Orbán Viktor Fidesz-elnöknek be kell fejeznie a kettős beszédet, azt, hogy mindenkinek azt mondja, amit az hallani akar - mondta Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője pénteki budapesti...
A kormány számításai szerint Magyarországon eddig mintegy húszezren vesztették el állásukat a pénzügyi-gazdasági válság miatt, és a folyamatnak még nincs vége - mondta Bajnai Gordon nemzeti...
Postán küldött haza saját magának 7 kilogramm kokaint a kolumbiai Bogotából egy német férfi tavaly áprilisban. A "számlát" csütörtökön állította ki a bíróság: kilogrammonként egy év...
Zalaegerszegi gyárából 400 dolgozót bocsát el a következő három hónapban a Flextronics International - tájékoztatta az MTI-t pénteken a cég szóvivője. Hetényi Márk elmondta: a gazdasági válság...
Miskolcon tizedére csökkent a helyszínelést igénylő bűncselekmények száma az elmúlt napokban - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter Budapesten, miután részt vett a...
Az ankarai főügyészség vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy elkövettek-e népirtást, illetve emberiesség elleni bűnöket Izrael gázai övezeti katonai offenzívája során. A főügyészség...
Már kiadható Magyarországnak a Prágában letartóztatott szlovák Jozef Rohác , akit többrendbeli gyilkossággal vádolnak, és kapcsolatba hozható a budapesti Aranykéz utcai robbantásokkal. Pénteken...
Január végén az előzetes adatok szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartaléka 24,57 milliárd euró volt, 539 millió euróval több a decemberinél - közölte a jegybank pénteken. Az MNB nemzetközi...
BUDAPEST – Nekik megéri! És nekünk? Nem a nyaralásra szórja el a vagyonát az az állami vezető, aki a Balatonőszödön található kormányüdülőben tölti el a szabadságát, a „nagykutyákat” jócskán nyomott áron, teljes ellátással együtt napi mintegy 8 ezer forintért várják a főszezonban 3 és 4 csillagos szobákkal.
PÉCS – A különös bűnesetben csaknem nyolc év után született jogerős döntés. Pfielf Csabát 2001 szeptemberében brutálisan, egy kábeldarabbal gyilkolták meg cége telephelyén. A rendőrök H. Róbertet (32) gyanúsították, de végül ejtették a vádat.
KAPOSVÁR – Vajon mi viszi rá a gyerekeket, hogy maguk mögött hagyják szerető szüleiket, biztonságos otthonukat? A héten három tini vágott neki a nagyvilágnak, érthetetlen okból. Már megint megszökött Ács Kata (13) is, a kaposvári diáklány, akiért egy egész ország aggódott, amikor egy hónappal ezelőtt eltűnt otthonról.
BUDAPEST – Fény derül végre Mona Lisa titkára! Több mint 10 évig tartott összehozni azt a kiállítást, amelyen mától látható Leonardo da Vinci legendás képe, a Mona Lisa is – igaz, nem az eredeti.
Elképzelhető, hogy földindulásszerű változásokat hoz a Vatikánban a Williamson-ügy. Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője ugyanis a La Croix francia napilapnak adott interjújában kommunikációs reformot követelt a Szentszéknél. Mint mondta, az egyes kongregációk eddig egymástól szinte teljesen elszigetelten működtek, a sajtósok segítségének igénybevétele nélkül. Ám - mint Lombardi fogalmazott -…
Csökkenő állami támogatás, növekvő üzemeltetési költségek, fogyatkozó nézők, gazdasági válság: ha nem történik érdemi változás, be is csukhatják kapuikat a budapesti art-mozik. Minél kevesebb összegből gazdálkodnak, annál szerényebb repertoárral versenghetnek a nézők kegyeiért - amelynek következményeihez nem kell nagy jóstehetség. Mit is tehetnének ebben rózsásnak éppen nem mondható helyzetben az…
"Az MSZP hülyét csinált Gyurcsányból, Gyurcsány Draskovicsból. aki ahelyett, hogy felállt volna, röhejessé tette önmagát, s így együtt mind a gyávák pártja - a miniszterelnök, a miniszter és minden egyes tanácsadója - , akik még ezt is lenyelték, ezek együtt mind: hisztérikus gyávaságukban viccet csináltak a jogállamból, az emberi jogokból, az antidiszkriminációs törvényekből, a regionális…
BUDAPEST – „Adj ki egy lemezt, és híres lehetsz!” – akár ez is lehetne a mottója annak a számtalan ismeretlen előadótól származó albumnak, amely évről évre a zenei piacra kerül. A ValóVilág megszűntével muszáj volt fenntartaniuk a közönség érdeklődését a szereplőknek, ennek érdekében pedig többségük a zenei szférában próbált szerencsét. Sikertelenül – ez derül ki a Fókusz Plusz ma esti adásából az…
Szerinted például miért hívják fel egymást leggyakrabban a párok? Hogy fülébe súgják kedvesüknek: „szeretlek”, esetleg azt beszélik meg, mi legyen aznap a vacsora? S arról mit gondolsz, mitől válik elviselhetetlenné a kapcsolat a legtöbb fiatal nő számára? A Blikk szexológus szakértője, dr. Rusz Edit segítségével most tesztelheted, feltételezéseid vajon helytállóak-e.
Újabb soronkívüli ülést tart vasárnap a kormány - értesült a Népszava. A kabinet napirendjén azok a kérdések szerepelnek, amelyek a miniszterelnök által a január 29-i parlamenti ülésen bejelentett ezermilliárd forintos adóátrendezési csomag kidolgozásához kellenek. (A reformcsomag közjogi részéről, a kisebb parlamentről múlt vasárnap tárgyalt a kabinet.) A holnapi ülésen várhatóan tárgyalnak az…
BUDAPEST – Új szereplővel bővül a Barátok közt népszerű sorozata Kárpáti Levente (47) személyében. A nézőknek nem lesz ismeretlen az új arc, hiszen korábban Pintér Ferenc karakterét alakította a Szeress most! című szappanoperában. Kárpáti most egy szélhámos rossz fiú, Valter, aki Berényi Miklós és Bartha Zsolt által kerül képbe, és egy nem mindennapi szerelmi szállal is bonyolódnak a körülötte…
VALLETTA – Divatot teremtettek a Ferencváros labdarúgói a máltai edzőtáborban. A zöld-fehérek játékosai igencsak nagy meglepetést keltettek a kinézetükkel. Az NB II-ben szereplő csapat tagjai úgy döntöttek, bajuszt növesztenek az egyhetes felkészülés alatt.
Persze, elöljáróban feltehető a kérdés, miért írt összefogásra szólító levelet Fodor Gábor a miniszterelnöknek és az ellenzék legnagyobb pártja elnökének. Aligha azért, mert úgy hitte, ennek a sürgetésnek foganatja is lehet; az SZDSZ elnöke pontosan tudja, hogy Orbán Viktornak esze ágában sincs együttműködni válságkezelésben a kormánnyal. Eddig is számos alkalommal kifejtette már, hogy kizárólag…
BUDAPEST – 41 millió 618 ezer forintra büntette meg a Gazdasági Versenyhivatal a Csollány Szilveszter (38) nevével reklámozó vállalatot! A GVH szerint ugyanis az Euro Correct Consulting Kft. megtévesztette az ügyfeleit, a hirdetésekben ugyanis fix törlesztőrészletet ígért, miközben a vállalat fogyasztókat szervez csoportba, akik végül nem pénzt kapnak, hanem úgynevezett vásárlási jogot.
Érintetlen maradt a legendás Rocky Marciano (†45) rekordja. A 49 győzelemmel, százszázalékosan visszavonult amerikai ökölvívóra leginkább veszélyes Joe Calzaghe (36) úgy döntött, befejezi csodálatos pályafutását.
BUDAPEST – Kismamaként pózol a G5 magazin februári számában a nemzetközileg elismert modell, Cseh Myra (32), aki a képekkel azt szeretné bebizonyítani, hogy egy leendő anyuka is lehet vonzó.
BALTIMORE – Jelképes büntetést kapott Michael Phelps (23) azért a fotóért, amelyen marihuánafogyasztásra használt vízipipát tart a szájához. A tizennégyszeres olimpiai bajnok sportoló elismerte, hogy a kép valódi, a versenyzési jogát az Egyesült Államok úszószövetsége pedig mindössze három hónapra függesztette fel.
BUDAPEST – A több mint ötszáz jelentkező közül a legtöbb szavazatot kapott öt lány Hamupipőkeként már biztosan részt vehet a február 21-én rendezendő Operabálon. Négy Hamupipőkére a bál honlapján lehetett szavazni, az ötödiket pedig a Blikk-olvasók juttatták be.
Horváth Éva milliárdost szeret. Az RTL Klub szemrevaló műsorvezetője mindent megtesz, hogy elrejtse a nyilvánoság előtt dúsgazdag párját, akivel információnk szerint már össze is költözött. A sikeres vállalkozó bőkezűen meghálálj az egykori szépségkirálynő szerelmét. Éva legutóbbi születésnapjára többek között egy luxusautót kapott.
Felháborítónak tartja a popszakma krémje az Eurovíziós Dalverseny hazai lebonyolítását. Presser Gáborék érthetetlennek tartják, hogy a magyar könnyűzene szempontjából kiemelt jelentőségű eseményről, miért a nyilvánosság teljes kizárásával döntöttek. A művészek azt gyanítják, a szervezők a bennfentesek számára tartogatták a versenyt.
Hidegzuhanyként érte Fodor Zsókát a hír, miszerint sokan örülnének annak, hogyha nem térne vissza a Mátyás király térre. Lapunk internetes szavazásán ugyanis kiderült: olvasóink negyven százaléka nem látná szívesen Magdi Anyust többet a sorozatban. A színésznő nem érti a döntést, hiszen lépten-nyomon csak pozitív visszajelzésekkel találkozik.
Tavaly 30-50 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a gazdaság kifehéredése - állapította meg a témát vizsgáló bizottság. Úgy vélték, ez elsősorban az elmúlt években hozott kormányzati intézkedéseknek köszönhető. Újabb közép- és hosszútávú intézkedéseket és szemléletváltást is szorgalmaztak, hogy folytatódjon a fekete gazdaság visszaszorítása.
Magyarország legnagyobb természetes keblét Kupai Molnár Orsi viseli, aki büszke telt idomaira. Orsit soha nem zavarták hatalmas méretei, sőt, úgy gondolja, igazából a melle lett a védjegye.
Míg a falu jótékonysági bálján mulatozóknál kiürült, addig a szomszédban lakó rokkantnyugdíjas férfinél betelt a pohár. A pihenésre vágyó Bálint megelégelte a ricsajt, tárcsázta a rendőrséget és közölte: bomba ketyeg a csanyteleki iskolában. A bulinak lőttek, igaz: a tűzszerészek nem találtak pokolgépet. De Bálint sem járt jól: nyugalom helyett börtön várhat rá.
Nicolas Sarkozy francia elnök még mandátuma felét sem töltötte ki, de már bejelentette: nem kíván a legközelebbi elnöki választáson indulni. Az ok: elfáradt.
Tavaly összesen 16,7 milliárd forint prémiumot oszthatott szét az Adó-, és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a 15.600 munkatársa között - olvasható a szombati Magyar Nemzetben. A napilap szerint az...
Állatkínzás, tanárverés, brutális gyilkosságok: nem telik el úgy hét, hogy ne kerülne napvilágra egy-egy tinédzser brutális viselkedésének története. A pszichológusok, kriminológusok és gyermekvédelmi szakemberek szerint a gyerekek a felnőtt társadalmat képezik le, de minden a családban dől el: ha ott megerősítik az erőszakos mintát, akkor bármire vetemedhet a gyerek, de ha egymás megértésére,…
Elhódította a legnépszerűbb politikus címét Angela Merkel német kancellártól Barack Obama új amerikai elnök egy hat országra kiterjedő közvélemény-kutatásban. A felmérésben Merkel tavalyhoz képest a harmadik helyre csúszott vissza, míg a második helyet idén is szilárdan tartja a dalai láma.
Felemás évet zárt 2008-ban a budapesti irodapiac. Ami a bérbe adott irodaterületeket illeti, a gazdasági környezet drasztikus romlásának jelei egyelőre nem nyilvánvalóak: 2008-ban több mint 330,000...