2012. február 16. csütörtök

febr. 16
8:23
Lesz bérkompenzáció a Volán-társaságoknál (HR Portál)
Az MNV Zrt. ebben az nálidén is eleget tesz mind a 24 Volán-társaság a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére, valamint a munkavállalókat érintő adó- és járulék változások nettó kereseti pozíciót érintő esetleges negatív hatásainak kompenzálására szolgáló elvárt béremelésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az MTI-vel szerdán.
febr. 16
8:24
Csökkent a CIG Pannónia vesztesége 2011-ben (ProfitLine)
Harmadával csökkentette veszteségét a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2011-ben.
febr. 16
8:25
Három év szünet után újraindul Romániában a szakoktatás (HR Portál)
Három év szünet után újraindul Romániában a szakoktatás az őszi tanévtől kezdődően.
febr. 16
8:26
Januárban is csökkentek a Kínában irányuló külföldi befektetések (ProfitLine)
A Kínában irányuló direkt külföldi befektetések mértéke 0,3 százalékkal mérséklődött január folyamán, ami egyhuzamban már a harmadik havi csökkenés volt - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium.
febr. 16
8:27
Elkezdte lefaragni veszteségeit a magyar biztosító (Privátbankár)
A CIG Pannónia a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált, nem auditált adatai szerint 2011-ben 27,196 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el, melyből a rendszeres díj 20,215 milliárd forintot tett ki, míg az eseti díj: 6,981 milliárd forint. A bruttó díjbevétel 2010-hez viszonyított 11 százalékos növekedése az újonnan értékesített életbiztosítások nagy száma…
febr. 16
8:27
A frissen végzett orvosok harmada már munkába se áll itthon (HR Portál)
Az orvoshiány egyre brutálisabb méreteket ölt. Egy friss orvosimigráció-kutatásból kiderül ugyanis, hogy havonta száz orvos távozik az országból, miközben egy év alatt sem kérik ennyien a honosításukat. A frissen végzettek csaknem harmada már munkába se áll Magyarországon - olvasható a Népszabadságban.
febr. 16
8:27
Orbán: Elkészült a válasz Brüsszel kifogásaira (Infostart)
Megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban; a dokumentumot pénteken küldi el a kabinet - közölte Orbán Viktor az mr1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
febr. 16
8:30
Orbán: megszületett a válasz az Európai Bizottság kifogásaira (Alternatív Energia)
Megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban; a dokumentumot pénteken küldi el a kabinet - közölte Orbán Viktor csütörtökön az mr1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
febr. 16
8:30
Négymilliárdos veszteség a CIG Pannóniánál (Portfolio)
4 milliárd forintos mérleg szerinti veszteséggel zárta 2011-et a CIG Pannónia a nemzetközi számviteli szabályok szerint - derül ki az életbiztosító csütörtökön közzétett gyorsjelentéséből. A társaság...
febr. 16
8:30
Hoffmann: nem vonjuk vissza a felsőoktatási keretszámokat (ATV)
Nem vonja vissza a kormány a felsőoktatási keretszámokat - erről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beszélt csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, a Hallgatói Hálózat előző napi demonstrációján elhangzottakra reagálva.
febr. 16
8:32
Borús hangulatban kezdődik a forint napja (Portfolio)
Továbbra is nagy a megosztottság az eurózónában, ebből fakadóan a bizonytalanság a második görög hitelcsomaggal kapcsolatban, illetve a Moody's globális nagybankok leminősítésére figyelmeztetett,...
febr. 16
8:32
Orbán: megszületett a kormány válasza az Európai Bizottságnak (ATV)
Megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban; a dokumentumot pénteken küldi el a kabinet - közölte Orbán Viktor csütörtökön az mr1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
febr. 16
8:34
Újabb ügyben kér felvilágosítást Magyarországtól Brüsszel (Portfolio)
Heteken belül felvilágosítást vár az Európai Bizottság Magyarországtól a béren kívüli juttatások új rendszeréről, amely egyes piaci szereplők szerint versenytorzítóan és diszkriminatív módon hozza...
febr. 16
8:39
Őlordsága majd' 5000 kilométeres sétával hirdette a békét (Agroinform)
Az angol Lordok Házának egyik tagja gyalog ment haza Görögországból, így hirdetve az olimpia alatti fegyvernyugvást.
febr. 16
8:45
Orbán: megszületett a válasz Brüsszel kifogásaira (Privátbankár)
Orbán Viktor elmondta, hogy megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban, a választ holnap küldik el. A miniszterelnök kiemelte, hogy amint megérkezik a válasz Brüsszelből, a kormány azonnal beterjeszti a módosításokat az Országgyűlésnek.
febr. 16
8:45
Nem vonják vissza a felsőoktatási keretszámokat (Infostart)
Nem vonja vissza a kormány a felsőoktatási keretszámokat - erről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beszélt csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, a Hallgatói Hálózat előző napi demonstrációján elhangzottakra reagálva.
febr. 16
8:45
Baleset miatt lezárták a 82-es utat (Blikk)
febr. 16
8:48
Csak a csúcsidőszakban való járatritkítással tudna spórolni a BKV (Portfolio)
A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes álláspontja szerint a BKV közszolgáltatási szerződésének lejártáig célszerű a jelenlegi paraméterkönyv szerint működtetni a járatokat. György...
febr. 16
8:48
Havonta 100 orvos távozik Magyarországról: ki fog itt gyógyítani? (Pénzcentrum)
Havonta mintegy száz orvos távozik Magyarországról - írja a Semmelweis Egyetem professzorának kutatási adataira hivatkozva a Népszabadság....
febr. 16
8:50
OTP: Nem időszerű a jelzáloglevél-kibocsátás megváltoztatása (Portfolio)
Az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója szerint a "jelzáloglevél-kibocsátás meglevő rendszerének megváltoztatása jelenleg nem időszerű.", írja az MTI. Gyuris Dániel, aki egyúttal a Magyar...
febr. 16
8:51
Sorsdöntő kézicsata vár a Veszprémre - Ezt látod élőben (Sport365)
A csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
febr. 16
8:52
A görögöktől tartanak Ázsiában is (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdék lejjebb kerültek csütörtökön, amiben fontos szerepet játszottak a görög államcsődtől való befektetői aggodalmak. A japán piac relatíve kevesebbet esett, mivel az exportőr vállalatok...
febr. 16
8:54
Mindenki szenved a számítógép-piacon az áradások miatt (Portfolio)
A thaiföldi áradások komoly alkatrészhiányt eredményeztek a számítógépek piacán, ennek hatásait érzi most a videókártyákat gyártó Nvidia is, amely az első negyedévre az elemzői várakozásoknál...
febr. 16
8:56
Kivételes vételi lehetőségek Európában (Portfolio)
A világ legnagyobb magántőke befektetői között nyilvántartott Apollo és a KKR vezetője, Leaon Black és George Roberts azt javasolja a texasi állami nyugdíjalapnak, hogy ha el akarja érni a célul...
febr. 16
8:57
Orbán: megszületett a válasz az Európai Bizottság kifogásaira (ProfitLine)
Megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban; a dokumentumot pénteken küldi el a kabinet - közölte Orbán Viktor csütörtökön az mr1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
febr. 16
8:57
A Kacsák idegenben verték a Pittsburghöt (Agroinform)
Teemu Selanne góljával folytatja felzárkózását a tabellán az Anaheim, a Pittsburgh sem jelentett akadályt nekik.
febr. 16
8:59
Ma is a görögök miatt csökkenhet Európa (ProfitLine)
Csökkenéssel kezdhetik a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők egyre inkább aggódnak, hogy sikerül-e megállapodást kötni a görögországi mentőcsomagról.
febr. 16
9:03
Diszkriminatív az Erzsébet-utalvány? Brüsszel vizsgálódhat (Privátbankár)
Az Európai Bizottság szakértői felvilágosítást kértek a magyar hatóságoktól az Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban - írta csütörtökön a Népszabadság brüsszeli forrásokra hivatkozva.
febr. 16
9:03
Havonta száz orvos távozik Magyarországról (Blikk)
febr. 16
9:06
Áradások miatt szenved az egész számítógép-piac (Portfolio)
A thaiföldi áradások komoly alkatrészhiányt eredményeztek a számítógépek piacán, ennek hatásait érzi most a videókártyákat gyártó Nvidia is, amely az első negyedévre az elemzői várakozásoknál...
febr. 16
9:06
Nyomoznak: beidézik az elhunyt énekesnő orvosait (ATV)
A rendőrök több doboznyi gyógyszert foglaltak le a Beverly Hilton Hotelben, amelyben Houstont szombaton holtan találták.
febr. 16
9:08
Kifulladt a bika (Portfolio)
Nem vár emelkedést a csütörtöki kereskedési napra Bodor Csaba a Strategon üzletkötője. A tegnapi fél százalékos S&P esés szinte példátlan volt, de ennél jóval nagyobb lejtmenet is jöhet még a...
febr. 16
9:08
Az Európai Bizottság vizsgálja az Erzsébet-utalványokat (ATV)
A Népszabadság szerint egyes piaci szereplők panaszt emeltek, amiért a nemzetközi áruházláncokat lényegében kizárták az elfogadóhelyek közül.
febr. 16
9:10
DB: harminc éve nem látott méretű kockázatok az olajpiacon (Portfolio)
Harminc éve nem látott méretű kockázatok mutatkoznak a kőolajellátás terén, állapítják meg a Deutsche Bank ázsiai irodájának elemzői egy mai, ügyfeleiknek készített jelentésükben. Az elemzők szerint...
febr. 16
9:10
Harckocsikkal támadja a szír hadsereg Deraa városát (ATV)
Innen indult tavaly márciusban a Bassár el-Aszad elleni felkelés.
febr. 16
9:12
Drágult a gabona, a tej, az állati termékek, és szinte minden (Portfolio)
Az agrártermékek termelőiár-szintje decemberben az előző hónapokénál kisebb mértékben, 10,0%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A növényi termékekért 4,7, az élő állatokért és állati termékekért...
febr. 16
9:15
A Dortmund négy évig sehova nem engedi Kloppot (Agroinform)
A német bajnokságban címvédő Borussia Dortmund labdarúgócsapata nem engedi el Jürgen Klopp vezetőedzőt.
febr. 16
9:18
Mínuszban kezdett a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,56 pontos csökkenéssel, 19.001,93 ponton nyitott csütörtökön.
febr. 16
9:20
KSH: lassult a agrártermelői árak növekedési üteme (Infostart)
Az agrártermékek termelőiár-szintje decemberben 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, az áremelkedés üteme október óta lassul, akkor 13,4, novemberben 11,8 százalékos volt. A növényi termékekért decemberben 4,7, az élő állatokért és állati termékekért 20,2 százalékkal kaptak többet a termelők, az előbbi termékcsoport árnövekedési…
febr. 16
9:21
Nagyobb ketrecek: csak a csirkék jártak jól, a tojás ára elszállt (Privátbankár)
Decemberben a tojás ára az előző év azonos időszakához viszonyítva 40,9 százalékkal emelkedett meg. A jelentős áremelkedés hátterében a tyúktartásra vonatkozó szigorúbb szabályok állnak, az állatok nagyobb életterét pedig valakinek meg kell fizetnie. A decemberi drasztikus áremelkedés miatt éves szinten is 1,5 százalékkal nőtt a tojás ára.
febr. 16
9:21
Videó: Dia gyorsan feloldódott a fotózáson (Blikk)
febr. 16
9:21
Hoffmann: nem vonják vissza a felsőoktatási keretszámokat (Gondola)
Nem vonja vissza a kormány a felsőoktatási keretszámokat mondta Hoffmann Rózsa, a Hallgatói Hálózat demonstrációján elhangzottakra reagálva.
febr. 16
9:23
Megszületett a válasz az Európai Bizottság kifogásaira (Gondola)
Megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban.
febr. 16
9:24
Havonta száz orvos távozik az országból (Portfolio)
Egyre nagyobb méreteket ölt az orvoshiány Magyarországon. Egy friss felmérés szerint frissen végzettek csaknem harmada már munkába se áll Magyarországon, miközben havonta százan vándorolnak ki - írja...
febr. 16
9:24
Vége a lakásmaffiának? Márciustól minden megváltozik (Pénzcentrum)
Megkezdték a végrehajtók az adósok összeírását: a készülő hivatalos nyilvántartás az ország minden végrehajtás alá került cégének és magánszemélyének fontosabb adatait tartalmazza majd....
febr. 16
9:24
Dörner csak hívőkkel hajlandó együtt dolgozni (ATV)
Az Új Színház frissen kinevezett igazgatója kirúgta Galkó Balázst, aki naplójában rögzítette az eseményeket.
febr. 16
9:24
Kiütötte a Milan az Arsenalt, Huszti a kispadról nézte a Zenit győzelmét - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
febr. 16
9:26
Hatalmasat esett a földgáz, de drágult az olaj (Portfolio)
Némileg romlott a hangulat a világban, ami a dollár erősödésével és a nyersanyagok árfolyamának csökkenésével járt tegnap. A legtöbbet ismét az amerikai Henry Hub földgáz esett, amely 4,5 százalékot...
febr. 16
9:26
Gatyaletolásra készülnek a gyurcsányisták (ATV)
A „Gatyánk is rámegy a tandíjra” című rendezvényre nem hívják meg az oktatási államtitkárt, de nem zárkóznak el a részvétele elől.
febr. 16
9:27
Munkába járási támogatás - növekszik vagy megszűnik? (HR Portál)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy hivatalos válaszlevélben elismeri, hogy a munkába járási támogatás növelése és megszüntetése miatt is erős nyomást érzékel a minisztérium - tudta meg a Napi Gazdaság.

Keresés