Magyarország elkötelezett a nyugat-balkáni országok európai integrációs törekvéseinek támogatásában - közölte Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, amikor kedden Budapesten tárgyalt az albán parlament külügyi bizottságának elnökével, Fatos Bejával.
Az Alkotmánybíróság korábbi döntéseivel ellentétesen alkotmányosnak nyilvánította azt a törvényt, amelynek egyedüli célja a Kúriává átkeresztelt Legfelsőbb Bíróság elnökének és elnökhelyettesének hivatalukból történő eltávolítása volt. Az Ab ezzel szembefordult saját korábbi jogvédő gyakorlatával és kiszolgáltatta a független igazságszolgáltatást a törvényhozó hatalom önkényének – olvasható a…
Három tehergépkocsi és egy személyautó ütközött össze az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán a 27-28-as kilométerszelvénynél kedd délután. A balesetnek több sérültje is van, nagy a torlódás - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-t.
A múlt hétvégén a vadonatúj Ford Fiesta ST-vel Budapesten reklámfilmet forgató, a rally fenegyerekeként elhíresült internetes sztárt, Ken Block-ot lenyűgözte a magyar főváros. Rövid, és a forgatásnak köszönhetően meglehetősen zsúfolt ittartozkódása után nagy lelkesedéssel nyilatkozott mind Budapestről, mind a magyar emberekről.
Mégis a járdák mentén haladnak majd a buszok a Ferenciek terénél az átépítés után is, azaz nem helyezik középre a buszsávot – mondta Puskás András (Fidesz-KDNP), az V. kerület alpolgármestere kedden az InfoRádiónak.
Az Európai Unió egészének átlagát tekintve a szervezet a válság dacára innovatívabb, mint egy évvel korábban, de a tagállamok közötti különbségek az innováció terén egyre nagyobbak - állapítja meg az Európai Bizottság által kedden nyilvánosságra hozott úgynevezett innovációs eredménytábla.
Változnak a Ferenciek tere átalakításának tervei, a középső járdasziget helyett a buszok az eddigiekhez hasonlóan a szélső buszsávban állnak majd meg a jövőben is - mondta az V. kerületi alpolgármester. Puskás András hozzátette: hogy a Veres Pálné utcai aluljáró megmarad és felújítják.
Öt személyautó ütközött össze a fővárosban, az Üllői úti felüljárón kedd délután, ezért a teljes felüljárót lezárták - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Járműbe rejtett pokolgépet robbantott kedden egy öngyilkos merénylő Damaszkusz Rukneddin negyedében, legalább három ember meghalt és többen megsebesültek – jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség. A merényletet a hadsereg egyik logisztikai központjának közelében követték el.
Elfogták a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ kommandósai azt a férfit, aki - még keresett társával együtt - hétfőn kirabolt egy zálogházat Dunaújvárosban - értesült a HavariaPress.
Ezer roma nő tanul szakmát az országban az EU-finanszírozással megvalósuló Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával. Közülük 18-an, akik dajkaképzettséget szereztek, csütörtökön veszik át bizonyítványukat Békéscsabán.
Ismét karambolt jelentettek az M0-s autóútról, ezúttal a halásztelki csomópont közeléből. A 4-es főúton és Budakeszi közelében is több jármű csúszott meg a jeges burkolaton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden kora este az MTI-vel. Korábban Gyál térségében történt két baleset az M0-son.
Szerdára már csak három megyére és csak havazás miatt - hófúvás miatt már nem - adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. Kedd este az ország nyugati és középső részén, Budapesten is, szakadt a hó.
Negatív felülvizsgálat alá vette Ciprus jelenleg is mélyen spekulatív, "B" szintű államadós-besorolását kedden a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a ciprusi bankszektor rendszerszintű csődjéből eredő sokkhatás várhatóan súlyos következményekkel jár a ciprusi gazdaságra.
Egy, a parlamentnek benyújtott fideszes módosító indítvány lehetővé tenné, hogy Budapesten és a megyei jogú városokon kívül Pest megyében is 20 millió forintos értékhatárig vásárolhasson ingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő.
A kormány 200 millió forintot csoportosít át a Kozma utcai zsidó temető felújítására. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
A tavalyihoz hasonló, 40-45 milliárd forintos növekedés lehet az élelmiszer-áruházak értékesítésében a húsvéti ünnepekhez kötődő vásárlások nyomán, bár az idén problémát okozhat, hogy a zord időjárás miatt elrendelt korlátozás a kamionfogalomban egyes területeken akadályozza a szállítást - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében felavatták a magyar-amerikai Katonai Tanácsadó Csoport (Military Advisor Team - MAT) új bázisát kedden Afganisztánban, az északi Mazari-Sarif közelében.
Keresztbe fordult egy kamion a 8-as úton a bándi felüljárón kedd este, a műszaki mentés idejére lezárták az utat - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
Keresztbe fordult egy kamion a 8-as úton a bándi felüljárón kedd este, a műszaki mentés idejére lezárták az utat - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
Pest megyében is 20 millió forintos értékhatárt jelölne meg a Nemzeti Eszközkezelő ingatlanvásárlásához egy fideszes módosító indítvány. Talabér Márta indoklása szerint Budapest agglomerációjában is magasak az ingatlanárak, így több, egyébként jogosult család nem tud élni a Nemzeti Eszközkezelő által biztosított lehetőséggel.
Visszatért a Dragon teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), a leszállókapszula kedd este landolt problémamentesen a Csendes-óceánban – közölte az űrhajót gyártó Space-X amerikai magánvállalat.
Ismét megnyitották a forgalom előtt a fővárosban az Üllői úti felüljárót, ahol korábban öt autó ütközött - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese kedd este az MTI-vel.
Házasságtörő viszonya miatt nyilvános bocsánatkérésre készül a lemondása utáni első nyilvános beszédében David Petraeus, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója - közölte kedden online kiadásában a The New York Times, amely birtokába jutott a volt titkosszolgálati főnök felszólalásának.
Az észak-keleti országrészben várható nagyobb havazás a következő órákban. A kormány nyitott a tárgyalásokra az energiaszektor egyes részeinek megvásárlásáról. A nemzetgazdasági miniszter szerint nem várható nagyobb változás az adórendszerben. A nap legfontosabb hírei március 26-án.
Akár az alaptörvény negyedik módosításának közjogi érvényességét is érintheti a csomag kihirdetése körüli káosz. Az Országgyűlés honlapján - megkérdőjelezhető módon - korrigálták ugyanis a köztársasági elnök aláírásának dátumát, nem sokkal azután, hogy felmerült: a házelnök és az államfő is kicsúszott az alkotmányban rögzített határidőkből.
Érdemben nem kifogásolta a Bajnai-féle Együtt 2014 támogatói adatbázis-építő akcióját az adatvédelmi hatóság vezetője. Az Együtt szerint Péterfalvi Attila azt állapította meg, hogy a Facebook-os akciójuk adatkezelése jogszerű volt. A Fidesz viszont félreérthette, hogy Péterfalvi néhány pontosító megjegyzést is tett, emiatt a kormánypárt már bocsánatkérésre szólította fel Bajnaiékat, miközben a…
Többek között lopás, fegyveres rablás, csalás, orgazdaság, bűnszervezetben elkövetett adócsalás vádlottjainak ügyében hozott általában többszázezer vagy egy-két millió forint ellenében kedvezőbb ítéletet N. Norbert bíró, aki tegnap állt vádlottként a Debreceni Törvényszék tanácsa elé - a rendszerváltás óta az első bíróként.
Fogy az idő, és még mindig nincsenek meg azok az elvek, amelyek alapján a baloldali demokratikus ellenzéki pártok kiválasztják a miniszterelnök-jelöltet, az egyéni jelölteket, és hiányoznak még a legfontosabb közös, de egyszerű üzenetek is a választók felé.
Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt áll júniusban bíróság elé az az exrendőr, aki a Központi Nyomozó Főügyészség szerint Lázár Jánost a gyermekeinek savval történő leöntésével fenyegette meg.
Kölcsönként adhatják az önkormányzatok a segélyt. Ez ugyan egy fontos változás a szegények támogatásával kapcsolatos módosításban, ám a kormány erről mégsem beszél. A napokban Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter jelentette be, hogy a kabinet egy egységes és átlátható segélyezési rendszer mellett döntött.
Fekete háromszög jelöli majd szeptembertől a fokozott felügyelet alatt álló gyógyszereket - írta a penzcentrum.hu. Az új jelölés azoknak a készítményeknek a kísérőiratain - betegtájékoztató, alkalmazási előírás - jelenik majd meg, amelyeket fokozott figyelemmel kísér a gyógyszerhatóság.
A legnagyobb titokban módosították a Ferenciek tere átépítésének terveit - de legalábbis a látványterveket. Már nem szerepel bennük a középen vezetett buszsáv, sem a megálló járdaszigete, sem az azt határoló két gyalogátkelőhely. A változást nem jelentették be, nem is indokolták, egyszerűen csak kicserélték a digitálisan készült fotógrafikákat. Azt egyelőre nem tudni, hogy a teljes kivitelezést…
Ugyan három év sem telt el ebből a ciklusból, a parlamenti képviselők már most több költségtérítést vettek fel, mint az előző négy évben. A Blikk tízes toplistájából kiderült, hogy a legtöbb közpénzt ilyen jogcímen a fideszes Hörcsik Richárd vette fel: 2010 májusa óta bruttó 26,8 millió forintot.
Belenézhetnek a tanárok óravázlatába, valamint a diákok házi feladatába, órai jegyzeteibe is szeptembertől a tanfelügyelők - értesült lapunk. A pedagógusok és az intézményvezetők szakmai ellenőrzéséről szóló, tavaly augusztusi miniszteri rendelet egyelőre csak nagyvonalakban számolt be az ellenőrzés módszereiről, így csak az "egységes szempontok szerinti megfigyelés", a "dokumentumelemzés" és az…
3-4 órát töltött a hó alatt egy fűzfői férfi, aki tüzelőért ment ki a házuk hátsó részébe, ám elesett és nem tudott felállni. Mire rátaláltak már annyira át volt fázva, hogy házi módszerekkel nem tudtak rajta segíteni, ezért mentőt hívtak. Kórházba szállították, ahol oly annyira sikerült az állapotán javítani, hogy ma már haza is engedték.
Honlapján hozza nyilvánosságra a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete azokat az e-maileket, amelyeket a mentésben részt vevő tűzoltók írtak egymásnak március 14-én és 15-én. Ezekből kitűnik, hogy súlyos hiányosságokat tapasztaltak a mentőegységek kommunikációjában és azok irányításában. A leveleket nemcsak a Belügyminisztériumnak és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak küldik el,…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának szerda kora reggeli összesítése alapján az éjszakai intenzív havazás nyomán a fő- és mellékúthálózaton egyaránt téliesek az útviszonyok. Budapesten is folyamatosan takarítják az utakat, a közösségi közlekedés elindult.
A Porto Investment megszegte a CET-beruházás szolgáltatási szerződését, így a főváros jogosan hívta le a bankgaranciát - erősítette meg a főpolgármester.
Újra elérhető lehet a használt lakások vásárlását segítő félszocpol a Magyar Nemzet szerint, míg a Népszabadság a Magyar Liberális Párt megalakulásáról ír.
Előzetes jóváhagyást kért a parlament nemzetbiztonsági bizottságától az ügyészség az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található iratok kutatásához a Biszku-ügyben.