A korábban tervezettnél nagyobb, maximum 2 milliárd dollárnyi forrásbevonást valósítana meg a Mazda egy közelgő részvénykibocsátás keretében, ami azonban a meglévő részvényesekre nézve nem túl...
Az Európai Bizottság valamivel több mint 56 milliárd forintnyi kohéziós támogatás befagyasztását javasolja szerdán - írja saját értesüléseire hivatkozva az Index. A büntetés a 2013-as...
Az árupiacokat számos pozitív tényező hajtotta felfelé, ide értve a hétvégi kínai monetáris banki kötelező tartalékráta csökkentését, és a második görög mentőcsomagról szóló megállapodást, illetve...
Ötven Nógrád megyei állástalan vett részt egy 12 hónapos képzésben, amelynek célja, hogy beilleszkedhessenek a munkaerőpiacra; a projektet csaknem 58 millió forinttal támogatta a Társadalmi Megújulás Operatív Program - tájékoztatta a projektvezető kedden az MTI-t.
Az Európai Bizottság valamivel több mint 56 milliárd forintnyi kohéziós támogatás befagyasztását javasolja szerdán - írja saját értesüléseire hivatkozva az Index. A büntetés a 2013-as...
Elképesztő sérülést szenvedett Shane Tyner MMA-versenyző, amikor egy mérkőzésen ellenfele, Kenneth Crowder földharc közben brutálisan lekönyökölte. A szenvedő félnek leszakadt egy darab a füléből.
Megalakul szerdán a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma, amelyen a jövőben a munka világát érintő kérdésekről egyeztet a kormány a versenyszféra munkaadói és munkavállalói érdekképviseleteivel - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.
Nem mutatott jelentősebb elmozdulást a nyitásban a magyar piac, a BUX pár tized százalékkal került tegnapi záróértéke alá. A blue chipek közül csak a Richter mutat 0,5% fölötti negatív elmozdulást, a...
Csütörtökön szavaz a görög parlament arról az adósságcsökkentő tervről, amelynek értelmében az ország magánhitelezői a kezükben lévő 200 milliárd eurónyi görög állampapírok nominális értékének 53,5 százalékát (107 milliárd euró) írják le - közölték athéni kormányforrásból.
A kormány idén 206 ezer olyan embernek ad munkát, aki eddig segélyből élt, így ők havonta 18.500 forinttal több pénzből tudnak élni, mint eddig - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI-vel a szocialista Gúr Nándor keddi szavaira reagálva.
Az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalat szerdán 1,063 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 16 százalékkal többet a 2010-es 921 milliónál.
A 29 ezer orvosból 18 ezren számíthatnak átlagosan bruttó 57 ezer forintos béremelésre - írja a Világgazdaság szerdán a saját értesülésére hivatkozva, míg a Napi Gazdaság arról számol be, hogy a február végére várható béremelési megállapodásig a részletek nem nyilvánosak.
Jövő héten várhatóan 40 dolgozót vesz föl a NABI újrainduló kaposvári üzeme, ahol márciustól egyre több buszt kívánnak gyártani amerikai megrendelésre - adta hírül a Somogyi Hírlap szerdai számában.
Hamarosan beindítja a termelést a Közlekedési Műszergyártó Zrt. (KMGY) csoporthoz tartozó Tamgép Kft. Tamásiban, ahol 20 fővel indul a gépek gyártása. A beruházás már 2008-ban elkészült, a gazdasági válság miatt azonban eddig vártak a termelés beindításával.
Vegyes teljesítmény az USA-ban. Tovább száguld az olaj, követte az arany is. Emelkedésben a távol-keleti mutatók. Áttörte a 200 napos mozgóátlagot a forint. Megszorításokat jelentett be a kormány. Holnap reggel jelent a Magyar Telekom. Ma az árfolyamok emelkedésére számítunk a BÉT-en.
Az Európai Bizottság az Index értesüléseink szerint valamivel több mint 56 milliárd forintnyi kohéziós támogatás befagyasztását javasolja mai ülésén. A büntetés a 2013-as kötelezettségvállalásokra vonatkozna, de a magyar kormánynak bőven van még mozgástere megúszni a példátlan szankciót.
Az amerikai alkotmány valaha jobb időket látott. Továbbra is az Egyesült Államok alapító okirata és szent szövege, a világ legrégibb változatlan formában hatályban lévő írott alkotmánya, ezzel együtt hatása fokozatosan csökken. Az alkotmány elfogadásának 200. évfordulója alkalmából 1987-ben a Time magazin kiszámolta, hogy "a ma létező 170 országból több mint 160 alaptörvényében találhatók olyan…
Míg a francia feldolgozóipari beszerzési menedzser index februárban az előzetes, ma reggel közzétett, adat szerint a vártnál jobb lett, addig német megfelelően elmaradt a piaci konszenzustól. A...
Az elmúlt évben 2,5 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, ugyanakkor a halálozási arány is csökkent 1,3 százalékkal 2010-hez képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a házasságkötések száma több mint fél százalékkal nőtt; a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, így az ország lélekszáma december végén 9 millió 962 ezer volt.
Hatalmas fejlődés előtt az ukrajnai napenergia-piac annak köszönhetően, hogy az ország Európa legmagasabb átvételi árát nyújtja a napelemek (PV) által termelt áramra. Tavaly 200 MW-nyi fotovoltaikus...
Az elmúlt évben 2,5 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, ugyanakkor a halálozási arány is csökkent 1,3 százalékkal 2010-hez képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a házasságkötések száma több mint fél százalékkal nőtt; a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, így az ország lélekszáma december végén 9 millió 962 ezer volt.
A trafiktörvény jelenlegi formájában akár 15 ezer munkahely megszűnéséhez is vezethet a kiskereskedelemben, az új rendszer a feketekereskedelem újólagos bővülését, a költségvetés bevételeinek csökkenését is eredményezheti a GfK Hungária Piackutató Intézet szerint.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 59. játéknapján a San Antonio Spurs 40 ponttal kapott ki a Portland Trail Blazers ellen, ezzel megszakadt 11 mérkőzéses nyeretlenségi sorozata. A Miami Heat viszont folytatja remeklését.
A román közlekedési minisztérium jogi úton fog kártérítést követelni a Vegyépszer által Romániában el nem végzett útépítések, valamint a csak részlegesen befejezett útszakaszok megrongálódása miatt - közölte kedden közleményben a román szaktárca.
Több BKV szakszervezet demonstrál ma délután Budapest több pontján. Az érdekképviseletek a dolgozók jogai és a vállalat anyagi helyzete miatt vonulnak ismét utcára. Közben elkészült a BKV működéséről és anyagi helyzetéről szóló koncepció, amelyet a kormány kért a fővárostól. Az InfoRádió úgy tudja, hogy akár már a mai kormányülésen szó lehet a közlekedési vállalat helyzetéről.
Hamarosan beindítja a termelést a tamási Tamgép Kft. üzemében a Közlekedési Műszergyártó Zrt. (KMGY). A magyar tulajdonú, több mint 500 főt foglalkoztató cégnek − a Ganz Műszergyár jogutódjának − az egykori ruhaüzem helyén létrehozott termelőberuházása már 2008-ban elkészült, a gazdasági válság miatt azonban az indulással mostanáig várt a társaság - írja a Napi Gazdaság.
Az idén lendületes forgalomnövekedésre lehet számítani az OLED képernyők piacán a magas árkategóriás fejlett szórakoztató elektronikai és távközlési eszközök, okostelefonok és tévékészülékek iránt növekvő keresletnek köszönhetően.
Az elmúlt évben 2,5 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, ugyanakkor a halálozási arány is csökkent 1,3 százalékkal 2010-hez képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a házasságkötések száma több mint fél százalékkal nőtt; a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, így az ország lélekszáma december végén 9 millió 962 ezer volt.
Szövetkezik a Samsung és az SAP annak érdekében, hogy biztonságosabbá és ezzel a vállalatok számára is vonzóbbá tegyék az Android operációs rendszert működtető okostelefonokat - írja a Bloomberg meg...
Megszüntetik mától a kikapcsolási moratóriumot a gáz- és áramszolgáltatók. A legtöbb társaság azonban a kikapcsolás előtt még egyszer figyelmezteti az adósokat. A kikapcsolás a hatvan napon túli tartozókat érinti....
Bíróság elé állították Horvátországban Dubrovnik polgármesterét. A vád szerint átszámítva 300 ezer eurós kölcsönt nyújtott a város pénzéből a városi tanács egyik tagjának.
Míg a francia feldolgozóipari beszerzési menedzser index februárban a vártnál jobb lett, addig a német elmaradt a piaci konszenzustól. A 10 órakor közzétett eurózónás feldolgozóipari és szolgáltatói...
Több mint 50 milliárdos büntetést kaphat ma Brüsszeltől Magyarország. A kormány felkészült a Kohéziós Alapokból származó források egy részének felfüggesztésére, a veszteség presztízs szinten fájdalmas. Brüsszel ilyen szankciót uniós tagállammal szemben még soha nem alkalmazott, mi lehetünk az elsők.
Az Ökumenikus Segélyszervezet arra figyelmeztet, hogy bár enyhébb időjárás köszöntött be, továbbra is figyeljünk az utcán élőkre, hiszen plusz fokokban is ki lehet hűlni.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség módosítja az Új Széchenyi Terv keretében megjelent, a „Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása" című (KMOP-2011-1.1.4/A kódszámú) pályázati kiírás beadási határidejét.
Az alacsony bérleti díjak és a magas hozamok ugyan vonzóvá tehetnék a magyarországi ingatlanpiacot a nemzetközi befektetők számára, a még mindig erős bizonytalansági faktor és az ország kockázatának...
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által kezelt többségi állami tulajdonú társaságoknál összesen 80 ezer munkavállalót érint a bérkompenzáció, amelynek költsége 2012-ben 22 milliárd forint.