Parádés góllal nyerte meg a Runcorn Linnets csapata a Barnoldswick Town elleni angol kilencedosztályú bajnokiját. Matty Cross remek ollózós találattal döntötte el a három pont sorsát.
A The Sun értesülései szerint megvan már Pep Guardiola helye: a Manchester City kispadján váltja majd Roberto Mancinit a nyáron. A pénz se kevés: adózás után maradna évi 10 millió fontja...
Az Arsenal FC lengyel kapusa, Wijciech Szczesny felháborodott az esetleges távozását firtató kérdéseken, főleg a Tottenhammel kapcsolatos fejtegetések miatt kelt ki magából.
Risztov Éva diadalmaskodott ötezer méteren vasárnap az első maratonúszó medencés országos bajnokságon Debrecenben, ahol a felnőttek számára még háromezer méteren rendeztek versenyeket.
Budapest - Bár Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár sikertörténetként értékelte az iskolák év eleji államosítását, szerkesztőségünkhöz számos panasz érkezett a pedagógusok részéről. Volt, aki az étkezési utalványát, volt, aki a BKV-bérletét siratta.
Hét hónap után ismét 297 forintot kellett adni az európai közös pénz egy egységéért a héten. A bankközi devizapiacon tapasztalható sokk oka egyértelmű. Már a világ tőkecentrumaiban is szembesülnek azzal, hogy a március 3-i elnökváltással a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvesztheti függetlenségét. Kérdéses, hogy a kormány képes lesz-e arra, hogy kordában tartsa a magyar fizetőeszközt.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának összesítése alapján a Dunántúl teljes területén, valamint Pest és Bács-Kiskun megyében is havazik, Lenti és Szentendre környékén pedig intenzíven esik a hó. A társaság a késő délutáni órákban közel 300 munkagéppel dolgozik az utak hóeltakarításán és síkosságmentesítésén....
Egyszer és mindenkorra le kell zárni a Benes-dekrétumok kérdését - jelentette ki a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke a szlovák közszolgálati televízió egyik politikai vitaműsorában.
Ellenzéki aktivisták szerint 26 embert, közöttük sok gyermeket öltek meg a kormányerők, amikor légierővel és tüzérséggel támadták a lázadók kezén lévő keleti peremvárosokat, közöttük Gútát.
Csaknem nyolcszázan jelentkeztek a szombaton megkezdődött egyhónapos floridai pitonvadászatra, amelyet azért szerveztek, hogy megritkítsák az elszaporodott kígyófajt.
Oahu - Nemcsak a diétát, hanem a sminkkészletet, a sampont, a fésűt és a hajszárítót is hanyagolja az amerikai popsztár, aki karácsony óta Hawaii szigetén üdül focista vőlegénye, Eric Johnson (36), édesanyja, Tina Ann Simpson (52) és szintén zenész húga, Ashlee Simpson (28) társaságában.
A székelyföldi Gyergyószentmiklóson a rendőrség vizsgálja, hogy ki szervezte a Wass Albert születésének 105. évfordulója alkalmából tartott január 8-i megemlékezést.
A rendőrség egy elhagyott csomagot talált az Emirates stadionnál parkoló egyik autóban, ezért kordonnal zárták le a stadiont és környékét a mai mérkőzés előtt.
Bár Martin Whitmarsh arról biztosította a Hamilton helyére érkező Sergio Perezt, hogy mindkét pilóta egyenlő lesz, Sir Jackie Stewart mégis a jóval tapsztaltabb Jenson Buttont részesíti előnyben.
Egy közeli forrás elmondta, hogy Vitalij Klicsko minden bizonnyal folytatja a pályafutását és 2013-ban összeakar csapni David Haye-el, méghozzá Németországban.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A vasárnap reggel óta tartó havazás miatt a főutak burkolata a Dunántúl középső és déli területein hókásás, latyakos, Vasvár, Lenti, Marcali és Dunaújváros térségében havas; csaknem 300 munkagép dolgozik a hóeltakarításon és az utak síkosságmentesítésén - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője este az MTI-t.
Egy zálogházat akart felrobbantani egy szekszárdi hajléktalan. A férfi a fenyegetőzés után elmenekült az üzletből, később elfogták, és kiderült: bomba helyett egy lámpával próbált pánikot kelteni.