Hétfőig van lehetőségük az e-felvételizőknek, hogy postára adják a jelentkezésüket hitelesítő adatlapot vagy elektronikusan hitelesítsenek az Ügyfélkapu segítségével; a jelentkezési szándék csak...
Kihűlés miatt halt meg egy 78 éves nyírszőlősi asszony - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A nőt még szerdán, erősen kihűlt állapotban, az utcán fekve...
Gyorsan terjed a magyar cigányság által elszenvedett diszkrimináció, ahogy a "nacionalisták bűnbakra vadásznak" az álláshiány és a bűnözés miatt - írta pénteki magyarországi tudósításában...
Szombaton a gyakran erősen felhős ég mellett kevés napsütés is lehet. Északnyugat felől szórványosan várható havazás, hózápor. A néhol élénk északnyugati, északi szél szombaton helyenként...
A munkavállalók az adómentes béren kívüli juttatások, köztük az üdülési csekk és az étkezési hozzájárulás tervezett megadóztatása ellen, a munkaadók pedig a drasztikusabb adócsökkentésért emeltek szót az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén, melyen Gyurcsny Ferenccel egyeztettek a szociális partnerek. A miniszterelnök a munkahelyek megőrzését jelölte meg legfontosabb célnak és sürgette a nemzeti…
Simon Peresz államelnök tegnap a jobboldali Likud párt vezetőjét, Benjamin Netanjahut bízta meg az új kormány megalakításával. Döntése előtt még külön-külön magához kérette Netanjahut és a Kadima párt vezetőjét, Cipi Livni külügyminisztert és arról győzködte őket, hogy alakítsanak közösen egy széles alapokon nyugvó koalíciót. Livni ezt azonban határozottan elutasította.
A válságot nem oldja meg kormányváltás - véli a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint ma csak a kormánynak van átfogó programja, ráadásul olyan, amely nem lehetetleníti el százezrek mindennapi életét. A lapunknak adott interjúban emlékeztetett rá, hogy október óta csaknem húsz intézkedést hoztak a válság azonnali kezelésére, vállalatokat igyekeztek megmenteni állami beavatkozással. A legnagyobb…
Orbán Viktor szerint az Európai Uniónak változtatnia kell a Közép-Európa számára rendkívül hátrányos válságkezelési lépésein, és a térség bankjait euróhoz kell juttatnia - mondta a Fidesz elnöke, miután Varsóban Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel tárgyalt.
Ma ismerteti a 2013-ig terjedő gazdaságpolitikára, a versenyképesség javítására, valamint az adó- és járulékrendszer átalakítására kidolgozott javaslatait a Reformszövetség a Magyar Tudományos Akadémián.
A helyi önkormányzatoknál és a többcélú kistérségi társulásoknál megszűnő álláshelyek után járó felmentési idő bérének felét, a végkielégítés egészét átvállalja az állam - az erről szóló önkormányzati miniszteri rendelet a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
Bekérették az amerikai külügyminisztériumba Szíria washingtoni nagykövetét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) minapi jelentése miatt, illetve azért, mert Damaszkusz az egyesült államok által terroristáknak minősített szervezeteket támogat.
Együttműködésre szólította Kínát a globális pénzügyi világválság, az éghajlatváltozás és az Észak-Korea jelentette biztonsági fenyegetések kezelése érdekében szombaton Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
Hibás válasz a problémákra a "három csapás" törvényi elgondolása Kolláth György alkotmányjogász szerint, akit a Fidesz által benyújtott törvényjavaslatról kialakult polémia kapcsán kérdezett az MTI.
Amíg a nagyvállalatoknál szinte természetes, hogy lehetőséget nyújtanak az alkalmazottaiknak a továbbtanulásra, a kiscégeknél meg kell küzdeni azért, hogy képezhessük magunkat. Szomorú tény, hogy még a multiknál is csak 25 százalék a képzésben résztvevők száma, pedig az EU-s átlag már a 40 százalékot is eléri. A legnagyobb arányban a pénzügyi szolgáltatók, a posta, a közlekedési, a távközlési és…
Az amerikai vezetésű afganisztáni koalíció három katonája halt meg pokolgépes merényletben az ország déli részén - közölte szombaton az amerikai parancsnokság.
Negyedszer is elhalasztotta a Discovery űrrepülőgép idei első indítását az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Az űrrepülőgépnek eredetileg február 12-én kellett volna útnak indulnia, és a...
Palánkai Tibor, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint a világválság nem csak hitel-, hanem túltermelési válság is. A vállalkozások korlátlanul vitték keresztül akaratukat az össztársadalmi érdekekkel szemben, azaz inkább a bevétel számított, mint az emberek szükséglete
Folyamatosan rendőrhiányról beszélnek a rendőrségnél, ahol 33 ezer hivatásos egyenruhás lát el szolgálatot. Az inforadio.hu az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) adatai alapján több európai állam rendőrségével hasonlította össze a magyart. A százezer emberre jutó 333 egyenruhással az európai középmezőnybe tartozunk: Romániában jóval kevesebb, Olaszországban sokkal…
Negyedszer is elhalasztotta a Discovery űrrepülőgép idei első indítását az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Az űrrepülőgépnek eredetileg február 12-én kellett volna útnak indulnia, és a legutóbbi halasztáskor február 27-re tűzték ki az indítás időpontját.
Tavaly tele voltak a lapok a hírrel, mely szerint a legpartiképesebb orosz milliárdos, a 43 éves Mihail Prokorov 500 millió eurót fizetne ki a Nizza és Monaco közt található Villa Leopoldáért, melyet II. Leopold belga király építtetett 1902-ben....
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai katonaorvost négy iraki katona kivégzésében való részvételért. Michael Leahy őrmester felett a bajorországi Vilseckben található amerikai támaszponton ítélkezett amerikai hadbíróság.
Csődbe ment, és visszalép a másodosztályú bajnokság tavaszi küzdelmeitől a Dunaújváros FC (DFC) focicsapata, amelynek elődje 2000-ben még magyar bajnok volt, és a városban az élsportot képviselő más csapatok is anyagi gondokkal küzdenek - írja a Népszabadság. A lapban idézik a focicsapat fő szponzorát, Héger Józsefet, aki szerint a csapat tönkremeneteléért elsősorban a dunaújvárosi önkormányzat a…
Bekérették az amerikai külügyminisztériumba Szíria washingtoni nagykövetét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) minapi jelentése miatt, illetve azért, mert Damaszkusz az egyesült államok által...
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai katonaorvost négy iraki katona kivégzésében való részvételért. Michael Leahy őrmester felett a bajorországi Vilseckben található amerikai...
A helyi önkormányzatoknál és a többcélú kistérségi társulásoknál megszűnő álláshelyek után járó felmentési idő bérének felét, a végkielégítés egészét átvállalja az állam - az erről szóló...
A 14. Budapesti Operabált szombaton rendezik az idén 125 éves Magyar Állami Operaházban. Az elesettekkel való szolidaritás és a jótékonykodás a korábbiaknál nagyobb szerepet kap. Lévai Katalin , a...
Hibás válasz a problémákra a "három csapás" törvényi elgondolása Kolláth György alkotmányjogász szerint, akit a Fidesz által benyújtott törvényjavaslatról kialakult polémia kapcsán...
Mi leszünk a magyar Thaiföld. Az európai turisták idejönnek nyaralni, telelni. Tőlünk vásárolják majd az élelmiszert, a ruhát, a vaslábast, itt szerzik meg a megfelelő szájhigiéniát és a legújabb frizurát, velünk fonatják a lábtörlőiket és a hévizeinkben meg a tokaji borunkban fognak feredőzni. Mi meg háncsszoknyában és bőgatyában toporzékolunk csárdást.
Hivatalos megjelenése előtt csaknem két héttel felkerült az internetre a U2 új lemezének összes dala. A zenekar annyira óvatos volt, hogy még a kritikusoknak sem küldte el az albumot, a Universal Music Australiánál azonban hibáztak és feltöltötték a számokat online zeneboltjukba.
Számos fővárosi kerületben is a kisebb rendőrőrsök bezárását tervezi az újabb megszorítások miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - értesült a Magyar Nemzet. A lapban megjelent cikk szerint elsőként a több mint egy évtizede nagy hírveréssel megnyitott belvárosi Kecskeméti utcai őrsöt zárnák be, majd több zuglói telephelyet is megszüntetnének.