Egy magyar zászlót is elégettek a Rapid Bucuresti labdarúgócsapatának szurkolói a kolozsvári CFR elleni hétfő esti bajnoki mérkőzésen - közölte kedden a Transindex.ro portál. Az ügy miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a román szövetséghez fordult.
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elé szervez március 21-én figyelemfelkeltő demonstrációt Horváth Aladár és Szőke Sándor a Polgárjogi Mozgalomból. Mint írják, helyszínválasztásuk szimbolikus, de gyakorlati is: lehetőséget kívánnak adni a beszámolásra Farkas Flóriánnak, az ORÖ-Fidesz parlamenti képviselőjének, vajon hogyan értékeli "rasszizmus elleni harcát", a "romák védelmében" hozott…
Az RTL Klub információi szerint az egyik budai kórház főigazgatója volt az, aki egy hete kedden a III. kerületben durván bántalmazott, majd savval leöntött egy nőt.
A Fidesz felszólította Krasznokvajda polgármesterét, hogy fejezze be a rezsicsökkentéssel kapcsolatos aláírásgyűjtésre vonatkozó "magánakcióját", mert a módszerei törvénytelenek, ezért elfogadhatatlanok - közölte a párt szóvivője az MTI-vel kedden. Selmeczi Gabriella hozzátette: a Fidesz a törvények maradéktalan betartásával kezdi meg az aláírásgyűjtést.
Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere balesetet okozott, felelősségét elismerte, mentelmi jogáról lemondott - mondta az MTI megkeresésére kedden a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Moszkva nem nyugszik bele abba, hogy a helyi ügyészség nem indított büntetőeljárást egy Texasban január végén elhunyt orosz kisfiú örökbe fogadó szülei ellen - derült ki az orosz külügyminisztérium emberjogi megbízottjának keddi nyilatkozatából.
Törvényben rögzítené a rezsicsökkentést a Fidesz. Az élelmiszerek mellett a közüzemi díjak áfáját is 5 százalékra csökkentené az MSZP. Elutasította a ciprusi parlament a bankbetétek megadóztatását. A nap legfontosabb hírei március 19-én.
Négy magyar bank különböző besorolásait rontotta egy és négy fokozat közötti mértékben kedden a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy egyre gyengül a magyarországi gazdasági és működési környezet.
Balog Zoltán arra kéri Szaniszló Ferenc újságírót, adja vissza a neki tévedésből megítélt Táncsics-díjat. Az emberi erőforrások minisztere a Szaniszló Ferencnek írt levél másolatát egyúttal közzétette saját honlapján.
Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere honlapján olvasható az a levél, melyben a tárcavezető arra kéri az Echo Tv műsorvezetőjét, adja vissza a Táncsics-díjat.
Balog Zoltán arra kéri Szaniszló Ferenc újságírót, adja vissza a neki tévedésből megítélt Táncsics-díjat. Az emberi erőforrások minisztere a Szaniszló Ferencnek írt levél másolatát egyúttal közzétette saját honlapján.
A Fidesz szerint a magyar állampolgárságot kérő külhoni magyarokat védené a "zaklatástól", "bántalmazástól" az állampolgársági törvény módosítása. Az ellenzéki pártok viszont úgy látják: a jogszabály átírásának célja a szavazati joggal is rendelkező új állampolgárok számának titkolása, ami a Demokratikus Koalíció (DK) szerint felveti a "kékcédulás választási csalás gyanúját".
Törvénybe vésik a rezsicsökkentést. A törvényjavaslat – amelyet ma kezdett tárgyalni a parlament – az áram, a földgáz és a távhő árának január 1-jei csökkentése mellett rögzíti a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos mérséklését is július 1-jével, és kötelezővé teszi ennek feltüntetését a számlákon. Az MSZP támogatja a rezsicsökkentést, de kevésnek tartja, és 5 százalékra csökkentené az…
Valószínűleg sohasem derül ki, hogy ki adott megbízást azoknak a bérgyilkosoknak, akik 15 éve megölték Fenyő János médiavállalkozót, a Népszava tulajdonosát. Az ügyészség tegnap vádat emelt két gyanúsított ellen, de az iratokban nem szerepel, kinek a parancsára követték el - ha valóban ők tették - a merényletet.
Mélységesen csalódást keltőnek nevezte tegnap az Egyesült Államok budapesti nagykövete, hogy a kormány állami kitüntetést adományozott Szaniszló Ferencnek, "egy olyan személynek, aki a nyilvánosság előtt gyűlöletbeszédet használt". Kora este Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a honlapján tette közzé azt a levelet, melyben arra kéri Szaniszlót, adja vissza a kitüntetést.
Újabb fideszes polgármester fenyegetőzik perrel a választók véleménye miatt, ezúttal helyettese is csatlakozott hozzá. Most Ócsán kifogásolták a kommentelők megjegyzéseit, de ebben az esetben nem ellenük, hanem az ocsavaros.blogspot.hu szerkesztősége ellen indulhat per, a hozzászólások ugyanis ezen az oldalon jelentek meg.
Emelnie kell a tétet a BKV menedzsmentjének, ha el akarja kerülni a sztrájkot és megegyezést vár a szakszervezetektől. Az egyeztetések tegnapi fordulóján értesüléseink szerint ugyanis kiderült, hogy a leginkább visszafogott érdekképviseleti igények is meghaladják azon ajánlat-csomag értékét, amelyet a múlt héten tett a cégvezetés.
Megszaporodtak a kárbejelentések a biztosítóknál a hétvégi hóvihar után, a tömeges autóbalesetek és a viharkárok mellett gondot okoztak az áramkimaradások is. A rendkívüli időjárás miatt nagyon sok településen napokig nem volt áramellátás, ami miatt leolvadtak a fagyasztók és a benne tárolt élelmiszerek megromlottak. Ezeket a károkat a biztosítók jellemzően abban az esetben térítik meg, ha a…
Becslések szerint akár 150-200 milliárd forintnyi – magyar befektetőktől származó betét lehet ciprusi bankokban, ezt az egyik hazai vezető pénzügyi tanácsadó cég ügyvezető igazgatója mondta az ATV Híradónak. Karagich István szerint ugyanakkor kevés az esély arra, hogy ezek a pénzek Magyarországon landoljanak. Hiába versenyképesek a hazai bankok kínálta megtakarítások, a befektetők nem bíznak a…
Őrizetbe vették az egyesült államokbeli Duluth-ban Hetényi Zoltánt, a magyar jégkorong-válogatott és az Orlando Solar Bears kapusát. A magyar szövetség (MJSZ) értesülése szerint a játékos már szabadlábon van, és szeretne minél előbb visszatérni Budapestre.
Négy magyar bank besorolásait rontotta különböző mértékben kedden a Moody's Investors Service, azzal az indokkal, hogy véleménye szerint egyre gyengül a magyarországi gazdasági és működési környezet.
A demokrácia röppályája - amiért Magyarország számít címmel meghallgatást tartott kedden az amerikai kongresszusban az Egyesült Államok Helsinki Bizottsága.
Katonai műveletek forgatókönyvét írja több NATO-tagország, hogy véget lehessen vetni a szíriai polgárháborúnak - közölte kedden az Európában állomásozó amerikai erők legmagasabb rangú parancsnoka a washingtoni szenátus fegyveres erők bizottságában tartott meghallgatáson.
Fegyveres támadás érte kedden a török kormánypárt központi irodáját és az igazságügyi minisztérium épületét Ankarában. Könnyebben megsebesült egy minisztériumi alkalmazott felesége.
Földrengés miatt a mélyben rekedt 18 bányász egy lengyelországi rézbányában - közölte kedd éjjel a bányavállalat szóvivője. Az eset a Varsótól 400 kilométerrel délnyugatra lévő Rudna város bányájában történt.
A modellpremiert a genfi autó kiállítás első napján tartotta meg Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke. A LaFerrariból összesen 499 darab készül majd az elkövetkező két évben.
Izraelbe érkezik szerdán az amerikai elnök. Barack Obama második elnöki ciklusának ez az első külföldi útja. A látogatás fő célja az, hogy előmozdítsa a palesztin-izraeli békefolyamatot.
Bajnai Gordon összefogásra szólította fel az ellenzék vezetőit, hogy a rivalizálást félretéve közösen lépjenek fel az alkotmányosság védelme érdekében. Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség szóban és írásban is javasolta a változást akaró erőknek, hogy tegyék félre politikai nézetkülönbségeiket, és kezdjenek haladéktalan egyeztetést arról, hogyan tiltakoznak az…
Kedd este a ciprusi parlament úgy döntött: nem vet ki egyszeri különadót az ország pénzbetéteire. Az atv.hu kedden, de még a ciprusi döntés előtt két ismert közgazdászt, Róna Pétert és Felcsuti Pétert kérdezte a ciprusi helyzetről. Róna eltalálta, hogy a ciprusi bankbetétek nem lesznek megadóztatva, Felcsuti nem tippelt, de közölte: ő megszavazná.
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon szerdán délelőtt, az eurót 304,36 forinton jegyezték nem sokkal fél 11 előtt, a reggeli 305,63 forint és a kedd esti 305,50 forint után.
Meghosszabbítják a nemzeti dohányboltok üzemeltetésére jelentkezők pályázatainak elbírálását - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság a csődközeli helyzetbe jutott Ciprusról közöl helyszíni riportot.
Nagyon nagy visszalépés lenne, ha ezentúl csak az Országos Meteorológiai Szolgálat adatait lehetne használni az időjárás-jelentésekhez – erről Lukács András beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az Országgyűlés jelenleg tárgyalja a kormánypártok által kezdeményezett rezsiköltség-csökkentési törvény-javaslatot. Ennek új eleme, hogy ez év július 1-től 10 százalékkal csökkennek az ivóvíz, szennyvízelvezetési és hulladékszállítási díjak. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy mekkora költség csökkenést eredményezhet az elmúlt évekhez képest ez a látványosnak tűnő intézkedés.
Kivégzett egy francia túszt az al-Kaida terrorhálózat észak-afrikai szárnya, bosszúból Franciaország mali katonai beavatkozásáért – ezt jelentette kedd este az ANI mauritániai hírügynökség a terrorszervezet egyik parancsnokára hivatkozva.
A Magyar Nemzeti Bank dolgozói számára kiírt pályázattal akarja igazolni a monetáris politikáját Matolcsy György – ezt Lukács Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Még a héten benyújtja a kormánytöbbség a Háznak az alaptörvény ötödik módosítását, hogy április 30-ig megszülessen a náci és kommunista diktatúrák jelképeinek viselését tiltó paragrafus alkotmányos garanciája.
Reméljük, az elfogadhatatlan alkotmánymódosítás elleni fellépés olyan ügy, amiben Schiffer András is mellénk áll – ezt Szigetvári Viktor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Hevesen bírálta a közel-keleti vezetőket egy interjúban II. Abdalláh jordániai király. Mohamed Murszi egyiptomi elnök csak felszínesen látja az izraeli-palesztin konfliktust, Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pedig "autóbuszos utazásnak" tekinti a demokráciát - mondta az uralkodó a The Atlantic amerikai folyóirat.
Legalább 27-en meghaltak, és több tucatnyian megsérültek a brazíliai Petrópolisban, ahol heves eső, majd földcsuszamlás pusztított. A hatóságok több embert keresnek még.
15-20 éve nem következett be egy hónap alatt olyan látványos változás a választók aktivitásában és egy párt szavazótáborában, mint most – ezt Závecz Tibor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.