2013. március 5. kedd

márc. 5
17:50
Új Toyoták (ATV)
A legbiztonságosabb autók fejlesztése területén a Toyota folyamatos elkötelezettségét mutatja, hogy az új Auris és az új RAV4 egyaránt megkapta a maximális 5 csillagot az Euro NCAP új és még szigorúbb 2013-as értékelő programja szerint.
márc. 5
18:06
BKV-vádlottak: Kocsis állhat a háttérben (Alternatív Energia)
Kocsis István, volt BKV-vezérigazgató szerepével kapcsolatban tettek fel kérdéseket a BKV-per vádlottjai a közlekedési cég jelenlegi kommunikációs vezetőjének. A Kocsissal régi munkakapcsolatban álló Székelyné Pásztor Erzsébet válaszaiból kiderült, a feljelentéseket megalapozó belső vizsgálatok komolytalanok voltak, és a Hagyóék idején sem volt szükségtelen a BKV kommunikációja, ahogy azt a…
márc. 5
18:08
Ellenzéki egyeztetés - Hatékonyabb fejlesztéspolitikát sürgettek (Alternatív Energia)
Fejlesztéspolitikáról tárgyaltak az ellenzéki egyeztetésen részt vevő szervezetek kedden. A baloldali pártok szerint Magyarország 2010 óta sereghajtó lett az európai uniós források felhasználásában.
márc. 5
18:24
MSZP: a Fidesz hazugságokkal próbálja elterelni a figyelmet példátlan kudarcáról (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a Fidesz továbbra is az ellenzékre mutogat, ahelyett, hogy kormányozna, harcos nyilatkozatai mögött pedig a nyugdíjasok is csak sarcot találnak.
márc. 5
18:24
Lavinák öltek Ausztriában: három túrázó vesztette életét (ATV)
Három ember halálát okozta három különböző lavina kedden Ausztriában. Két túrázó Salzburg tartományban, egy harmadik Tirolban vesztette életét.
márc. 5
18:42
Egyre idősebb gépeket használnak a magyar háztartások (Metropol)
A magyar családok által használt nagy háztartási gépek minden kategóriájában nőtt a nyolcévesnél idősebb készülékek aránya 2009 óta.
márc. 5
18:42
Egyre idősebb gépeket használnak a magyar háztartások (Alternatív Energia)
A magyar családok által használt nagy háztartási gépek minden kategóriájában nőtt a nyolcévesnél idősebb készülékek aránya 2009 óta - derül ki a CECED Magyarország Egyesülés, a hazai háztartásigép-gyártó és -forgalmazó vállalatokat tömörítő szakmai szövetség legfrissebb tanulmányából.
márc. 5
18:44
Kiesett egy gyermek egy pilisszentiváni ház ablakából (Metropol)
Súlyos sérülésekkel vittek kórházba kedden egy két év körüli kisfiút, aki kiesett egy pilisszentiváni családi ház első emeleti ablakából.
márc. 5
19:00
Bővülhet a szocpol (Infostart)
A szocpol bővítését tervezi a kormány - írta a Portfolio.hu kedden, egy birtokába került, Matolcsy György által is jóváhagyott nemzetgazdasági minisztériumi előterjesztés alapján, amely szerint nemcsak új, hanem használt lakáshoz és bővítéshez is igénybe vehető lenne az állami támogatás (félszocpol).
márc. 5
19:00
Magyar csapatok világháborús bűntettei a Szovjetunióban (Metropol)
Krausz Tamás történész, a kiadvány szerkesztője szerint akár sok tízezer áldozata is lehetett a magyar hadseregnek a Szovjetunióban.
márc. 5
19:00
Robbanás volt egy családi házban Mezőkovácsházán (Alternatív Energia)
Robbanás történt egy családi házban kedden Mezőkovácsházán, egy ember megsérült, a mentők kórházba szállították - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
márc. 5
19:00
Világpremier: Infiniti Q50 (ATV)
Az Infiniti ígérete, hogy több modellt, szélesebb motorkínálatot és több választási lehetőséget hoz Európába, a Genfi Autószalon alkalmával válik valóra. Világszerte és Európában is autóink négy- és hathengeres dízelmotorokkal, hibrid hajtással vagy teljesen elektromos rendszerekkel mutatkoznak be – illetve ne feledkezzünk meg a KERS visszatápláló rendszerrel ellátott V8-ról, a világbajnok…
márc. 5
19:02
Kiesett egy gyermek egy pilisszentiváni ház ablakából (Alternatív Energia)
Súlyos sérülésekkel vittek kórházba kedden egy két év körüli kisfiút, aki kiesett egy pilisszentiváni családi ház első emeleti ablakából - közölte a rendőrség és a mentők ügyeletese az MTI-vel.
márc. 5
19:02
Magyar megszálló csapatok világháborús bűntetteiről jelent meg könyv (ATV)
A második világháborúban a Szovjetunió területén magyar katonák által elkövetett háborús bűntettekről szóló - oroszországi levéltári dokumentumokon alapuló - kiadványt mutattak be kedden Budapesten, a Kossuth Klubban.
márc. 5
19:18
Robbanás volt egy családi házban (Metropol)
Robbanás történt egy családi házban kedden Mezőkovácsházán, egy ember megsérült, a mentők kórházba szállították.
márc. 5
19:18
Vasárnap négy zalai településen tartanak időközi választást (Alternatív Energia)
Vasárnap négy zalai településen, Rédicsen, Tormaföldén, Vindornyalakon és Zalaszentbalázson választanak új polgármestert, Tormaföldén és Zalaszentbalázson pedig új képviselő-testületet is állítanak a szavazók.
márc. 5
19:18
Nyárig marad budapesti posztján az amerikai nagykövet (ATV)
Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete nyárig marad budapesti posztján - erősítette meg a külképviselet kedden az MTI-nek az erre vonatkozó, diplomáciai forrásból származó washingtoni értesülést.
márc. 5
19:36
Nyárig marad Budapesten az amerikai nagykövet (Metropol)
Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete nyárig marad budapesti posztján - erősítette meg a külképviselet a diplomáciai forrásból származó washingtoni értesülést.
márc. 5
19:36
Az amerikai nagyköveti poszton nyáron lesz váltás (Alternatív Energia)
Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete nyárig marad budapesti posztján - erősítette meg a külképviselet kedden az MTI-nek az erre vonatkozó, diplomáciai forrásból származó washingtoni értesülést.
márc. 5
19:36
Hatalmas lyukat ütött plafonján a becsapódó fagyott ürülék (ATV)
Lakókocsi tetejét ütötte át egy repülő vécéjének tartalma a nagy-britanniai Pattinghamban - közölte a The Daily Mirror című brit lap kedden.
márc. 5
19:54
Halálra gázolt a vonat egy férfit Veresegyházon (Alternatív Energia)
Halálra gázolt a vonat egy férfit a versegyházi vasútállomáson kedden késő délután - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
márc. 5
19:56
NMHH: a magas tarifák miatt használják kevesen a mobilinternetet (Alternatív Energia)
A mobilszolgáltatók magas tarifái összefüggésben vannak azzal, hogy az európai uniós országok közül Magyarországon használják a legkevesebben a mobilinternetet - írta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
márc. 5
20:30
Egyelőre megosztott az EP a középtávú büdzsé ügyében (ATV)
Egyelőre erősen megosztott az Európai Parlament (EP) a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós keretköltségvetés ügyében - közölte a Külügyminisztérium EU-ügyekben illetékes államtitkára az MTI-vel kedden Brüsszelben. Győri Enikő EP-képviselőkkel folytatott megbeszéléseket, és a megállapodás elfogadására igyekezett rábeszélni őket.
márc. 5
20:32
Az OTP győzött egy devizahiteles perben (ATV)
A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében utasította el egy házaspár fellebbezését, amelyet egy az OTP Bank elleni perben nyújtottak be - számolt be kedden az Origo.
márc. 5
20:48
Origo: az OTP győzött egy újabb bankperben (Alternatív Energia)
A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében utasította el egy házaspár fellebbezését, amelyet egy az OTP Bank elleni perben nyújtottak be - számolt be kedden az Origo.
márc. 5
20:48
Egy poligámia dicsérete (Metropol)
„Szurkolok annak, hogy a mai buzgalmak ne bizonyuljanak tiszavirág-életűnek.”
márc. 5
20:48
Felrobbant egy családi ház Mezőkovácsházán - mentők érkeztek (ATV)
Robbanás történt egy családi házban kedden Mezőkovácsházán, egy ember megsérült, a mentők kórházba szállították - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
márc. 5
21:42
Módosította a költségvetést az Országgyűlés - a nap hírei (Infostart)
Az E.on ügylet miatt módosította az idei költségvetést az Országgyűlés. Már idén szükség van a gazdaság növekedési fordulatára a nemzetgazdasági miniszteri poszt várományosa szerint. A szociálpolitikai támogatás bővítését tervezi a kormány - értesült a Portfolio.hu. A nap legfontosabb hírei március 5-én.
márc. 5
21:42
Megkezdődött az MVM-ügy bírósági tárgyalása Kaposváron (Alternatív Energia)
Megkezdődött az MVM-ügy bírósági tárgyalása Kaposváron kedden - közölte a sonline.hu.
márc. 5
22:00
HaHa: érthetetlen a HÖOK pálfordulása (ATV)
Értetlenül állunk az előtt, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája egyet ért a röghöz kötés elvének alaptörvénybe foglalásával – ezt Füzessy Károly mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 5
23:30
Elhunyt Hugo Chávez (ATV)
A venezuelai államfőt súlyos rákbetegség után, életének ötvenkilencedik évében, kedden érte a halál.

Keresés