2020. február 4. kedd

febr. 4
10:12
Eltörölte a bíróság a rendőrségi tiltást a Becsület napjára (444.hu)
A döntés alapján a Városmajorban meg lehet tartani a vonulást.
febr. 4
10:30
Vádemelés Győrben egy választási ügy miatt (Infostart)
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség két vádiratot nyújtott be két férfival szemben, akik hamis aláírásokat tartalmazó ajánlóívekkel indultak a 2018-as országgyűlési választásokon.
febr. 4
10:30
Egymillió felett keres egy kezdő menedzser az Aldinál (ATV)
A Lidl Magyarország 7,3 milliárd forintot, az Aldi pedig 2,5 milliárd forintot fordít az idén béremelésre - közölték a cégek az MTI-vel kedden.
febr. 4
10:36
Itt vannak a friss számok: ilyen kevés a magyar minimálbér a némethez képest (Pénzcentrum)
Közzétette az Eurostat a legfrissebb minimálbérre vonatkozó adatokat, ez alapján pedig a magyar bruttó minimálbér a 487 euróval a harmadik legkisebb volt az Európai Unióban. A legnagyobb a luxemburgi minimálbér összege: ott legalább...
febr. 4
10:42
DK: Orbán ne nyavalyogjon, hanem tegye azt, amit Gyurcsány tett! (ATV)
A Demokratikus Koalíció szerint a magyar miniszterelnök nem képviseli megfelelően az ország érdekét. A párt szerint a kormányfő példát vehetne Gyurcsány Ferenc korábbi tevékenységéből.
febr. 4
10:51
Most jött: kisiklott a Nyugatiba tartó vonat, tűzoltók kísérik az utasokat (Ripost)
A vonatközlekedésben késésekre kell számítani a baleset miatt.
febr. 4
11:06
Ennyibe kerül egy mosás ezekkel a mosószerekkel: mutatjuk a listát (Pénzcentrum)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán átesett 19 mosószer mindegyike megfelelt az előírásoknak. A szakemberek azt is megnézték, hogy az ellenőrzött folyékony mosószerek...
febr. 4
11:12
Kisiklott egy vonat Budapesten 150 utassal a fedélzetén (Infostart)
Rákosrendezőnél, az egyik váltónál egy forgóvázzal kisiklott egy Esztergomból Nyugati pályaudvarra tartó, Z72-es jelzésű vonat – közölte a Mávinform.
febr. 4
11:27
Még nem tudják, mi baja, de a hivatalos mondás szerint jobban van a repülőtéren elkülönített lázas kínai nő (Alternatív Energia)
A pontos kórkép csak a laborvizsgálatok eredményeinek birtokában rajzolható fel.
febr. 4
11:30
Mongol származású magyar édesanyát és családját inzultálták a koronavírus miatt (ATV)
Nyomdafestéket nem tűrő módon inzultált egy magyar házaspár egy másikat, csak azért, mert az utóbbi család női tagja mongol származású. Az esetről a nő férje számolt be Facebookon. Az üzletben lévők és a dolgozók is kiálltak az inzultált pár mellett.
febr. 4
11:30
Több mint egymilliós fizetést kínál az ALDI, a Lidl is emeli a béreket (SzMo)
A diszkontláncok menedzserei nagyon jól keresnek, de egy kezdő eladó is bruttó 300-at kap.
febr. 4
11:36
Koronavírus: megjelentek a WHO ajánlásai magyarul - lista (Infostart)
Miközben Kínában egy nap alatt 64 ember halálát okozta a járvány, Európában nincsenek halálos áldozatok, Kínán kívül ketten hunytak el a fertőzöttek közül. A WHO egyszerű tanácsok megfogadását ajánlja.
febr. 4
11:36
Szerdán már az emelt fizetés érkezik a rendőrök számlájára (Magyar Hírlap)
A 10 százalékos illetménykiegészítésnek megfelelő juttatást mások mellett a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, az idegenrendészet, a szolgálatok és a büntetés-végrehajtás hivatalos állományában dolgozók kapják meg
febr. 4
11:48
Koronavírus: jobban van a Liszt Ferenc repülőtérre lázasan érkező kínai nő (SzMo)
A nő január 12-én hagyta el Magyarországot, és hétfőn érkezett vissza. Vuhanban sem ő, sem családtagjai nem jártak.
febr. 4
11:54
Kiderült, hogy van a Budapestre lázasan érkező kínai nő (Infostart)
Hétfő este jött a hír, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren használt hőkamera kiszúrt egy Kínából érkező lázas utast.
febr. 4
11:54
Hírek a kórházból: még mindig karanténban a Vuhanból hazatért magyarok (Ripost)
A kínai Vuhanból hazatért magyarok egyikénél sem merült fel a koronavírus-fertőzés gyanúja, de még karanténban maradnak.
febr. 4
12:00
Már a karlendítés sem fáj a Mi Hazánknak, három nácibarát tag is pozíciót kapott (Alternatív Energia)
Megbékélt a korábban vállalhatatlannak érzett emberekkel a radikális jobboldali párt.
febr. 4
12:00
Hősként ünneplik a magyar idegsebészt, aki megmentette egy 23 éves brit férfi életét (SzMo)
Az egyik pillanatról a másikra esett össze a makkegészséges brit fiú, dr. Szikora Istvánnak köszönheti az életét.
febr. 4
12:00
Minőségi és érdemi javulást nyújthat a módosított Nemzeti alaptanterv (Magyar Hírlap)
A Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete szerint a Nat kiemelt célként jeleníti meg a kompetenciafejlesztést, műveltségközvetítést, személyiségfejlesztést, valamint a morális és érzelmi nevelést
febr. 4
12:02
Így hiszterizálta Orbán a minisztereit - ha kellett, a portástól szerzett információkat (Alternatív Energia)
Balog Zoltán békésebb közélért
febr. 4
12:02
Minden feltétel adott Magyarországon a daganatos betegek gyógyításához (Magyar Hírlap)
Hazánkban az összes rákellenes gyógyszer ingyenesen hozzáférhető, a társadalombiztosítás több mint 350 ilyen készítményt finanszíroz - mutatott rá Kásler Miklós
febr. 4
12:06
Elönti a szemét Budapest külső kerületeit (Infostart)
A III. kerületi Parlag dűlőben térdig érő szemétkupacok között élnek az emberek. Nem tudni, melyikben él a valódi tulaj, de mindenkinek van egy meséje arról, mi jogosítja fel a ház használatára. Az illegális szemétlerakóhelyek a XVIII. kerületben is komoly gondokat okoznak.
febr. 4
12:24
Balog Zoltán elárulta, miben világbajnok Orbán és hogyan “hiszterizálta” őt is (ATV)
“Ha kell, a kislánya iskolájának a portásától, alternatív elemző csoportoktól, a roma barátaitól, a főorvostól, egy óvónőtől, a házukon dolgozó kőművestől vagy akár a feleségétől, de mindig begyűjti az információkat. Rengeteg alternatív csatornája van” - mondta Balog Zoltán Orbán Viktorról az Indexnek adott interjújában, elárulva azt is: a köztévés
febr. 4
12:33
Kiderült, Orbán hogyan tartja számon a roma egyetemistákat (Alternatív Energia)
A miniszterelnök egy interjúban beszélt a tíz év alatt duplájára növekvő cigány hallgatói létszámban. Felmerült a kérdés: egyáltalán honnan tudhat ilyen adatokról.
febr. 4
12:36
Friss fényképek a Budapesten kisiklott vonatról (Infostart)
Még tart a vizsgálat a délelőtt Rákosrendezőn történt vasúti baleset ügyében.
febr. 4
12:48
Áradás: először működik élesben a Felső-Tiszán a hulladék-eltávolító rendszer (SzMo)
A Duna és a Tisza mentén is várhatóak jelentősebb vízszint-emelkedések.
febr. 4
12:54
Államtitkár: szerdán már az emelt fizetés érkezik a rendőrök számlájára (ATV)
Szerdán érkezik a számlákra a rendőrök emelt fizetése; a kormány januári döntése 56 ezer hivatásos rendvédelmi dolgozót érint - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 4
13:06
Gajdics Ottó: pofán kellett volna vágni, aki szerint Bayer Zsolt gyűlöletkeltő (Alternatív Energia)
Pofonnal orvosolták volna a Bayeren esett sérelmet a Sajtóklubban – ez nyilván bizonyítaná, hogy nem keltett gyűlöletet.
febr. 4
13:06
Varga Judit: Abban értettünk egyet, hogy miben nem értünk egyet (ATV)
Abban egyetértettünk, hogy miben nem értünk egyet - Varga Judit az után írta ki ezt a Facebook oldalára, hogy Didier Reynders igazságügyért felelős uniós biztossal egyeztetett ma Brüsszelben, például a jogállamiságról. Előtte a Néppártról is posztolt: azt, hogy Helmut Kohl öröksége kötelezi a Fideszt.
febr. 4
13:06
Súlyos gondok vannak az oktatással: ez már az életszínvonalra is kihat (Pénzcentrum)
Magyarország eltökélt szándéka, hogy a "Made in Hungary" korszakból átlép az "Invented in Hungary" fejlettebb állapotába. Ezt követeli meg az ország versenyképességének növekedése, a jobb életszínvonal kialakításának igénye. Viszont...
febr. 4
13:06
Visszaesett az új abroncsok értékesítése Európában – Magyarországon minimális a visszaesés (GazdaságPortál)
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (Etrma) a napokban publikálta a 2019-re vonatkozó értékesítési adatait. Összességében elmondható, hogy az iparág teljesítménye általában némileg elmarad a várakozásoktól. A tagok egyedül a motor- és robogópiacról jelentettek pozitív számokat, (+2%), ezzel szemben a mezőgazdasági gumiabroncsok értéke
febr. 4
13:06
Hosszú Katinka is a Nanushkát választotta (BorsOnline)
Az úszónő Budapesten vette át az újságírók díját. Öltöztetését nem bízta akárkire.
febr. 4
13:30
Elkészült az új nemzeti biztonsági stratégia (Magyar Hírlap)
Benkő Tibor honvédelmi miniszter közlése szerint ezzel párhuzamosan megkezdték a katonai stratégia kidolgozását
febr. 4
13:36
Ezeket a vizsgálatokat rengeteg magyar elvégezteti: pénzkidobás lenne? (Pénzcentrum)
Minden tizedik embernek van magán-egészségügyi biztosítása, további 18 százalék pedig gondolkozik ennek lehetőségén. A biztosítással rendelkezők 42 százaléka évi 50 ezer forint alatt, minden harmadik válaszadó pedig 50 és 100 ezer...
febr. 4
13:39
Pánikreakció, pótcselekvés vagy tényleges veszély - mi áll a Fidesz "ifjúsághisztijének" hátterében (szavazás) (Alternatív Energia)
Mindenesetre a jelek szerint a kormánypárt nem tud mit kezdeni a helyzettel.
febr. 4
13:48
Tombol a szél, katasztrófahelyzet a Dunántúlon (Infostart)
Sopronban autóra zuhant egy faág, a 83-as úton kamiont borított fel a viharos szél. A front a főváros felé tart.
febr. 4
13:48
Kásler: minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához (ATV)
Magyarországon minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához - mondta az emberi erőforrások minisztere a rákellenes világnap alkalmából tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 4
13:48
A parlament népjóléti bizottságának összehívását javasolja a Fidesz (Magyar Hírlap)
A testület pénteken ül össze
febr. 4
13:54
Ez van a most elékszült új nemzeti biztonsági stratégiában (Infostart)
A honvédelmi miniszter közlése szerint már megkezdték a katonai stratégia kidolgozását.
febr. 4
13:54
Benkő: a kormány úgy döntött, ütőképes haderő kell (ATV)
A nemzetbiztonsági kabinet elfogadta az új nemzeti biztonsági stratégiát - jelentette be a honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén kedden, Budapesten.
febr. 4
14:12
Felfüggesztettet kaphatnak az oltásellenes szülők, akiknek K-vitaminhiány miatt halt meg a gyerekük (SzMo)
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki az ügyről.
febr. 4
14:18
Kirúgták a Honvédkórház orvosigazgatóját – reagált az intézmény (SzMo)
A hivatalos indoklás szerint a próbaidő lejártával szüntették meg dr. Jákó Kinga megbízatását, aki ezután is a kórházban fog dolgozni.
febr. 4
14:30
Főorvos: Egyelőre jól vannak a Vuhanból hazahozott magyarok (ATV)
A Hupej tartományból hazahozott magyarok állapotáról tartott sajtótájékoztatót Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. Szlávik elmondta, hogy mind a hét hazahozott állampolgár jól van, semmilyen vírusfertőzésre utaló jel nincs a szervezetükben.
febr. 4
14:48
Kiderült, mi baja van a lázasan Budapestre érkezett kínai nőnek (Infostart)
A Vuhanból hazahozott hét magyar, az önállóan érkezett kínai fiatal, valamint a hétfőn lázasan Budapesten leszálló kínai nő esetéről is beszámolt Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
febr. 4
14:48
Igai pusztítást végez a viharos szél az országban, a katasztrófavédelem folyamatosan dolgozik (ATV)
A fővárosban főleg autókra, kerítésekre és vezetékekre dőlt fák okoznak gondot.
febr. 4
14:48
Az NKM elektromosautó-töltő hálózatához csatlakozott a SPAR (GazdaságPortál)
A Spar a fenntarthatósági programja keretében 17 áruházához 33 elektromos gépjármű töltőberendezést telepített még tavaly, amelyeket idén a NKM Mobilitás Kft. (Mobiliti) rendszerébe integrál. A szolgáltatás februártól a Mobiliti által kínált mobiltelefonos applikáció segítségével egyszerűen vehető igénybe, és a Mobiliti országos hálózatában is alka
febr. 4
15:00
Az oktatási államtitkár szerint fontolóra kell venni a büntethetőség életkori határának leszállítását. Ön mit gondol erről? (ATV)
Az oktatási államtitkár szerint fontolóra kell venni a büntethetőség életkori határának leszállítását. Mi erről a véleménye?
febr. 4
15:18
Nincs vírusfertőzött a karanténban (Alternatív Energia)
Nincs vírus annak a kínai nőnek a szervezetében, akit hétfőn este lázas állapotban szállítottak a reptéri elkülönítés után a Szent László kórházba – jelentette be a sajtónak kedden kora délután Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
febr. 4
15:18
Berlusconival tárgyalt Orbán Viktor (ATV)
Megbeszélést folytatott Rómában Silvio Berlusconi volt miniszterelnökkel Orbán Viktor. A miniszterelnököt Matteo Salvinivel, a Liga első emberével, illetve az Olasz Testvérek élén álló Giorgia Melonival. Orbán Viktor felszólal a neves gondolkodók, értelmiségiek, politikusok számára szervezett Nemzeti Konzervativizmus című konferencián is.
febr. 4
15:18
Koronavírus: a Kínából jött magyarok, a Budapestre érkezett kínai nő és az egyetemista sem fertőzöttek (SzMo)
Mindenki egészséges, akit megfigyelés alatt tartanak, mindannyiuknál kizárták a vírusfertőzést.

Keresés