Zártkörű ünnepséget tartottak pénteken a megalakulásának huszonötödik évfordulóját ünneplő Fidesz alapítói a párt Lendvay utcai székházában. Orbán Viktor a Facebook-oldalán közzétett egy fotót, amely szerint Bambit is ittak a résztvevők.
A Társaság a Szabadságjogokért szerint szabálytalan volt a rendőrség eljárása, amikor pénteken idézés nélkül előállított két, a Fidesz-székház udvarának március 7-ei elfoglalásában részt vevő tüntetőt. A jogvédő szervezet ügyvédei vállalták a fiatalok jogi képviseletét – hangzott el a TASZ és az érintett fiatalok közös, pénteki sajtótájékoztatóján.
Évente átlagosan ötszáz felnőtt is megkeresztelkedik Magyarországon a húsvéti szertartások keretében - mondta az InfoRádiónak Erdő Péter, aki az ünnepi liturgiákról és Ferenc pápáról is beszélt.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint szabálytalan volt a rendőrség eljárása, amikor pénteken idézés nélkül előállított két, a Fidesz-székház udvarának március 7-ei elfoglalásában részt vevő tüntetőt. A jogvédő szervezet ügyvédei vállalták a fiatalok jogi képviseletét - hangzott el a TASZ és az érintett fiatalok közös, pénteki sajtótájékoztatóján.
Stratégiailag kiemeltté nyilvánított hazai víziközmű cégeket a kormány. Az intézkedést a közvagyon megóvásával indokolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A kormány a közvagyon megóvása érdekében döntött egyes, a víziközmű-szolgáltató ágazatban működő társaságok stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánításáról - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Kész börtönbe vonulni az ír gázoló. A Nemzetközi Valutaalap szerint Magyarország pénzügyileg stabil, de hiteles gazdaságpolitikára lenne szükség. Már a parlament előtt az önkényuralmi jelképek használatát büntető törvénymódosítási javaslat. A nap legfontosabb hírei március 29-én.
Módosítaná a kormány a statisztikai törvényt annak érdekében, hogy a magyarországi lakcímmel rendelkezők külföldi szülését, illetve halálozását is felmérjék a népmozgalmi adatgyűjtésen.
Sem bűnbánat, sem bűnbak nincs a március 14-15-16-i hóhelyzetről készített jelentésben, Pintér Sándor szerint az égvilágon senki nem felelős a több százezer embert érintő katasztrófahelyzetért - derült ki a még titkolt belügyminiszteri beszámolóról. A dokumentum nyilvánosságra hozataláról két hét múlva döntenek, de még az sem kizárható, hogy titkosítják a benne szereplő adatokat, vagy azok egy…
Tesztelést végez áprilisban bizonyos szórakozóhelyeken a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda annak kiszűrésére, valóban alkalmaznak-e "romakvótát" az üzemeltetők. A szervezet igazgatója annak kapcsán nyilatkozott lapunknak, hogy egy Szolnokon folyó perben kiderült: egy helyi belvárosi klub tulajdonosa kikötötte, csak 10 százalék lehet bent a romák aránya a "magyar" vendégekhez képest.
Bármiféle gyanú nélkül is nemzetbiztonsági vizsgálat alá lehetne vonni rendőröket, katonákat, igazságügyi dolgozókat és titkosszolgákat, ha a parlament elfogadja a Fidesz új javaslatát a nemzetbiztonsági törvény tervezett módosításáról - írta meg a hvg.hu.
A kevésbé békülékeny, kompromisszumokra nehezen hajló "héják" kerültek túlsúlyba az LMP vezetésében a "galambokkal" szemben - ezzel indokolta lapunknak az ellenzéki pártból való kilépését Ertsey Katalin parlamenti képviselő, aki már tavaly novemberben felfüggesztette LMP-tagságát.
Ha bármely diákunk elnyomva érzi magát amiatt, hogy nem zsidózhat és cigányozhat kedvére az órán, azt úgy tekintjük, mint aki azért panaszkodik, mert kivezetik egy étteremből amiatt, hogy hangosan böfögve az orrát túrja - írták közleményükben az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatói, amellyel a Magyar Nemzet csütörtöki cikkére reagáltak.
Hitlert dicsőítő filmet is készített a Dextramedia Kft., mégis megbízást kaptak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap-tól (MTVA). Az atlatszo.hu adatai szerint tavaly 122 millió forint értékben rendeltek tévéműsorokat a cégtől, pedig a portál úgy tudja: ez a kft. gyártotta a nemzeti radikális N1 TV (internetes tévé) híradóját is, amely jelentős államférfiaknak járó tisztelettel…
Élesednek az Orbán-kormányra zúduló nemzetközi kritikák, főként miután a kabinet - nem lévén igazi ellenérve - rendszeresen vagdalkozással reagál a külföldről érkező bírálatokra. Orbán Viktor miniszterelnök szó szerint bohóccá vált németországi partnereink számára, de a kormány antidemokratikus lépéseit az európai közélet már nem képes humorosan felfogni: komoly uniós szankciókat követelnek.
Varga László történész bízik benne, hogy olyanok között is lehet békés dialógus, akiknek a világképe erőteljesen eltér egymástól. Ezért szervez havonta egyszer egy olyan fórumot, ahol történészek és értelmiségiek vitázhatnak a 20. századról. A cél az, hogy közösen gondolkodjanak, már csak azért is, mert e korszak egyetlen fontos kérdéséről sincs konszenzus. Varga úgy véli, emiatt főleg a politika…
Egy tizenhárom éve tartó keserves küzdelem végére kerülhet pont: Francis Ciarán Tobin, a 2000. április 9-én Leányfalun két gyermeket halálra gázoló ír férfi ugyanis végre letöltheti büntetését. Ezt tegnap délután Navracsics Tibor igazságügyi miniszter jelentette be a két gyermek édesapjával, Zoltai Bencével és a család jogi képviselőjével.
Zala megye déli részén, Nagykanizsa környékén az alacsonyabban fekvő területeken a kertek már vízben állnak, sok helyen szinte a lakóházakig ér a víz. A katasztrófavédelem a Nyugat-Dunántúlon élők figyelmét arra hívja fel, miszerint az árkok, patakmedrek tisztántartásával elkerülhetik, hogy a belvíz elárassza a kerteket, a házakat.
Az „örök második”, a „politika megszállottja”, „az állam szolgálója” vagy éppen az „euró megmentője”. Mind-mind olyan jelző, amellyel a német és a nemzetközi sajtó az európai politikai elit egyik legrégebbi és legtapasztaltabb, ugyanakkor legtalányosabb figuráját illetik. Ő Wolfgang Schäuble, a kerekesszékes német pénzügyminiszter, Németország szürke eminenciása, Angela Merkel „elválaszthatatlan…
A ciprusi kormány vizsgálatot indít azért, hogy kiderítsék, ki felelős a gazdasági összeomlásért. Zajlik egy másik ügyben is a nyomozás, mert a bankbezárás előtti napon több milliárd euró bankbetétet utaltak külföldre a ciprusi számlákról. A tervezett lépésről csak a jegybank vezetői tudtak, így feltehetően közülük szivárogtatta ki valaki a hírt a bennfenteseknek. Szakértők szerint az eddig…
Az idén először zárt körben, előre hozott Bambis koccintással ünnepelte 25. születésnapját a Fidesz. A nyilvánosság teljes kizárásával tartott rendezvényre - miként régóta - nem kaptak meghívót azok az alapítók, akik távoztak az egykori liberális, ma már konzervatív pártból. Egyikük, Fodor Gábor szerint azért, mert a Fidesz mai vezetői nem tudnak szembenézni fiatalkori önmagukkal, és azzal, hogy…
Legalább hat felest guríthatott le a szakértő szerint az a rendőr, aki autójával március 11-én éjjel tömegbalesetet okozott az M3-ason – írja a Blikk. A lap szerint az ügyészség most a szakértői véleményekre, illetve a baleset legsúlyosabb sérültjének állapotára vonatkozó orvosi papírokra vár, ettől is függhet ugyanis a volt rendőr büntetése.
Egyelőre biztosan nem lesz középen a buszsáv a felújított Ferenciek terén, ez a terv ugyanis nem kapott építési engedélyt. Így hétszázmillió forinttal kevesebbe kerül a Ferenciek terének felújítása, a megspórolt pénzt más belvárosi területek felújítására költik majd.
Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben - jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség egy Phenjanban kiadott nyilatkozatra hivatkozva szombaton.
Életének száznyolcadik évében elhunyt Bula Mihály, aki családjának tudomása szerint az egyik legidősebb ember volt Magyarországon. A magyarországi korrekorderek legszűkebb élmezőnyébe tartozó, vélhetően dobogós férfi csütörtök reggel hunyt el a Komárom-Esztergom megyei Tát idősotthonában, ahova százöt éves korában került be.
Közel kétmilliárd forint támogatást kapnak azok a zenekarok és kórusok, amelyeknek idei finanszírozása elmaradt a jogszabályokban rögzített mértéktől. A tavalyi elosztástól eltérően az idén nemcsak budapesti zenei együttesek részesültek a többletforrástól, hanem vidéki ének- és zenekarok is. Az összeg egyharmada már májusban az érintettekhez kerül, a pénz nagyobbik hányadára az év második felében…
Feleslegesnek és a kerület rosszul időzített túlbuzgóságának nevezte Tarlós István főpolgármester a Sirály nevű belvárosi klubban tartott éjszakai razziát. Szerinte ezzel kommunikációs felülethez segítettek egy "zavaros motivációtól vezérelt csoportosulást".
Feleslegesnek és a kerület rosszul időzített túlbuzgóságának nevezte Tarlós István főpolgármester a Sirály nevű belvárosi klubban tartott éjszakai razziát. Szerinte ezzel kommunikációs felülethez segítettek egy "zavaros motivációtól vezérelt csoportosulást".
A Vidám Vasárnap élő adásainak újraindulásáról és a pészach, a húsvét üzenetéről beszélt az ATV Start vendégeként Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze.
Kampányba kezdett a Fidesz, mégpedig fekete kampányba. Piszkos módon járatja le politikai ellenfeleit, legyenek azok diákok, tüntetők vagy ellenzéki politikusok. Tisztességtelen módon mosódik össze az állampolgárok pénzéből finanszírozott kormányzati kampány, a kormány által szintén az emberek pénzéből által kistafírozott álcivil kampány, meg a pártkampány. Óriási nyomás alá került az ország,…
János evangéliuma szerzőségét, tárgyi hitelességét és keletkezésének körülményeit évszázadok óta vitatják a teológusok és történészek. A negyedik evangélium zavarba ejtően különleges, mivel az előző három kanonikus Jézus-életrajztól eltérő szempontok szerint mutatja be a Megváltó működését, különösen a Jeruzsálemben, az ünnepek idején eltöltött napjait. A Hetek cikke.