Aki szerelmes, rózsaszín szemüvegen át látja a világot. Kellemesen édeskésnek, sziruposnak. Az egész világ vattacukor. Aki épp nem szerelmes, mindezt negédesnek tartja, de a szerelmest nem érdekli. Inkább rózsaszínű vacsorát főz kedvesének.
A rendszerváltás óta – az Állami Számvevőszék összesítése szerint – mintegy 14 milliárd forintot fordított az állam célzottan roma programokra, és további 106 milliárd forintot közvetett támogatásra. Az ÁSZ szerint szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy a kormányok nem vizsgálják: eljutott-e a pénz a romákhoz vagy sem. A Roma Sajtóközpont lapunknak készített összeállításából kiderül, hogy a…
LOS ANGELES – Először mutatta meg a nagyvilágnak nyolcas ikreit az az amerikai nő, aki két hete adott életet egyszerre hat kisfiúnak és két kislánynak egy Beverly Hills-i klinikán.
HOUSTON — Mérgező üstökös közelít Naprendszerünk felé, a zöldes fénnyel világító égi vándort szabad szemmel is látni lehet majd, ahogy február 24-én 45 millió kilométerre megközelíti bolygónkat.
BUDAPEST — Ismét nemzeti megállapodást szorgalmaz Gyurcsány Ferenc a válság leküzdésére – a miniszterelnök azt mondta, a jövő héten leteszi a megállapodás tervezetét az asztalra.
Már csak hetente kétszer jár fodrászhoz a válság miatt a hetente 39 millió forintnak megfelelő összeget kereső liverpooli focista, Steven Gerrard felesége.
A szociális partnerek fontosnak tartják a rendszeres párbeszédet, de még nem biztosak benne, hogy megszülethet a nemzeti megállapodás. Ezt nemrég javasolta Gyurcsány Ferenc, aki elképzeléseiről tegnap a Gazdasági és Szociális Tanács tagjait, valamint asz MSZP elnökségét tájékoztatta. A pártelnök-kormányfő konzultációk sorozatával készül hétfői parlamenti beszédére és bejelentéseire.
Sűrű bocsánatkérésre kényszerült a Tesco és az Asda Nagy-Britanniában, miután a The Mail felhívta a figyelmüket arra, hogy honlapjaikon a gyermekek számára is könnyedén elérhető oldalakon nem egy erősen explicit kifejezést tartalmazó cím található - hogy ilyen körülíróan fogalmazzunk....
Egy-két hónapon belül érzékelhető javulást vár Gyurcsány Ferenc az olyan térségekben, ahol állandó jelleggel sérül a mindennapi nyugalom, a közbiztonság. A miniszterelnök a veszprémi eset után ma az országos főkapitánnyal konzultál. Közben egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki a még szökésben lévő harmadik gyanúsítottról, Sztojka Ivánról érdemi információt ad.
Bár már előző havi betétkörképünk alakalmával elkezdődött a kamatcsökkenés időszaka, úgy fest, ez még mindig nem ért véget, és a kereskedelmi bankok tovább nyirbálják akciós és nem akciós betéti kamataikat is. Szerencsére akadnak még azért kétszámjegyű kamatlábak!...
BUDAPEST – Nem először fordulna elő színházi berkekben, hogy egy páros úgy találjon egymásra, hogy előbb a színpadon alkottak egy párt, majd a valós életben is összemelegedtek.
A közép-európai kommunizmus húsz évvel ezelőtti összeomlásának évére, 1989-re emlékezik a BBC szakértője. Mint mondja, nem sejtették, mi fog történni, senki sem számított ilyen gyors változásokra, melyek mögött ő a szovjet birodalom végleges elgyengülését látja.
TEL—AVIV — Főpróbát tart a magyar válogatott: Erwin Koeman (47) szövetségi kapitány együttese ma Tel-Avivban Izrael ellen barátságos meccsen lép pályára, majd március 28-án világbajnoki selejtezőt játszik Tiranában Albániával.
Kéthónapos "téli szünet" után ma folytatódik Zuschlag János és tizenöt társa ellen indított büntetőper; az MTI kedden több forrásból úgy értesült, hogy ma vallomást tesz Zuschlag János.
Míg a világ legnagyobb bulvár-és társasági lapjai megszenvedik a gazdasági recessziót, a hazai újságok népszerűsége töretlen. Kérdés azonban, hogy meddig tudnak versenyezni a hasonló témájú, ám ingyenes és gyorsabb online felületekkel....
BUDAPEST – Nézd, ott a Palika – hallja úton-útfélen Bruckmann Balázs (27), a Barátok közt volt szereplője, aki még mindig a Mátyás téri fiatal árnyékában él, pedig a színész már több mint egy éve elbúcsúzott a sorozattól.
BUDAPEST – Ki mást választhatott volna legújabb, szexis videoklipjébe főszereplőnek Voksán Virág (25), mint Kucsera Gábort (25), akivel a Sztárok a fejükre estek című produkciójában többször összeboronálták.
A Veszprém Aréna zárt előcsarnokában vettek búcsút Marian Cozmától, az MKB Veszprém kézilabda-csapata és a román válogatott tagjától kedden a sportklub és a város vezetői, valamint a sportoló játékostársai. A városi közgyűlés Veszprém tiszteletbeli polgára címet adományozta a meggyilkolt játékosának, a klub visszavonultja Cozma mezét, senki sem játszhat többet 8-asban a csapatnál. A Cozma megölése…
Cipi Livni jobbközép Kadima pártja szoros versenyben, mindössze egy képviselői hellyel megelőzte a Benjamin Netanjahu irányította jobboldali Likudot az izraeli parlamenti választásokon - derült ki a szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága alapján szerda hajnalban közzétett részeredményekből.
Cipi Livni külügyminiszter jobbközép Kadima pártja vezet kicsivel a Benjámin Netanjahu volt kormányfő irányította jobboldali Likud előtt, de Netanjahunak jobb az esélye a kormányalakításra - jelentette a francia hírügynökség a birtokába jutott exit poll felmérések alapján, miután lezárultak a keddi előre hozott izraeli választások.
Tavaly az utolsó negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 1,4 százalékkal maradhatott el az egy évvel korábbitól - legalábbis ha jó előrejelzőnek bizonyulnak a piaci szakértők a pénteken megjelenő...
Komoly árat fizetett a Megasztár 4-ben élvezett csillogásért Tóth Lüszi. Miközben minden erejével a továbbjutásra koncentrált, a tanulásban végzetesen lemaradt iskolatársaitól. A kislány tanárai képtelenek voltak lezárni félévét, ezért a bizonyítványát sem adták ki.
A gazdasági válság leküzdéséről február végén tartandó rendkívüli EU-csúcsnak az a célja, hogy a résztvevők elutasítsák a protekcionizmust - szögezte le az unió soros cseh elnöksége nevében Miroslav Kalousek cseh pénzügyminiszter.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerda éjszaka megkezdte Budapest 1200 kilométer hosszú fő- és tömegközlekedési útvonalainak, hidaknak, felüljáróknak a tisztítását, síkosság-mentesítését - közölt...
Rendszeresen volt feleségével lazít egy sümegi wellnesshotelben Gesztesi Károly. A színész ugyan régebben Claudiával is járt ott, az utóbbi időben azonban kizárólag az áldott állapotban lévő Nikolettel érkezik. A páros legutóbb akkor pihent ott, amikor Claudia Afrikában forgatott.
A keddi kereskedési napon, a borús európai piacokkal szembemenve jelentősen drágult az OTP Bank részvénye a BÉT-en, miközben a többi blue chip veszteséggel fejezte be a kereskedést. Mi állhat a részvény emelkedésének hátterében? (ProfitLine.hu)
Vagyonosodási vizsgálatot kért a rendőrség a veszprémi kézilabdásokra támadó csoport vezetői, mindenekelőtt Sztojka Iván ellen - írja a Népszabadság; a Magyar Nemzet Enying polgármesterét idézi, aki s...
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő szerint drámai mértékben emelkedhet az idén a nem fizető vállalati adósok száma a világban. (ProfitLine.hu)
Hogyan érezzük az ízeket? Megváltozott az ízérzésünk? Ég a nyelvünk? Az utóbbi évek kutatási eredményei bizonyították, hogy a nyelv ízek iránti képessége egyrészt öröklött, másrészt bizonyos betegségek hatására változik.
Az Audi, az IBM és a Bosch nyerte el idén a Legvonzóbb Vállalat 2008 címet - írja a Világgazdaság az AIESEC Magyarország és a Develor által 4200, felsőoktatásban tanuló hallgató megkérdezésével készít...
Nem kapott semmilyen szakmai kitüntetést, egyetlen filmje sem került a mozitörténet klasszikusai közé, mégis meghatározó szerepe volt a kilencvenes évek életérzésének kialakításában. Egyedülálló módon tizenkétszer szerepelt a Playboy címlapján, a szexuális szabadság megtestesítője és a mellnagyobbítás divatjának hírnöke lett. Sorozatunk harmadik részéből kiderül: miért veszítette el Tommy Lee első…
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerda éjszaka megkezdte Budapest 1200 kilométer hosszú fő- és tömegközlekedési útvonalainak, hidaknak, felüljáróknak a tisztítását, síkosság-mentesítését - közölte a társaság helyettes szóvivője szerda hajnalban; a BKV tájékoztatása szerint járataik rendben elindultak hajnalban.
Herényi Károly közszolgálati televízióban tett nyilatkozata szerint a közbiztonság helyreállításához három intézkedés szükséges: Több rend?r, több rend?rörs és egy er?s belügyminisztérium
Ma hirdeti ki harmadfokú ítéletét a Legfelsőbb Bíróság a Postabank-ügyben, ezzel 12 év után jogerős döntés születhet Princz Gábor, a pénzintézet volt elnök-vezérigazgatója és három társa perében. A...
Elsősorban megtakarítási elemet nem tartalmazó, kockázati - ezen belül hitelfedezeti - életbiztosítást kötött az a több száz személy, aki eddig igénybe vette a CLB Biztosítási Alkusz Kft. szolgáltatás...