A Nemzeti Sport Online információi szerint Kapacina Valér a tavaszi szezont is a labdarúgó NB II-ben tölti, de nem a Soroksárban, hanem ismét a Soproni VSE-ben futballozik majd.
A mieink számára 11. helyezéssel záruló vb-szereplés után Németh András távozott a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. De ki legyen az utódja? Várjuk szavazatát!
A női kézilabda-világbajnokság 5–8. helyéért vívott rájátszásában a házigazda dánok 28–20-ra legyőzték Montenegrót, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott nem juthat ki a riói olimpiára.
Roman Abramovics klubtulajdonos megjelent a Chelsea péntek kora délutáni edzésén, és közölte a játékosokkal: a sajtóban terjedő hír nem alaptalan, Guus Hiddink lesz az új menedzser – osztotta meg exkluzív értesülését az angol The Telegraph.
Tippelje meg, hogy melyik két játékos jut be a dartsvilágbajnokság 2016. január 3-án rendezendő döntőjébe! A helyesen válaszolók között kisorsoljuk Phil Taylor dedikált, „Erőpróba – Visszatérésem a csúcsra” című könyvét.
Már azzal is történelmi tette hajtott végre a holland női kézilabda-válogatott, hogy bejutott a dániai világbajnokság elődöntőjébe, a Lengyelország elleni győzelmével (30–25) újabb mérföldkőköz érkezett. A vasárnapi döntőben a Norvégia–Románia meccs nyertesével találkozik.
A selejtezőből érkező német Rene Eidams a frászt hozta a világelső Michael van Gerwenre a Londonban zajló dartsvilágbajnokság első fordulójában, de döntő szettben a 2014-es győztes holland nyert, így a torna eddigi legnagyobb meglepetése a belga Kim Huybrechts búcsúja. A 20. kiemelt angol Justin Pipe és a 32.-ként rangsorolt skót John Henderson kiesett, míg a walesi Mark Webster magabiztos…
Az U20-as magyar jégkorong-válogatott negyedik mérkőzésén is gólzáporos győzelmet aratott a litvániai Elektrenaiban zajló divízió II/A világbajnokságon: a mieink pénteken 7–0-ra nyertek Horvátország ellen.
Cameron Borthwick-Jackson-meze nagy valószínűséggel egyelőre kevés Manchester United-drukkernek van, pedig lenne ok a fiatal védő dicsőítésére, hiszen abban a pillanatban, amint pályára lépett a Manchester United kezdőcsapatában megdöntött egy rekordot.
Nem viszi tovább a családi hagyományt Hugo, a kétszeres Formula–1-es világbajnok Mika Häkkinen fia. Hugónak már a nagyapja is autóversenyző volt, azonban ő elhatározta, hogy befejezi gokartkarrierjét, és a labdarúgó-pályafutására összpontosít.
A bajnok Békéscsaba könnyedén győzött a Kaposvár ellen, és élt a hazai pálya előnyével az Újpest, a Kecskemét, valamint a TFSE is a női röplabda NB I alapszakaszának pénteki játéknapján.
Jürgen Klopp, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere pénteki sajtótájékoztatóján többek között szót ejtett kapusáról, Simon Mignolet-ról, aki a West Bromwich elleni bajnokin hibázott, valamint arról, miért nem fogott kezet a találkozó lefújása után Tony Pulisszal, az ellenfél trénerével.
Már azzal is történelmi tette hajtott végre a holland női kézilabda-válogatott, hogy bejutott a dániai világbajnokság elődöntőjébe, a Lengyelország elleni győzelmével újabb mérföldkőköz érkezett. A vasárnapi döntőben a Norvégia–Románia meccs nyertesével találkozik.
Sajtóértesülések szerint Pep Guardiola, vezetőedző az idény végén elhagyja a német élvonalbeli Bayern Münchent. A Mirror című lap arról ír, hogy a spanyol szakember barátai körében érdeklődött arról, hogy milyen az élet Angliában.
Korábban biztosnak tűnt a Real Madrid kizárása a spanyol labdarúgó Király-kupa küzdelmeiből, azonban a spanyol kormány sportfegyelmi bizottsága elhalasztotta a péntekre várt végleges döntést, mivel a Cádiz nem adta be a megfelelő dokumentumokat.
Nem jutott be a legjobb nyolc közé a Szekszárd a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában, miután a B-csoport pénteki utolsó meccsén 3–2-re kikapott a vendég spanyol UCAM Cartagenától.
A labdarúgó-klubvilágbajnokság elődöntőjében a Messi és Neymar nélkül felálló Barcelona 3–0-ra legyőzte a kínai Kuangcsou Evergrandét Jokohamában, így a katalán klub jutott a torna fináléjába, amelyen Lionel Messi játéka továbbra is kérdéses. A katalán együttes szakmai hozza majd meg a végső döntést, hogy az argentin támadó bevethető lesz-e a döntőben.
Az Újpest idegenben kétgólos különbséggel legyőzte a Ferencvárost a jégkorong MOL Liga pénteki játéknapján. Az újpestiek múlt csütörtökön, hazai jégen négy góllal kikaptak az FTC-től. A játéknap másik mérkőzésén a címvédő és jelenleg is listavezető Miskolc 4–2-es győzelmet aratott Dunaújvárosban.
Magabiztos győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a kassai nemzetközi tornán, amelynek pénteki nyitónapján a franciák nemzeti együttesét verte hat góllal.
Magabiztos győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a kassai nemzetközi tornán, amelynek pénteki nyitó napján a franciák nemzeti együttesét verte hat góllal.
A Budaörs kikapott az esélyesebb francia ALCL TT Grand-Quevilly otthonában az asztalitenisz női ETTU-kupa 4. fordulójának pénteki játéknapján, így nem jutott be a legjobb nyolc közé.
A címvédő Rába ETO hazai pályán magabiztosan, 5–1-re legyőzte a Göcsej SK-t a futsal NB I 12. fordulójának pénteki játéknapján, ezzel négy pontra növelte előnyét a tabella élén, és az első helyről várhatja a tavaszi folytatást. A Berettyóújfalu simán megverte a Göcsejt.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 17. fordulójának nyitó mérkőzésén a Schalke hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Hoffenheimet. A találkozó egyetlen gólját Eric Maxim Choupo-Moting szerezte a 28. percben.
Norvégia lesz Hollandia ellenfele a Dániában zajló női kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében. Thorir Hergeirsson együttese a későbbi elődöntőben hosszabbítás után 35–33-ra győzte le az újra nagyot küzdő Romániát.
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 19. fordulójának nyitó mérkőzésén a Nice hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Montpellier-t. Az összecsapás egyetlen gólját a 31. percben Olivier Boscagli jegyezte, aki 18 évesen és 1 hónaposan a Ligue 1 legfiatalabb gólszerzője ebben az idényben.
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott hosszabbítás után legyőzte a román csapatot a dániai női kézilabda-világbajnokság péntek esti elődöntőjében.
A Chelsea-től kirúgott José Mourinho a Manchester United együttesét szeretné irányítani, képviselői állítólag már lépéseket is tettek az ügyben – írja közeli forrásaira hivatkozva az ESPN.
A lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában a Wisla Kraków hazai pályán 1–0-ra kikapott a bajnoki címért harcban álló Pogon Szczecintől, így sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, és már több mint 400 perce gólképtelen. Guzmics Richárd, a hazaiak magyar válogatott légiósa végigjátszotta a találkozót, amelynek 65. percében sárga lapot kapott.