Muszáj megoldást találni a bérproblémára az egészségügyben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rácz Jenő. A Magyar Kórházszövetség elnöke, a veszprémi kórház vezetője beszélt arról is, hogy az egészségügy nem fog azonnal megváltozni a struktúra átalakítása után.
Vádat emelnek Kazinczi István, Tiszatenyő fideszes polgármestere ellen orvvadászat miatt. Mint arról a Népszava elsőként beszámolt, a fideszes politikus tavaly szeptemberben - a vadászati tilalom ellenére - egy őzsutát és négy vadnyulat lőtt ki titokban egy közeli településen.
Kissé erősödtek a baloldali pártok, valamelyest visszaesett a Jobbik, a vezető kormánypárt támogatottsága pedig stagnált - ezek a Medián januári felmérésének főbb eredményei, melyeket a HVG közölt. ...
A megölt vezetők között van a Jeemah Islamiah szervezet malajziai vezetője is, akinek a fejére 5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki az amerikai kormány.
A piaci pletykáknak megfelelően benyújtotta tegnap az elsődleges részvénykibocsátáshoz szükséges dokumentumokat az amerikai pénzügyi felügyelethez a Facebook. A több mint 800 millió aktív...
Több mint nyolc tonna radioaktív víz folyt el a Fukusima-1 erőmű négyes reaktorblokkjából - közölte csütörtökön a létesítményt üzemeltető Tepco. Szakértők szerint az incidens nem okoz jelentős fennakadást az erőmű stabilizálásáért folyó erőfeszítésekben, de a japán kormány számára komoly kellemetlenséget okozhat az eset.
A magyar tőzsde mérsékelt emelkedéssel kezdte a kereskedést,a BUX 0,6%-os plusznál jár Az OTP ismét felfele vette az irányt, a bankpaír árfolyama 1%-ot emelkedett röviddel a nyitás után. A Richter is...
Szenzációs felfedezés Madridban: A Mona Lisa nem egyszeri műalkotás. Éveken át a Pradoban észrevétlenül lógott Leonardo da Vinci világhírű festményének másolata, ami az eredetivel közel egy időben készülhetett.
Muszáj megoldást találni a bérproblémára az egészségügyben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rácz Jenő. A Magyar Kórházszövetség elnöke, a veszprémi kórház vezetője beszélt arról is, hogy az...
A Mercedes nagy erőkkel vonult ki a Kanári-szigetekre, hogy elkészítse az új A-osztály sajtógalériáját. A film és képanyagot persze már előre izgatottan várjuk, de legnagyobb szerencsénkre éppen a festői tájakon kerékpározott egy sportoló is, akinek sikerült lencsevégre kapnia az újdonságot.
Igéző tekintet az egyébként mindent takaró napszemüveg mögül, kivillanó pocak, ledermedt zsűri és a La Isla Bonita - körülbelül ezekkel a szavakkal foglalható össze Jenő produkciója.
A német Munich Re viszontbiztosító adózás utáni nyeresége éves szinten 31 százalékkal nőt a negyedik negyedévben, miután a társaság befektetési bevételeivel ellensúlyozni tudta a rekordkiadásokat - közölte a vállalat csütörtökön.
Lendületes emelkedés az USA piacain, 4 napi csökkenést korrigált az S&P500. Esett az olaj a vártnál magasabb készletek nyomán. Kína vezetésével emelkednek a tengerentúli piacok. Több hónapos csúcsra erősödött tegnap a forint. 580 forintra emeltük Magyar Telekom célárunkat, ajánlásunk továbbra is Tartás. Ma emelkedésre számítunk.
Ázsia pluszban zárt és ez adhat a DAX-nak egy extra lökést. Mint a grafikon is láthatjuk a trend kialakult és maga mögött hagyva egy szép GAP-et most elindult a 7000-es ár felé. Nincs erősebb ellenállás a közelben, tehát ha nem jön ki olyan adat, hír vagy komment ami ezt a lendületet megfogná, akkor az is elképzelhető, hogy rövidesen közel kerül ehhez az árhoz.
Összesen csaknem 142 millió forintot osztottak szét jutalomként tavaly három kormányhivatalnál több mint 1500 munkatársnak - derül ki Navracsics Tibor közigazgatási miniszternek egy szocialista képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából a hirado.hu beszámolója szerint.
Péntektől tizenegy megyére adott ki elsőfokú figyelmeztető jelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggel a fagy, illetve a várható havazás miatt....
Az Orbán Viktor politikáját támogató Csintalan Sándor szerint a köztársasági elnök álljon elő megdönthetetlen bizonyítékkal a plágiumügyben, vagy ha nincs ilyen – távozzon posztjáról.
A tavalyinál több mint tíz százalékkal kevesebb fizetést kaptak egyes pedagógusok januárra, mert késik a bérkompenzáció. Egy kormányrendelet szerint később visszakapják majd a pénzüket - írja a Népszabadság.
Hivatalos engedélyt kért a Facebook a tervezett ötmilliárd dolláros részvénykibocsátásához, a tényleges tranzakció várhatóan a második negyedévben lesz. Sokan találhatják, hogy a céget 75-100 milliárd dollárra értékelő tranzakció nem lesz-e hazárdjáték, megéri-e még részvényeket vásárolni. A kibocsátás körül még rengeteg a kérdőjel, például az sem világos, Zuckerberg mennyit ad el…
Hiába telt már el tizenhat év: a suskus, a mutyi napvilágra kerül. A korrupt politikus lelepleződik akkor is, ha az ügyészség már nem tud vele mit kezdeni.
A várakozásoknál gyengébb lett a Shell negyedik negyedéves jelentése. A teljesítményt a downstream szegmens húzta lefele, ahol még profitot sem sikerült elérni a nyomott marzsok hatására. A vállalat...
Az egy hét múlva kezdődő Chicago-i Autószalonon mutatkozik be a Nissan 370Z frissített változata. Az illetékesek egyelőre jól bújtatják az információkat: még nem tudni, hogy mekkora mértékű lesz a megújulás, de az biztos, hogy nem ez lesz az egyetlen újdonság, amely a Nissan pavilonjában áll majd.
A Mercedes nagy erőkkel vonult ki a Kanári-szigetekre, hogy elkészítse az új A-osztály sajtógalériáját. A film és képanyagot persze már előre izgatottan várjuk, de legnagyobb szerencsénkre éppen a festői tájakon kerékpározott egy sportoló is, akinek sikerült lencsevégre kapnia az újdonságot.
Az Európai Unió 20 év alatt lenne képes a jelenlegi GDP arányosan 85 százalékos adósság leépítésére 60 százalékra, ezért a felhalmozott államadósságot annak kontrollált elinflálásával lehet leépíteni - mondta Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet vezető kutatója a Világgazdaság napilap által rendezett csütörtöki budapesti konferencián.
A Nemzetközi Valutaalap közleményben szólította fel Argentínát arra, hogy 180 napon belül hiteles és pontos adatokat szolgáltasson az IMF részére a gazdaság állapotáról, azon belül is az inflációról és a gazdasági növekedésről. Hivatalos adatok szerint az argentin infláció 10 százalék körül mozog, nem hivatalos becslések szerint azonban a 25 százalékot is elérheti.
A rendelkezésre álló források kimerülésére való tekintettel 2012. január 28-i hatállyal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felfüggeszti az Innovációs eredmények hasznosításának támogatása kkv-k részére című (KMOP-2011-1.1.4/B kódszámú) pályázati kiírást.
Bűnszövetkezetben elkövetett csalásért összesen 600 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte csütörtökön a párizsi fellebbviteli bíróság a Szcientológia Egyház két legjelentősebb franciaországi szervezetét, megerősítve a több mint két évvel ezelőtt meghozott elsőfokú ítéletet.
Hatalmas növekedést regisztráltak a lakások adásvételében 2012 januárjában, az előző évekhez viszonyítva, köszönhetően természetesen a végtörlesztési időszak véghajrájának. A Duna House becslése...
Hatalmas felháborodást váltott ki egy hamisított Facebook fotó az Interneten. A Wesley Mohamed nevű felhasználó által feltöltött képen állítása szerint egy „izraeli katona” látható, amint egy magatehetetlen kislányra mutat fegyverével. Kiderült, hogy a világot napok alatt bejáró fotó egy ordas hamisítvány.
Az utóbbi 24 órában húszan fagytak meg Ukrajnában, s ezzel csütörtökre 63-ra nőtt a rendkívüli hideg halálos áldozatainak a száma. Japánban több, mint félszázan vesztették életüket.
A hétvégére hatalmas hóesést ígérnek a meteorológusok, így a szabadidőnk tartalmas eltöltése kapcsán két dolgon is gondolkodhatunk. Egyrészt megtehetjük, hogy a gumiabroncsok szerényebb kopása mellett (rendkívüli óvatossággal) próbálgathassuk vezetési képességeinket, másrészt az sem elvetendő lehetőség, hogy a szánkózás örömeinek hódoljunk.
Sokkot kapott a tragikus sorsú énekesnő, Amy Winehouse (†27) apja, mikor értesült róla, hogy a lánya testét vizsgáló halottkémnek nem voltak megfelelő jogosítványai a feladata elvégzésére.
Az előzetes orvosi vélemény szerint kihűlés miatt halt meg egy férfi Mátészalkán, és kihűlt férfi holttestére bukkantak Pécs panelházas városrészében is. Ugyancsak kihűlés okozhatta egy bodrogolaszi férfi halálát.
Az ombudsman szerint sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket, és "életre szóló döntést hozzanak"; az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön tette közzé Szabó Máté álláspontját.