2012. február 12. vasárnap

febr. 12
7:39
Ön vállalkozónak született? (Piac és Profit)
Az ideális vállalkozó felküzdi magát a legmagasabb sziklafokra, miközben örömét leli az őt érő csapásokban, és a mosoly egy pillanatra sem fagy le az ajkáról. Ám úgy tűnik, a vállalkozások jelentős részét nem született vállalkozók vezetik. S még az sem biztos, hogy ez baj.
febr. 12
8:12
Frei Tamás legyőzhetetlen: tovább tarol a riporterguru (Pénzcentrum)
Továbbra is az összeesküvés-elméletek csalogatják a legtöbb magyar olvasót a könyvesboltokba, azonban érdekes módon akad az élmezőnyben jó néhány olyan külföldi regény is, mely az elmúlt hetekben moziba kerülő filmadaptációjának köszönheti januári sikerét - derül ki a Bookline Top50 olvasói sikerlistából....
febr. 12
8:12
Szélsőbalos zavargások Athénben a megszorítások ellen (ATV)
Sok ezer ember tüntetett Görögországban a megszorítások ellen. Az athéni kormány szombat hajnalban hagyta jóvá az Európai Unió és az IMF által követelt gazdasági intézkedéseket. A megszorítások nyomán csökken a jelenleg havonta háromszázhetvenezer forintnak megfelelő görög minimálbér is. Erőszakos tüntetések voltak Spanyolországban is, ahol a kormány szintén megszorításokról döntött.
febr. 12
8:15
Ne bánjuk, ha lemaradtunk! Van jobb, mint a végtörlesztés? (ProfitLine)
Aki valamilyen okból lemaradt a végtörlesztésről a "hajrában", annak sem kell aggódnia, az árfolyamgát várhatóan áprilistól belépő új rendszere megoldást jelenthet a még mindig jelentős devizahitellel rendelkező adósoknak - mondta Bába Ágnes, a K and H Bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.
febr. 12
8:24
Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus (Privátbankár)
Felemás éven van túl a hazai turisztikai piac, és úgy tűnik, hogy idén sem lesz javulás. A kedvezőtlen gazdasági helyzet, az emelkedő üzemanyagárak, és a SZÉP Kártya bizonytalan elfogadottsága miatt a belföldi kereslet további szűkülésére lehet számítani. A visszaesést enyhén mérsékelheti a sok hosszú hétvége, és a gyenge forint miatt lehetséges, hogy többen inkább hazai vizeken pihennének.
febr. 12
8:27
Keleti Györgyit megbüntetik! (Blikk)
Budapest - Róma - Keleti Györgyit (38) a szíve helyett a törvény húzza vissza Rómába: az olasz ügyészség ragaszkodik ahhoz, hogy – bár itthon már ítélet született az ügyben – Olaszországban is pálcát törjenek a volt modell felett.
febr. 12
8:27
Leégett egy villa tetőszerkezete (Blikk)
febr. 12
8:29
Meghalt Whitney Houston! (Blikk)
Los Angeles - Meghalt Whitney Houston amerikai énekesnő - jelentette be helyi idő szerint szombaton Los Angelesben Kristen Foster publicista. Negyvennyolc éves volt. A sztár holttestére saját testőre talált rá, hotelszobájának fürdőkádjában. Az elsődleges jelentések szerint Whitney megfulladt.
febr. 12
8:30
Szálló por - Budapesten megszüntethető a riasztási fokozat (Alternatív Energia)
A szombati mérési eredmények alapján megszüntethető Budapesten a szmogriadó riasztási fokozata, ezért vasárnap reggel 6 órától megszűnnek a szombaton elrendelt forgalomkorlátozó intézkedések, viszont Tarlós István főpolgármester ugyanettől az időponttól - további intézkedésig - elrendelte a tájékoztatási fokozatot - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
febr. 12
8:30
Budapesten megszűnt a szmogriadó (ATV)
A szombati mérési eredmények alapján megszüntethető Budapesten a szmogriadó riasztási fokozata, ezért vasárnap reggel 6 órától megszűntek a szombaton elrendelt forgalomkorlátozó intézkedések, viszont Tarlós István főpolgármester ugyanettől az időponttól - további intézkedésig - elrendelte a tájékoztatási fokozatot - közölte az MTI-vel a Főpolgármesteri Hivatal.
febr. 12
8:36
Ázsiai fölény a cselgáncs Hungária Kupán (Sport365)
A szombaton érdekelt három súlycsoport közül kettőben japán, egyben pedig dél-koreai aranyérem született az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatba tartozó, 49. női cselgáncs Hungária Kupán.
febr. 12
8:38
Rövidpályás gyorskorcsolya Vk: Heidum 10. 1500 méteren (Sport365)
Heidum Bernadett 10. lett 1500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók hollandiai Dordrechtben zajló Világkupájának második, szombati napján.
febr. 12
8:40
Három magyar a főtáblán tauberbischofsheimi tőr világkupán (Sport365)
Három magyar szerepelhetett a főtáblán a női tőrözők németországi Világkupa-versenyén, melyet Mohamed Aida a 18., Kreiss Fanni a 32., Varga Gabriella pedig a 37. helyen fejezett be.
febr. 12
8:42
Műkorcsolya Négykontinens Bajnokság: régi-új bajnok a férfiaknál (Sport365)
A második napon régi-új bajnokot avattak a férfiaknál, a nőknél a rövid program után Mao Asada az élen.
febr. 12
8:45
Visszavonták a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten (Infostart)
Javult a fővárosban a levegő minősége, így reggel 6 órakor megszüntették a szmogriadó riasztási fokozatát és az ezzel járó forgalomkorlátozásokat, a tájékoztatási fokozat azonban érvényben marad. Országszerte még mindig magas a levegő szennyezettsége.
febr. 12
8:48
Buszra szállunk a magas benzinár miatt? (Alternatív Energia)
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.
febr. 12
8:48
Újítassa fel lakását a Főtávval (Portfolio)
Lakóházak, lakóközösségek számára hirdet energiatakarékossági pályázatot a FŐTÁV Zrt., a nyerteseknek napelemet építenek a tetőre, felújítják a melegvíz-rendszerét, valamint követhetővé teszik a...
febr. 12
8:48
Az al-Kaida is beszállt a szíriai polgárháborúba (ATV)
Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terrorhálózat vezetője támogatásáról biztosítja a szíriai felkelést egy új videoüzenetben, amelyet feltettek több dzsihádista honlapra - jelentette vasárnap az iszlamista internetes oldalak figyelésére szakosodott SITE amerikai csoport.
febr. 12
8:50
Vége az ingyenes letöltésnek? Tüntetések az ACTA ellen (ATV)
Nagyjából ezren gyűltek össze Budapesten a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodás (Anti-Counterfeiting Agreement - ACTA) ellen meghirdetett demonsrtáción. Európa-szerte tartottak hasonló tiltakozó megmozdulásokat.
febr. 12
8:57
Kajak-kenus kép nyert a szavazáson Németországban (Agroinform)
A potsdami fotós, Eberhard Thonfeld kapott el egy kiváló pillanatot a német férfi kajak négyestől.
febr. 12
9:00
Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés (Privátbankár)
Aki lemaradt a végtörlesztésről, annak sem kell aggódnia, az árfolyamgát várhatóan áprilistól belépő új rendszere megoldást jelenthet a devizahitellel rendelkező adósoknak. Szakértő szerint pedig az új típusú árfolyamgát jobb megoldást jelent a végtörlesztésnél, mivel bizonyos árfolyamszint felett az árfolyamkockázatot nem az ügyfél viseli, így egy további forintgyengülés kevésbé terheli meg az…
febr. 12
9:03
Jégtörő hajó a Duna fővárosi szakaszán (Infostart)
Üzembe helyezik mától a fővárosi jégtörő hajót, mert a nagy hidegben miatt, megjelenték és helyenként feltorlódtak a Duna fővárosi szakaszán a nagyobb jégtáblák.
febr. 12
9:06
Kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés hétfőtől kezdődő, kétnapos ülésével indul a tavaszi parlamenti ülésszak. A képviselők a nyári szünetig elfogadhatják az új büntető törvénykönyvet (Btk.) és akár a következő polgári törvénykönyvet (Ptk.) is, a még hiányzó sarkalatos törvények azonban a korábbi tervekkel ellentétben csak ősszel születhetnek meg, miután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője megerősítette, hogy azokról…
febr. 12
9:06
Putyin nem ér rá fogadni az európai választási megfigyelőket (ATV)
Nem ér rá fogadni a március 4-i elnökválasztásra Moszkvába érkezett európai megfigyelőket Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, elnökjelölt - közölte szombaton az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése által kiküldött delegáció vezetője.
febr. 12
9:08
Steiner: Gyöngyösinek a vádlottak padján a helye (ATV)
A kormánypártok hallgatása bátorítja a Jobbikot - mondta a szocialista honatya.
febr. 12
9:09
Videó: Brutális! Széket törtek szét a nézők a bokszvilágbajnok fején (Sport365)
Johnriel Casimero lett az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) interim kislégsúlyú világbajnoka, miután a 10. menetben kiütötte Luis Alberto Lazartét. A találkozó után az argentin szurkolók megtámadták a győztes ökölvívó stábját és a szervezet embereit.
febr. 12
9:15
Az új Ferrari remekül melegíti a gumikat - Alonso (Agroinform)
Az ibériai versenyző az F1-es csapatok első hivatalos tesztjének pénteki zárónapján a legjobb eredményt autózta.
febr. 12
9:18
A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet (Privátbankár)
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak. Szakemberek szerint azonban az adatokból csak néhány hónap múlva derül ki, hogy az utasszám alakulásában bekövetkezett kedvező tendencia tartós lesz-e.
febr. 12
9:21
Békés felvonuláson búcsúztatták a Malévot (Infostart)
Több száz ember részvételével zajlott Budapesten a Malévért, a nemzeti légitársaság emlékére szervezett békés felvonulás, amely a Malév Könyves Kálmán körúti központjától indult.
febr. 12
9:21
Ezt hozta a magas benzinár! (ProfitLine)
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.
febr. 12
9:24
Guinness-rekordot döntenének Nagykanizsán (Alternatív Energia)
Legkevesebb 51 különböző fajta fánkot kell bemutatnia a résztvevőknek a jövő heti nagykanizsai fánkfesztiválon, ha szeretnék megdönteni azt a Guinness-rekordot, amelyet a tavalyi országos rendezvényen értek el.
febr. 12
9:24
1,5 milliárd eurót vesztett a Vatikán a megrontási ügyeken (ATV)
Rómában egy kongresszuson magas tisztséget betöltő katolikus vezetők foglalkoztak az egyházat megrázó megrontási botrányokkal. Ezek miatt az egyháznak a kártalanítások és a megindított eljárások miatt 1,5 milliárd eurós költsége keletkezett a szakértők becslése szerint. Azt is világossá tették: egy léleknek nincs pénzben kifejezhető ára.
febr. 12
9:33
Fagyott pálya miatt maradt el a francia-ír meccs Párizsban (Agroinform)
A pálya talajának használhatatlansága miatt elmaradt a Franciaország – Írország rögbi mérkőzés.
febr. 12
9:35
Podolski nélkül is győzelemre tör a Köln a HSV ellen (Agroinform)
Az újonc a Nürnberget fogadja, a Hamburg Kölnbe látogat a Bundesliga 21. fordulójának vasárnapi játéknapján.
febr. 12
9:39
A Compact Disco készülhet az Eurovíziós Dalfesztiválra (Infostart)
A Compact Disco képviseli Magyarországot a májusi bakui Eurovíziós Dalfesztiválon.
febr. 12
9:39
Mitt Romney nyert Maine államban (Infostart)
Az Egyesült Államokban három vesztes jelöltállító gyűlés után Maine államban győzött Mitt Romney, az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-állító versenyében.
febr. 12
9:39
Miniszterelnök Úr: ki hibázott, Ön, vagy Magyarország? (Gondola)
Munkát, Kenyeret! Miniszterelnök Úr: ki hibázott, Ön, vagy Magyarország? Végtörlesztés vagy pénzmosás? Joghézag a Malév utasok jogainál?
febr. 12
9:42
Az új árfolyamgát jobb lesz, mint a végtörlesztés? (ATV)
Aki valamilyen okból lemaradt a végtörlesztésről a "hajrában", annak sem kell aggódnia, az árfolyamgát várhatóan áprilistól belépő új rendszere megoldást jelenthet a még mindig jelentős devizahitellel rendelkező adósoknak - mondta Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.
febr. 12
9:44
A Compact Disco képviseli Magyarországot (ATV)
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
febr. 12
9:54
Elgyengült a BUX a héten - mi is történt? (ProfitLine)
Negatív korrekcióval zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a vezető papírok gyengültek az elmúlt héten. A BUX egy hét alatt 639 ponttal, 3,25 százalékkal csökkent, 19.026,82 ponton zárt pénteken. A részvénypiac heti forgalma 63,3 milliárd forint volt az előző heti 74,44 milliárd forint után.
febr. 12
10:09
Markóé és Chiappáé az aranyérem (Agroinform)
Markó Márton és Chelsea-Rose Chiappa szerezte meg az aranyérmet férfi és női egyéniben.
febr. 12
10:15
Leégett a gyöngyöspatai roma vezető háza (Infostart)
Gyöngyöspatán leégett a település korábbi cigány kisebbségi önkormányzati elnökének a háza.
febr. 12
10:15
Tavaszi ülésszakába kezd a parlament (Gondola)
Az Országgyűlésben hétfőtől indul a tavaszi parlamenti ülésszak. Elfogadhatják az új büntető- és polgári törvénykönyvet.
febr. 12
10:15
Országszerte javult a levegő (Blikk)
febr. 12
10:15
NBA: Dallasi siker dupla túlórában, folytatódik a Lin-csoda (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 48. játéknapján a Dallas Mavericks kétszeri hosszabbításban győzte le a Portland Trail Blazerst. A New York Knicks sorozatban ötödik mérkőzését nyerte meg Jeremy Linnel. Az LA Clippers kiütötte a Charlotte Bobcatset
febr. 12
10:17
Alkotmánybíróság: van, s lesz tennivalójuk bőséggel! (Gondola)
A köznevelési törvényt támadja a Pedagógusok Szakszervezete. Legfrissebb határozatok. A február 14-i ülés napirendje.
febr. 12
10:17
Sistergős pofon a Barcának, csúcsrangadót nyert a MU - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
febr. 12
10:18
LMP: a végtörlesztés magán viseli az elhibázott kormányzás jegyeit (Alternatív Energia)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által közreadott adatok alapján az LMP úgy látja, hogy beigazolódtak korábbi bírálatai, mert a végtörlesztés magán viseli "az elmúlt másfél év elhibázott kormányzásának jegyeit, világossá válik benne a Fidesz torz társadalom-felfogása" - írja Ertsey Katalin képviselő és Szabó Zsolt választmányi tag az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
febr. 12
10:18
Kezdődik a tavaszi ülésszak, lassabb fokozatba kapcsolnak Orbánék (ATV)
Az Országgyűlés hétfőtől kezdődő, kétnapos ülésével indul a tavaszi parlamenti ülésszak. A képviselők a nyári szünetig elfogadhatják az új büntető törvénykönyvet (Btk.) és akár a következő polgári törvénykönyvet (Ptk.) is, a még hiányzó sarkalatos törvények azonban a korábbi tervekkel ellentétben csak ősszel születhetnek meg, miután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője megerősítette, hogy azokról…
febr. 12
10:21
A londoni olimpián a járda is energiát fog termelni! (Piac és Profit)
Az idei londoni Olimpiára érkezők olyan járdákon fognak közlekedni, melyeken a lépteik energiát termelnek. Az újrahasznosított gumiból készülő PaveGen a lépések okozta nyomásból létrejövő energiát hasznosítja.

Keresés