Jelentősen megcsappant globális szinten a vállalatközi összeolvadások és felvásárlások száma 2008 második felében. A felmérést készítő KPMG gazdaság-pénzügyi tanácsadó cég erre az évre még kevesebb céges frigyet vár.
Hat bevándorló megfulladt, 11 eltűnt a múlt héten az Ádeni-öbölben, miután az embercsempészek arra kényszerítették őket, hogy ugorjanak a vízbe és így jussanak el Jemenbe - közölte kedden Genfben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (HCR). Mintegy negyven szomáliai és 12 etiópiai tartózkodott egy bárkában a jemeni partok mentén, 500 kilométerre keletre a fővárostól Ádentől, Huszejsza település…
A Magyar-Amerikai Vállakozási Ösztöndíj Alap (HAESF) 2004 óta kínál lehetőséget az ígéretes pályakezdőknek, valamint tapasztalt professzionális és akadémiai vezetőknek arra, hogy az Egyesült Államokban szerezzenek értékes, és a karrierjükben hasznosítható szakmai tapasztalatokat. Minden évben kétszer lehet pályázni a különféle programokra, a soron következő, tavaszi határidők már nyilvánosak.
Minden jó érzésű demokratának, bal- és jobboldalon egyaránt egyet kell értenie azzal, hogy elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan az, ami Tatárszentgyörgyön történt - mondta a településen történt kettős gyilkosságról Fodor Gábor.
2004 óta nem látott szintre csökkent a kelet-európai munkavállakók száma Angliában a tavalyi utolsó negyedévben, az országot sújtó recesszió következtében - közölte a brit belügyminisztérium. (ProfitLine.hu)
Az ablakon át bemászó tolvajok a masszív rácsszerkezetet darabjaira vágták, a fém ablakokat berúgták, a zárat kifeszítették, majd törtek, zúztak, borogattak a boltban. Az üzlet raktár részéből tetemes mennyiségű árut rámoltak ki.
Pénteken ülésezik harmadszor a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK) - közölte Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos az MTI-vel kedden.
A Renault-csoport (a Renault mellett a Dacia és a Samsung tulajdonosa és a Nissan kisebbségi részese is) - amelynek a francia állam 15 százalékos részvényese - összesen 80 ezer embert foglalkozat Európában
Nem bírt magával a forint, a nemzetközi, illetve a régiós hatásoknak alárendelve magát ismét 300 forint fölé gyengült az euróval szemben, a reggeli 297 forintos szintről. Az euró jegyzése jelenleg 302 forintos szinten tartózkodik. (ProfitLine.hu)
Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök bőrébe bújva kell napi 234 ezer forintot elkölteni a Best of Gyurcsány holnapon megjelent legújabb internetes játékban.
A bankok Magyarországon is "tudottan rossz" termékeket forgalmaztak, amikor a svájci frankon alapuló hitelt kínálták - mondta Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.
Villámgyorsan nő a lengyel munkanélküliek tábora: arányuk januárban egy százalékponttal haladta meg a decemberit, számuk jóval túllépte az 1 millió 600 ezret.
Az ügyész kérte azt is, hogy a bíróság rendelje el a vádlott kényszergyógykezelését, a védő pedig azt szeretné, ha védencét polgári körülmények között gyógykezelnék
Együttműködési megállapodást kötött a cafeteria-rendszerekkel kapcsolatos szolgáltatásai összehangolásáról az AXA Biztosító Zrt. és a humánügyviteli szoftverek területén piacvezető NEXON - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A mérlegadásra kötelezett cégek egyharmada nem készít mérlegjelentést, ennek hiánya arra figyelmeztet, hogy e cégek nem feltétlenül megbízható partnerek
Drasztikusan, 14-16 forinttal fog emelkedni az üzemanyag ára júliustól, a jövedéki adó növekedése miatt. Azonban ha kisebb arányban is, de nőni fog a cigaretta és az alkohol ára is. Mi mennyivel drágul, - ennek járt utána a Bors.
Emberölés kísérlete miatt indított eljárást a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egy férfi ellen, aki megszúrta a testvérét hétfőn Dévaványán. A testvérek előbb összeszólalkoztak egymással a családi házukban, majd dulakodni kezdtek, ami közben a 37 éves férfi megszúrta 44 éves bátyját, akit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.
Tanúként hallgatta meg a bíróság az országos rendőrfőkapitányt abban a munkaügyi perben, melyet Kiss Ernő, a XIII. kerület volt rendőrkapitánya indított felmentésével kapcsolatban - értesült a HavariaPress. Több érdekesség is felmerült az üggyel kapcsolatban: félrevezették a köztársasági elnököt a dandártábornok felmentésekor, Takács Albertet pedig azért nem tudják beidézni, mert volt tárcája nem…
Simon Peresz izraeli államfő arra kérte az európai országokat kedden, hogy ne mutassanak megértést a Hamász palesztin szervezet iránt, mert azzal akadályozzák a béketárgyalások előmozdítását.
Minden jó érzésű demokratának, bal- és jobboldalon egyaránt egyet kell értenie azzal, hogy elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan az, ami Tatárszentgyörgyön történt - mondta a településen történt kettős gyilkosságról Fodor Gábor.
Ne várjunk pozitív hozamot válság idején, azonban ez nem jelenti azt, hogy hosszabb távon ne jelentkezne nyereség a nyugdíjpénztári alapoknál, a befektetések ugyanis hosszú távon nyereséget biztosítanak, így a pénztártagoknak óvakodniuk kell az elhamarkodott döntésektől - hívja fel a figyelmet a Hazai Nyugdíjpénztárak Országos Szövetsége az MTI-nek eljuttatott közleményében. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt percekben komoly eladói nyomás bontakozott ki a forint piacán, melynek következtében a hazai fizetőeszköz árfolyama rövid ideig 303 fölött is járt az euróval szemben. A hét eleji látványos...
Szenved a kínai építőipar: a tavalyi olimpiai játékok után felépült óriási épületek szinte üresen állnak, a hatalmas sportlétesítmények csak veszteséget termelnek....
Az 1962-es, a világot kis híján a harmadik világháborúba taszító kubai rakétaválság lesz annak a szerelmesfilmnek a történelmi háttere, amelyet Kuba és Oroszország közösen készít.
Az EU-bővítés óta nem tapasztalt mélypontra süllyedt azoknak a kelet-európai munkavállalóknak a száma, akik Nagy-Britanniában próbáltak szerencsét. Az szigetországba érkező magyarok száma azonban még mindig emelkedik
Délelőtt bezárt Berlin két repülőtere a földi személyzet sztrájkja miatt. A Tegel és Schönefeld repülőtereken közel másfélszáz járatot kellett törölni. Nem indult el Budapestről egy berlini gép, és törölni kellett a német fővárosból Ferihegyre tartó délelőtti járatot is.
A szerb kormány további 2 milliárd dollár hitelt fog kérni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) a globális gazdasági válság negatív hatásainak ellensúlyozására. Mirko Cvetkovic miniszterelnök keddi bejelentése szerint az új hitelmegállapodás a korábban kötött hitelszerződés helyébe lépne, és kölcsön azonnal lehívható lenne.
Az Összefogás az Erőszak Ellen mozgalom nyílt levélben hívja fel a figyelmet az egyre brutálisabb erőszak elszaporodására valamint az igazságszolgáltatás hiányosságaira.
Az S&P Case-Shiller ingatlanpiaci árindex szerint decemberben átlagosan 18.5 százalékkal értek kevesebbet a lakások a 20 legnagyobb amerikai városban, mint egy évvel korábban. Az elemzők -18.1...
Idén a japán Yoko Ono és az amerikai John Baldessari veheti át a velencei kortárs képzőművészeti biennálé Arany Oroszlán-életműdíját annak elismeréseként, hogy a két avantgárd alkotó munkásságával "forradalmasította a művészet nyelvét".
A Magyar Szocialista Párt arra szólította fel Németh Zsoltot kedden, hogy a fideszes politikus mondjon le az Országgyűlés külügy bizottságának elnöki posztjáról.
A szerb kormány további 2 milliárd dollár hitelt fog kérni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) a globális gazdasági válság negatív hatásainak ellensúlyozására. Mirko Cvetkovic miniszterelnök keddi bejele...
Néhány perc alatt 2 százalékot gyengült a forint az euróval szemben. A zuhanást Gyurcsány beszéde okozhatta, a miniszterelnök a Bloomberg szerint azt mondta: "igen komoly bajban vagyunk". Később a kormányszóvivői iroda pontosított: a miniszterelnök a világ helyzetéről beszélt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának döntése értelmében az időjárási körülmények miatt elhalasztják az NB I hétvégi, 17. fordulójának mérkőzéseit
Több tonnányi jelöletlen halat és rákot találtak a pénzügyőrök egy fővárosi boltban, ahol feketemunkásokat keresve tartottak ellenőrzést - értesült a HavariaPress.
Bombafenyegetés miatt ki kellett üríteni az egri Tesco áruházat. A riadót követően a rendőrség lezárta az áruház parkolóját és a helyszínre érkeztek a tűzoltók illetve a mentők is; a több száz vásárló rendben elhagyta az épületet - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Egy iszlamista sejt elszigetelt tette volt a vasárnapi kairói pokolgépes merénylet, amelyben életét vesztette egy 17 éves francia lány, és megsebesültek 24-en, köztük 17 további francia turista.
Barack Obama, a nemrég megválasztott amerikai elnök nemcsak az eddigi legliberálisabb felfogást képviseli a számítógépes játékokkal kapcsolatban, hanem ő maga is nagy játékos.
Helyi polgárvédelmi egyesületet hozna létre Tatárszentgyörgyön a Pest Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat; erről kedden tárgyaltak a település polgármesterével.