Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból az ország számos településén tartanak megemlékezéseket, koncerteket, irodalmi esteket, és színházi előadásokat.
Több szempontból is kísérletinek nevezhető alkotással mutatkozik be a 43. Magyar Filmszemle játékfilmes programjában Fancsikai Péter. A fiatal rendező első egészestés filmjét, a jp.co.de című alkotást a Krétakör műhelyében készítette el.
Hiller István, az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője szerint jelenleg a kultúra az egyik legkiszolgáltatottabb terület, mert az átlagosnál is súlyosabban érintették a kormány megszorító intézkedései.
Bemutatta az Országos közművelődési koncepciót Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár a magyar kultúra napján, vasárnap a budapesti MOM Kulturális Központban. A Párbeszéd a magyar közművelődésért címmel tartott rendezvényen Szőcs Géza kulturális államtitkár elindította a MaNDA TV első adását, amely rendhagyó, online, kétnaponta jelentkező kulturális híradó lesz.
"Isten áldd meg a magyart!" címmel ünnepi gálaestet rendezett a Fidesz Kulturális Tagozatának Budapesti Elnöksége, a Németh László Kulturális Alapítvány és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a Magyar Kultúra Napja alkalmából vasárnap a Duna Palotában Budapesten.