2013. március 28. csütörtök

márc. 28
13:18
A köznevelési törvény módosítását kezdeményezi a KDNP (Alternatív Energia)
Az egyházi fenntartású iskolákban - bizonyos feltételek mellett - az etika tantárgyat hittan válthatná ki és lehetővé válna a köznevelésben 10 éves kor alatt is a kollégiumi felvétel - egyebek között ezt tartalmazza a köznevelési törvény Michl József kereszténydemokrata képviselő által kezdeményezett módosítása.
márc. 28
13:18
Juhász: ha komolyan vesszük a politikát, nem nézhetjük hülyének az embereket (ATV)
Átverés helyett valódi, hosszú távú rezsicsökkentésre van szükség, amit az Európában bevett módon kell véghezvinni – ezt Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke mondta az ATV Start című műsorában.
márc. 28
13:20
Akár Dél-Afrikát is elhagyhatja Pistorius (ATV)
Oscar Pistorius, a barátnője megölésével vádolt, mozgássérült sztársportoló bizonyos feltételekkel elhagyhatja Dél-Afrikát, hogy nemzetközi versenyeken induljon - így döntött csütörtökön Pistorius beadványa nyomán egy dél-afrikai bíróság.
márc. 28
13:36
Tavasszal folytatódnak a Margit hídhoz kapcsolódó építési munkálatok (Infostart)
Tavasszal több, a Margit híd felújításához kapcsolódó munkálatot kezd el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
márc. 28
13:36
Megfenyegették a Sarkozyt vád alá helyező vizsgálóbírót (Metropol)
A bíró a 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozásával kapcsolatban vádolta meg a volt francia államfőt.
márc. 28
13:36
Szanyi: jövőre nyerni akarunk, de fogalmam sincs, hogyan (ATV)
Az atv.hu által megszólaltatott szocialista politikusok a szentendrei és főleg a dunakeszi időközi önkormányzati választás eredményének ismeretében meglehetősen tanácstalannak tűntek. Szanyi Tibor meggyőződése, hogy a 2014-es parlamenti választás nem lesz tiszta és – bár ennek ellenére inkább a részvétel felé hajlik – elvben nem zárja ki a választás bojkottját sem.
márc. 28
13:54
Belvíz - OKF: a megelőzésben a lakosságnak is részt kell vennie (Alternatív Energia)
A belvízkárok elkerülése érdekében fontos karbantartani és tisztítani a vízelvezetőket, és erről a tulajdonosoknak vagy kezelőknek kell gondoskodniuk - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
márc. 28
13:54
Váratlan hadgyakorlatot rendelt el Putyin (ATV)
Váratlan hadgyakorlatot rendelt el csütörtökön az orosz államfő a Fekete-tenger térségében - erősítette meg Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.
márc. 28
13:56
Hitler-rajongók gyártanak műsort a köztévének (Alternatív Energia)
A Dextramedia külső gyártóként dolgozik a Duna TV-nek. Ez feltételezhetően ugyanaz a cég, amely nemrégiben még az N1 TV híradóját készítette, ahol Hitler születésnapjáról is megemlékeztek. Az atv.hu megkeresésére a cég vezetője nem kívánt nyilatkozni, a közszolgálati televíziónál nem látnak problémát.
márc. 28
14:12
Szociális városrehabilitáció négy kerületben (Metropol)
A leromlott józsefvárosi, ferencvárosi, újpalotai és csepeli városrészek megújítása a cél.
márc. 28
14:30
Májustól fizetik ki a minimálbér-támogatást (Infostart)
Várhatóan májustól kapják meg a minimálbér-emelési támogatást az érintett vállalkozások. A kormány döntött, hogy támogatja a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelését egyes ágazatokban.
márc. 28
14:30
Wirtschaftswoche: Orbánék a falhoz szorultak (ATV)
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, aki júliustól a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnöke lesz, "kényelmes távolságba" kerül fő bírálójától, Orbán Viktor miniszterelnöktől - írta a Financial Times.
márc. 28
14:48
Nálunk is lehetnének pilóta nélküli légi járművek? (Metropol)
Még jogi szabályozás sincs, de látnak fantáziát a bevezetésükben a katonai biztonság, a bűnüldözés és az időjárás előrejelzés területén.
márc. 28
14:48
Nem csak arab, Costa Rica-i diákokat is támogat a magyar állam (ATV)
Közel hétezer külföldi hallgató folytatja tanulmányait a 2012/2013-as tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekben államilag finanszírozott képzéseken, az intézményekben vannak diákok Mauritiusról, Costa Ricából és Makaóról is - derül ki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter írásbeli válaszából.
márc. 28
15:06
Martonyi: A magyar bankrendszer biztonságban van (Infostart)
Martonyi János a ciprusi válság kapcsán az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán csütörtökön azt hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer biztonságban van.
márc. 28
15:06
Erdőből bérlakásba (Metropol)
A Város Mindenkié és a Szociális Építőtábor Egyesület segítségével két, korábban a terebesi erdőben élő pár kapott lehetőséget arra, hogy Kőbányán, felújított bérlakásba költözzön. Katona László képriportja az átadáskor készült.
márc. 28
15:06
Közmunkás-botrány: alulmaradt a katasztrófavédelem az MSZP-s honatyával szemben (Alternatív Energia)
Perre ment Harangozó Tamással Bakondi György, ám az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság első embere alulmaradt a szocialista képviselővel szemben - a bíróság első fokon ugyanis arra jutott, hogy az MSZP-s képviselő egyrészt véleményt formázott, másrészt őt igazolják a tanúk. Emlékeztetőül: Harangozó arról beszélt, hogy az elbocsátott közalkalmazottak helyett - azok státusát megszűntetve -…
márc. 28
15:24
Kövér: A tüntető fiatalok beleszülettek egy működő demokráciába - hetilapszemle (Infostart)
A Heti Válasz Kövér László házelnökkel készített interjút a Fidesz megalakulásának 25 éves jubileuma alkalmából, a Figyelő pedig a középosztály olvadásáról készített összeállítást.
márc. 28
15:24
Szociális munkát vállal a magyar sztárkapus (ATV)
Szociális munkát vállal, többek között ily módon szeretné helyre hozni hibáját Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa, akit március 17-én szexuális zaklatás és rendbontás vádjával rövid időre őrizetbe vettek az Egyesült Államokban.
márc. 28
15:26
Vágó: az alkotmányosság védelmében ma már nincs értelme tiltakozni (ATV)
Az Alaptörvény módosítása miatt közös tiltakozásra kérte az LMP-t az Együtt 2014 az alkotmányosság védelme érdekében – az LMP reagálásként a felkérést értelmezhetetlennek, az E2014-et pedig álbaloldali pártnak nevezte.
márc. 28
15:42
Pénzért árultak nyelvvizsga-bizonyítványokat (Metropol)
Négy embert letartóztattak vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt. Leglább 105 ember kapott hamis bizonyítványt.
márc. 28
15:42
Az MVM Zrt. aláírta az adásvételi megállapodást az E.ON-nal (ATV)
Aláírta az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvásárlásáról szóló megállapodást az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. csütörtökön. A cég közgyűlése a szerződés megkötése előtt jóváhagyta a parafált dokumentumot, amelynek értelmében a vételár megközelítőleg 870 millió euró - közölte a vállalat az MTI-vel.
márc. 28
15:44
Az MTK veri a Machester Unitedet és a Real Madridot is (ATV)
Ha valaki azt hiszi, hogy a Machester United, vagy a Real Madrid utánpótlása a legjobb Európában, téved. Az MTK veri mindkettőt: a tíz legelismertebb európai futballakadémia listáján a hatodik helyet szerezte meg.
márc. 28
16:00
Bejön a 15 éves jóslat? Az euró lesz az unió végzete? (ATV)
A közös valuta valóságos katasztrófát jelent Ciprustól Portugáliáig – írja a Foreign Policy elemzésében, amelyben felveti azt a kérdést is, vajon az Európai Unió napjai megszámláltattak? Néhány hónappal ezelőtt az EU még Béke-Nobel-díjat kapott, több évtizede béke van az országai között, az egykori szovjet államokat pedig sikeresen fordította a nyugat felé, és a belkereskedelme is virágzik. Mégis…
márc. 28
16:18
Boldoggá avatják Sándor Istvánt (Infostart)
Engedélyezte Sándor István vértanú szerzetes boldoggá avatásának kihirdetését Ferenc pápa.
márc. 28
16:18
Eltűnt a tábla: szabályosan közlekedő autósokat büntettek (ATV)
Egy 70 kilométer per órás szakaszon büntették a rendőrök a szabályosan közlekedő autósokat gyorshajtásért egy eltűnt közlekedési tábla miatt - állapította meg Szabó Máté ombudsman vizsgálata. A szakaszon a jog szerint hetvennel lehetett menni, ám a rendőrök úgy értelmezték, hogy ötvennel, hiszen eltűnt a tábla – írja a vezess.hu.
márc. 28
16:20
Állami gondozott gyermekeket szállító busz balesete: hat halott (ATV)
Hat halottja és 18 sebesültje van az első jelentések szerint annak a balesetnek, amely az oroszországi Vologdai területen történt csütörtökön egy állami gondozott gyermekeket szállító busszal.
márc. 28
16:36
Ennyi jóváírást ad a Telenor (Infostart)
A Telenor jóváírja a márciusi rendkívüli időjárásban érintett ügyfelei mobilköltéseit.
márc. 28
16:36
A lefoglalt drogok fele dizájner drog (Metropol)
Dizájner drogot venni sokszor még mindig olcsóbb, mint alkoholt, a hatása pedig erőteljesebb.
márc. 28
16:54
Előzetesben a zálogházi rabló (Metropol)
Harminc napra előzetes eltartóztatásba helyezték a dunaújvárosi zálogházi rablás másnap elfogott gyanúsítottját.
márc. 28
17:12
Fotó: hazaérkeztek Afganisztánból a magyar PRT tagjai (ATV)
Hende Csaba honvédelmi miniszterrel együtt csütörtök délután hazaérkezett Afganisztánból a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának (PRT) utolsó, 13. váltása.
márc. 28
17:30
Kisoroszlánok a budapesti állatkertben (Metropol)
Már látható négy indiai oroszlánkölyök. Veszélyeztetett fajhoz tartoznak.
márc. 28
17:32
Fidesz: az inflációt is mérsékli a rezsicsökkentés (Metropol)
Ebben az évben 2,6 százalék, jövőre 2,8 százalékos inflációt várnak.
márc. 28
17:34
Életveszélyesen megverték, majd magára hagyták (Metropol)
A férfit azért vertek meg, mert szóvá tette, hogy a sétálóutcába autóval behajtó fiatalok kárt okoztak.
márc. 28
17:36
Zugló nem akar szállodát a BVSC területére (Metropol)
Az önkormányzat szerint nem építési terv jutott az Index.hu birtokába, hanem egy munkaközi vázlat.
márc. 28
17:48
Bővült a viharjelző rendszer (Infostart)
Hétfőtől elindul a nyári viharjelzés az ország nagytavain.
márc. 28
17:48
Esztergomban a polgármester gazdálkodik (Metropol)
Esztergom független polgármestere az általa korábban megvétózott költségvetés újratárgyalására kérte a helyi Fidesz-KDNP-frakciót.
márc. 28
17:48
Orbán: Magyarországnak szüksége van "kipróbált" katonákra (ATV)
Az egész ország nevében mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön azoknak a magyar katonáknak, akik az afganisztáni Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) utolsó kontingensének tagjaiként érkeztek haza.
márc. 28
17:50
A kábítószerek majdnem fele dizájner drog (Infostart)
A Magyarországon lefoglalt kábítószerek majdnem fele dizájner drog. A rendőrség egyre hatékonyabban lép fel a terjesztők ellen - hangzott el csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 28
17:50
Hazaérkeztek a magyar katonák Afganisztánból (Metropol)
A miniszterelnök beszédében megemlékezett az Afganisztánban hősi halált halt katonákról is.
márc. 28
18:06
Évi 10 milliárd köbméter gázt importálna Ukrajna rajtunk keresztül? (ATV)
Budapest és Kijev vizsgálja annak lehetőségét, hogy akár évi 10 milliárd köbméter földgázt importálhasson Ukrajna Európából a magyar csővezetékeken keresztül - közölte csütörtökön Kijevben újságírókkal Vitalij Lukjanenko, a budapesti látogatáson tartózkodó Mikola Azarov ukrán miniszterelnök sajtótitkára.
márc. 28
18:24
A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. építheti át a Kossuth teret (Infostart)
A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. nyerte a Kossuth tér átépítésére kiírt fővállalkozói pályázatot.
márc. 28
18:42
Meghalt egy ember lakástűzben (Metropol)
Lakástűzben meghalt egy ember a Vas megyei Gencsapátiban, a lángok egy családi ház magasföldszintjén csaptak fel.
márc. 28
18:42
Aggódik az ENSZ: szíriai menekülteket toloncoltak ki a törökök? (ATV)
Aggodalmának adott hangot csütörtökön az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) amiatt, hogy Törökország állítólag szíriai menekülteket toloncolt ki területéről. A török külügyminisztérium tagadta az erről szóló híreket.
márc. 28
19:18
Nem lehet bármikor füvet nyírni Nagykanizsán (Metropol)
A közösségi együttélés szabályainak megsértését szankcionáló rendeletet alkotott a város közgyűlése.
márc. 28
19:18
A mélybe taszított a ciprusi Laiki besorolását a Moody's (ATV)
A lehetséges legrosszabb, "C" osztályzatra rontotta a második legnagyobb ciprusi bank, a Laiki - angol nevén Popular - Bank nem fedezett betéti és adósbesorolását csütörtökön a Moody's Investors Service a pénzintézet átalakítása során várható betétesi, hitelezői és részvényesi veszteségek miatt.
márc. 28
19:20
Bajnai: jövőre évtizedekre eldőlhet mindenki jövője (ATV)
Sorsfordító lehet 2014 az ország életében, évtizedekre eldőlhet mindenki jövője, jó vagy rossz irányba, éppen ezért az ország nem egy átlagos választás elé néz - mondta Bajnai Gordon miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön.
márc. 28
19:36
Hazaért a legnagyobb magyar kontingens Afganisztánból (Metropol)
Tapssal, virágokkal és öleléssel fogadták a több mint hétórás repülőút után megérkező katonákat.
márc. 28
19:36
Kevesebb katolikus és kevesebb jó nő, több cigány és sváb (Alternatív Energia)
A két legnagyobb város lakossága odaveszett, a romák és a németek kivirultak, a történelmi egyházak rohamtempóban gyengülnek, a drámai fogyást a bevándorlás ellensúlyozza némiképp - megfejtették a 2011-es népszámlálás adatait.
márc. 28
19:36
Még Húsvétvasárnap is havazhat (ATV)
A hétvégén csapadékos idő várható, de enyhül az idő. Húsvétvasárnap 17 fokig melegedhet az idő, de este nemcsak eső, hanem havas eső, hó is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú előrejelzéséből.

Keresés