Tiger Woods volt neje, Elin Nordegren tavaly vette 12 millió dollárért, azaz 2,6 milliárd forintért azt a csodálatos floridai villát, amit most leromboltatott, és álmai otthonát építteti fel – immár új szerelmével.
Az MSZP szerint a kormány megkapta az utolsó figyelmeztetést a nemzetközi piacoktól, a magyar gazdasági szereplőktől és a lakosságtól is; a forint árfolyama elszállt, az állampapírok eladhatatlanok, a lakosság bizalma megrendült - mondta Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Irakban bocsánatot kért a rendőrség a Szaddám Huszein elnök diktatúrája idején elkövetett visszaélésekért. A 2003-ban teljesen átalakult szervezet egy nappal létrehozásának 90. évfordulója előtt hozta nyilvánosságra erről szóló közleményét.
A jegybanktörvény lesz az egyik fő témája az IMF és a magyar küldöttség jövő heti tárgyalásainak - közölte az IMF főigazgatója Christine Lagarde a CNN honlapján a hét végén közzétett tévéinterjúban.
A címvédő, listavezető AC Milan Zlatan Ibrahimovic, valamint Kevin-Prince Boateng góljával nyert az Atalanta vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Budapest -- Már nem csak a kormányt, Orbán Viktor miniszterelnök személyét is támadják a nyugati lapok és a befolyásos vezetők. Eddig a magyar kormányfő külön utas politikája még kivívta jó néhány újság és párt csodálatát, ám ma már szinte egyetlen olyan mérvadó politikai szereplő sincs, aki maradéktalanul támogatná őt.
Kételkedik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a görögországi reformok sikerében, a nemzetközi pénzügyi szervezet szerint további áldozatokra van szükség ahhoz, hogy elviselhető legyen az adósságteher - írta vasárnap a Der Spiegel.
Budapest -- Itt aztán senki nem lóghat ki a sorból. Szinte tökéletesre sikerült a Sándor-palota előtti első déli őrségváltás az államfői rezidencia előtt.
A jegybanktörvény lesz az egyik fő témája az IMF és a magyar küldöttség jövő heti tárgyalásainak - közölte az IMF főigazgatója Christine Lagarde a CNN honlapján a hét végén közzétett tévéinterjúban.
Akkor fogadták el ugyanis azt a törvényt, mely alapján felülvizsgálták az önmagát szíven szúró rokkant férfi állapotát - mondta a Fidesz városi alelnöke, Némedi Lajos.
A Figyelő internetes oldala szerint majd tíz követelése lehet a nemzetközi szervezetnek, s ezek közül az egyik a Nyugaton már működő "magáncsőd" intézményének bevezetése lenne.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) "a nemzeti összetartozás megvallásával és vállalásával" kiáll az Európai Unió által bírált Magyarország, a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök mellett - olvasható a két szervezet közös nyilatkozatában, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Magyarország jövőbeni finanszírozási igényei alapján egy 20 milliárd euró körüli összértékű IMF/EU-program lenne hitelesnek tekinthető segítség piaci szempontonból - vélekedtek hétvégi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Pár hete Lázár János beszélt a "jézuskázni" hazautazó IMF-küldöttségről, most meg Selmeczi Gabriella a szilveszter után kijózanodó brókerekről, akik egyszerűen megtámadták Magyarországot. Nem pusztán az a baj, hogy sületlenségeket beszélnek. Az igazi csúfság, hogy nyilvánvalóvá teszik: fogalmuk sincs arról, hogyan működik a világ.
Nagy szenzációt keltett, hogy három és fél éves szünet után ismét játékra jelentkezett Károlyi Andrea (36). Az egykori válogatott játékos a BSE színeiben lépett pályára, 25 perc alatt hat pontot szerzett a Pécs elleni bajnoki meccsen.
Kartellvizsgálat megindítását kezdeményezi a Jobbik a Gazdasági Versenyhivatalnál, mivel a párt szerint a bankok összehangoltnak tűnő módon, jelentős mértékben emelték a forinthitelek kamatait a devizahiteles végtörlesztésről szóló kormányzati mentőcsomag bejelentését követően - közölte Volner János frakcióvezető-helyettes vasárnap az MTI-vel.
A spórolás jegyében indította az újévet a Pénzcentrum.hu: felvettük a harcot a 2012-es áremelkedések ellen, és megtakarítási tippekkel, könnyű pénzszerzési lehetőségekkel segítettük olvasóinkat. És persze volt még nyugdíjreform, bankbotrány, leértékelések - íme a Pénzcentrum.hu legérdekesebb cikkei 2012. első hetében....
Irán eldöntötte, hogy elrendeli a stratégiai jelentőségű Hormuzi-szoros lezárását, ha a nyugati országok olajszállítási tilalmat vezetnek be ellene. Erről az iráni elitalakulat, a Forradalmi Gárda főparancsnok-helyettese számolt be egy vasárnapi lapjelentés szerint.
Emelkedett az olajár, közben pedig sokat gyengült a forint árfolyama, így új csúcsra emelkedhetnek a hazai üzemanyagárak. Akár öt forint feletti literenkénti áremelkedés is elképzelhető szerdától - írja a Portfolio.hu.