Lényegesen csökkent a pénzügyi vállalkozások ügyfelekkel szembeni követeléseinek volumene tavaly a negyedik negyedévben; a szektor - döntően az értékvesztés és céltartalék képzés miatt - már három éve veszteséges, s egyelőre nem is várható javulás a pénzügyi felügyelet gyorselemzése szerint.
A frank erősödése miatt egyre több svájci vásárol Ausztriában, olyannyira, hogy az oroszok és a kínaiak után már ők költenek a legtöbbet az alpesi országban....
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 132. játéknapján a New York Islanders szétlövéssel győzte le városi riválisát a Rangerst. A Colorado Avalanche kiütötte a Columbus Blue Jacketset.
Az európaitól sokban eltérő kultúrájú és szokású arab vendégek fogadására készülnek Hévízen a turisztikai szakma képviselői, akik a napokban vettek részt a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. közreműködésével egy erről szóló felkészítésen - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
Döntő felvonásához érkezett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája: a hétvégén a főtábla befejező csoportkörében eldől, hogy egy vagy két magyar együttes folytatja a legjobb nyolc között.
Kereskedelmi márkás élelmiszerekre mintegy 320 milliárd forintot költöttek a fogyasztók tavaly, háztartási vegyiárukra és kozmetikumokra pedig kereken 50 milliárd forintot - közölte a Nielsen piackutató.
Afganisztánban szombaton folytatódtak az ötödik napja tartó tömeges tüntetések amiatt, hogy a hét elején egy amerikai katonai támaszponton a muzulmánok szent könyvének, a Koránnak a példányait égették el. Az összecsapásokban többen meghaltak.
Kínában szombatra virradóra sikeresen Föld körüli pályára állították az ország saját fejlesztésű globális navigációs és helymeghatározó rendszerét szolgáló 11. műholdat.
Illegálisnak nevezte Orbán Viktor a kohéziós támogatások befagyasztására tett brüsszeli javaslatot a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerkesztőségében tett látogatásakor, amelyről a német konzervatív újság a címoldalon kezdődő írásban számolt be szombaton.
Miközben a külföldi környezet alapvetően kedvező, a hazai híráramlás kezd negatívra fordulni - összegzik az eheti eseményeket a Raiffeisen Bank elemzői heti anyagukban. Figyelmeztetnek: jelentősen...
Észak-Korea szombaton "szent háború" megindításával fenyegette meg az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, ha a jövő héten megkezdik tervezett közös hadgyakorlatukat.
Az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete (ESZME) második alkalommal rendezi meg bábszínházi fesztiválját március 16. és 18. között Budapesten. A rendezvénynek a Stúdió K ad otthont, ahol összesen kilenc előadás látható: napközben két produkció és kézműves foglalkozás várja a családokat, esténként pedig felnőtteknek játszanak bábszínházat.
Szélerőmű parkot épít a Lego dán játékgyártó társaság az Északi-tengeren, a két partnerrel közösen tervezett fejlesztés révén több százezer háztartást látnak el megújuló energiával.
Számos olyan nevű sportoló létezik a világon, akinek neve kiejtve, magyar, vagy eredeti nyelven is viccesen, furán hangzik. Bár nem szép dolog a nevekkel viccelni, alábbi cikkünkben a legfurább és legviccesebb nevű sportolókból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.
Köztéri szobor helyett borospincét alkotott Arnaldo Pomodoro, az egyik legjelentősebbnek tartott kortárs olasz szobrászművész. A még felavatás előtt álló umbriai művészpince már tele van a legjobb itáliai borokkal.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének felhívását megismételve Molnár Csaba, a formáció alelnöke vitára híja Jávor Benedeket, az LMP frakcióvezetőjét.
Lezárul a Pink Floyd együttes életművének újrakiadás-sorozata: a tavaly szeptemberben indított, "Why Pink Floyd...?" című széria utolsó részeként hétfőtől a The Wall (A Fal) című album is elérhető lesz többféle változatban, ritkaságokkal.
Erdély-központú politizálásra biztatta az első országos küldöttgyűlését tartó Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) a párt védnöke, Tőkés László. A tanácskozáson részt vesz Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai ügyekkel megbízott helyettes államtitkár, Orbán Viktor kormányfő pedig videóüzenetben köszöntötte a küldöttgyűlést.
Illegálisnak nevezte Orbán Viktor a kohéziós támogatások befagyasztására tett brüsszeli javaslatot a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerkesztőségében tett látogatásakor, amelyről a német konzervatív újság a címoldalon kezdődő írásban számolt be szombaton.
Vitára hívta Jávor Benedeket, az LMP frakcióvezetőjét Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, jelezve: akár a 2010 előtti baloldali kormányok tevékenységéről, akár az esetleges ellenzéki együttműködésről kész beszélgetni.
Az elmúlt héten megtört a lendület a feltörekvő részvényalapok tőkebeáramlásánál, de továbbra is összességében 355 millió dollárral több pénz érkezett az alapokba, mint amennyit kivontak volna. Az év...
Konrád György ugyanazt az „elképesztő átváltozóképességet” látja Orbán Viktornál, mint Horn Gyulánál anno. Szerinte a „pökhendi” kormányfő a maga méretére igyekszik alakítani az államot, ám ez olyan herkulesi vállalkozás, amibe „csak belebukni lehet”. Az íróval a HETEK készített interjút.
Illegálisnak nevezte Orbán Viktor a kohéziós támogatások befagyasztására tett brüsszeli javaslatot a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerkesztőségében tett látogatásakor, amelyről a német konzervatív újság a címoldalon kezdődő írásban számolt be szombaton.
Vasárnap kilencedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Idegenvezetők Világnapját Budapesten, ennek keretében mintegy száz programot tartanak városszerte.
Amerikai szenátorok meglátogatták a havannai börtönkórházban Alan Gross amerikai állampolgárt, majd megbeszélést folytattak Raúl Castro kubai elnökkel egyebek között a kémkedés vádjával elítélt Gross ügyéről.
Hatvannégy gyereknél állapítottak meg ólommérgezést a dél-kínai Kuangtung tartomány egy községében; a felelős minden valószínűség szerint egy közeli olvasztóüzem.
Azután, hogy a görög parlament csütörtökön elfogadta a görög állampapírok cseréjéről szóló törvényt, péntek este formálisan is elküldte ajánlatát a magánbefektetők felé az adósságcsere programról. Ez...
Megvásárolta a Nordsee vendéglátóipari franchise-t tulajdonló Mafish Kft.-t és kinyitotta a West End üzletközpontban decemberben bezárt Nordsee-t a 3R-shop Kft. - mondta el a Népszabadságnak a 3R-shop Kft. társtulajdonosa, Rózsa József.
Amióta a tornasportból kialakult a ritmikus gimnasztika, azóta tartoznak a sportág világelitjébe az orosz hölgyek, akik nem csak remek sportolók, de gyönyörűek is. Közülük is talán a legszebb Maria Stolbova.
A turisták által látogatott vendéglátóhelyeken gyakorta nem figyelnek a sörök minőségére – áll egy friss felmérésben. Miután a vendégek jelentős része nem törzsvendég, a sörözők legalább 30- 40 százalékában megkárosítják a vendégeket, mert nem megfelelően csapolnak. Vizezni ugyan képtelenség, de sok a szennyezett sörcsap és a túlzott szénsavazás .
A romák az emberkereskedelemben és a prostitúcióban is a legveszélyeztetettebb társadalmi réteget alkotják - mondta Járóka Lívia európai parlamenti képviselő szombaton, a Közéleti Roma Nők Egyesületének szemináriumán. A politikus szerint a probléma felszámolása szempontjából fontos lenne, hogy az európai és a nemzeti jogokban egyaránt nagyobb hangsúlyt kapjon a sértettet támogató esetkövetés.