
Eb 2016: Costa, Piqué és három újonc is a spanyol keretben (She)
Kijelölte 23 fős keretét a Szlovákia és Luxemburg elleni Európa-bajnoki selejtezőkre Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki ismét meghívót postázott a legutóbbi két mérkőzésről lemaradó Gerard Piquének, valamint a sérüléséből felépülő, s azóta csúcsformában futballozó Diego Costának.
okt. 3
13:16
Röplabdás jelölt a Nemzet Sportolója címre (She)
Újabb jelölt került abba a névsorba, amelyből kikerül majd az a sportember, aki a Grosics Gyula halála miatt megüresedett helyet elfoglalhatja a Nemzet Sportolói között. Dr. Kotsis Attiláné, a neves röplabda-szakember igencsak illusztris társaságba került.
okt. 3
13:30
Vidi: Annak van szerencséje, aki tesz is érte - Gyurcsó (She)
Gyurcsó Ádám, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton támadója csapata honlapján, a vidi.hu-n értékelte a fehérváriak eddigi teljesítményét, és beszélt a Pécsi MFC elleni hétvégi bajnokiról.
okt. 3
13:30
Nincs helyük a HÖK-ben a gólyatábori erőszakban érintetteknek (Behaviour)
Azonnali hatállyal lemondásra szólít fel a HÖOK elnök.
okt. 3
13:32
Videó: fejjel állította a földbe ellenfelét az ausztrál rögbis (She)
Az új-zélandi csapatkapitány megúszta nyaktörés nélkül az Ausztrália–Új-Zéland rögbimérkőzést, miután ellenfele felöklelte és fejjel állította a földbe a találkozó 2. percében. A vétkes Jordan Jackson-Hope megdöbbent, amikor megkapta a piros lapot Liam Howley kiemeléséért.
okt. 3
13:48
Diáksport: közös futás élsportolókkal a Magyar Diáksport Napján (She)
Több mint 800 iskola mintegy 200 ezer diákja kapcsolódik be a Magyar Diáksport Napja rendezvényeibe és tölt két órát mozgással pénteken.
okt. 3
13:49
Hónap edzője: Szeptemberben is tarolt a Vidi trénere (Agroinform)
Szeptemberben a Videoton vezetőedzője, Joan Carillo lett az NB I-es csapatkapitányok szavazatai alapján a hónap edzője.
okt. 3
13:50
Anglia: közös megegyezéssel távozott Bogdánék menedzsere (She)
Távozott posztjáról Dougie Freedman, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton Wanderers menedzsere. A szakember és a Bogdán Ádámot is a soraiban tudó csapat vezetősége közös megegyezéssel döntött a szerződésbontás mellett.
okt. 3
13:52
Arsenal: Senki sem kritizálhat - Danny Welbeck (She)
Danny Welbeck a szerdai Arsenal–Galatasaray (4–1) Bajnokok Ligája-mérkőzésen triplázott, és kihasználva ezt a remek lehetőséget, odaszúrt a Manchester United menedzserének, Louis van Gaalnak.
okt. 3
14:24
MU: Rooney megváltozott, nem elég „mocskos” - Scholes (She)
Paul Scholes, a Manchester United korábbi labdarúgója szerint a „vörös ördögök” csapatkapitánya, Wayne Rooney túl kedves mostanában az ellenfelekkel.
okt. 3
14:42
Tíz-tíz jelölt az év atlétája címre (Infostart)
Tíz férfi és tíz női versenyző neve szerepel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) pénteken nyilvánosságra hozott listáján, közülük kerül ki a 2014-es esztendő legjobb atlétája.
okt. 3
14:42
F1: továbbra is fenyeget a tájfun Szuzukában (She)
A legfrissebb időjárási előrejelzések szerint továbbra is „nagy fenyegetettséget” jelent a hétvégi Forma 1-es Japán Nagydíj helyszínéhez közeledő tájfun.
okt. 3
14:44
Arsenal: Podolski trollkodott, „lehomérozta” Welbecket - kép (She)
Lukas Podolski láthatóan unatkozik. Az Arsenal labdarúgócsapatának padra „száműzött” német támadója azért el tudja foglalni magát a játékpercek nélkül is, most épp legújabb csapattársával, Danny Welbeckkel szórakozott egy kicsit.
okt. 3
15:00
Felkészülés: Anglia kétszer is összecsap Olaszországgal (She)
Március 31-én Olaszországban játszik felkészülési mérkőzést az angol labdarúgó-válogatott.
okt. 3
15:00
Magyar válogatott: Dárdai összecsaphat Capellóval (Agroinform)
November közepén az orosz csapattal játszhat felkészülési mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott.
okt. 3
15:18
Portugália: 36 évesen válogatott kerettag a Real korábbi védője (She)
Kihirdette első keretét a portugál válogatott szövetségi kapitányaként Fernando Santos, aki a közvélemény legnagyobb meglepetésére Ricardo Carvalhónak is meghívót postázott. A Monaco 36 esztendős középhátvédje – aki három évig a Real Madrid szolgálatában állt – 2011 őszén lemondott a nemzeti csapatban való további szereplés lehetőségéről, de Santos rávette a folytatásra.
okt. 3
15:20
MLSZ: újabb módosítás az MTK Ligakupa-meccsén (She)
Miután csütörtökön megváltozott a Balmazújváros–MTK Ligakupa-mérkőzés időpontja, pénteken a pályaválasztói jog is felcserélésre került.
okt. 3
15:22
Asztalitenisz: Póta 12 helyet előrelépett a világranglistán (She)
Póta Georgina pályafutása legjobbjaként a 26. helyen áll a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) legfrissebb, októberi világranglistáján.
okt. 3
15:36
NB I: újabb FTC-játékos lehet bosnyák válogatott Besic után (She)
Emir Dilaver, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros védője nem tagadja, szeretne bekerülni a bosnyák válogatottba.
okt. 3
16:12
DVSC: Roppant fontos meccs előtt állunk - Brkovics (She)
Dusan Brkovics, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC játékosa reméli, hogy a hétvégén legyőzik és megelőzik a tabellán a Honvédot.
okt. 3
16:12
Karrier: Végleg magához láncolhatja Falcaót a Manchester United (Agroinform)
A kolumbiai támadó egyelőre adós maradt a gólokkal, ennek ellenére Louis van Gaalék már a leigazolásán dolgoznak.
okt. 3
16:14
Női kézi: nem fellebbez tovább a Fradi, marad a KEK (She)
A Ferencváros női kézilabda-szakosztályának vezetősége úgy határozott, hogy nem fellebbez az európai szövetség legutóbbi döntése ellen, amelyben másodfokon is elutasította a csapat óvását a lipcsei Bajnokok Ligája-selejtezőn történtek ügyében, ezzel eldőlt, hogy a Fradi a KEK-ben folytatja.
okt. 3
16:16
Roma: „A mi Pirlónk dönthet a Juventus ellen” (She)
Damiano Tommasi, az AS Roma labdarúgócsapatának korábbi játékosa szerint kedvenc együttese végre megtalálta a saját Andrea Pirlóját.
okt. 3
16:18
Román-magyar: „Szeretném, ha nem érkezne magyar szurkoló” (She)
A sportszerűtlen megnyilvánulások megelőzéséről tárgyalt Bukarestben Razvan Burleanu, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke Asztalos Csabával, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökével.
okt. 3
16:20
DVTK: már a Fradi-meccs végén elkezdhetik a lelátó bontását (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK stadionjának rekonstrukciója már a szombati, Ferencváros elleni mérkőzést követően elkezdődhet, bizonyos állóhelyi részek lebontásával.
okt. 3
16:30
Videó: félelmetesen tüzes hangulat a Zürich-'Gladbachon (She)
Jóban, rosszban, esőben, kánikulában, Európa-ligában, Bundesligában... A német szurkolók mindenhová elkísérik a Borussia Mönchengladbach labdarúgócsapatát. Most a svájci FC Zürich stadionjában csináltak tüzes hangulatot a drukkerek a Zürich–'Gladbach Európa-liga-mérkőzésen, azonban mindez csupán 1–1-es döntetlenre volt elég. Nézze meg a vendégek látványos szurkolását!
okt. 3
16:32
Tenisz: bombameglepetés - nem bírt szlovák ellenfelével Nadal (She)
Rafael Nadal hatalmas meglepetésre három szettben vereséget szenvedett a szlovák Martin Klizantól Pekingben.
okt. 3
16:48
Póta már 26. a világranglistán (Infostart)
Póta Georgina pályafutása legjobbjaként a 26. helyen áll a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) legfrissebb, októberi világranglistáján.
okt. 3
16:48
Videó: edzői sorsokról döntő hétvége jöhet az NB I-ben (She)
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Diósgyőr a Ferencvárost fogadja otthonában. Tomiszlav Szivics csapata futballünnepre készül, szép játékkal szeretné legyőzni az FTC-t. A Sport Televízió két műsorvezetője azonban nem csak ezért várja a hétvégét. Lipcsei Betta és Molnár Mátyás az NSO Tv „Nulladik félidő” című bajnoki beharangozójában a hétvége mérkőzéseiről beszélgetett.
okt. 3
17:06
Női kézi: régi-új vezetőedző váltja Konkolyt Vácon (She)
A mai naptól az Ipress Center Vác női kézilabdacsapata Ottó Katalin személyében régi-új vezetőedzőt kapott. Az új vezetőedző feladata a csapat és az alapok újraépítése lesz. Konkoly Csaba előző vezetőedző a mai naptól nem folytatja munkáját a csapattal.
okt. 3
17:08
Gyász: végső búcsút vettek Sándor Károlytól (She)
Végső búcsút vettek pénteken Sándor Károlytól, az MTK 75-szörös válogatott, legendás futballistájától, akit több százan kísértek el utolsó útjára.
okt. 3
17:10
Válogatott: Hogy sikerül Szalai visszatérése? Szavazzon! (She)
Szalai Ádám lemondta szereplését a magyar labdarúgó-válogatottban, ám Pintér Attila távozása és Dárdai Pál kinevezése után újra a keret tagja lett. Ön szerint hogyan sikerül a Hoffenheim csatárának visszatérése? Szavazzon!
okt. 3
17:24
Női kosár-vb: az ausztrálok és a spanyolok is az elődöntőben (She)
Ausztrália és Spanyolország bejutott a legjobb négy közé a Törökországban zajló női kosárlabda-világbajnokságon, miután előbbi a kanadai, utóbbi a kínai együttest győzte le a pénteki negyeddöntőben.
okt. 3
17:24
La Liga: Fővárosban a Barcelona, rangadó vár a madridiakra (Agroinform)
Barcelona a Rayóval, a címvédő Atlético a Valenciával meccsel, míg a Real Madrid az Athletic Bilbaót fogadja.
okt. 3
17:42
Barcelona: Messi kérelmét elutasították, jöhet a bíróság (She)
Az ügyben eljáró barcelonai bíró pénteken elutasította Lionel Messi kérelmét, így a Barcelona argentin sztárlabdarúgójának – bár még fellebbezhet – alighanem bíróság elé kell állnia adócsalás miatt.
okt. 3
18:00
Végső útjára kísérték Sándor Károlyt (Infostart)
Végső búcsút vettek pénteken Sándor Károlytól, az MTK 75-szörös válogatott, legendás futballistájától, akit több százan kísértek el utolsó útjára.
okt. 3
18:01
Pekingi tenisztorna: Vajon Murray belerondít Djokovics makulátlan pekingi mérlegébe? (Agroinform)
A pekingi tenisztorna szombati játéknapján mind a hölgyeknél, mind pedig az uraknál az elődöntős küzdelmekre kerül sor.
okt. 3
18:18
Újpest: Unom a döntetleneket, valami hiányzik - Vignjevics (She)
Nebojsa Vignjevics, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője szerint csapata napról napra jobb lesz, de valami még így is hiányzik.
okt. 3
18:36
BL: nagyon súlyos büntetést kapott a CSZKA Moszkva (She)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) etikai és fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy az orosz CSZKA Moszkva a következő három hazai európai kupamérkőzésére nem engedhet be nézőket.
okt. 3
18:36
Nem fellebbez tovább az FTC (Metropol)
A Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetői úgy döntöttek, nem fellebbeznek az európai szövetség másodfokú döntése ellen, amelyben elutasította a magyar klub óvását a Bajnokok Ligája selejtezőjében történtek miatt.
okt. 3
18:54
PSG: leborultak a riválisnál a ma 33 éves „isteni Ibra” előtt (She)
Zlatan Ibrahimovictól, a Paris Saint-Germain svéd klasszisától mindenki retteg. Az „isteni Ibra” előtt most a rivális Toulouse vezetői is leborultak.
okt. 3
18:56
Videó: stílusosan érkezett, majd remekelt az edzésen David Villa (She)
Mielőtt elutazott volna a Melbourne Cityhez, még New Yorkban edzett egyet a világ- és Európa-bajnok labdarúgó, David Villa. A spanyol csatár a New York FC edzésére stílusosan golfkocsival érkezett, majd a tőle megszokott tempóban, keményen és harcosan küzdött a pályán. David Villa a következő három hónapban kölcsönben, Ausztráliában hangol majd az észak-amerikai profi bajnokság (MLS) új…
okt. 3
19:12
NB I: Puskás Akadémia-Győri ETO élőben az NSO-n! (She)
Puskás Akadémia–Győri ETO találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
okt. 3
19:12
Kaká ismét a brazil keretben (Metropol)
Az AC Milan és a Real Madrid korábbi játékosa másfél év szünet után újra meghívót kapott a brazil labdarúgó-válogatottba.
okt. 3
19:14
Liverpool: Sturridge hosszú távú szerződést írt alá (She)
Daniel Sturridge új, hosszú távú szerződést kötött az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoollal. A klub nem hozta nyilvánosságra, pontosan mennyi időre írt alá a 2013 januárjában a Chelsea-től érkező 25 éves támadó, de sajtóhírek szerint öt évre kötelezte el magát. Az eredeti kontraktusa három év múlva járt volna le, az új értelmében heti 150 ezer fontot kereshet.
okt. 3
19:16
Brazília: Dunga meggondolta magát, Kaká újra válogatott (She)
Kaká, a Milan és a Real Madrid korábbi játékosa másfél év szünet után újra meghívót kapott a brazil labdarúgó-válogatottba.
okt. 3
19:48
Világfutball: visszavonul a volt válogatott olasz csatár (She)
A jelenleg az észak-amerikai profiligában (MLS) futballozó olasz csatár, Marco Di Vaio bejelentette, hogy a hónap végén lezárja labdarúgó-pályafutását.
okt. 3
19:48
Férfi kézilabda BL: Nehéz menet vár a MOL-Pick Szegedre (Agroinform)
Juan Carlos Pastor együttesének a végső győzelemre is esélyes Kielce otthonában kellene maradandót alkotnia.
okt. 3
20:06
Női kézi NB I: 15 góllal nyert a Győri ETO Debrecenben (She)
A címvédő Győri Audi ETO 35–20-ra nyert a DVSC otthonában a női kézilabda NB I-ben.
okt. 3
20:07
Tipp: Andalúz derbi, a végeredmény sejthető? (Agroinform)
Szombat este a spanyol bajnokság hetedik fordulójában andalúz derbit rendeznek, ahol a Málaga fogadja a Granadát.

Keresés