A miniszterelnök arra kér mindenki, hogy tegyen eleget a hatóságok kéréseinek, ne induljon útnak el egyedül, mert a havazás által legsúlyosabban érintett területeken „a türelem a biztonság garanciája, a türelmetlenség veszélybe sodorja” az embereket. Ezt Orbán Viktor mondta péntek este, miután a rendőrség Teve utcai igazgatási központjában tájékozódott a mentési munkálatokról és a pillanatnyi…
A mielőbbi kormányváltás szükségességéről szólt volna Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője március 15-re tervezett rendezvényükön, ha azt az ítéletidő miatt nem kellett volna lemondani.
A brüsszeli uniós csúcson - pontosabban előtte - Martin Schulz felvetésére téma volt a magyar alaptörvény módosítása. Az Európai Parlament (EP) elnöke az uniós alapszerződés hetes cikkelyének alkalmazását sem zárta ki, ha az Európai Bizottság vizsgálatai azt bizonyítják, hogy a módosítás sérti az uniós jogszabályokat. A német Bundestagban is szóba került a magyar alkotmány, az EP pedig április…
A szervezők állítása szerint több mint kétszáz, a helyszínen lévő újságírók becslése szerint mintegy százhúsz-százötven ember tiltakozott csütörtök délután Brüsszelben a magyar alaptörvény módosítása ellen.
Elutasította John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus és katolikus elnöke Barack Obama elnöknek azt a meghívását, hogy legyen ő is tagja az ugyancsak római hitű alelnök, Joe Biden vezette hivatalos amerikai küldöttségnek, amely részt vesz Ferenc vatikáni beiktatásán – írta pénteken a The Washington Times.
A belügyminiszter szerint a leállósávot elfoglaló autósok, valamint a belső sávot eltorlaszoló kamionosok nehezítették az autópályán rekedtek mentését. A belügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorának pénteken nyilatkozva szólt arról is, kivizsgálják, miért nem segített az egyik nagy mobilszolgáltató a tárca tájékoztató üzenetének továbbításában.
A rendőrség péntek esti adatai szerint 146 ember és 73 jármű mentése van folyamatban az ország közútjain, a havazás miatt elzárt utak száma 141, az áramszolgáltatás 129 településen szünetel.
A Győr-Budapest felé vezető M1-es autópálya 119 és a 103 km szelvények közötti szakaszán továbbra is tart a küzdelem. Több személyautó és buszok is vesztegelnek az úton mentésre várva - adta hírül a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Péntek estig országszerte 12.670 főt és 3.466 gépjárművet szabadítottak ki a hó fogságából, a katasztrófavédelem 692 műszaki mentést hajtott végre.…
Bizalmatlanok a Klubrádiónál a médiatanáccsal szemben, annak ellenére, hogy a testület tudatta, a március 5-ei bírósági döntésnek megfelelően a 95,3 frekvenciára szerződést kötnek az adóval. A rádió szerint viszont kérdés, hogy mikor írják alá a dokumentumot, és az sem mindegy mi lesz majd benne. Ez a döntés egyébjként nem befolyásolja azt a bírósági eljárást, amelyet a másik, a 92,9 MHz-es,…
A Fidesz-frakció módosító indítványaival fogadta el a kormánypárti többségű esztergomi képviselőtestület csütörtökön - második nekifutásra - a város idei költségvetését, még éppen a törvényes határidő előtt. A független polgármester közölte: él vétójogával, ami újratárgyalást jelent.
Másodszorra már megszavazta csütörtökön a zuglói önkormányzat képviselőtestületének kormánypárti többsége, hogy Papcsák Ferenc fideszes polgármester javaslatára ingyenesen átvegye a kerület a BVSC ingatlanait. A mintegy 6 milliárd forint értékű földterület, az arra épült létesítmények és vagyontárgyak tulajdonjoga tavaly januárban került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, miután addigi kezelője, a…
Áder János köztársasági elnök pénteken az Országház Kupolacsarnokában adta át az idei Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseit. Kossuth-díjat kapott többek között Karinthy Márton, András Ferenc, Rudolf Péter és Sajdik Ferenc.
Katasztrofálisan leszerepelt a katasztrófavédelem a hóhelyzet elhárításában - a legtöbben így értékelik, hogy 10-16 órán át, de volt, aki több mint egy teljes napon keresztül vesztegelt az M1-es autópályán, míg a segítséget várta hiába. A 70 kilométeresre duzzadt kocsisorban étlen, szomjan tengődtek az autósok - többen beteg gyermekükkel -, és végül csak egy melegedőbusz érkezett.
Féltucat tanút hallgatott meg a bíróság csütörtökön a Szolnoki Törvényszéken folyó Sukoró-büntetőperben, de egyikük sem támasztotta alá azt a korábbi ügyészségi vélelmet, miszerint a tervezett kaszinóberuházás, illetve a kapcsolódó telekcsere ügyében Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként konkrét utasításokat adott volna, ehelyett felmerült viszont a Népszavában az üggyel kapcsolatban már többször…
"Zsidók! Az egyetem a miénk, nem a tiétek! Üdvözlettel: a magyar hallgatók..." - ilyen feliratú nyomtatott matricákat ragasztottak fel ismeretlenek csütörtökön az ELTE bölcsészkarának egyik folyosóján, két tanári iroda névtáblájára is. Az egyik irodában a névtábla szerint Heller Ágnes filozófus dolgozik, a másikban György Péter intézményigazgató.
Hajnalban rendőri felvezetéssel lassan megindult a forgalom Hegyeshalomtól Budapest irányába - adta hírül a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Hat, korábban a külvilágtól elzárt település szabadult fel Komárom - Esztergom megyében, és a 81-es számú főúton is megindult a forgalom.
Tom Cruise egy katolikus iskolába járt és komolyan gondolkodott azon, hogy pap lesz belőle. Az eset után azonban az iskolavezetés finoman távozásra kérte.
Azok a gépjármű-tulajdonosok, akik a rendkívüli időjárás miatt valahol hátrahagyták járműveiket, hívják az illetékes főkapitányságok központi ügyeletét: szombaton 7 órától egy-egy munkatárs foglalkozik a gépjárművek elszállításával kapcsolatos tájékoztatással - adta hírül az ORFK Kommunikációs Szolgálata.
Kigyulladt egy lakóépület péntek reggel Tiszaigaron, a lángoló házból kimentettek a tűzoltók egy nőt, aki azonban a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az alaptörvény negyedik módosítását, annak ellenére, hogy az ellen élesen tiltakozott a hazai ellenzék, a jogvédő civilszervezetek, a jogász szakma legtekintélyesebb szereplői, és megszólalt a volt köztársasági elnök is. A tiltakozók sora a szavazás előtti héten jelentős külföldi szereplőkkel bővült, aggodalmát fejezte ki az Európa Tanács elnöke, az Európai Unió…
Az M7-es autópálya teljes szakaszán mindkét irányban járható. Az M1-es autópálya Győr-Hegyeshalom közötti szakaszát (jobb pálya), valamint a 62-es kilométerszelvénytől Budapestig tartó szakaszát (bal pálya) szintén megnyitották a gépjárműforgalom előtt, az 1-es főút teljes hosszán megindult a személygépkocsi-forgalom - közölte péntek este 11 órás összefoglalójában az Országos Rendőr-főkapitányság…
Az illetékes főkapitányságok központi ügyeletén szombaton 7 órától egy-egy munkatárs foglalkozik az utak mentén hagyott gépjárművek elszállításával kapcsolatos tájékoztatással - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Szinte minden vonat menetrend szerint elindult szombat reggel, az országban jelentősebb késések és fennakadások nincsenek a vasúti közlekedésben - közölte a Mávinform szombat reggel az MTI-vel.
Szinte minden vonat menetrend szerint elindult szombat reggel, az országban jelentősebb késések és fennakadások nincsenek a vasúti közlekedésben - közölte a Mávinform szombat reggel az MTI-vel.
A szombat reggeli órákra a Dunántúlon jelentősen mérséklődött a szél ereje, így a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkavégzése is hatékonyabbá válhatott. A társaság munkagépei megállás nélkül dolgoztak éjszaka és a reggeli órákban egyaránt. A folyamatos erőfeszítésnek köszönhetően szombat reggelre sikerült csökkenteni a járhatatlan utak és elzárt települések számát, de még így is közel 130 úton van…
Hetvenhét településen még mindig nincs áram Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője szombat reggel az MTI-vel.
A Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóság Légirendészeti Parancsnokság munkatársai helikopterre telepített speciális légifelderítő berendezéssel repülték végig az M1 autópálya legveszélyeztetettebb szakaszait, és információkkal segítették a mentésirányítást végző operatív törzsek munkáját.
A Vatikán hivatalosan cáfolta azokat a vádakat, hogy Ferenc pápa az argentínai „piszkos háború” idején együttműködött volna a juntával. A Financial Times brit lap szerint százötven papot raboltak el és gyilkoltak meg ebben az időszakban, továbbá harmincezer gyermeket vettek el erőszakkal szüleiktől. Frederico Lombardi vatikáni szóvivő szerint semmilyen hitelt érdemlő bizonyíték nem támasztja alá a…
Teljes pályazár van az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán az M19-es kereszteződésnél, a 107-es kilométernél - tájékoztatta a rendőrség szombat reggel az MTI-t.
Ötven-hatvan diák és hallgató tüntetett a belvárosban amiatt, mert kiürült az utca és nincs aki megemlékezzék március 15-e nagyjairól. Az egyetemistákból álló különítményhez Az alkotmány nem játék elnevezésű akcióval szolidaritást vállaló német diákok is csatlakoztak. A fiatalok a Nemzeti Múzeum előtt gyülekeztek, majd meglátogatták a Batthyány-örökmécsest, a Parlamenthez azonban nem tudtak közel…
A rendőrség tájékoztatása szerint javul a helyzet az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, szakaszosan már felengedik a járműveket a sztrádára a 81-es, a 82-es és a 83-as útról Budapest felé. Hegyeshalom felől Budapest irányába a forgalom megindult. Az 1. számú főút teljes szakasza járható, de kizárólag a személygépkocsik számára.
Ha a nemzet úgy kívánja, újra felvállalja az ország vezetésének nehéz feladatát – jelentette be Nicolas Sarkozy volt elnök azt követően, hogy kiderült: a francia munkanélküliség az egekben van, François Hollande népszerűsége pedig romokban hever.
Komoly károkat okozott a havazás az ÉMÁSZ ellátási területén. Boros Norbert az ELMÜ-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója az InfoRádióban elmondta: a Bodrogközben a legrosszabb a helyzet, ahol három szakaszon 25 oszlop dőlt ki.
Tíz települést nem lehet megközelíteni hóakadályok miatt Tolna megyében - tájékoztatta a Tolna megyei védelmi bizottság titkára szombat reggel az MTI-t.
Hajdú-Bihar megyében szombat reggel már kevesebb mint négyezer fogyasztót érintett a zord időjárás miatti áramkimaradás - tájékoztatta az E.ON Zrt. szóvivője az MTI-t.
Továbbra is tucatnyi települést zár el hó, Hajdú Biharban négyezer fogyasztónál nincs áram. Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán az M19-es kereszteződésnél teljes pályazár van. A hókotrók folyamatosan dolgoznak, de még így is közel 130 úton van érvényben útzár a hófúvások miatt.
Tina Turner lett a legidősebb nő, aki a Vogue címlapján szerepel. A hetvennegyedik évében járó amerikai énekesnő a Vogue német kiadásának mondott igent a fotózásra.
Leszakadt a felsővezeték a békéscsabai vasútállomás egyik váltója felett, ezért késnek a vonatok a Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza és a Szeged-Békéscsaba vasútvonalon - közölte a Mávinform szombat reggel az MTI-vel.
A rendőrség tájékoztatása szerint javul a helyzet az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, szakaszosan már felengedik a járműveket a sztrádára a 81-es, a 82-es és a 83-as útról Budapest felé.
Lezárt szakaszok és lépésben közlekedés az M1-esen. Éjszakára már nem volt elzárt település. Megdőlt a napi országos hidegrekord. Szabolcsban 46 ezer helyen nincs áram. Folyamatosan frissülő tematikus összefoglaló.