2012. február 21. kedd

febr. 21
9:23
Állami létszámleépítések: egyre kevesebb az alkalmazott (Privátbankár)
A nemzetgazdaságban az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 692 ezer fő volt, 10 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. A létszámcsökkenés oka a közalkalmazottak számának leépítése, melyet a versenyszféra javuló foglalkoztatottsága sem tudta ellensúlyozni. Az átlagos havi nettó átlagkereset 141 ezer forint volt tavaly.
febr. 21
9:23
Állórajtot vett a BUX, csökkenés lehet a nap folyamán (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,95 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 19.371,70 ponton nyitott kedden. Bár a görög mentőcsomagról megszületett a megállapodás, az előző napi bizakodó hangulat után kedden már nyereségrealizálás lehet a tőzsdéken.
febr. 21
9:24
Milyen a jó iskolatáska? (Éva Magazin)
Ezúttal nem stylistjainkat, hanem egészségügyi szakértőinket kértük meg, hogy segítsenek a választásban.
febr. 21
9:24
Varga: Nem sikerült tartanunk a becsületszavunkat (Portfolio)
Varga Mihály szerint a kormány egyelőre még nem tudja, hogy mennyire komoly Brüsszel azon szándéka, hogy valóban megvonja Magyarországtól a kohéziós alapból származó forrásokat. A...
febr. 21
9:24
Jamestown Alapítvány: Putyin rendszere bomlik, nem képes állni a versenyt (ATV)
Az újból elnöki címre pályázó Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök hatalmi rendszerének bomlása olyan mértékű, hogy nem képes állni a versenyt, még úgy sem, hogy kezében van az államapparátus, és ellenfelei emiatt súlyos hátrányt szenvednek – állítja az orosz elnökválasztás esélyeit latolgató elemzésében a washingtoni Jamestown Alapítvány.
febr. 21
9:26
Milyen a jó iskolatáska? (Éva Magazin)
Ezúttal nem stylistjainkat, hanem egészségügyi szakértőinket kértük meg, hogy segítsenek a választásban.
febr. 21
9:26
Csak a nemesfémek drágultak a dollár gyengülésére (Portfolio)
Az amerikai piacok zárva tartása miatt a hétvégi pozitív események (kínai monetáris lazítás, görög eseményekkel kapcsolatos pozitív várakozások, dollár gyengülése) mérsékelt hatást gyakoroltak az...
febr. 21
9:26
KSH: 213100 forint volt tavaly a bruttó átlagkereset (ATV)
A bruttó átlagkeresetek 5,2, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az előző évit 2011. január-decemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
febr. 21
9:28
Ami az Évából kimaradt: még több középiskola, 2012 (Éva Magazin)
Tematizáltan szedtük csokorba az iskolákat, reméljük, megtalálod a neked legjobban tetszőt.
febr. 21
9:28
"Békeidőkbeli" bónuszeső volt év végén (Portfolio)
A nemzetgazdaságban - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a közszférában és a nonprofit szervezeteknél együttesen - alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 663 ezer fő volt 2011...
febr. 21
9:28
Magyarországgal statuálna példát az EU (ATV)
Az államtitkár szerint, ha az Európai Bizottság felfüggeszti a kohéziós alapokból való támogatást, azzal azt üzeni, hogy azok az országok, amelyek nem szorítják le a hiányt 3 százalék alá, úgy járhatnak, mint Magyarország.
febr. 21
9:30
Ami az Évából kimaradt: még több általános iskola, 2012 (Éva Magazin)
Megpróbáltuk összegyüjteni a legnépszerűbb általános iskolákat...
febr. 21
9:30
Elszállt a pécsi reptér (Portfolio)
Hat évvel ezelőtt, a 2006-os választások előtt került átadásra a Pécs melletti pogányi repülőtér. A projekt közel hárommilliárd forintból valósult meg, és a fennállása óta alig kihasznált...
febr. 21
9:33
Alig pluszban nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,95 pontos emelkedéssel, 19.371,70 ponton nyitott kedden.
febr. 21
9:33
Ingyen kondom jár minden londoni olimpikonnak (Agroinform)
A világ piacvezető gyártója, a Durex ingyenes kondomokkal látja el a londoni olimpia valamennyi sportolóját.
febr. 21
9:35
Gazdasági ellenszélben is töretlen a Ferrari fejlődése (Agroinform)
Sosem termelt még akkora éves bevételt a Ferrari, mint 2011-ben, ez pedig az F1-es csapatra is kihatással lehet.
febr. 21
9:37
Íme, az új Mercedes W03 - fotó (Agroinform)
A Mercedes W03-as versenyautóról a csapat versenyzői, Michael Schumacher és Nico Rosberg rántották le a leplet.
febr. 21
9:39
Meghosszabbították a sztrájkot a frankfurti repülőtéren (Blikk)
febr. 21
9:42
Fidesz-KDNP: zárt légtérben dohányozhassanak a vegy-, olaj- és gyógyszeripari dolgozók (Alternatív Energia)
Kiegészítené két kormánypárti képviselő a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyen dolgozókkal azok körét, akik számára a nemdohányzók védelméről szóló törvény engedélyezi zárt légterű dohányzóhely kijelölését.
febr. 21
9:42
Régóta nem volt ilyen nyugalom a tőzsdéken (Portfolio)
A korábbi évre jellemző hektikus mozgások után a részvénypiacok idén egy nyugodtabb szakaszba értek, napon belül a főbb indexekben jóval kisebb elmozdulásokat láthatunk. Mark Hulbert, a Marketwatch...
febr. 21
9:42
Az adózók még nincsenek felkészülve: 2 hónapig élt Rogán ötlete (Pénzcentrum)
A parlament hétfőn úgy döntött, hatályon kívül helyezi az adózás rendjéről szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek a bizonytalan adójogi helyzetre vonatkoznak....
febr. 21
9:48
Videó: Hurrikánszerű kiütések a jégen (Sport365)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 128. játéknapján az Ottawa Senators a New York Islanderst, míg a Carolina Hurricanes a Washington Capitals csapatát ütötte ki.
febr. 21
9:51
540 lóerősre erősödik az Alpina B5 BiTurbo (Auto Pult)
Úgy tűnik, hogy az idei Genfi Autószalon egyik oldalát az okos izmosítás és a lóerők fémjelzik majd: a Maserati és az Aston Martin sportosítása mellé az Alpina B5 is beszáll a sorba és még egy adag teljesítménnyel gazdagodik.
febr. 21
9:51
Összeállt a női Dream Team bő kerete Londonra (Agroinform)
Sorozatban ötödik olimpiai sikerére készül az amerikai női kosárlabda válogatott - egyelőre 21 fős bő kerettel.
febr. 21
9:53
José Mourinho dekázási csúcsra tört a moszkvai edzésen - videó (Agroinform)
José Mourinho, a királyiak trénere csapata oroszországi edzésén közel sem tűnt feszültnek, jól elszórakoztatta magát.
febr. 21
9:54
213 100 forint volt a bruttó átlagkereset 2011-ben (ProfitLine)
A bruttó átlagkeresetek 5,2, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az előző évit 2011. január-decemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
febr. 21
9:56
Devizahitelek - a törlesztési árfolyam újabb rögzítéséről tárgyal az Országgyűlés (ProfitLine)
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló kormányzati javaslatot, emellett terítékre kerül egy a Malév csődjével foglalkozó bizottság létrehozása, valamint a tavalyi LMP-s tüntetés folytán javasolt közkegyelmi indítvány is.
febr. 21
9:57
Csúcsidőben a nyugdíjasoknak is fizetni kellene a BKV-ért (Privátbankár)
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) több pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a BKV helyzetének rendezése és a hatékonyságának javítására. A javaslatok többek között tartalmazzák, hogy az ingyenes utazási lehetőségek csak a csúcsidőn kívül legyenek érvényesek, így azok a nyugdíjasok, akik reggel 6 és 9 között utaznának jegyet kell venniük.
febr. 21
9:57
8000 ezer embert érint a kormány döntése (Gondola)
Egy új miniszteri rendelet az egészségügyi értékekhez köti egyes készítmények ingyenességét.
febr. 21
9:57
Több amerikai életet követel a hepatitisz mint HIV (Blikk)
febr. 21
10:00
Reggel a nyugdíjasok is fizessenek a BKV-ért (VEKE) (Portfolio)
Túl sokan utaznak egy időben a BKV járatain a reggeli csúcs idején. Ha külön mennének dolgozni a hivatalnokok, iskolába a diákok és piacra a nyugdíjasok, kevesebb busz is elég lenne, járatritkítások...
febr. 21
10:02
Újabb légitársaság került veszélybe (Portfolio)
Három éve a legnagyobb zuhanást szenvedték el ma az indiai légitársaság, a Kingfisher Airlines részvényei azt követően, hogy adóhatóságok befagyasztották a légitársaság egyes bankszámláit. A lépés...
febr. 21
10:04
Állóvíz a magyar tőzsdén a görög megállapodás után (Portfolio)
Nem fogadta kicsattanó örömmel a magyar piac a görög hitelcsomaggal kapcsolatos megállapodás hírét, a hazai tőzsde egyelőre nem mutat jelentősebb elmozdulást, a BUX 0,3%-os mínuszban tartózkodik. A...
febr. 21
10:06
Óriási banki pénzek hervernek a jegybankoknál (Portfolio)
Soha nem látott összegeket parkoltatnak a jegybankoknál a világ legnagyobb bankjai. A nyolc legnagyobb európai bank jegybanki betétállománya tavaly év végén 50%-kal haladta meg az egy évvel korábbit,...
febr. 21
10:08
E-Star: kisebb projektek és akár részvénykibocsátás is jöhet (Portfolio)
Az OTP-hitellel kapcsolatos szerződési lezárások már megtörténtek, csak a restrukturáláshoz szükséges források nem állnak maradéktalanul rendelkezésre a tényleges pénzügyi lezáráshoz - mondta el Soós...
febr. 21
10:09
Erősödés jöhet a magyar piacon (Piac és Profit)
Megszületett a görög mentőcsomag, fokozódott az öröm a piacokon. 9 hónapos csúcson az olaj ára, kúszik felfelé az arany is. Csekély mozgások az ázsiai piacon. 5 hónapos csúcsra erősödött a forint az euróval szemben. Brüsszel felfüggesztheti a kohéziós források egy részét. Emelkedésre számítunk ma.
febr. 21
10:09
A Ferrari Enzo utódja 920 lóerővel állhat rajthoz (Auto Pult)
Bár a Ferrari különösen ügyes, ha titkolózásról van szó, azért már egy ideje hallani pletykákat a hamarosan érkező új szuperautójukról. Ahogy eddig is, az olaszok a típussal új mércéket kívánnak felállítani.
febr. 21
10:09
Menesztették az Újpest vezetőedzőjét (Agroinform)
Menesztették posztjáról Farkas Mihályt, a női röplabda NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzőjét.
febr. 21
10:15
Van esély a továbblépésre? (Privátbankár)
Változások sokaságát hozta és hozza el a 2012-es év a biztosítások szempontjából. Még most sem tisztázott minden részlet a balesti adó kapcsán, azonban a csökkenő biztosítási díjaknak csak rövid ideig örülhettek az ügyfelek, hiszen a kieső rész „pótolta” a később megjelenő baleseti adó.
febr. 21
10:15
Egyedülálló közösségi alkotótér Budapesten (Gondola)
Egy fiatal művészekből álló csapat komplex kulturális és civil közösségi teret tervez kialakítani Corvin Áruház harmadik emeletén.
febr. 21
10:15
Négy sérült a 68-as főúton történt balesetben (Blikk)
febr. 21
10:17
800 ezer embert érint a kormány döntése (Gondola)
Egy új miniszteri rendelet az egészségügyi értékekhez köti egyes készítmények ingyenességét.
febr. 21
10:18
3000 embert bocsájthatnak el hamarosan hazánkban (Pénzcentrum)
Több ezer munkavállaló kerülhet az utcára a vízműszektor konszolidációja miatt....
febr. 21
10:21
Szómágia a 47 ezer forintról - tiszta vizet a pohárba! (HR Portál)
Matolcsy György nem azt mondta, hogy 47 000 forintból „"jól meg lehet élni”", hanem azt, hogy a Start programban kétszázezer ember a közfoglalkoztatással havi 47 000 forintot fog keresni, ami „"a szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik korábban a 28 500 forintból rejtélyes módon, de meg tudtak élni”" - írja Ferge Zsuzsa szociológus a Népszabadság keddi számában megjelent…
febr. 21
10:23
Az MSZOSZ is elfogadja az alapszabályt (HR Portál)
Elfogadja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) is a versenyszektor és az állam állandó konzultációs fórumának alapszabályát, így szerdán végül valamennyi fél aláírhatja azt –- értesült a Magyar Nemzet.
febr. 21
10:24
Orvoselvándorlás - a tavalyi év második felében felgyorsult a folyamat (ProfitLine)
Tavaly csaknem kétszáz olyan szakorvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt, akinek a szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít - derül ki az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) által az MTI-nek küldött adatokból.
febr. 21
10:25
Felmérik, mitől hatékonyak a tréningek - 1. rész (HR Portál)
A munkaerőt fejlesztő tréningekről nehéz megmondani, hogy valóban hatékonyan szolgálják-e a kitűzött célt. A BME Ergonómia és Pszichológia tanszékén kiválasztottak egy viszonylag nehezen mérhető tréning típust, hogy felmérjék, pontosan mitől függ, a valóságban hatékonynak bizonyulnak-e. Erről kérdeztük a kutatás vezetőjét, Papp Tamást, a tanszék doktoranduszát.
febr. 21
10:26
Ma tartja nyolcadik évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc (ProfitLine)
Évértékelő beszédet tart ma Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. Ez lesz a nyolcadik értékelése, de az első, amelyet nem az MSZP politikusaként, hanem a Demokratikus Koalíció elnökeként mond el.
febr. 21
10:27
Egy magyar vitorlás hajó próbálja felkutatni a kenust (Agroinform)
Rakonczay Gáborral továbbra sem lehet kapcsolatot teremteni, feltehetően áll a víz a kabinjában.
febr. 21
10:33
Kovács Levente: A jelzálogpiac így is jól működött (Infostart)
Nyitottabbá, konstruktívabbá vált a szektor és a kormányzat közötti együttműködés - mondta a Magyar Bankszövetség főtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Kovács Levente szerint az árfolyamrögzítéssel egyetlen ügyfél sem járhat rosszul. A főtitkár beszélt a végtörlesztésről, a jelzálog-hitelezés új rendszerének jegybanki tervezetéről, valamint az európai bankadóról is.

Keresés