Életkorral korrigálva Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója lehet a világ leggazdagabb embere - derül ki az Economist összeállításából. A Forbes magazin szerint Mark Zuckerberg 2011-ben az 52....
Göncz Árpád zavarba ejtően volt önmaga - így összegezte a volt államfő tevékenységét Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Republikon Intézet konferenciáján, amelyet a volt köztársasági elnök 90. születésnapjának tiszteletére rendeztek pénteken Budapesten.
BUDAPEST – Szemüveges lett Majka (32). A nagydumás rapper nemrég fedezte fel, hogy bizony már nem a régi a látása, így azonnal elment orvoshoz, hogy megvizsgálják, mennyit romlott a szeme. A nálunk látható Punk 16 műsorvezetőjének a doki végül szemüveget írt fel, amelyet egyelőre szoknia kell.
Eger - Egyre több a kakaskodás a kormánypártoknál. Bár Orbán Viktor miniszterelnök vállvetve tartja össze a kormánypárti többséget Lázár János frakcióvezetővel, de a két harcostárs kapcsolata sem teljesen harmonikus.
Samuel Aranda spanyol sajtófotós nyerte el a World Press Photo hagyományos nemzetközi sajtófotópályázat tavalyi évre vonatkozó fődíját az "arab tavasz" egyik jemeni tüntetése során készített fényképpel.
Játékosként zseni volt, edzőként egyelőre nem igazán lehet hova tenni a jelenleg az Egyesült Arab Emírségek-beli Al-Wasl csapatánál edzősködő Diego Maradonát. Egy dolog azonban biztos: a korábbi argentin szövetségi kapitány az arab országban is igyekszik kihasználni a tekintélyét, és minden eszközt bevet a játékvezetők befolyásolására - erre remek példa az alábbi videóösszefoglaló!
Budapest - Saját lovas színházra vágyik Sasvári Sándor (55). A színművész jelenleg hét darabban játszik, sikert sikerre halmoz, pályafutását azonban szeretné megkoronázni egy lovas teátrummal. Sasvári gyermekkora óta rajong a lovakért.
Nyilvánosságra hozták a tavaly októberben elhunyt Steve Jobs FBI-aktáját: a 191 oldalas dokumentum a vitathatatlan érdemek mellett néhol kedvezőtlen színben tünteti fel az Apple cég néhai társalapítóját.
Módosította a kormány a Malév Zrt. leállása miatt szükségessé váló rendkívüli intézkedésekről szóló, január 31-i rendeletét, az új szabályok a kártalanítás és segítségnyújtást végzők közé bevonják a légitársaság két leányvállalatát is. A módosító rendelet a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.
Budapest - Újabb plágiumgyanú az Eurovíziós Dalfesztiválon! Gyurcsík Tibi (25) Back in Place című dalának – amelynek szerzője Szabó Zé – egy részlete kísértetiesen hasonlít a Take That egy kevésbé ismert slágerére, a Reach Outra.
Schmitt Pál az Arraiolos-csoport pénteki találkozóján Helsinkiben azt mondta: ahhoz, hogy Európa erős legyen "a globális versenyben", a tagállamoknak is erősnek kell lenniük. Tarja Halonen finn államfőnek hangsúlyozta: ha az Európai Bizottság szükségesnek tart bizonyos törvényi módosításokat, a kormány nyitott azok megvitatására, mivel "a bizalom visszaállítása európai partnereink előtt" mindennél…
Mettmenstetten - Fatüzelésű vaskályhával fűti öreg Volvóját egy svájci férfi, aki persze csak télvíz idején segít rá a motorfűtésre ezzel az egyedülálló módszerrel.
Budapest - Íme a magyar sportélet irigyelt álompárja! A lenyűgöző szépségű ritmikus gimnasztikázó, Vass Dóra (20) és a kajakos világbajnok, Tóth Dávid (26) egy éve van együtt, és a Blikket is kiadó Ringier, valamint a Felix Promotion Év sportolója-gáláján kiderült: ők jelentik a csúcsot.
A The Wall Street Journal című amerikai és a Financial Times című brit lap csütörtökön a Malév csődjével kapcsolatban jelentetett meg cikket, míg a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap az EU-s nyomással összefüggésben közölt írást.
Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság /ÁKK Zrt./ (Budapest) 2012. február 10. napján kézhez vett tájékoztatása alapján a Richter Gedeon Nyrt. bejelenti, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2012. február 7-én történt részvény-elidegenítése következtében a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap által birtokolt Richter Gedeon részvények darabszáma az 5%-os…
Rendkívül fontos meccs előtt áll a Veszprém férfi kézilabdacsapata. Szombaton a Bajnokok Ligájában a lengyel Kielcét látja vendégül (Digi Sport, 16.15).
A nedves felületen megtelepedő Caulobacter crescentus nevű baktérium olyan "cukros", azaz poliszacharidokat tartalmazó váladékot termel, amelynek parányi cseppje több gépkocsi által kifejtett húzóerőnek képes ellenállni; a "szuperragasztó" a fertőzések kialakulásában játszhat szerepet amerikai kutatók szerint.
Ismét nagy tömegeket vonzott utcára Szlovákia több városában a politikai korrupció elleni tiltakozássorozat pénteken. A pozsonyi tüntetésen megtapsolták Zák-Malina Hedvig nevét.
Az európai adósságválság, az Egyesült Államok óriási adósságállománya, és az előre nem látható események mind-mind kockázatot jelentenek a gazdaság számára - nyilatkozta Ben Bernanke, amerikai...
Tíz kategóriában adták át a 2011-es évet lezáró sportdíjakat csütörtök este. Több mint egymillióan vettek részt a Felix Promotion által szervezett szavazásban, amelyen a legszexisebb női sportolónak Vass Dórát választották az olvasók!
A Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja arra kéri a BKV ügyében Tarlós István főpolgármestert, hogy "ne csak tartsa a markát", hanem álljon elő megoldási javaslatokkal is - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken a Fidesz-KDNP egri frakcióülése után, amelyen szóba kerültek a még elfogadandó sarkalatos törvények, az önkormányzatok adósságállománya, a végtörlesztés, az egyházügyi…
A nemzetgazdasági miniszter pénteken benyújtotta a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely a kormány és a Magyar Bankszövetség 2011. december 15-én kötött megállapodásának megfelelően módosítja a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésére (árfolyamgátra) vonatkozó szabályokat.
Nagy-Britanniában stagnál a gazdaság, aminek következtében 17 év óta legmagasabbra szökött a munkanélküliek száma. A 16-tól 24 évesig terjedő korcsoportban meghaladta az egymilliót és összességében két és félmillió fölé nőtt. A kormány munkaközvetítő magánvállalkozásokat bíz meg munkahelykereséssel, de egy BBC tévériportból az derült ki, hogy nem ez a legcélravezetőbb mód a probléma megoldására.
A sokak szerint iszlámellenes és ilyenként elhíresült holland Szabadságpárt a kelet- és közép-európai bevándorlók ellen fordul: akinek bármi panasza van, jelentheti a párt erre a célra a héten létrehozott honlapján. A rasszistagyanús kezdeményezést Brüsszel is vizsgálja.
A pénteken ringbe lépett hat magyarból négy bejutott az 56. Bocskai István ökölvívó emlékverseny szombati döntőibe, melyen nagy meglepetésre nem lesz majd ott a viadal legnagyobb sztárja, a kínai olimpiai bajnok Cou Si-ming, aki 70 dekával elbukott a pénteki mérlegelésen.
Hatgólos előnyt szerzett a Debrecen a spanyol Mar Saguntóval szemben pénteken, a női KEK nyolcaddöntőjének első összecsapásán, amelyen - bár mindkét meccsnek a hajdúsági főváros ad otthont - hivatalosan az ibériai gárda volt a házigazda.
BUDAPEST – Sírva vigadtak Csenge (23) és Peti (25) péntek délutáni esküvőjén az egybegyűltek. Az ÖsszeEsküvők győztes párja egy Budapest környéki lovasklubban esküdött örök hűséget egymásnak családjuk, barátaik és egykori vetélytársaik körében.
Szombaton valószínűleg el kell rendelni Budapesten a szmogriadó riasztási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal péntek este az MTI-vel, hozzátéve: ha ez megtörténik, akkor vasárnap reggel 6 órakor életbe léptethetik a gépjárműforgalom korlátozását is. A fővárosban jelenleg a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben.
Egy emberrablás történetét, az elrabló férfi és a fogvatartott lány közötti rendkívül bonyolult kapcsolatot, valamint a lány szabadulás utáni sorsát bemutató filmmel szerepel az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale versenyprogramjában Frédéric Videau.
Két év óta a legnagyobb mértékben estek a fogyasztói árak Svájcban januárban. Emiatt ismét fellángolt a vita arról, nem lenne-e célszerű a nemzeti banknak további lépéseket tennie a frank gyengítése érdekében, hogy ellensúlyozzák a recessziós és deflációs folyamatokat.