A teljes körű casco biztosítások átlagdíja a múlt év elejétől december végéig 101 ezerről 90 ezer forintra csökkent, aki ma akar ilyen biztosítást kötni, már átlagosan 60 ezer forintért is megkaphatja - közölte a Genertel internetes (direkt) biztosító az MTI-vel.
Hivatalosan vádat emeltek csütörtökön Bradley Manning amerikai közlegény ellen a marylandi Fort Meade-ben, amiért az a katonai ügyészség szerint segítette az ellenséget, valamint több mint 700 ezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató portálnak.
Az alapvető jogok országgyűlési biztosához fordul a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a magyar állami ösztöndíjas és magyar állami részösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés miatt.
A három kötelezettségszegési eljárás kapcsán egy kimerítő, százoldalas, minden tekintetben jogi alapokon nyugvó választ küldött a kormány az Európai Bizottságnak, amelytől várják a választ - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az m1 Az Este című műsorában.
Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke csütörtök délután tárgyalást folytatott Mohammad Ahmad Al-Murral, az Egyesült Arab Emirátusok Szövetségi Nemzeti Tanácsának elnökével. A találkozón elismerését fejezte ki kollégájának a negyven éve független ország fejlesztésében elért eredményekért.
Az Európai Bizottság Irán kizárását fontolgatja a SWIFT nemzetközi bankközi pénzforgalmi rendszerből - közölte csütörtökön egy brüsszeli illetékes. Az Egyesült Államok sürgetésére az EU egyebek mellett pénzforgalmi "kiéheztetetéssel" akarja békés célú csatornákba terelni az iráni atomprogramot. Teherán az ország növekvő elektromos energia igényének fedezésével indokolja a programot.
Ma lejár a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések határideje. A fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
Az arc stimmel. Ám Márai ezt nyilván melléknévképzővel látná el. És töltőtollával nem az „arctalan” minősítést vetné papírra, hanem a másik fosztóképzős változatot, az arcátlant.
Rövidesen eljön a Terminátor kora, amikor robotok vívják majd a háborúkat, reméljük, a népszerű akciófilmmel ellentétben nem az emberek ellen. A haditechnika fejlődésével ugyanis egyre több katonai feladatot lehet átpasszolni a robotoknak és gépeknek.
Hivatalosan vádat emeltek csütörtökön Bradley Manning amerikai közlegény ellen a marylandi Fort Meade-ben, amiért az a katonai ügyészség szerint segítette az ellenséget, valamint több mint 700 ezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató portálnak.
BUDAPEST - Szexmunkára közvetített nőket és lányokat R. Lajos, a Miss Hungary szépségversenyek főszervezője – ezzel gyanúsította meg az ismert üzletembert a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), írta meg a Hír 24.
A borzasztóan gyenge iparági környezet tükröződik le a TVK ma hajnalban közzétett tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentésének számain, hiszen a vegyipari társaság az elmúlt 10 év harmadik...
A Népszabadság a vagyonosodási vizsgálatokról számol be, a Magyar Nemzet pedig megtudta, hogy antikorrupciós felügyelők alkalmazását javasolja a PSZÁF.
Ma lejár a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések határideje, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
A 2012. évi költségvetési javaslatot 299,5 milliárd forint bevétellel, 377,7 milliárd forint kiadással és 78,2 milliárd forint hiánnyal terjesztik a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése elé - írja a Napi Gazdaság az előterjesztésre hivatkozva.
Januárban minden idők csúcsát megdöntve 49,9 milliárd forintra ugrott a költségvetési intézmények lejárt adóssága, miután az államigazgatás "nyakába szakadtak" a megyei önkormányzatok, illetve azok számlatartozásai.
A miniszterelnök tegnap először beszélt arról, mit gondolt az Európai Bizottság azon javaslatáról, mely szerint a túlzott hiány miatt Magyarországnak járó támogatásokat fagyasztana be Brüsszel.
Ma lejár a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések határideje, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
A teljes körű casco biztosítások átlagdíja a múlt év elejétől december végéig 101 ezerről 90 ezer forintra csökkent, aki ma akar ilyen biztosítást kötni, már átlagosan 60 ezer forintért is megkaphatja - közölte a Genertel internetes (direkt) biztosító az MTI-vel.
Az orvosoknak fogalmuk sincs, hogy mi okozza Robin Söderling állandó fáradságérzetét. A svéd sztár tavaly július óta nem versenyzett hivatalos tornán és minden bizonnyal, még egy jó darabig nem is fog részt venni semmilyen megmérettetésen.
A Mol Csoport 152,1 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 104 milliárd forinttal, a társaság nettó árbevétele egy év alatt 24 százalékkal, 5.341 milliárd forintra emelkedett.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Lényegesen többet kell idén befizetniük, és lényegesen csökken a vállalkozói jövedelmük az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá tartozó vállalkozásoknak.
Maryland állam képviselőháza után a szenátusa is jóváhagyta az azonos neműek házasságának legalizálását, s mivel a kormányzó biztosan aláírja a törvényt, Maryland lesz a nyolcadik amerikai tagállam, amelyben ez a típusú frigy szabaddá válik.
Tegnap, piaczárást követően tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését a FreeSoft, ennek talán leginkább pozitív pontja az árbevétel jelentős, 21%-os megugrása. A működési költségek ugyanakkor...
Az Ajax 2-1-re verte Fergusonékat, de ez is kevés volt. Juhász csapata kiesett, de a Megyerit foglalkoztató Olimpiakosz továbbjutott az Európa Liga nyolcaddöntőjébe.
A Mol-csoport a tavalyi utolsó negyedévet 31 milliárd forint veszteséggel zárta, miközben az elemzők 44 milliárd forint nettó eredményt vártak. A csoport a kelet-európai régióban megerősítette pozícióit, Magyarországon megérezte a magas benzinárat. A gyenge forint ellenére sikerült csökkenteni a hitelállományt, de kevesebb jutott beruházásokra. A csoport így is 50 milliárddal több bevételre tett…
A cégek belső képzéseik költségeinek 63 százalékát finanszírozták szakképzési hozzájárulásból, de ezt a lehetőséget a parlament ez év elejétől eltörölte, a változást a képzés mennyisége és minősége megsínyli a Dale Carnegie Magyarország szerint.
A vagyonosodást vizsgáló ellenőrök sűrűn találkoznak azzal a magyarázattal, hogy örököltek, mióta a hagyaték megszerzése közvetlen rokoni kapcsolatban illetékmentes lett.
A jelenlegi kamatszint változatlanul hagyását várják a jegybank monetáris tanácsának jövő keddi ülésén a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők, év végére pedig kicsit csökkenhet is a kamat, ha a...
A Monti-kormány által meghirdetett átláthatóság jegyében a miniszterek internetes vagyonnyilatkozata után nyilvánosságra hozták az olasz közszféra többi vezetőjének bérezését is: eszerint a legtöbbet az országos rendőrparancsnok keresi.
Az FHB korábbi várakozása szerinti eredménnyel zárult 2012. február 22-én az Európai Unió Bizottsága által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének (2) bekezdése alapján a Magyar Állam ellen az általa az FHB részére 2009. folyamán nyújtott és a Bank által 2010 februárjában visszafizetett állami tőkejuttatással kapcsolatban 2011. január 24-én indított eljárás - olvasható a BÉT…
Nem lett túl acélos a MOL negyedik negyedéves gyorsjelentése, és ahogy azt várni lehetett ezt a downstream szegmens gyengélkedésének köszönheti a vállalat. Az EBITDA soron várt feletti, viszont üzemi...
2014-ben lesz száz éve, hogy kitört az I. világháború. A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint ezért ez lesz a jövőbeli kutatásaik egyik súlyponti témája. Schmidt Mária az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy a modernkori magyar történelem tele van titkokkal, amelyeket csak olyan események tárhatnak fel, mint például az orosz levéltárak megnyitása. Alapjaiban azonban az új…
Szlovákiában a megkérdezettek 20 százaléka adott csúszópénzt valakinek az elmúlt egy év során, derült ki a Transparency International Slovakia (TIS) nemzetközi civilszervezet, a téma kapcsán végzett, most nyilvánosságra hozott felmérésének eredményeiből, közölte a SITA hírügynökség csütörtökön.
Mozgalmas hónapok vannak mögöttünk, és meglehet, még mozgalmasabb időszak következik. Az európai adósságválság közepette az eladósodott magyar állam is finanszírozási kihívásokkal néz szembe. A...
A kohéziós pénzek befagyasztása arányaiban az eredeti 2800 milliárd forintos keretösszeg közelítőleg 5 százalékának megvonását jelenti, ami csak akkor válna valós veszteséggé Magyarország számára, ha...
Egy kormányelőterjesztésből kiderül, hogy a bérkompenzáció eddig kidolgozott rendszere rossz ösztönzőket tartalmaz, így annak megváltoztatására készül a kabinet. Máshogy költenék el a munkavállalók közvetlen támogatására félretett 21 milliárdot.