2013. március 19. kedd

márc. 19
8:30
305 forint fölött az euró árfolyama (ATV)
Széles határok között ingadozva erősödött kedden délelőtt a forint árfolyama az euróval szemben.
márc. 19
8:48
A kicsiknek két napon ingyenes az állatkert (Metropol)
Március 22-én és 23-án 9 és 17 óra között a Fővárosi Állat- és Növénykertbe a 14 éven aluliak ingyen mehetnek be.
márc. 19
8:48
Többszörösére nőtt a külföldi továbbtanulást fontolók száma (ATV)
Többszörösére nőtt a külföldi továbbtanulást fontolgató diákok száma a vezető budapesti gimnáziumokban – van, ahol minden harmadik diák elküldte felvételi lapját valamelyik osztrák, brit, amerikai vagy dániai egyetemre. Ausztria és Németország ingyenes képzésekkel, Nagy-Britannia ösztöndíjakkal csábítja a legtehetségesebb, jó nyelvtudású magyar diákokat- számol be az eduline.
márc. 19
8:50
Helyreállítás: életveszélybe kerültek az E.ON dolgozói (ATV)
Tízezer ember áramellátását sikerült hétfőn biztosítani, így mostanra négyezer alá csökkent az ellátatlanok száma – ezt Mező Csaba mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 19
8:52
Halász lobbija miatt kapott díjat Szaniszló (ATV)
Halász János kulturális államtitkár lobbijának köszönheti Táncsics-díját Szaniszló Ferenc, mivel kitüntetését a felterjesztéseket értékelő szakmai kuratórium nem javasolta.
márc. 19
9:24
Ötezer fogyasztónál nincs még áram Szabolcsban (Infostart)
Ötezer fogyasztási helyen nincs még áramellátás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-vel.
márc. 19
9:24
Ötezer fogyasztónál még nincs áram Szabolcsban (ATV)
Ötezer fogyasztási helyen nincs még áramellátás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-vel.
márc. 19
9:42
Ferenc pápa: legyünk figyelemmel az egész teremtett világra (ATV)
Véget ért kedd délelőtt a Vatikánban az új katolikus egyházfő, Ferenc pápa péteri szolgálatának kezdete alkalmából tartott szabadtéri mise.
márc. 19
10:00
Még nincs mindenhol áram Szabolcsban (Metropol)
Az üzemzavar a keddi, kora reggeli adatok szerint még 26 települést érint.
márc. 19
10:00
NBA: nagyon kikapott a Lakers, megállíthatatlan a Miami (ATV)
A címvédő Miami Heat vendégként győzte le a Boston Celtics együttesét az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján, ezzel sorozatban 23. sikerét aratta, ami a második leghosszabb győzelmi szériát jelenti az NBA történetében.
márc. 19
10:02
Vádemelés a Fenyő-gyilkosság ügyében (ATV)
Vádiratot nyújtott be kedden a Fővárosi Főügyészség Jozef Rohác és társa ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t. Az ügyészségi közlemény szerint a gyilkosság felbujtója ismeretlen maradt.
márc. 19
10:36
További rezsicsökkentést alapozna meg a Fidesz (Infostart)
Az eddigi 10 százalékos rezsicsökkentés törvényben rögzítését, a szolgáltatók "túlhatalmának" korlátozását, és a júliusra várható további árcsökkentések megalapozását célozza a rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslat - mondta a fideszes előterjesztő az Országgyűlés keddi ülésén.
márc. 19
10:36
Ötvenkét határsértőt fogtak el (Metropol)
A főként pakisztáni és algériai állampolgárok mellett palesztin, eritreai és szír határsértőket is elfogtak a rendőrök.
márc. 19
10:36
Robbanássorozat: legalább 56-an meghaltak (ATV)
Pokolgépes robbantások és gyilkosságok sorozatát követték el merénylők az iraki főváros síita negyedeiben kedden, a terrorcselekményekben legkevesebb 56 ember vesztette életét - közölték bagdadi rendőrségi és kórházi források.
márc. 19
10:38
Vádemelés a Fenyő-gyilkosság ügyében (Metropol)
A vádirati tényállás szerint Jozef R. 1998. február 11. előtt egy ismeretlentől megbízást kapott Fenyő János megölésére.
márc. 19
10:54
Rogán: törvény garantálja majd a rezsicsökkentést (Infostart)
A rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat elfogadása biztosítani fogja a díjcsökkentések megvalósulását - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden sajtótájékoztatón.
márc. 19
10:54
Záporral érkezik a hidegfront (Alternatív Energia)
Kedden egy gyenge hidegfront miatt többfelé várható eső, zápor, délnyugaton helyenként viharos kifutószéllel kísért zivatar, ám emellett már hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a Nap. A nyugatira, északnyugatira forduló szél többfelé erős lesz, délután 6 és 13°C között alakul a hőmérséklet.
márc. 19
11:12
Lakásokban nem lehet aláírásokat gyűjteni (Metropol)
Ez magában rejti annak kockázatát, hogy az adatkezelők lakcím szerinti bontásban listázzák a polgárokat.
márc. 19
11:12
"Kicsin múlt az életem..." MSZP-s politikus a tömegbalesetről (ATV)
Ha nem a leállósávba, hanem a másik oldalra állok az autómmal, akkor valószínűleg ma nem beszélgetnénk itt – ezt Simon Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki maga is vétlen résztvevője volt az M7-esen történt tömegbalesetnek.
márc. 19
11:14
Választási bojkott: TGM összekovácsolta a demokratikus ellenzéket (ATV)
A demokratikus ellenzék pártjai egységesen elutasítják az újbaloldali filozófus azon felvetését, hogy a következő parlamenti választást bojkottálni kéne. Úgy vélik: nem bojkottálni kell, hanem megnyerni. Az LMP-s Osztolykán Ágnes ugyanakkor kevés esélyt lát erre. A szocialista Bárándy Gergely szerint a választás „alapvetően jogállami keretek között fog lefolyni”. Egy vezető fideszes politikus egy…
márc. 19
11:30
Megindult a forgalom az M3-ason (Infostart)
Megindult a forgalom az M3-as Nyíregyháza felé vezető oldalán, ahol egy kedd reggeli kamionbaleset miatt rendeltek el útzárat a 94-es kilométernél - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
márc. 19
11:30
Letartóztatták Magyarország második legkeresettebb bűnözőjét (ATV)
A 40 éves férfit Bridwaterben tartóztatták le brit rendőrök egy európai körözés alapján.
márc. 19
11:32
Havazás - Két bizottság is napirendre tűzi a Belügyminisztérium jelentését (Infostart)
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága is megtárgyalná a Belügyminisztérium (BM) rendkívüli hóhelyzetről szóló jelentését.
márc. 19
11:32
Hókatasztrófa: özönlenek a bejelentések a biztosítókhoz (ATV)
Az AEGON Magyarország Zrt.-hez hétfő délutánig közel 1300 kárbejelentés érkezett. A vagyonbiztosítási bejelentések mintegy négyötöde viharkár, de sok bejelentés érkezett a megromlott élelmiszerek miatt is. Az Allianzhoz vasárnap estig közel 500, időjárással összefüggő kárbejelentés érkezett, de társaság arra számít, hogy a bejelentések száma a több ezret is elérheti.
márc. 19
11:48
Juhász Imrét jelölték alkotmánybírónak (Infostart)
Juhász Imrét, a Független Rendészeti Panasztestület elnökét jelölte alkotmánybírónak a 70. életévét hamarosan betöltő Holló András helyére egyhangú döntéssel a parlament illetékes eseti bizottsága kedden.
márc. 19
12:06
Juhász Imrét jelölték alkotmánybírónak (ATV)
Juhász Imrét, a Független Rendészeti Panasztestület elnökét jelölte alkotmánybírónak a 70. életévét hamarosan betöltő Holló András helyére a parlament illetékes eseti bizottsága kedden.
márc. 19
12:08
Bajnai egyeztetésre hívta az ellenzék vezetőit (ATV)
A múlt héten elfogadott alaptörvény-módosítás elleni közös tiltakozás és az alkotmányosság megvédése érdekében egyeztetésre hívta az ellenzéki pártok vezetőit az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) Választási Szövetség vezetője, Bajnai Gordon.
márc. 19
12:10
„Csúnya zsidó fejem van...” Megjött a válasz a BTK-n (ATV)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a múlt héten "Zsidók! Az egyetem a miénk, nem a tiétek" feliratú matricákat ragasztottak ki a magukat "a magyar hallgatóknak" nevező ismeretlenek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ELTE BTK). Megjött a válasz.
márc. 19
12:12
Michael Owen befejezi pályafutását (ATV)
A szezon végén befejezi pályafutását Michael Owen, az angol focibajnokságban szereplő Stoke City aranylabdás futballistája.
márc. 19
12:24
Bajnai egyeztetésre hívta az ellenzéki vezetőket (Metropol)
Az alaptörvény-módosítás elleni közös tiltakozás és az alkotmányosság megvédése érdekében lenne szükség az egyeztetésre.
márc. 19
12:42
Bajnai egyeztetésre hívta az ellenzéki pártvezetőket (Alternatív Energia)
A múlt héten elfogadott alaptörvény-módosítás elleni közös tiltakozás és az alkotmányosság megvédése érdekében egyeztetésre hívta az ellenzéki pártok vezetőit az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) Választási Szövetség vezetője, Bajnai Gordon.
márc. 19
12:42
Alaptörvény módosítás: Washingtonban magyarázkodnak Szájerék (ATV)
Washingtonban is érdeklődnek az alaptörvény módosításának politikai háttere iránt.
márc. 19
12:44
Szíria: az állami sajtó szerint vegyi fegyvert vetettek be az ellenzékiek (ATV)
Az Aleppótól nyugatra fekvő Han al-Aszal település térségében történt támadásban tizenöten haltak meg a hírek szerint.
márc. 19
12:46
Molnár: nagy segítséget jelentettek volna a katonai helikopterek (ATV)
Bár a katonai helikopterek nagy segítséget jelentettek volna a hóban rekedtek mentésében, a magyar honvédség ma gyakorlatilag alig rendelkezik üzemképes helikopterrel – vélekedett Molnár László, nyugalmazott pilótaőrnagy az ATV Start című műsorában.
márc. 19
13:00
Újraszentelték Pázmány Péter földi maradványait (Metropol)
Tudományos vizsgálatok egész sorának vetették alá a 2009-ben feltárt sírkamrákban talált maradványokat.
márc. 19
13:00
BKV-per: közösségi oldalon nyomozott az ügyészség (Alternatív Energia)
Kapcsolatot fedezett fel az ügyészség a BKV-per egyik tanúja illetve vádlottja között az egyik népszerű közösségi oldalon, de mivel az érintettek nem tagadták szakmai kapcsolatukat, a leleplezés "értelmetlennek" bizonyult.
márc. 19
13:00
Borsónyi jég hullott keleten (ATV)
Az éjszakai órákban újabb ciklon csapadékmezeje húzódott fölénk, reggelig főként az ország középső sávjában és északon hullott sok helyen 10-20 mm csapadék, írja az Időkép.
márc. 19
13:18
Meddig szegényedünk még? (Alternatív Energia)
Ma négymillió ember él a jövedelmi létminimum alatt, 1,5 millió ember pedig mélyszegénységben, azaz a minimális létfeltételei sem adottak. A mélyszegénység a magyar gyerekek ötödét érinti, több tízezer gyerek éhezik. A középosztály eltűnőben, a munkanélküliség a fiatalok körében kiugróan magas - írja közleményében Bangóné Borbély Ildikó.
márc. 19
13:18
"Buta SMS-t és pofátlan mondatokat kaptak az emberek" (ATV)
Miközben napok óta lehetett tudni, hogy milyen hóvihar közelít Magyarország felé, a hatóságok részéről semmilyen felkészülés sem történt – ezt Dorosz Dávid mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
márc. 19
13:20
Janics: rájöttem, hogy hibáztam (ATV)
A háromszoros olimpiai bajnok kajakos Douchev-Janics Natasa boldog, hogy Magyarországon folytathatja pályafutását.
márc. 19
13:54
Hoffmann: az oktatásban nem helyes út a sztrájk (Infostart)
A köznevelésért felelős államtitkár szerint az oktatásban nem helyes út a sztrájk.
márc. 19
13:54
Tolvajok nehezítik az ár- és belvízvédelmi munkálatokat (Metropol)
Több helyen rongálás, egy helyen a zsiliptáblák emelőberendezéseinek hiánya okoz gondot.
márc. 19
13:54
Szanyi a Jobbiknak mutatott be az Országgyűlésben (ATV)
Az Indexnek azt mondta Szanyi Tibor, hogy nem a kormánypárti frakcióknak, hanem a Jobbiknak mutatott be hétfőn az Országgyűlésben.
márc. 19
13:56
Tizenkétmilliárdos fejlesztés kezdődik a Semmelweis Egyetemen (Infostart)
Eredményesen zárult a Semmelweis Egyetem Korányi-projekt kivitelezésére indított közbeszerzési eljárása, így még ebben a hónapban megkezdődhet a húszezer négyzetméteres, hétszintes központi betegellátó épület építése - közölte az egyetem kedden.
márc. 19
14:12
A budapesti gyógyfürdők is megünneplik a víz világnapját (Metropol)
Színes programokkal készülnek a budapesti gyógyfürdők a víz világnapjára.
márc. 19
14:12
Mobilitás: eddig csak 400-an igényelték a támogatást (ATV)
Másfél éven át több tízezer forintos lakbér-, illetve rezsitámogatást kérhetnek tavaly október óta azok, akik az országon belül, de az otthonuktól legalább száz kilométerre találnak maguknak állást. Ez sem mobilizálta a magyar munkavállalókat.
márc. 19
14:14
TGM kíváncsi, mi lesz, ha a Fidesz kétharmadot nyer 35 százalékkal (ATV)
Az ellenzék nem nyerheti meg a választásokat az új választótörvény mellett - ezt Tamás Gáspár Miklós mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 19
14:30
Amerikai nagykövet: mélységes csalódás Szaniszló kitüntetése (Alternatív Energia)
"Magyarország Kormányának döntése, hogy állami kitüntetést adományoz Szaniszló Ferencnek - egy olyan személynek, aki a nyilvánosság előtt gyűlöletbeszédet használt -mélységesen csalódást keltő" - közli nyilatkozatban Eleni Tsakopoulos Kounalakis az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete,
márc. 19
14:32
Összellenzéki konzultációt hirdetett telefonon Bajnai (Alternatív Energia)
Az MSZP a legerősebb, legszervezettebb, legfelkészültebb és legnagyobb ellenzéki pártként különleges felelősséget visel abban, hogy minden olyan demokratikus fordulatot célzó javaslatot befogadjon - ígérte meg Mesterházy Attila, hogy elmegy a Bajnai Gordon által kezdeményezett "alkotmányos egyeztetésre".
márc. 19
14:48
Megvan a Kossuth téri tender nyertese (Infostart)
A KÉSZ Zrt. nyerte a Kossuth tér átépítésére kiírt zártkörű tendert - közli a Napi Gazdaság. A nyertesnek jövő év márciusára kell elkészülnie a térrel.

Keresés