Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Nyrt. szolgáltatási területén minden településen helyreállt az áramszolgáltatás - közölte a cég az MTI-vel vasárnap este.
Kövér László szerint ismét üzleti körök igyekeznek aláásni az Orbán-kormány hatalmát, de a helyzet „nem annyira borús”. A házelnök véleménye szerint „otromba gesztus” volt a CSU bajor parlamenti elnökétől, hogy lemondta a találkozót vele.
A néhány napos hideg nem okoz majd komoly károkat a termesztőknek - véli a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A gazdák a következő napokban mindent megtesznek, hogy védjék a korai érésű gyümölcsfákat.
Az ATV Szabad Szemmel vendége volt vasárnap este az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. Bakondi György szerint a hatóságok azonnal cselekedtek, de véleménye szerint minden autós tisztában volt vele, hogy milyen útviszonyok várnak rá.
Vélhetően a magyar vasutak miatt horrorisztikusra sikerült az amúgy is időközben lefújt budapesti március 15-i nemzeti ünnepre különvonattal érkező lengyelek hazatérése. Az ügyben a MÁV is megszólalt, azt állítják, a hatórás késésből csak kettő óráról tehetnek – olvasható a CÖF-höz köthető Polgár Portálon.
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalát - közölte a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei szóvivője hétfőn reggel az MTI-vel.
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalát - közölte a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei szóvivője hétfőn reggel az MTI-vel.
Kedden kezdi a rezsicsökkentés általános vitáját a parlament. A javaslat törvényben rögzítené a gáz- és áramdíjakon túl a szemétszállítási-, a csatornázási- és a vízdíjak 10 százalékos csökkentését is. Míg a Fidesz aktivistái aláírásokat készülnek gyűjteni a rezsicsökkentés mellett, addig az ellenzék továbbra is tiltakozik annak módja miatt.
A kormányszóvivő szerint az élet- és vagyonvédelem tekintetében százszázalékosan teljesített a katasztrófavédelem, a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők a közutakon a hó fogságában rekedt emberekkel kapcsolatban.
A kormányszóvivő közlése szerint a magyar kabinet - ahogyan korábban más jogszabályok esetében - most az alkotmánymódosítás ügyében is kész a vitára az Európai Unióval.
Tizenhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település huszonhárom oktatási-nevelési intézményében rendeltek el tanítási szünetet hétfőn az önkormányzatok - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
Az építőipar termelése 2013 januárjában 4,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól mind a kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanap-tényezővel kiigazítva. Decemberhez képest szezonálisan kiigazítva 1,5 százalékkal csökkent a termelés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Tizenhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település huszonhárom oktatási-nevelési intézményében rendeltek el tanítási szünetet hétfőn az önkormányzatok - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
Bonyolult és rendkívüli körülmények közt végrehajtandó feladatot jelentett a hétvégi hóviharban rekedtek mentése - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. Bakondi György a hatóságok és az érintettek közti információáramlást megfelelőnek tartja.
Hétfőn délnyugat felől mindenhol beborul az ég, napközben egyre többfelé várható eső, az Északi-középhegység térségében hó, ónos-, illetve fagyott eső. Élénk, a Dél-Alföldön és északnyugaton erős, a Bakonyban olykor viharos lesz a délkeleti szél. Délután 1 és 7°C között alakul a hőmérséklet.
Nagymértékben aktivizálódtak a választópolgárok, és ebből leginkább a Fidesz, másodsorban az MSZP profitált - állapította meg legfrissebb elemzésében az Ipsos.
A rezsicsökkentésre ült rá a kormány, így a mai parlamenti ülés legérdekesebb törvénymódosítása, az, amelyik arról szól, hogy miképp alakítható ki szociális közműszolgáltatás. Aztán még arról is szó esik, hogy aki nem járatja tisztességgel iskolába a gyerekét, az ne is egyék - pontosabban három hónapra ki lehessen zárni a közmunkából.
A főpolgármesternek fogalma sincs, „mi olyan szörnyű az új alkotmánnyal”, így nem meglepő, hogy az ellenzéket bírálja, amiért az külföldön kritizálja az országot. Tarlós szerint a 1989-es alkotmány rákosista volt, ezért kellett újat írni. A bírálók nagy része nem is olvasta az alaptörvényt, Sólyom László kivétel, aki erősíti a szabályt.
Nagymértékben aktivizálódtak a választópolgárok, és ebből leginkább a Fidesz, másodsorban az MSZP profitált - állapította meg legfrissebb elemzésében az Ipsos.
Tizennégy havi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben hétfőn délelőtt: 308,4 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a reggeli 306,26, és a péntek esti záró 305,21 forint után. A Budapesti Értéktőzsdén is zuhanásra számítanak - elemzők szerint a befektetők a ciprusi hírekre reagálva elkezdték eladni a kockázatos devizákat.
Az eredetileg a 2008-as Genfi Autószalonon bemutatkozott Lancia Delta ismét főszerephez jut a svájci kiállításon: ezúttal a különleges ‘S by MOMODESIGN’ változat révén, amely látványosan demonstrálja, hogyan adhat új jelentést egy „autóipari tárgynak” a MOMODESIGN Centro Stile.
Március 20-ig, vagyis szerdáig kell átadniuk a munkáltatóknak az adókedvezmények igénybevételére vonatkozó igazolásokat azoknak, akik munkaadójukat bízzák meg adóbevallásuk elkészítésével - hívja fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Március végén pontos adatok lesznek arról, hogy az ország mely területén hány pedagógusra van szükség - mondta Balog Zoltán az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága előtti éves meghallgatásán hétfőn.
A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága (MH ÖHP) hétfőn, Székesfehérváron búcsúztatta azokat a magyar katonákat, akik az Európai Unió Mali Kiképző Művelet (EUTM Mali) állományának tagjaként teljesítenek majd szolgálatot az észak-afrikai országban.
Befejezte a bizonyítási eljárást a Pécsi Törvényszék hétfőn a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával vádolt P. László büntetőperében. A perbeszédek április 5-én hangzanak el, a bíró még aznap ítéletet hirdet.
Répássy Róbert, igazságügyért felelős államtitkár, az ATV vasárnap esti Szabad szemmel című műsorában az alkotmánymódosításról és az Alkotmánybíróság hatásköréről értekezett.
Az Alaptörvény negyedik módosításával Magyarország letért a jogállamiság útjáról – vélekedett az ATV Start című műsorában Majtényi László. A volt adatvédelmi biztos szerint ezzel az alkotmányos jogállam fundamentumai törtek össze, de mint mondta, ehhez rombolás kellett, ami nem ismeretlen a világban. Majtényi szerint egyébként Magyarország a magyar nyelv elszigeteltsége miatt sok tekintetben még…
A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága (MH ÖHP) hétfőn, Székesfehérváron búcsúztatta azokat a magyar katonákat, akik az Európai Unió Mali Kiképző Művelet (EUTM Mali) állományának tagjaként teljesítenek majd szolgálatot az észak-afrikai országban.
Sajnálkozását fejezte ki Ilan Mor izraeli nagykövet amiatt, hogy március 15-én Táncsics-díjjal tüntették ki Szaniszló Ferencet, az ECHO TV munkatársát.
Emeli bruttó 3, illetve 4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi átlagárát szerdán a Mol Nyrt. - értesült hétfőn piaci forrásokból az MTI.
Magyarország számára az európai integráció és az abban való részvétel mindenképpen előnyös - hangsúlyozta a külügyminiszter az Európai Uniót népszerűsítő rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen.
A szabolcsi Ibrány és Nagyhalász környékén még több mint nyolcezren várnak az áramszolgáltatás visszakapcsolására - közölte honlapján hétfőn az E.ON Zrt.