2013. január 20. vasárnap

jan. 20
10:51
Ivanovicsnak esélye sem volt Radwanska ellen (Agroinform)
A negyedik kiemelt Agnieszka Radwanska erőlködés nélkül nyert a szerb Ana Ivanovics ellen a nyolcaddöntőben.
jan. 20
10:53
Juventus: közel a megállapodás Llorentével (Sport365)
A Juventus igazgatója, Beppe Marotta megerősítette, hogy a klub előrehaladott tárgyalásokat folytat Fernando Llorentével, ugyanakkor nem szándékoznak megválni Arturo Vidaltól.
jan. 20
10:53
Minden magyar egység teljesítette a Dakart (Agroinform)
Az autósok között a francia Stéphane Peterhansel, míg a motorosoknál honfitársa, Cyril Despres nyerte meg a versenyt.
jan. 20
11:06
Sok ponton módosítani kell a földtörvényt (ProfitLine)
Ángyán József szerint sok ponton módosításra szorul a februárban parlament elé kerülő földforgalmi törvényjavaslat, amely jelenlegi formájában lehetővé tenné például, hogy gazdasági társaságok a tervezett maximális 1200 hektárnál nagyobb területre is szerezhessenek haszonbérletet.
jan. 20
11:09
A Himnusz ünnepe (Infostart)
Százkilencven éve, 1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett; e napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.
jan. 20
11:09
Gázcsonknak ütközött egy autó a 49-es főút mentén (Blikk)
jan. 20
11:09
Gázcsonknak ütközött egy autó a 49-es főút mentén (Alternatív Energia)
Gázcsonknak ütközött egy gépkocsi a 49-es számú főút mentén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Járminál vasárnap, a veszélyhelyzet miatt az utat rövid időre lezárták a forgalom elől - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság és a rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
jan. 20
11:09
Warren Buffett titka - Így lehetünk sikeres befektetők (Portfolio)
A világ talán legsikeresebb befektetője, Warren Buffett nem titkoltan az érték alapú befektetés híve, eredményei pedig az elmúlt évtizedeket elnézve magukért beszélnek. A Marketwatch egy napokban...
jan. 20
11:09
Rangos elismerést kaptak a budapesti gyógyfürdők (Pénzcentrum)
A mintegy 141 millió látogatót és 809 millió oldallehívást számláló Spiegel Online Európa legjobb fürdőiről készített összeállítást, melyben sorra veszi a népszerű fürdővárosokat, első helyen bemutatva a budapesti fürdőket. A cikk írója szerint egyenesen bűnnek számít kihagyni a termálfürdők nyújtotta élményt egy budapesti látogatás esetén....
jan. 20
11:09
Gúnyt űzött a halottakból, most az életét félti a politikus (ATV)
Az életét félti l'Aquila prefektusa, miután nyilvánosságra került, hogy a 2006 áprilisában történt abruzzói földrengéskor hamis könnyeket ejtett, és kinevette az áldozatokat. Nem ő volt az első, aki gúnyt űzött a katasztrófa halottaiból.
jan. 20
11:11
Riasztás van érvényben az ónos eső miatt (Alternatív Energia)
Az ország jelentős részére, csaknem az egész északi felére elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható ónos eső miatt vasárnap délelőtt.
jan. 20
11:24
Nikolics Nemanja Olaszországba szerződhet (Sport365)
Olasz sajtóértesülések szerint a Siena tárgyalásokba kezd a Videotonnal Nikolics Nemanja leigazolásával kapcsolatban.
jan. 20
11:26
Dakar: minden magyar célba ért, változott a végeredmény (Sport365)
Az összes-még versenyben lévő-magyar egység célba ért a 2013-as Dakar Rali utolsó szakaszán, bár a végeredményről érkező hírek egyelőre ellentmondásosak.
jan. 20
11:27
Országos riasztás az ónos eső miatt (Infostart)
Az ország jelentős részére, csaknem az egész északi felére elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható ónos eső miatt vasárnap délelőtt.
jan. 20
11:27
Kinevette a földrengés áldozatait, most az életét félti (Alternatív Energia)
Az életét félti l'Aquila prefektusa, miután nyilvánosságra került, hogy a 2006 áprilisában történt abruzzói földrengéskor hamis könnyeket ejtett, és kinevette az áldozatokat. Nem ő volt az első, aki gúnyt űzött a katasztrófa halottaiból.
jan. 20
11:27
Figyelem: az ország jelentős részére riasztást adtak ki (ATV)
Az ország jelentős részére, csaknem az egész északi felére elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható ónos eső miatt vasárnap délelőtt.
jan. 20
11:27
Győzelemmel kell hazatérnünk Klagenfurtból - Énekes Lajos (Agroinform)
A Sapa Fehérvár AV19-re vasárnap este Klagenfurtban utoljára lép jégre az EBEL alapszakaszában.
jan. 20
11:39
Václav Klaus elítélte Schwarzenberg kijelentéseit a Benes-dekrétumokról (ProfitLine)
Václav Klaus cseh államfő szombaton határozottan elítélte Karel Schwarzenberg külügyminiszter, államfőjelölt közelmúltbeli kijelentéseit a Benes-dekrétumokról. Leszögezte: ezt sosem fogja neki megbocsátani.
jan. 20
11:45
Mocsai: borzasztóan erősek a lengyelek (Infostart)
Mocsai Lajos szövetségi kapitány véleménye szerint egy borzasztóan erős lengyel csapat vár az olimpiai negyedik magyar férfi kézilabda-válogatottra a hétfői, barcelonai nyolcaddöntőben a spanyolországi világbajnokságon.
jan. 20
11:45
Alkotmánybíróság: Elefántcsonttoronyban? (Gondola)
Dúl a harc a hajléktalan-ügyben. A Taláros Testület asztalán landol a Cozma-ítélet. Legfrissebb döntések. A hétfő-keddi ülések napirendje.
jan. 20
11:45
Tűzvészben halt meg több munkás (Blikk)
jan. 20
11:45
Újabb innovatív mobilbanki alkalmazás született (Portfolio)
Egy amerikai bank olyan bankszámla csomagot dobott piacra, amely kifejezetten mobiltelefonról, egy innovatív alkalmazás segítségével kezelhető - írja a finexra.com. A GoBank számlát választó...
jan. 20
11:45
Tizennégy éremmel zártak a magyarok az Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (Agroinform)
A csapat 6 arany-, 1 ezüst- és 7 bronzérmet gyűjtött az 1700 fős mezőnyben.
jan. 20
11:47
Így veszítette el veretlenségét a Barcelona (Infostart)
Nincs már veretlen az európai topbajnokságokban, miután a Barcelona 2-0-s vezetésről 3-2-re kikapott San Sebastianban a Real Sociedadtól.
jan. 20
11:49
Australian Open: Berdych és Radwanska is negyeddöntős (Infostart)
A férfi verseny ötödik kiemeltje, a cseh Tomas Berdych és a női mezőny negyedikként rangsorolt játékosa, a lengyel Agnieszka Radwanska is viszonylag könnyedén jutott a negyeddöntőbe a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 20
11:57
Síugrás: Matura duplázni tudott Szapporóban (Sport365)
Akárcsak szombaton, vasárnap is a cseh Jan Matura diadalmaskodott a síugrók Világkupa-sorozatának szapporói állomásán.
jan. 20
11:59
Férfi kézilabda vb: "rettenetesen erősek a lengyelek" (Sport365)
Mocsai Lajos szövetségi kapitány véleménye szerint egy borzasztóan erős lengyel csapat vár az olimpiai negyedik magyar férfi kézilabda-válogatottra.
jan. 20
12:01
Australian Open: Berdych és Radwanska is a negyeddöntőben (Sport365)
A férfi verseny ötödik kiemeltje, a cseh Tomas Berdych és a női mezőny negyedikként rangsorolt játékosa, a lengyel Agnieszka Radwanska is viszonylag könnyedén jutott a negyeddöntőbe.
jan. 20
12:03
Algériai túszejtés - Hat brit állampolgár meghalt (Kripto Akadémia)
Három brit állampolgár haláláról tud a brit kormány, és további három is valószínűleg meghalt az algériai túszdrámában - közölte vasárnap David Cameron brit miniszterelnök.
jan. 20
12:03
"Magyarország ma" címmel indít kampányt az MSZP (Alternatív Energia)
Winkfein Csaba, a szocialisták elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a kampány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett.
jan. 20
12:03
A Te béred is csak ennyit ér? Az adókedvezmény sem számít (Pénzcentrum)
2012 novemberében 238 283 forint volt az átlagos bruttó kereset a nemzetgazdaságban, ami 5,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor ez nettó értelemben csak 3,2 százalékkal magasabb keresetet jelent, ami a novemberi 5,2 százalékos infláció mellett majdnem 2 százalékos nettó reálbér-csökkenést eredményezett - derül ki a KSH frissen közzétett adataiból. A versenyszférában a…
jan. 20
12:03
Hat brit meghalt, huszonketten megsebesültek az algériai túszdrámában (ATV)
Három brit állampolgár haláláról tud a brit kormány, és további három is valószínűleg meghalt az algériai túszdrámában - közölte vasárnap David Cameron brit miniszterelnök.
jan. 20
12:12
Gumicsónakon érkezett volna a cigaretta Magyarországra (ProfitLine)
Gumicsónakkal próbáltak ismeretlenek cigarettát csempészni Magyarországra az ukrán határszakaszon pénteken - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel.
jan. 20
12:14
Az uniós forrásokat a gazdaságba kell irányítani hatékonyabb intézményrendszerrel (ProfitLine)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyetért azzal a kormányzati törekvéssel, hogy a 2014-20-as fejlesztési időszakban az európai uniós források jelentős részét a gazdaságba kell forgatni - mondta Parragh László, az MKIK elnöke az MTI-nek nyilatkozva.
jan. 20
12:21
Algériai túszejtés: Hat brit meghalt, 22 megmenekült (Infostart)
Három brit állampolgár haláláról tud a brit kormány, és további három is valószínűleg meghalt az algériai túszdrámában - közölte vasárnap David Cameron brit miniszterelnök.
jan. 20
12:21
Idős emberek kirablóit fogták el (Blikk)
jan. 20
12:21
Nem fizetett, inkább elütötte a benzinkutast egy autós (Alternatív Energia)
Fizetés helyett elütötte a rajkai benzinkút egyik alkalmazottját egy nő, aki korábban drogot fogyasztott. A hét elején történt esetről vasárnap tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
jan. 20
12:21
A zöldombudsman is kiállt az atomenergia-hivatal mellett (Portfolio)
Szabó Marcel, az ombudsman jövő nemzedékek érdekeiért felelős helyettese ellenzi az Országos Atomenergia Hivatal és a Magyar Energia Hivatal összevonását, és elfogadhatatlannak tart mindenfajta...
jan. 20
12:21
Nem fizetett, majd elütötte a benzinkutast egy bedrogozott nő (ATV)
Fizetés helyett elütötte a rajkai benzinkút egyik alkalmazottját egy nő, aki korábban drogot fogyasztott. A hét elején történt esetről vasárnap tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
jan. 20
12:22
Pardew elismerte, az újabb vereség aggodalomra ad okot (Agroinform)
A Newcastle United szezonbeli 12. vereséget szenvedte el szombaton, hazai pályán a Readingtől kapott ki 2-1-re.
jan. 20
12:23
Havazás - Zalában minden út járhatóvá vált (Alternatív Energia)
Minden út járhatóvá vált Zala megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője vasárnap az MTI-vel.
jan. 20
12:23
"Fidesz: példátlan gazdasági kudarc" - kampányt indít az MSZP (ATV)
Magyarország ma elnevezéssel kampányt indít az MSZP. Ahogy arról az atv.hu korábban beszámolt: három fideszes politikusra koncentrál a kampány: Orbán Viktor miniszterelnökre, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterre és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárra.
jan. 20
12:25
Zombi-szerű állapotot okoz: veszélyes szer Magyarországon (ATV)
A dizájner drogok megjelenésével elárasztotta a kábítószerpiacot a féllegális, szintetikus cuccok sokasága.
jan. 20
12:30
A Serie A-ba kerülhet a Videoton csatára, erős csapattal játszunk a kézi vb-n - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jan. 20
12:32
Fergusont meglepte Guardiola döntése (Sport365)
Még Sir Alex Ferguson is meglepődött, amikor megtudta, hogy a Barcelona egykori menedzsere, Pep Guardiola elvállalta a Bayern München edzői posztját.
jan. 20
12:39
Magyarország ma elnevezésű kampányt kezd az MSZP (Infostart)
Magyarország ma elnevezéssel kampányt indít az MSZP. A kampány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik.
jan. 20
12:39
Szalayék örülnek a 24. helynek (Agroinform)
A pilóta eddigi 12 Dakarjából nyolcszor ért célba, Bunkoczival közösen pedig hétszer.
jan. 20
12:57
Kínos baki a McLarennél (Blikk)
London — Ez ám a ciki! Balul sült el a  McLaren-Mercedes születésnapi üzenete.
jan. 20
12:57
Leégett egy családi ház (Blikk)
jan. 20
12:57
A kormányzati oktatáspolitika elleni tiltakozásra szólít fel a DK (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a választókat, kérjék meg országgyűlési képviselőiket, hogy tiltakozzanak a kormányzat oktatáspolitikája ellen - mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter, a párt alelnöke.

Keresés