Az Európai Bizottság a szerdai ülésén javasolni fogja a kohéziós alapok pénzügyi kötelezettségvállalásainak befagyasztását január elsejétől - erősítette meg a korábbi értesüléseket egy uniós...
Az osztrák jégkorongliga (EBEL) fegyelmi bizottsága megkegyelmezett az Olimpija Ljubljana kapusának, Jean Philippe Lamoureux-nak, így a hálóőr védhet a Sapa Fehérvár AV19 ellen. Az amerikai játékos a két csapat előző mérkőzésén előbb megütötte Horváth Andrást, majd a bírót is meglökte.
A Monti-kormány által hirdetett átláthatóság jegyében interneten közzé tették a közgazdász vezette kabinet tagjainak vagyoni helyzetét, fizetési plafont szabva az olasz állami menedzserek számára.
2011-ben az átlagosan 5 százalékos bruttó béremelkedés a kedvező adóváltozások mellett a nettó reálbérek 2 százalék feletti emelkedését tette lehetővé. Idén azonban emelkedés helyett...
A trafiktörvény jelenlegi formájában akár 15 ezer munkahely megszűnéséhez is vezethet a kiskereskedelemben, az új rendszer a feketekereskedelem újólagos bővülését, a költségvetés bevételeinek csökkenését is eredményezheti a GfK Hungária Piackutató Intézet szerint.
Mindegy, hogy szobrász, festő vagy színész - a művészek lényegesen boldogabbak munkájukkal, mint a más hivatású emberek - állapította meg a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) felmérése.
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett az amerikai Home Depot, a világ legnagyobb barkácsáruház-hálózatának negyedik negyedévi adózott eredménye eladásainak bővülése mellett.
Eldöntheted, ki a jobb a celebtesók közül. Számos hírességnek van testvére, aki szintén a szórakoztatóiparban próbál boldogulni. Most te is összehasonlíthatod őket.
Budapest - Helyreigazítást kért a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) a Blikktől hétfői cikkünk miatt, amelyben azt írtuk: az államfő plágiumbotránya óta kerüli a nyilvánosságot.
Július 1-jén végelszámolással, jogutód nélkül megszűnne az Erste Nyugdíjpénztár magánpénztára - ezt javasolja az Erste Nyugdíjpénztár vezetősége a közgyűlésnek a magán-nyugdíjpénztári szektort érintő megváltozott szabályozási környezet, a gazdaságos működtetés ellehetetlenítése miatt. A Stabilitás Pénztárszövetség nem sokkal korábban közleményben javasolta, hogy havi néhány száz forintos önkéntes…
Egy BKV-busz három utasa megsérült kedd délelőtt, amikor nekiütközött egy személygépkocsi a főváros IV. kerületében - tájékoztatta a rendőrség és a BKV az MTI-t.
Megszűnt az egy összegű, évi 12-16 ezer forintos lakásrezsi-támogatás, a havi közműdíj-kompenzáció pedig a felére csökken - írja az Index. A Hálózat Alapítványnak idén ennyire futja, a fővárosi önkormányzat és közműcégei ugyanis két éve nem támogatják a szervezetet. Elképzelhető, hogy jövőre már ez sem lesz, családok ezrei kerülnek közelebb a kilakoltatáshoz....
Jelentős dunai kikötő, névadója és fővárosa a bajaiként számon tartott halászlének, egyedülálló ártéri erdeivel és vizeivel ökoturisztikai célpont. A teljes cikket lásd az Éva 2012. márciusi számában!
Február 29-ét minden becsületes Ferrari-rajongónak illene bevésnie naptárába, az olasz sportautó-gyártó ugyanis egy gyári ízelítő videóban kiszellőztette az információt, hogy február utolsó napján rántja le a leplet a vadonatúj szupersportautójáról, amely a 2006-ban útjára indított 599 GTB Fioranótól hivatott átvenni a stafétabotot.
Hamar kifutott a hajnali lendület a piacokon. A görög megállapodás hírét eleve passzívan fogadták a tőzsdék, azonban az euró és a forint is ralizott kora reggel. Mostanra mindennek vége szakadt. Az olaj ára viszont tartja magát. A piac nyugtázta a görög híreket és ismét pesszimista. Az amerikai kiskerhírek kerülhetnek a fókuszba. (A cikk frissül.)
A HTTP Alapítvány idén is megrendezi az EuroSkills nemzetközi szakmai verseny magyarországi informatikai válogatóversenyét 18-25 éves diákok és fiatal hálózati szakemberek számára. A versenyre február 28-ig lehet jelentkezni - olvasható a lapunk számára megköld9tt sajtóanyagban.
Az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában megjelent mű minden idők egyik legsikeresebb női regénysorozatának negyedik része. A krimisorozat első kötetéből megismert Stephanie Plum egy harminc körüli elvált, munkanélküli, csinos nő, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve óvadékbehajtó ügynöknek, azaz fejvadásznak áll.
Évértékelő beszédet tartott ma Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, aki szerint nem csak Orbán Viktort kell legyőzni, hanem az országban uralkodó széthúzásra is megoldást kell találni. Szerinte a jelenlegi kormány lebontja a demokratikus kereteket, a szegényeket pedig bűnbaknak tekinti. A köztársaságpárti hazafiakat viszont nem lehet kiirtani és kitiltani sem.
Hosszú ideje vívja türelmes harcát a hazai biztosítási szektor anomáliái ellen Banyár József, a PSZÁF elnöki főtanácsadója, vegyes sikerrel. Javaslatainak aktuális állásáról, a közvetítői jutalékok...
Az előző aukciós hozam alatt, de a referencia hozam felett értékesített a meghirdetettnél nagyobb összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját, azt csak a helyben szokásos módon, például a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján hozhatják nyilvánosságra....
Új exportpiacokat tárna fel idén Kína, elsősorban a fejlődő országok közt, hogy az európai és amerikai partnerek gyenge keresletének hatását némiképp enyhítse - jelentette be Csung San (Zhong Shan) kereskedelmi miniszterhelyettes.
A PSZÁF és a BÉT szakértői a felhatalmazott tanácsadó intézmény kialakításával szeretnék erősíteni a befektetői bizalmat a magyar vállalatok iránt, hogy tőkepiaci forráshoz jussanak; a jelzálogpiac szabályozásához csak kellő körültekintéssel szabad hozzányúlni - nyilatkozta Szász Károly, a PSZÁF elnöke az MTI-nek kedden.
A Nemzetközi Valutaalap 23 milliárd euróval járulhat hozzá az új, 130 milliárd eurós görög mentőcsomaghoz - közölte a német pénzügyminiszter. A hozzájárulást ugyanakkor először el kell fogadnia a pénzügyi szervezet igazgatótanácsának. Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója korábban azt mondta, hogy az igazgatótanács várhatóan március második hetében dönt erről.
Rövidesen a parlament elé kerülhet az a fideszes jogszabály-tervezet, amely gyakorlatilag rendeleti úton való kormányzást vezetne be. A sürgősségi - a parlamenttel utólag jóváhagyatott - kormányrendelet intézménye emlékeztet az egykori Elnöki Tanács törvényerejű rendeletére.
Kedd hajnalban a 287-es szint alá kerültek az euróval szembeni forintjegyzések, fél 9 körül a 286,26-os szinteken is megfordult a kurzus. A befektetők a Görögországból érkező híreknek örülnek - ezért ugrott a forint árfolyama is. Délutánra alábbhagyott a lelkesedés, aminek következtében a forint is elvesztette erejét....
Nagyon szép K.O.-győzelemmel üzent Brian Magee a Boksz Világszövetség (WBA) regurális bajnokának, Balzsay Kárlyonak. A brit ökölvívó múlt hétvégén az ötödik menetben fékezte meg Rudy Markussent egy testütéssel.
Görögország ördögi körbe került, így számára nincs más, mint a csőd - mondja Benjamin Friedman harvardi professzor, aki szerint egy esetleges görög fizetésképtelenségből bátorság a jóléti államok krízisére következtetni. A mentőcsomag szerinte hiba.
Az akáciáknak szerte a világon rengeteg fajtája él. Hazánkban ezek közül főként kettő terjedt el: a kengurutövis vagy tüske néven is ismert Acacia armata és az Acacia dealbata, az ezüst akácia.