2020. április 16. csütörtök

ápr. 16
19:12
Koronavírus: a lengyelek már hétfőtől enyhítenek (Portfolio)
Április 20-tól megkezdődik az eddigi korlátozó intézkedések enyhítése Lengyelországban – jelentette be Mateusz Morawiecki miniszterelnök csütörtökön. A kormány első lépésben a parkokat és az erdőket nyitja meg újra, de bármikor visszaléphetnek, ha a járványhelyzet indokolja.
ápr. 16
19:30
Szakmai befektető vásárolt tulajdonrészt az Appeninnben (Portfolio)
Tőzsdén kívüli ügylet keretében a Zinventive Vagyonkezelő Zrt. 18,33 százalékos tulajdonrészt vásárolt az Appeninnben. A tranzakció célja szoros szakmai és stratégiai együttműködés kialakítása a két vállalat között, melynek célja magas hozzáadott értékű komplex ingatlanfejlesztések és beruházások megvalósítása.
ápr. 16
19:33
Buktatói is lehetnek a bértámogatásnak (Infostart)
Jellemzően a tőkeerősebb vállalkozások számára lesz elérhető az állami bértámogatás, ezért a munkáltatóknak nagyon át kell gondolniuk, hogy részt kívánnak-e venni ebben a támogatási programban - derül ki a Pwc elemzéséből.
ápr. 16
19:33
Vegyesen zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
ápr. 16
19:45
Ez lesz a gazdaság újraindításának a kulcsa Magyarországon is (Infostart)
Nagy a szórás a hazai gazdasági teljesítmény idei előrejelzésében, miközben egyre kevesebben várnak látványos gazdasági felpattanást globálisan a járvány után – hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában, amelynek Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető elemzője és Madár István, a Portfolio vezető makroelemzője volt a vendégei
ápr. 16
19:48
Hatalmas költségvetési hiányra készülnek az olaszok (Portfolio)
A GDP 10%-a körül lehet a költségvetés hiánya idén miután a kormány egy sor intézkedést hozott a koronavírus gazdasági kárainak enyhítésére – mondta a Reutersnek egy olasz kormányzati forrás.
ápr. 16
19:51
A koronavírust kihasználva igáznák le Európát, de ez nem lesz egyszerű (Menedzsment Fórum)
Hiába indult Kínából a koronavírus, az a nyugati világban sokkal komolyabb károkat okozott mind az emberéleteket, mind a gazdasági nehézségeket illetően. A mostani felfordulást állítólag Kína szeretné kihasználni, és tömegesen vásárolnának fel európai techcégeket. Ezt látva Brüsszel határozott álláspontra helyezkedett.
ápr. 16
20:06
Erősödött a forint (ProfitLine)
A forint erősödött a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.
ápr. 16
20:06
Részvényenként 20 forintos osztalékot fizethet a Magyar Telekom (Portfolio)
A Magyar Telekom a koronavírus-járvány miatt nem tartja meg közgyűlését, közgyűlés közzétett napirendjén szereplő kérdésekben a vonatkozó kormányrendelet alapján a társaság igazgatósága fog dönteni, április 24-én. A ma közzétett határozati javaslatokból többek között kiderült, hogy a Magyar Telekom a részvényeseknek törzsrészvényenként 20 forint os
ápr. 16
20:07
Zoom: van, aki bízik benne, van, aki menekül (FinTechRadar)
A Standard Chartered menekül a karantén idők legnépszerűbb videokonferencia szoftverétől, a HSBC viszont pénzt önt a cégre.
ápr. 16
20:12
Nyári home officre-ra készül a Facebook, jövő júniusig nem rendeznek eseményt (Portfolio)
A Facebook engedélyezi dolgozóinak, hogy egyész nyáron otthonról dolgozzanak, illetve a cég egészen 2021 júliusáig nem rendez 50 főnél nagyobb eseményt – jelentette be mark Zuckerberg csütörtökön.
ápr. 16
20:24
1,57 milliárd dolláros tranzakciót zárt le a Mol (Portfolio)
A Mol sikeresen lezárta a korábban bejelentett akvizícióját a Chevron Global Ventures, Ltd-vel és a Chevron BTC Pipeline, Ltd-vel az azerbajdzsáni nem operált kutatás és termelési eszközök és csővezeték megvásárlásáról, a tranzakció összege 1,57 milliárd dollár.
ápr. 16
20:30
Leállt az Electrolux jászberényi üzeme (Portfolio)
Leállt a termelés az Electrolux jászberényi fagyasztóláda üzemben, a gyártás leállítása a cég üzleti átalakulásával van összefüggésben - közölte az Electrolux Lehel Kft. közleményben az MTI-vel csütörtökön.
ápr. 16
20:36
Megkönnyített társasági döntéshozatal a járvány idején (ProfitLine)
A járványhelyzet a vállalatok döntéshozatali folyamatait, ügyvezetését is felforgatja. A múlt heti kormányrendelet (102/2020) különleges társasági jogi szabályai megkönnyítik az akadályoztatva levő cégtulajdonosok és a cégek irányító testületei részére a döntéshozatalt annak érdekében, hogy a megfelelő és törvényes működés biztosítva legyen - ez a
ápr. 16
20:36
Még mindig tombol Törökországban a koronavírus-járvány (Portfolio)
Törökországban csütörtökön immár harmadik napja rekordmértékben, 125-tel nőtt az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, amely így 1643-ra emelkedett - számolt be róla Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.
ápr. 16
20:42
Érettségi: kockázatos megtartani a vizsgát a PDSZ szerint (Portfolio)
Élesen kritizálta a kormány idei érettségiről hozott döntését a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. A szakszervezet szerint a koronavírus-járvány miatt kockázatos megtartani - még korlátozott módon is - a vizsgákat.
ápr. 16
20:57
Azeri olajmezőt vásárolt a Mol (Menedzsment Fórum)
A Kaszpi-tengeren található azerbajdzsáni olajmezőben vásárolt 9,5 százalékos tulajdont a Mol-csoport.
ápr. 16
21:12
Pánikvásárlás a piacon: mindenki kávét akar, mióta bezárták az otthonába (Portfolio)
Nagyot emelkedett a kávé árfolyama, a New Yorki határidős arabica kávé jegyzése kétszámjegyű ütemben erősödött az elmúlt hónapban, miután a koronavírus-járvány miatti globális lezárások nyomán a fogyasztók pánikszerű vásárlásokba kezdtek.
ápr. 16
21:18
Ezt is a vásárlókra terhelhetik az üzletek: sokaknak fog fájni a különadó (Pénzcentrum)
2020. május 1-jén lép hatályba a Járványügyi Alap feltöltését szolgáló kiskereskedelmi különadó, melynek bevezetéséről a kormány a koronavírus-járvány elleni küzdelem finanszírozása érdekében döntött. Fontos különbség...
ápr. 16
21:33
Mészáros Lőrinc kiszállt az Appeninnből is (Menedzsment Fórum)
Szakmai befektető vásárolt tulajdonrészt az Appeninn Holding Nyrt.-ben, az eladó pedig a Mészáros Lőrinchez köthető Konzum II. Alap volt, amelynek így 0 darab részvénye maradt.
ápr. 16
21:36
Nem tartja meg közgyűlését a Cyberg (Portfolio)
A Cyberg bejelentette, hogy a társaság 2020-as éves rendes közgyűlése nem kerül megtartásra. A kormányrendelet vonatkozó bekezdése értelmében a társaság igazgatótanácsa jogosult dönteni minden olyan kérdésben, mely a közgyűlési meghívóban napirenden szerepel, ideértve többek között a társaság éves beszámolójának elfogadását és az alapszabály módosí
ápr. 16
21:38
Koronavírus: Franciaország is túl van a nehezén (Portfolio)
Franciaországban megközelítette a 18 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az elmúlt 24 órában 753 fertőzött halt meg, de a kórházban ápolt betegek száma egymás utáni második nap csökkent, miután többen térhettek haza gyógyultan, mint ahány új beteg érkezett. Az adatok emelkedésének lassulása arra utal, hogy a járvány elérte a tet
ápr. 16
21:42
Videokonferencia útján tartja meg közgyűlését az MKB Bank (Portfolio)
Az MKB Bank bejelentette, hogy a társaság a 2020. április 17-re meghirdetett éves rendes közgyűlését videokonferencia útján tartja meg.
ápr. 16
21:45
Appeninn: Mészáros Lőrincet szakmai befektető váltotta (Privátbankár)
Nem maradt egy darab részvénye sem Mészáros Lőrincnek az Appeninn Holding Nyrt.-ben, miután a Konzum II. Alap eladta részesedését egy szakmai befektetőnek. Azért a fő tulajdonos Tiborcz István maradt.
ápr. 16
22:06
Romániában ismét felgyorsult a járvány terjedése (ProfitLine)
Romániában ismét felgyorsult az új típusú koronavírus-járvány terjedése: a csütörtök kora délutáni összesítés szerint 491-re emelkedett a 24 óra alatt igazolt új fertőzések száma, miután az utóbbi négy napon átlagosan 300 újabb fertőzést regisztráltak.
ápr. 16
22:36
Lassult az új lakások áremelkedése Kínában (ProfitLine)
Kínában tovább lassult az új lakások áremelkedése márciusban, jóllehet havi összehasonlításban ismét enyhe bővülést regisztráltak az új koronavírus-járvány megfékezését követően.
ápr. 16
22:42
Orbán Viktor boldogan üzent az érettségiző fiataloknak (Portfolio)
A kormány csütörtökön döntött a koronavírus-járvány idején megtartandó érettségi szabályairól. Ezzel kapcsolatban üzent Facebook-oldalán a kormányfő.
ápr. 16
23:06
34 százalékkal nőtt a román építőipari termelés (ProfitLine)
Az első két hónapban 34,3 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
ápr. 16
23:36
A biztonság alapvető eleme a megbízható kerékpáros gyerekülés (ProfitLine)
A tavasz és a jó idő megérkezte egyet jelent a szabadtéri sportok űzésének idejével. Mivel sok esetben nem szeretnénk gyermekeinket, unokáinkat vagy esetleg kisebb testvéreinket hátrahagyni és kihagyni a szórakozásból, ezért biztosítani kell azokat a feltételeket, amelyeknek köszönhetően a kisebbek is csatlakozhatnak hozzánk. Nincs ez másképp a ker

2020. április 17. péntek

ápr. 17
0:03
Fizetés nélkül maradtak a bangladesi munkások, miután a világmárkák törölték a megrendeléseiket (444.hu)
Utakat zártak le, hogy megkapják a bérüket. A WalMart, a H&M és a Marks and Spencer tulajdonosait hibáztatják a helyzetért.
ápr. 17
0:03
Müller Cecília: 729 vírusos beteg van kórházban, 60-at kell lélegeztetni (Biztosító Magazin)
Folyamatosan nő a kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek száma Magyarországon, jelenleg 729 embert ápolnak egészségügyi intézményben, közöttük hét gyerek van - mondta el az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.
ápr. 17
0:07
A millenniumi lehet az új elveszett generáció (444.hu)
Azt eddig is tudtuk, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években születettek, a milleniumi generáció tagjai valószínűleg nem fognak tudni akkora vagyont felhalmozni, mint az idősebbek. A koronavírus okozta gazdasági leállás megadhatja nekik a kegyelemdöfést.
ápr. 17
0:07
Hétvégi meteorológia: Egyelőre még marad a kellemetes meleg időjárás (Biztosító Magazin)
A hétvégén még marad a meleg. Emellett sok lesz a napsütés, de csapadékra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-nek.
ápr. 17
0:11
Leállt a termelés az Electrolux jászberényi fagyasztóláda üzemében (444.hu)
Már tavaly szeptemberben bejelentették az átszervezést.
ápr. 17
0:11
Gorbacsov megszólalt: Az ex pártfőtitkár szerint újra kell értelmezni a globális biztonság fogalmát (Biztosító Magazin)
Az új típusú koronavírus terjedése az egész világon rámutatott arra, hogy újra kell értelmezni a globális biztonság fogalmának megközelítését - hangsúlyozta Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfő a Time amerikai magazinban megjelent írásában.
ápr. 17
0:25
Lengyelország enyhíti a korlátozásokat (ProfitLine)
Lengyelországban április 20-tól enyhítenek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, az egészségügyi szabályok betartása mellett egyszerre többen tartózkodhatnak majd a boltokban és templomokban, újból megnyitják az erdőket, parkokat - jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő csütörtöki sajtóértekezletén.
ápr. 17
1:33
A taxisok is részt vehetnek a házhozszállításban (ProfitLine)
Széles körben lehetővé tették a taxisok, taxitársaságok részvételét az áruk kiszállításában azzal, hogy e tevékenységük végzése során mentesítik őket a személyszállításra vonatkozó követelmények alól a veszélyhelyzet idejére - nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavirus.gov.hu-nak
ápr. 17
1:51
Szabad az út: taxisok viszik házhoz az ételt (Portfolio)
Széles körben lehetővé tették a taxisok, taxitársaságok részvételét az áruk kiszállításában azzal, hogy e tevékenységük végzése során mentesítik őket a személyszállításra vonatkozó követelmények alól a veszélyhelyzet idejére - nyilatkozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavirus.gov.hu-nak
ápr. 17
2:03
A Mol sikeresen lezárta akvizícióját az azeri ACG olajmezőben (ProfitLine)
A Mol-csoport április 16-án lezárta az azerbajdzsáni ACG olajmező és a BTC csővezeték résztulajdonának megvásárlásáról szóló, 1,57 milliárd dolláros tranzakciót a Chevron Global Ventures Ltd.-vel és a Chevron BTC Pipeline Ltd.-vel - tette közzé a Mol csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
ápr. 17
3:33
Szakmai befektető vásárolt tulajdonrészt az Appeninnben (ProfitLine)
Tőzsdén kívüli ügylet keretében a Zinventive Vagyonkezelő Zrt. 18,33%-os tulajdonrészt vásárolt az Appeninn Holding Nyrt.-ben. A tranzakció célja szoros szakmai és stratégiai együttműködés kialakítása a két vállalat között, melynek célja magas hozzáadott értékű komplex ingatlanfejlesztések és beruházások megvalósítása, ezáltal jelentős részvényesi
ápr. 17
4:03
Kutakodhat a főnök a beosztott számítógépében? Belenézhet a munkáltató a munkavállaló számítógépen tárolt dolgaiba? (ProfitLine)
Megteheti a munkáltató, hogy a dolgozóinak a számítógépén tárolt adataiba, dolgaiba betekint, szabályos ez? Hol van a határ a személyes adatok és a céges, üzleti adatok között? Hogyan szabályozza a Munka Törvénykönyve a munkavállaló ellenőrztését a munkáltatója által?
ápr. 17
4:33
Miért fontos az S betű az online vásárláskor? (ProfitLine)
Internetes vásárlásokkor a vevők biztosak akarnak lenni abban, hogy megbízható módon zajlik az online tranzakció. A Visa és a bankok azon dolgoznak, hogy biztonságban tartsák ügyfeleik tranzakcióit - többrétegű biztonság használatával, az adatok védelmével és azzal, hogy segítenek visszaszerezni az ügyfél pénzét, ha annak bankkártyáját engedély nél
ápr. 17
5:03
Egészségvédelmi pajzsot gyárt egy zalaegerszegi mérnökcég (ProfitLine)
Amikor egy lokálpatrióta cég és a városvezetés összefog, csodák születnek. A zalaegerszegi Mould Tech Kft. teljes gyártókapacitását állította rá a minőségi kritériumokat magasan meghaladó, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását is elnyerő, egészségvédelmi pajzsok gyártására. A következő időszakban, akár napi 10.000 darab pajzs készülhet a gyár
ápr. 17
5:12
Egyszerre két országban forog Steiner Kristóf új YouTube-szériája (Márkamonitor)
A Kristóf’s Kitchen YouTube-csatorna tartalomgyártójának terveit is átírta a koronavírus, alkalmazkodva az eddig ismeretlen helyzethez az új epizódok egyszerre forognak a görögországi Methanán és Budapesten. A Kristóf’s Kitchen – Karanténban Steiner Kristóf receptkönyveinek legizgalmasabb fogásaiból válogat. „Ezúttal visszatérünk a gyökerekhez, azo
ápr. 17
5:27
Fogy a pénz, hozzányúl tartalékaihoz a lakosság - két terület is érintett (Infostart)
A hosszú távú megtakarításnak számító életbiztosítások veszteség melletti visszavásárlása és a befektetési alapokból való pénzkivonás üteme is egyre gyorsul.
ápr. 17
5:33
A Pdsz szerint kockázatos az érettségik megtartása (ProfitLine)
Élesen kritizálta a kormány idei érettségiről hozott döntését a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (Pdsz) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. A szakszervezet szerint a koronavírus-járvány miatt kockázatos megtartani - még korlátozott módon is - a vizsgákat.
ápr. 17
5:42
Taxfix: az európai adózóknak spórolna a német startup (FinTechRadar)
A cég adataiból nem lehet kiszámolni, hogy mennyire éri meg a használata, de ha ötven eurónál több visszatérítést számol ki, akkor már hoz pénzt a konyhára mindenkinek.
ápr. 17
5:42
A virágipari szektor is vegetál (KKV Magazin)
Súlyos helyzetbe került a magyar dísznövényágazat. A szezonális termékértékesítés és zöldfelületi szolgáltatások elmaradása miatt nagyon komoly veszély fenyegeti a szektort. A koronavírus az ágazat legforgalmasabb tavaszi szezonját érinti, de a kialakult helyzet a következő hónapokra sem ígér jobb kilátásokat.
ápr. 17
5:54
Koronavírus: 6,8 százalékkal zuhant be a kínai gazdaság három hónap alatt (Menedzsment Fórum)
Az elemzők ennél valamivel enyhébb zsugorodásra számítottak 2020 első negyedévében.
ápr. 17
5:56
És mindeközben a képviselők megkapták a jelentősen emelt fizetésüket (Menedzsment Fórum)
Miközben más országok vezetői a járványra való tekintettel lemondanak fizetésük egy bizonyos hányadáról, Magyarországon emelt fizetések érkeztek a honatyák és -anyák számláira.

Keresés