2020. február 10. hétfő

febr. 10
17:18
Több mint kétmilliárd forintnyi eurót folyathattak át a balkáni Orbán-médiához (Alternatív Energia)
Szlovén lapértesülések szerint a pénzek egy része egy Mészáros-közeli építőipari cégtől is jött.
febr. 10
17:20
Közleményben üzentek hitelezői a kormánynak (Alternatív Energia)
Korrekt partner-e a magyar állam? – egyebek mellett ezt a kérdést feszegetik közleményükben a magyarországi orvostechnikai szállítók szakmai szervezetei. Ők azok a hitelezők, akiket arra próbál rávenni a kormány, hogy mondjanak le a lejárt és kifizetetlen követeléseik 20 százalékáról.
febr. 10
17:27
Matolcsy György: a magyar gazdaságnak a "kanyartan" és az előzés tudományát kell elsajátítania (ATV)
A jövő kihívásaira a "kanyartan" és az előzés tudományának elsajátítását ajánlja a magyar gazdaságnak a jegybankelnök, amelynek része egyebek mellett a versenyképesség, az egészségügy és a felsőoktatás nagy részének erősítése.
febr. 10
17:30
Fürjes Balázs: kamu, hogy a főváros nem kapja meg az ígért pénzt (Infostart)
Mégis kaphat pénzt a főváros 3-as metró felújításának buszpótlására. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója cáfolta azt a sajtóértesülést, amely szerint a főváros nem kapná meg a korábban ígért 3,2 milliárd forintot.
febr. 10
17:36
A rasszista támadásért elítélt újpesti jobbikos azt mondja, csak végignézte a verekedést (444.hu)
A Fidesz szerint Szabó Balázsnak le kellene mondania, de a momentumos polgármester még nem törne pálcát a képviselő felett.
febr. 10
17:39
Eddig teljesen ismeretlen vírus jelent meg - ezt tudjuk róla (ATV)
A Yara-vírus genetikai állománya annyira egyedülálló, hogy az a kutatókat is meglepte.
febr. 10
17:51
Orbánisztános molinóval várták a tüntetők Orbánt Berlinben (Alternatív Energia)
A tiltakozók a CDU központjánál „köszöntötték” a magyar kormányfőt.
febr. 10
17:53
Továbbra sem tudni koronavírussal fertőzött magyar betegről (Alternatív Energia)
A konzuli regisztráció alapján jelenleg 188 magyar van Kínában, a nagykövetség kapcsolatban áll velük.
febr. 10
17:57
Gyász: elhunyt Erős Ferenc (ATV)
Hetvennégy éves korában elhunyt a zsidó származású Erős Ferenc, a magyar pszichológia tudomány egyik legkiemelkedőbb alakja, aki sokat foglalkozott a holokauszt generációs hatásaival is - írja a Neokohn.
febr. 10
18:06
Egyre többet engednek meg maguknak ezek a magyarok: nagy baj lesz ebből? (Pénzcentrum)
A hiteligénylési kedv 2019-ben is felülmúlta az előző évet - ezt nemcsak az MNB statisztikái támasztják alá, hanem az egyik pénzügyi szakportálon elvégzett kalkulációk is. Közel kétszer annyian keresték a legkedvezőbb személyi kölcsön...
febr. 10
18:06
Több mint kétmilliárd forintból bővül a szalézi rend óbudai központja (Magyar Hírlap)
A kormány természetes szövetségeseként tekint az egyházakra, és kiemelt feladatának tartja támogatásukat - emelte ki Varga Mihály
febr. 10
18:18
Kuruzslás: az Emmi reagált a Demokratikus Koalíció aggodalmaira (Infostart)
Cáfolja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a szombaton hatályba lépő kuruzslásellenes törvénymódosítás jogszerűen dolgozó pszichológusokat lehetetlenít el. Ezt korábban a Demokratikus Koalíció állította.
febr. 10
19:15
Nézze meg, hogy tombolt a vihar a Dunántúlon (ATV)
Közben Magyarországra is megérkezett a vihar. Ciara még csak a Dunántúlon tombol, ahol tetőket bontott meg, fákat döntött ki, autókat rongált meg, és megbillentette a Balaton víztükrét. A legnagyobb szelek is a Balatonon voltak. A vihar miatt több Budapestet érintő repülőjáratot is törölni kellett.
febr. 10
19:30
Kórházi adósság: felháborodtak a beszállítók (Infostart)
A kórházi adósságok problémájának partnerségen alapuló, átlátható, hosszú távú megoldását sürgetik az egészségügyi beszállítók.
febr. 10
19:30
Kedden is erős szél és zivatar várható, de újra előbújhat a nap (Alternatív Energia)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között lesz.
febr. 10
19:36
Keményen üzentek a kormánynak az ellenzéki „tízek” (Infostart)
Nagyobb önállóságot követelnek az önkormányzatoknak az ellenzéki vezetésű megyei jogú városok polgármesterei.
febr. 10
19:45
Bejelentés a koronavírus-ügyben: továbbra sem tudni magyar fertőzöttről (ATV)
Továbbra sem tudni arról, hogy lenne bárhol a világban olyan magyar állampolgár, akit megfertőzött a koronavírus - írta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Facebook-oldalán.
febr. 10
20:15
A CDU lemondott elnöke mégis találkozott Orbánnal (ATV)
A CDU elnöke ma jelentette be a lemondását, de ő is találkozott ma Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki Angela Merkellel tárgyalt délután Berlinben. Csuhaj Ildikó
febr. 10
20:33
Kidőlt fák, megbontott tetők – Több ezer fogyasztónál okozott áramszünetet a viharos szél (Alternatív Energia)
Este 7 óráig 397 helyszínen volt szükség tűzoltók beavatkozására.
febr. 10
20:33
Gyurcsány: minden bizonnyal nem leszek tagja a 2022 utáni kormánynak (ATV)
Minden bizonnyal nem leszek tagja a 2022-ben megalakuló kormánynak - erről Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
febr. 10
20:51
Közös jelöltekkel, de külön listákkal készülne az ellenzék a 2022-es választásokra - részletek (ATV)
Nem a listák száma, hanem a közös kormányzás felelőssége számít. Ezt mondta vasárnapi évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc. Az MSZP szerint egyetlen közös listára lenne szükség, a Jobbik elnöke viszont a két listát támogatná. A Momentum ugyanakkor a közös egyéni jelöltek kiválasztását tartja a legfontosabbnak - a 2022-es parlamenti választások el
febr. 10
20:54
Gyurcsány: Aki egy picit is feldugja a fejét a Fidesz ellen, azt megölik, vagy megpróbálják megölni (444.hu)
Nem lesz tagja, de hatással lesz a következő kormány munkájára.
febr. 10
21:09
Döbbenet: 19 ezer gyerekpornó felvételt találtak a magyar diplomatánál (ATV)
Az Index írta meg vasárnap, hogy a volt diplomata egy nemzetközi gyermek pornográfiával kapcsolatos bűncselekményben bukott bele. Kaleta Gábort egy rendőrségi akció részeként vették őrizetbe 2019 tavaszán. Szijjártó Péter tavaly áprilisban kezdeményezte Áder Jánosnál a nagykövet megbízatásának visszavonását.
febr. 10
22:24
A Fidesz-Kdnp nyerte a keszthelyi időközi választást (HírTV)
Sáringer-Kenyeres Marcellt, a Fidesz-Kdnp jelöltjét választották önkormányzati képviselővé a keszthelyi 6-os számú választókörzetben.

Keresés