Édesanyám rokkantnyugdíjas, mivel azonban 1949-es, betöltötte a nyugdíjkorhatárt – az ő esetében a rokkantnyugdíj már klasszikus nyugellátásként funkcionál?
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka meg van győződve arról, csapatánál minden szükséges eszköz megvan ahhoz, hogy 2012-ben ismét a világbajnoki címért szálljanak harcba. Tovább »
Retinol, ceramid, biotin: gyakran találkozhatsz ilyen és hasonló egzotikus kifejezésekkel, ha kozmetikumot vásárolsz. Eláruljuk, hogyan hatnak, és melyik bőrtípusnak milyen hatóanyagra van szüksége.
Az énekes úgy döntött, elejét veszi a pletykáknak, és ő maga mondja el, mi történt közte és felesége között. Laci a TV2 kamerái előtt elmesélte, az utóbbi időkben rengeteget veszekedtek, hiszen bármelyik nőnek nehéz lenne elviselnie az ő életformáját.
Várhatóan folytatódni fog az élelmiszeráraknak tavaly év végén megindult csökkenése a következő hónapokban az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint.
Londoni felzárkózó piaci elemzők többségi véleménye szerint a forint gyengesége és a jövedéki adók emelésének áthúzódó hatása miatt kissé gyorsulhatott decemberben a magyarországi infláció, ugyanakkor van olyan citybeli prognózis, amelyik inkább kismértékű lassulást jósol a múlt hónapra a belépő éves bázishatások miatt.
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon csütörtök délutánra a napközbeni erősödés után: egy euróért ekkor csak 306,40 forintot kellett adni, de még így is mintegy 4 forinttal erősebb volt az árfolyam, mint csütörtökön reggel.
Tovább emelkedett a Központi Hitelinformációs Rendszerben a hitelek késedelmes fizetése miatt nyilvántartott magánszemélyek és a mulasztások száma is a tavalyi negyedik negyedévben - derül ki a KHR-t (korábbi nevén BAR-listát) működtető BISZ Zrt. honlapján közzétett adatokból.
Hídvégi Vid és Böczögő Dorina e heti kvótaszerzésével 85-re nőtt - a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) összesítése szerint - az idei nyári játékokra nevezhető versenyzők száma. Hídvégi és Böczögő a tornászok londoni tesztversenyén szerzett részvételi jogot.
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon csütörtök délutánra a napközbeni erősödés után: egy euróért ekkor csak 306,40 forintot kellett adni, de még így is mintegy 4 forinttal erősebb volt az árfolyam, mint csütörtökön reggel.
Budapest - Most nagy adag szerencsére is szüksége lesz Szalay Balázsnak (46) és Bunkoczi Lászlónak (45) a Dakar-ralin. A magyar autós páros segítség nélkül marad a hátralévő napokon, ugyanis „hátvédje", a Darázsi Zsolt (42) vezette versenykamion lerobbant és nem folytathatja a futamot.
Az Invitel, Magyarország egyik vezető telekommunikációs szolgáltatója bejelentette, hogy január 9-étől David McGowan váltja vezérigazgatói székében Martin Lea-t, aki a cég igazgatótanácsi tagságáról is lemond.
A szibériai Tyumenyben felszámolták az al-Kaidához kötődő, at-Takfír val-Hidzsra nevű iszlamista szervezet helyi csoportját, és elfogták a csoport vezetőjét - közölték csütörtökön az orosz hatóságok.
Londoni felzárkózó piaci elemzők többségi véleménye szerint a forint gyengesége és a jövedéki adók emelésének áthúzódó hatása miatt kissé gyorsulhatott decemberben a magyarországi infláció, ugyanakkor van olyan citybeli prognózis, amelyik inkább kismértékű lassulást jósol a múlt hónapra a belépő éves bázishatások miatt.
Hídvégi Vid és Böczögő Dorina e heti kvótaszerzésével 85-re nőtt - a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) összesítése szerint - az idei nyári játékokra nevezhető versenyzők száma.
Magyarországot még nem büntették, csupán annyi történik, hogy próbálnak minket visszahívni arról a tévútról, amin elindultunk, közben pedig emlékeztetnek az önként vállalt kötelezettségeinkre – ezt Balázs Péter egykori külügyminiszter mondta csütörtökön az ATV Start című műsorában.
Bemutatták csütörtökön a Best of Budapest „Útmutató a legjobb szállodákhoz és éttermekhez” című, 12 esztendeje évről évre megjelenő kiadványt, a most megjelenő könyv kétnyelvű összeállítás, amelyben 25 szálloda, 84 vendéglátóhely, 17 borászat szerepel.
London — A legtöbb földi halandó egy életen át várja a nagy pillanatot, amikor kedvenc filmsztárját, vagy zenészét akár csak egy kordon mögül, messziről megpillanthatja. Ám Tyler Sercombe (1) édesanyja, Donna jóvoltából igazi rekorder: alig egyéves korára vagy 130 A listás világsztárral szerepelt már egy képen.
Mallorca - 347 nap után góllal és gólpasszal tért vissza a Mainz labdarúgócsapatába Szalai Ádám (24). A válogatott támadó tavaly január 29-én szenvedett súlyos sérülést, a Kaiserslautern elleni bajnokin a jobb térdében elszakadtak az oldalszalagjai, valamint a keresztszalagja.
Londoni felzárkózó piaci elemzők véleménye szerint a forint gyengesége és a jövedéki adók emelésének áthúzódó hatása miatt kissé gyorsulhatott decemberben a magyarországi infláció, ugyanakkor van olyan citybeli prognózis, amelyik inkább kismértékű lassulást jósol a múlt hónapra a belépő éves bázishatások miatt.
A központi közigazgatásban dolgozó 73.460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érinti az a létszámleépítés, amelyről a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat - közölte Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön újságírók előtt.
Rendkívül sűrű, fontos eseményekkel teli pár nap előtt áll Magyarország. A piaci szereplők csak kapkodhatják a fejüket, érkeznek majd a Magyarországgal kapcsolatos hírek Washingtonból, Brüsszelből,...
Az Európai Bizottság a bírák nyugdíjazásának magyarországi szabályait illetően az egyenlő elbánás elvének érvényesülését, a bíróságok és az adatvédelmi hatóság tekintetében pedig a függetlenség meglétét vizsgálja leginkább - közölte csütörtökön Brüsszelben az uniós végrehajtó testület igazságügyi főigazgatója.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozatban engedélyezte a Sberbank of Russia számára a Magyarországi Volksbank Zrt.-ben történő közvetett minősített befolyás szerzését. Mint ismeretes,...
Az Autosport című brit szaklap értesülései szerint a Ferrari alakulata már javában dolgozik egy, a Lotuséhoz hasonló trükkös rendszeren, mellyel az autó fékstabilitása növelhető jelentős módon. Tovább »
Jogerősen nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki csaknem egy éven át heti rendszerességgel molesztálta nevelt lányával.
A Kohéziós Alapot létrehozó rendelet alapján csak az alap kötelezettségvállalásait - vagyis nem a kifizetéseket - lehet teljesen vagy részlegesen felfüggeszteni - közölte a Külügyminisztérium.
Tavaly 4,2 százalékkal nőtt az orosz bruttó hazai termék (GDP), az ipari termelés pedig 4,7 százalékkal bővült - jelentette ki a csütörtöki kormányülésen Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök.
A Magyar Kórházak- és Rendelőintézetek Szövetsége szerint 11 százalékos forráscsökkenést jelent az egészségügyben az elmúlt évi 4,2 százalékos infláció és a forint euróval szembeni gyengélkedése.