Nem szokás, hogy egy festő kétszer egymás után megfesse ugyanazt a témát, az még kevésbé szokás, ha egy megrendelt festmény leszállítása után a művész további alkotásokat készít, immár saját magának. Pedig Szkok Iván - aki a Kerényi Imre által, az alaptörvény kapcsán megrendelt festmények közül épp az alkotmány megfestését vállalta - ezt teszi. Mint beszámoltunk róla, a Nemzeti Galériában hétfőn…
Nem hiába mondták a Bécsi Filharmonikusok, hogy Carlos Kleiber óta nem volt olyan karmesterük, mint a lett származású Mariss Jansons. Aki most újévkor látta vezényelni őt, csak megerősítheti ezt. Minden porcikája muzsika, ha leengedi a karját, a zenekar akkor is követi, szemének a hunyorgásáról, szája állásáról is. Páratlanul nagy művész.
Minden eladó!, hirdette december végén a Merlin Színház, azután be is zárt. A Merlin tavaly lett 20 éves, és már az is marad örökre. Mivelhogy Átrium Film-Színház néven Budán, a Margit körúton újul meg. Ott, ahol állítólag a legjobb kávét mérik majd, és a város legnagyobb pezsgő-, és szusi kínálata lesz. Akar ön 5-10 vagy 15 ezer forintért "szereplő", "főszereplő" vagy "címszereplő" lenni? Az…
Márta István, az Új Színház jelenlegi és Dörner György, a teátrum február 1-jén hivatalba lépő új igazgatója tegnap egyeztető beszélgetésen találkozott a Városházán. Az átadás-átvételre február elején kerülhet sor, a márciusi program egyeztetését azonban már előbb elkezdik.
Dörner György, az Új Színház február 1-jén hivatalba lépő új igazgatója közzétette a teátrum idei és jövő évadának műsortervét. Kodolányi János, Páskándi Géza, Hunyady Sándor, Nyírő József, Tomcsa Sándor, Jókai Mór, Bessenyei György, Pozsgai Zsolt és Wass Albert művei mellett láthatja a közönség Csurka István A hatodik koporsó című drámájának ősbemutatóját is, amelynek rendezésére pályázatot írnak…
Eladásra kínálja az Átrium mozit a Fővárosi Önkormányzat. A pályázaton indul a Merlin Színház is, amelynek odaköltözéséről már nyár végén tárgyalt a főváros és a színház vezetése.