Már nemcsak pizzát és DVD-t rendelhetnek házhoz az amerikaiak: az egyik New York-i szexshop ezentúl vibrátort, síkosítót és óvszert is kiszállít azoknak, akik feltárcsázzák őket.
Hajdú Péter szerint Fiala János részéről bunkó és paraszt dolog volt Vitray Tamást bántani. Szerinte a televíziós szakember egy szent tehén, ezért sérthetetlen
Az MSZP jelen ismeretei szerint március végére elkerülhetetlenül bekövetkezik a BKV műszaki, pénzügyi és "emberi" csődje, ha a kormány és a főváros nem változtat álláspontján - jelentette ki Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője pénteken.
A tervek szerint február 17-én új bázist nyit Budapesten a Ryanair 3 repülőgéppel, 31 útvonallal - jelentette be mai sajtótájékoztatóján az ír diszkont légitársaság. A Malév leállását követően...
Több légitársaság is jelezte pénteken, hogy a Malév leállása miatt a reptereken rekedt utasok igénybe vehetik szolgáltatásaikat, különböző kedvezményekkel, illetve szükség esetén nagyobb gépeket indítanak....
A 2012-es jogszabályi változásoktól minden szereplő változást remél az újautók piacán. Egyelőre nem a lakossági vevők fognak visszatérni, hanem a cégek beszerzéseit, flottacseréit lendítheti fel a...
Befejeződtek az idén nyugdíjba vonuló bírák helyére kiírt pályázati eljárások, nincs akadálya a megürülő álláshelyek betöltésének - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) pénteken az MTI-vel.
Novemberhez képest 0,4 százalékkal esett vissza decemberben az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom; az Európai Unió egészében 0,3 százalékos havi növekedés volt - közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Nemcsak az eurózóna adósságválsága miatti frankkereslet, hanem a jegybank működését beárnyékoló politikai nyomás is hozzájárul a frank erősödéséhez, azaz veszélyben van a jegybank függetlensége -...
A Légiközlekedési dolgozók Egyesült Szakszervezetének (LESZ) elnöke szerint a Malév vezetése nem tájékoztatta sem az utasokat, sem a dolgozókat megfelelően a péntek reggeli leállásról. Az atv.hu úgy tudja, Limburger Lóránt vezérigazgató tájékoztató levelet írt a munkatársainak reggel hatkor.
Az Európai Bizottság az illetékességi körébe tartozó minden segítséget megad a magyar hatóságoknak, hogy kezelni tudják a Malév leállása után kialakult helyzetet.
Az úgynevezett bizonytalan adójogi helyzet bejelentésére 2012. január 1-jétől van lehetősége az adózóknak akkor, ha úgy véli, hogy az adókötelezettsége adójogi megítélésében bizonytalan. Az adóhatóság szerint nem fordulhat elő olyan eset, hogy az adónyilatkozatot kitöltő magánszemélynek be kelljen jelölnie a bizonytalan adójogi helyzetét az adónyilatkozaton. Az adóhatóság, Angyal József, az…
Az MSZP jelen ismeretei szerint március végére elkerülhetetlenül bekövetkezik a BKV műszaki, pénzügyi és "emberi" csődje, ha a kormány és a főváros nem változtat álláspontján - jelentette ki Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője pénteken.
Kecskeméten 2,1 milliárd forintos beruházással új logisztikai központot épít a svájci tulajdonú Phoenix Mecano csoport, mely a németországi európai logisztikai bázis szerepét veszi át - mondta pénteken Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója Kecskeméten.
Több légitársaság is jelezte pénteken, hogy a Malév leállása miatt a reptereken rekedt utasok igénybe vehetik szolgáltatásaikat, különböző kedvezményekkel, illetve szükség esetén nagyobb gépeket indítanak.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal megmutatjuk, milyen borzalmakra képes a szurkolói brutalitás, és hogy mennyire lealacsonyodhat egy magyar focista.
Magyarország gázellátása biztosított, bár Ausztria irányából a szerződésszerűen megszakítható mennyiségeket csökkentették - mondta el Zsuga János, az FGSZ Zrt. vezérigazgatója az MTI kérdésére.
Megfelelő előkészítéssel akár holnap újra kezdhette volna egy új cégben működését a Malév, úgy tűnik, hogy a kormány az elmúlt két évben azonban elmulasztotta az egyébként várható csődhelyzetre való...
A Ryanair a Malév leállását követően Budapestre telepíti 4 Boeing gépét, két héten belül megnyitja budapesti bázisát, ahonnan 31 útvonalra kínál jegyeket, és várja a korábbi Malév dolgozók jelentkezését - ismertette Michael Cawley, a cég vezérigazgató-helyettese.
Megteltek a fővárosi hajléktalanszállók, már csak mintegy harminc férőhely maradt; valószínűleg nappali melegedőket is megnyitnak éjjelre - közölte a Menhely Alapítvány.
A nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban január folyamán a várakozásoknál nagyobb mértékben 243.000 fővel emelkedett, míg a munkanélküliségi ráta 8,5 százalékról 8,3 százalékra csökkent az amerikai munkaügyi minisztérium ma közzétett adatai alapján. Az előzetes elemzői várakozások 150.000 fős bővülésre és a 8,5 százalékon stagnáló munkanélküliségi rátáról szóltak.
A várt 125 ezer főnél jóval többet, 243 ezer főt tett ki januárban a nem-mezőgazdasági új munkahelyek számának bővülése az Egyesült Államokban, míg a munkanélküliségi ráta a várt 8,5%-os stagnálás...
A Malév leállásával a cég áruszállító üzletága is megszűnt - mondta el Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek. Pénteken 51 járatot töröltek.
Magyarország gázellátása biztosított, bár Ausztria irányából a szerződésszerűen megszakítható mennyiségeket csökkentették. A mai napon az idei tél eddigi legnagyobb napi fogyasztása várható, 70-72...
Hazánk déli részét már el is érték a kissé túlságosan is szájba rágott hófelhők, és estére már mindenhol fehér takaróba burkolózik a táj. Ez remek lehetőséget teremt arra, hogy párunkkal a kandalló előtt összebújva pihenjünk, avagy kissé feljebb tekerve a potmétert a csekélyebb tapadási viszonyok közepette – a kellő óvatossággal és körültekintéssel – csiszoljuk vezetési tudásunkat.
A Malév összeomlása alig egy héttel követte a spanyol Spanair csődjét. Az elmúlt években egyáltalán nem volt ritka a légitársaságok csődje. A New York-i terrortámadás okozta visszaesés, az erősödő konkurenciaharcok, a fapados légitársaságok megjelenése folyamatosan aknázták alá a nagyobb cégeket is. Az alábbiakban a Swissair, az Alitalia és a Sabena történetéről olvashatnak.
A várható havazás, vagy hófúvás miatt kilenc megyére már piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Öt magyarországi beruházás is szerepel a legkárosabbnak titulált EU-projektek között, amelynek listáját minden évben összeállítja két civil szervezet. Az intézmények szerint idén összesen 16 milliárd eurót "pazarolt el az Európai Unió halott projektekre".
Ma nyílt meg, és február 8-ig látogatható a második alkalommal megrendezett nemzetközi online kortárs vásár, ahol a látogatás saját számítógépünkről, a vipfair.com oldal behívásával történik, innen a...
Tárgyalja a kormány az Európai Bizottság által vitatott jogszabályok ügyében a testületnek szóló válaszlevél tartalmát - közölte a kormányszóvivői iroda pénteken az MTI érdeklődésére.
Távolba mutató következményekkel is járhat a Malév pénteken bejelentett végleges megszűnése. Akár a magyar államot is nehéz helyzetbe hozhatja a Budapest Aiporton keresztül, ezzel újabb százmilliárd...
Érdekli a devizakereskedés izgalmas világa de eddig nem tudta, hogy fogjon hozzá? Itt a ragyogó alkalom! A Portfolio.hu soron következő díjmentes délutáni előadásán, vagyis, április 3-án a Forex...