A robbanószerkezet valószínűleg a kapura volt erősítve, és akkor aktiválódott, amikor az egyik lakó a mélygarázsból az utcára tartva kinyitotta a kaput.
A Romániában háborús bűnösnek számító Wass Albert tisztázásáért egy Ausztriában élő ügyvéd is harcba száll. A jogásznak vannak már romániai tapasztalatai.
Abszurdnak hangzik, hogy a befektetők fizessenek azért, hogy kölcsönadhassanak az államnak. Úgy tűnik azonban, hogy az eurózónán belül és kívül alig maradt olyan hely, ahová a befektetők menekíthetik a tőkéjüket, így a tavalyi év végén a német és a dán állam kötvényei még ezzel a fura feltétellel is kapósak voltak - írja a HETEK.
A Renault Scénic és Grand Scénic megújult modelljei már megtekinthetők a magyarországi márkakereskedésekben, s január 23-án a hivatalos forgalmazás is kezdetét veszi, így aztán eljött az ideje, hogy a pontos árakról is tájékoztatást adjunk.
A végtörlesztés bejelentésekor sokan hitték azt, hogy a magyar lakásárak tovább esnek majd. Nos, volt némi árcsökkenés, de messze nem akkora, mint amekkorát a piac várt. Mindemellett nálunk még mindig kifejezetten érdemes befektetni. A lakások ára is mélyponton van, de a kiadással is kiemelkedő hasznot lehet elérni. A Duna House elemzése szerint tavaly decemberben a vevők negyede befektetési…
Csak kezdeményező fellépéssel lehet visszaszerezni azokat a piacokat, amelyeket a korábbi kormányzat elvesztett, a magyar agrárdiplomácia ezért a következő hónapokban egy sor olyan országban megjelenik, amelyek korábban a magyar termékek vásárlói voltak - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Berlinben, ahol az agrárminiszterek világtalálkozóján vett részt.
Egyre többen cseréltetik ki régi amalgám-töméseiket, sőt, állami rendeléseken szinte már nem is találkozhatunk ezzel a tömőanyaggal. Ugyanakkor tény, hogy az amalgám megjelenése óta sem készült még egy ilyen tartós anyag, amely ilyen hosszú távon jelent megoldást a lyukas fogak kezelésére.
A pozitív vállalkozói lista után Nemzeti fogyasztói termékkosár bevezetésével támogatja a minőségtudatos fogyasztás elterjesztését a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) - mondta Pintér István, az NFH főigazgatója csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón....
Szolnok - Tizenhat évig egy raktárban porosodott, de most újra feltámadt a Denevér, az egyetlen példányban elkészült magyar tervezésű és építésű pilóta nélküli repülőgép.
Bemutatta az Országos közművelődési koncepciót Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár a magyar kultúra napján, vasárnap a budapesti Mom Kulturális Központban. A Párbeszéd a magyar közművelődésért címmel tartott rendezvényen Szőcs Géza kulturális államtitkár elindította a MaNDA TV első adását, amely rendhagyó, online, kétnaponta jelentkező kulturális híradó lesz a…
Budapest-Csemő - Egykedvűen fekszik kórházi ágyában Nagy Ferike (12), s szótlanul tűri, ahogy a napi infúzióadag lassan lecsöpög. Miközben a kiskamasz sokéves megpróbáltatás után most ismét a gyilkos kórral küzd, édesanyja, Júlia a végkimerülés határán áll, s erején felül harcol, hogy összetartsa a családot, és legyen mit ennie a gyermekeinek.
Lemaradtál a legfontosabb átigazolási hírekről? Mi összefoglaljuk neked az elmúlt 24 óra legfontosabb pletykáit Angliától Kínáig. Transzferhíradó kizárólag itt, a sport365.hu oldalon.
A napenergia-hasznosító berendezések szerelésének, beüzemelésének, szervizelésének tantárggyá tételét szorgalmazza a kísérleti képzési programot két éve elindító Zéró Energiaház Klaszter. Bocsó Imre, a salgótarjáni székhelyű szervezet elnöke az MTI-nek kedden elmondta: eddig 24 végzős középiskolás szerzett bizonyítványt, jelenleg 16 állástalan vesz részt a képzésben.
Simon Cowell, az X-Faktor atyja befejezte huszonöt napos, a Kis-Antillákon töltött éves pihenőjét. A médiamágnás természetesen nem egyedül üdült, valódi hárem kísérte el őt az egzotikus szigetvilágba.
Sorozatban negyedik egymást követő héten történelmi csúcsot ért el az euró dollárral szembeni, és másfél éves csúcsot a svájci frank szintén dollárral szembeni gyengülésére fogadó nettó spekulatív...
A Moody's egy fokozattal leminősítette a Sony és a Panasonic hiteleinek minősítését, arra való hivatkozással, hogy a társaságok nem biztos hogy képesek lesznek veszteséges televízió-gyártásukat...
Áram, vezetékes víz és luxus nem kell hozzá, az sem baj, ha a környéken vadállatok ólálkodnak. Pihenni őseink módján is lehet. Hatalmas léptekkel hódít az ökoturizmus.
Budapest - Újrakezdte az edzéseket Balzsay Károly (32). A Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú profi ökölvívó-világbajnoka gyakorlatilag néhány nappal azután, hogy orvosai ismét engedélyezték neki a bokszolást - mint ismert, a magyar augusztusi címmeccsén maradandó halláskárosodást szenvedett, illetve gerincsérvvel is küzd -, megjelent a Vasas-Süllős edzőtermében.
Hoszni Mubarak még mindig Egyiptom elnöke, mert nem mondott le személyesen a tisztségéről, és így nem is ítélkezhet fölötte egyszerű bíróság - vélekedett ügyvédje a volt államfő perének vasárnapi napján.
Hoszni Mubarak nem mondott le személyesen a tisztségéről, és így nem is ítélkezhet fölötte egyszerű bíróság - vélekedett ügyvédje a volt államfő perén.
A mentőosztagok újabb holttestet találtak az egy hete az olaszországi Giglio szigeténél hajótörést szenvedett és oldalára borult óceánjáróban - közölte szombaton a csendőrség illetékese. Ezzel tizenkettőre emelkedett a múlt pénteki szerencsétlenség halálos áldozatainak száma.
Atkári János szerint Budapestet nem támogatnia kellene az államnak, hanem inkább valamivel kevesebbet kellene elvenni tőle. A főpolgármester távozó pénzügyi tanácsadója a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, "megfeneklett" a főváros annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban mindent megtett, amit a jogszabályok megengedtek, hogy ezt elkerülje.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 103. játéknapján a New York Rangers legyőzte a Boston Bruins csapatát. A másik New York-i alakulat, az Islanders is nyerni tudott. Megfékezhetetlen az Anaheim Ducks.
Hozzávalók: 50 dkg darált sertéshús (sovány) 50 dkg burgonya 1 db vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma só kakukkfű fehérbors curry por kurkuma őrölt kömény 2 db tojás A bundázáshoz: zsemlemorzsa A franciasalátához: 1 kg franciasaláta zöldségkeverék 4-5 db burgonya 2-3 db alma 4-5 db csemege uborka 1 db lilahagyma A tartármártáshoz: 6 dl tejföl 3 dl majonéz mustár almaecet balzsamecet só őrölt bors…
Az MSZP elnöke szerint Schmitt Pál köztársasági elnöknek nem azért kellene lemondania, mert rajtakapták valamin, hanem elsősorban azért kellene távoznia, mert "szégyent hoz egész Magyarországra".
Akár ötvenezres ösztöndíjat is kaphat Győrben az a diák, aki hiányszakmát tanul. Több más város szintén pénzt ad azért, ha valaki a gazdaság számára fontos foglalkozást választ.
A The New York Times című amerikai lap internetes oldalán az Európai Parlament Magyarországgal kapcsolatban lehetséges lépéseiről jelentetett meg írást, míg a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című német újság Orbán Viktor miniszterelnökről közölt portrét, a BBC - több más nemzetközi médiummal együtt - a honlapján foglalkozott a szombati budapesti Békemenettel, a Rzeczpospolita című…
A Forbes-lista számos jelese tekinthető félanalfabétának, hisz még az általános iskolát sem fejezte be. Ez azonban egy csöppet sem zavarta őket abban, hogy mesés vagyonra tegyenek szert. Negyedik rész, Carl Lindner Jr.
Magyarország - Ordítva szabadulhatnak meg a feszültségtől egy új magyar fejlesztés segítségével. A csőszerű külsejű „OrdiTronic" belsejében olyan hangelnyelő rendszer van, ami szinte nullára tompítja a hangunkat, ezért bátran beleüvölthetünk, ezzel biztosan nem fogunk mások idegeire menni.
A miniszterelnök szóvivője szerint még mindig él a 2010-ben létrejött összefogás. Szijjártó Péter a Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozdulás után beszélt erről.
Tízezrek tüntettek vasárnap Jemen fővárosában, Szanaában, követelve Ali Abdalláh Száleh távozó elnök kivégzését, és tiltakozva a neki mentelmi jogot biztosító új törvény ellen.
A magyar kormány nem teheti meg, hogy nem tárgyal az egykulcsos adóról az IMF-fel és az Európai Bizottsággal - véli a BruxInfo főszerkesztője. Gyévai Zoltán az InfoRádiónak kiemelte: Fellegi Tamásnak...
Nem tudják, mi állhat a kézigránátos robbantás hátterében az érintett zuglói Bonyhádi utcai ház lakói. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának vasárnap azt mondták, feltételezésük szerint a robbanószerkezet a kapura volt erősítve, és akkor aktiválódott, amikor az egyik lakó a mélygarázsból az utcára tartva kinyitotta a kaput.
Az év első Grand Slam tornáján, az Ausztrál Open vasárnapi játéknapján már a negyeddöntőbe jutás volt a tét. Az esélyesek sem a nőknél, sem a férfiaknál nem hibáztak.