A magyar kormány helyesen járt el az utóbbi több mint egy évben akkor, amikor egyes kérdésekben ragaszkodott álláspontjához a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való egyeztetések során - mondta Varga...
Újabb csoportosan elkövetett nemi erőszak tetteseit fogták el Indiában vasárnap. A történtek kísértetiesen hasonlítanak az egy hónappal ezelőtt Újdelhiben elkövetett, óriási felháborodást kiváltó esetre.
Arsene Wenger, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal menedzsere újságírói kérdésre elmondta, bízik benne, hogy Cesc Fabregas, az „ágyúsok” korábbi, a Barcelona jelenlegi játékosa a távolabbi jövőben visszatér Londonba.
Ehud Olmert volt izraeli kormányfő az ország legnézettebb kereskedelmi tévécsatornájának adásában "iráni katonai látomásaira elszórt milliárdokkal" vádolta a miniszterelnöki poszt jelenlegi birtokosát, Benjámin Netanjahut, aki válaszul "felelőtlennek és különösnek" nevezte Olmert bírálatát vasárnap reggel a katonai rádióban.
A korábban már szinte minden nagyobb európai klubcsapattal hírbe hozott brazil csodagyerek, Neymar elővette az átigazolási időszakokban szokásos nyilatkozatát, és közölte mindenkivel, hogy még mindig nem akarja otthagyni sem Brazíliát, sem pedig nevelőegyesületét, a Santos futballcsapatát – még a Barcelona kedvéért sem.
A férfi vízilabda-bajnokság idei meccsein már nem Ambrus Tamás vezetésével szerepel a Ferencváros, immáron a szakember eddigi segítője, Varga I Zsolt a főnök a kispadon.
Az elmúlt hónapokban folyamatosan az első, vagy a második helyen állt Magyarország a feltörekvő piacok között abban az összeállításban, amely azt mutatta, hogy a piac az egyes országok jegybankjaitól...
Vasárnap kisorsolták az Australian Open női párosának tábláját is. Az utóbbi időben kiváló formában játszó Marosi Katalin és Darija Jurak az Alla Kudrjavceva, Sahar Peer orosz, izraeli páros ellen kezd, Babos Tímea és Laura Robson az Anasztaszija Pavljucsenkova, Lucie Safárová kettőst kapta ellenfélül.
Közös megegyezéssel szerződést bontott a brazil labdarúgó-bajnokságban szereplő Flamengo és Vágner Love, így a 26-szoros válogatott támadó szabadon igazolhatóvá vált.
Az év első Grand Slam-tornája, a hétfőn kezdődő Australian Open előtt már vasárnap nyilvánosságra hozták a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáját, amelyet változatlanul a melbourne-i viadalra címvédőként készülő szerb Novak Djokovic vezet.
Mike Gascoyne, a Caterham Formula–1-es istállójának csapatvezetője szerint Heikki Kovalainennek sokkal több tiszteletet kellene mutatnia, ha jövőre is náluk szeretne versenyezni. Egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy a finn versenyző a Caterhamnél folytathatja pályafutását.
Újabb perek indulhatnak Burgenlandban magyar iskolások hamis ausztriai lakcímre történt bejelentése miatt - számolt be róla az osztrák közszolgálati rádió (ORF).
Az év első Grand Slam-tornája, a hétfőn kezdődő Australian Open előtt már vasárnap nyilvánosságra hozták a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáját, amelyet változatlanul a melbourne-i viadalra címvédőként készülő szerb Novak Djokovic vezet.
A magyar férfi kézilabda-válogatott az Egyiptom elleni kilencgólos győzelemmel mutatkozott be a Spanyolországban zajló világbajnokság csoportkörében. Az első félidei remeklés után ránk ijesztett ugyan az ellenfél, de így sem volt kérdőjeles a mérkőzés végkimenetele, sőt Zubai Szabolcs csodás gólja (2:40-nél) zárta az összecsapást. Tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját!
Hozzávalók: 1 nagy hagyma 2 nagy krumpli 2 doboz konzerv kukorica 2 gerezd fokhagyma só bors kevés liszt kakukkfű 2 dl tejszín olaj kevés szalonna vagy bacon leveskocka vgy alaplé
A magyar válogatott játékosai a spanyolországi világbajnokság előtt szavazással döntötték el, hogy ki lépjen a sérülés miatt távol maradó Ilyés Ferenc csapatkapitány helyébe. A csapat a Grundfos-Tatabánya jobbszélsőjének, Harsányi Gergelynek szavazott bizalmat. A Nemzeti Sport Online mindennap beszámol az új csapatkapitány világbajnoki tapasztalatairól, a napló mai részéből kiderül, mi volt a…
Sikerrel védte meg első ízben tavaly októberben visszaszerzett WBC kislégsúlyú világbajnoki címét a 27 éves mexikói ökölvívó, Adrian Hernández, miután szombat éjszaka legyőzte Dirceu Cabarcát.
Babos Tímea öt helyet rontva a 72. helyen áll a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyen Czink Melinda a 95. helyen található (a múlt heti 94. után).
Az alapvető jogok biztosának a közfoglalkoztatási rendszer működését vizsgáló jelentései közül négyre megérkezett a belügyminiszter válasza és intézkedési terve, az ötödik, átfogó jelentés esetében pedig a válaszra megszabott határidő még nem járt le - tájékoztatta Szabó Máté ombudsman az MTI-t vasárnap közleményben.
A Kádár-korszak könyvkiadásáról Bart István író, műfordító és Takács Ferenc kritikus, irodalomtörténész, egyetemi docens beszélget egy új sorozat keretében.
Egy amerikai befektetési guru szerint a világgazdaság adósságterhét csak háborúval lehet föloldani. Az állítással csak az a baj, hogy a férfi pontosan jósolta meg a 2008-as hitelválság kirobbanását.
Újabb perek indulhatnak Burgenlandban magyar iskolások hamis ausztriai lakcímre történt bejelentése miatt - számolt be róla az osztrák közszolgálati rádió (ORF).
Újabb perek indulhatnak Burgenlandban magyar iskolások hamis ausztriai lakcímre történt bejelentése miatt - számolt be róla az osztrák közszolgálati rádió.
Egyre többfelé várható havazás vasárnap, a Dunántúl délnyugati részén (főként Zala megyében és környezetében) estig akár több mint 10 centiméternyi hó is hullhat - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Egyre többfelé várható havazás vasárnap, a Dunántúl délnyugati részén (főként Zala megyében és környezetében) estig akár több mint 10 centiméternyi hó is hullhat – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
Jelentősen nőtt egy újabb nagy földrengés bekövetkeztének esélye Japánban a kormány földrengéskutató tanácsának becslése szerint - jelentette vasárnap az NHK japán televízió.
Ryan Giggs, a Premier League-ben listavezető Manchester United klublegendája elmondta, a szezon végén dönt arról, folytatja-e pályafutását. A 39 esztendős középpályás szerződése 2013 júniusában lejár a „vörös ördögöknél”.
Ha a tények visszaigazolják azt az adósságcsökkentő pályát, amire a kormány törekszik, akkor véget ér a leminősítések korszaka, és eljön a felminősítések ideje – állítja a Századvég elemzője.