2020. április 17. péntek

ápr. 17
5:57
Berobbanthatja az összeomló lakáspiacot a kormány csodafegyvere? (Portfolio)
Gulyás Gergely tegnapi bejelentése kapcsán, miszerint a rozsdaövezetekben épülő új lakások esetében a 27 százalékos helyett 5 százalékos lesz az áfa, összegyűjtöttük, hogy pontosan milyen előzményei voltak a döntésnek, mit gondolnak erről a szakértők és melyik budapesti kerületeket érinti a bejelentés. Emellett annak is utánajártunk, hogy Budapeste
ápr. 17
6:03
Kezdődő magyar fellendülés - egyetlen dolog dönti el, meddig örülhetünk (Infostart)
A magyar autógyárak újraindulása - bár jó hír - csak kismértékben enyhíti a gazdasági visszaesést, a szolgáltatások iránti kereslet eltűnése nagyobb csapás a gazdaságnak - mondta az InfoRádiónak Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője. Valós hatását a helyreállított kapacitások mértéke és a termékek iránti kereslet mutatja majd meg
ápr. 17
6:12
A megelőző hetekre jellemző hétvégi forgalom volt húsvétkor a Telenor hálózatán (Márkamonitor)
Idén más körülmények között zajlott a húsvét, amit a Telenor hálózati statisztikái is jól tükröznek. Annak ellenére, hogy tavalyhoz képest több mint 40%-kal nagyobb volt az adatforgalom a Telenor hálózatán idén húsvétkor, az ügyfelek gyakorlatilag ugyanúgy mobilneteztek és bonyolítottak hívásokat az ünnepi hétvégén, mint a korábbi hetekben. Az elmú
ápr. 17
6:21
Viszonylag sokan nem kérnek a hiteltörlesztési moratóriumból (Privátbankár)
Eddig átlagban a lakossági ügyfelek egyharmada jelezte bankjánál, hogy koronavírus-járvány ide vagy oda, ő bizony továbbfizeti tovább a havi részleteket – derült ki a lapunk kérdésére adott hitelintézeti válaszokból.
ápr. 17
6:24
Hétfőtől fokozatosan enyhítik a járvány miatt hozott korlátozásokat Lengyelországban (Biztosító Magazin)
Lengyelországban április 20-tól enyhítenek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, az egészségügyi szabályok betartása mellett egyszerre többen tartózkodhatnak majd a boltokban és templomokban, újból megnyitják az erdőket, parkokat
ápr. 17
6:27
Koronavírus: szenzációs bejelentést tett a világhírű magyar kutató (Portfolio)
Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató és bostoni laborja fontos bejelentést tett a koronavírus elleni szer keresésének folyamatában. Közzétették ugyanis a hálózatos orvostudomány alapján, hogy mely meglévő szerek lehetnek hatásosak a koronavírus elleni küzdelemben.
ápr. 17
6:33
Csökkent az ipari termelés az euróövezetben (ProfitLine)
A vártnál valamivel jobban teljesített az euróövezet ipara februárban, a koronavírus-járvány gyors elterjedését megelőző hónapban, de éves összevetésben már a tizenötödik egymást követő hónapban mértek csökkenést.
ápr. 17
6:33
Koronavírus-válság: a vártnál is nagyobbat zuhant a kínai gazdaság (Portfolio)
A vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal csökkent a kínai gazdaság az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest az új koronavírus-járvány megfékezését célzó, széleskörű korlátozások következtében - jelentette be pénteken Pekingben a kínai statisztikai hivatal.
ápr. 17
6:45
A turisztikai projektek kimaradnak a versenyképesség-növelő támogatásból (Menedzsment Fórum)
Csütörtökön késő este jelent meg a rendelet a versenyképesség-növelő támogatás részleteiről.
ápr. 17
6:45
Cégenként 280 milliós támogatás igényelhető a versenyképesség növelésére (Privátbankár)
Csütörtökön késő este jelent meg a rendelet a versenyképesség-növelő támogatás részleteiről.
ápr. 17
6:45
Megjelent a Kurzarbeit-tájékoztató! És vele együtt az újabb buktatók (Portfolio)
Megjelent az új bértámogatási rendszerhez kapcsolódó, sokak által várt tájékoztató, valamint a benyújtáshoz szükséges formanyomtatványok és nyilatkozatok a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján. Ezeket átvizsgálva az látható, hogy a már sok helyen és sokszor említett kritika mellett, miszerint a bértámogatás lehívása rendkívüli adminisztráció
ápr. 17
6:51
Már a válság utáni időszakra készülnek a vállalkozások (Piac és Profit)
A vállalatok többsége arra számít, hogy az egészségügyi vészhelyzet okozta válságból jövőre indul meg a gazdasági fellendülés – derül ki az EY globális kutatásából. A cégek ezért sem mondanak le felvásárlási terveikről, aminek jelentős szerepe lehet majd a krízis utáni felépülésben.
ápr. 17
6:51
Koronavírus: már kormányok hackerei törtek be a gyógymódot kutató amerikai cégekhez (Portfolio)
Külföldi kormányok megbízásából törtek be hackerek több olyan vállalat rendszerébe, amelyek az új típusú koronavírus által okozott Covid-19 nevű betegséget kutatják - mondta Tonya Ugoretz, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgató-helyettese egy internetes panelbeszélgetésen csütörtökön.
ápr. 17
6:57
Újabb jelentős árcsökkenés a hazai kutakon (Portfolio)
Mától a benzin 5 forinttal, a gázolaj pedig 6 forinttal kerül kevesebbe a hazai kutakon, így tehát az üzemanyagok árcsökkenése tovább folytatódik, holott az olaj árának jelentős emelkedése ezt már nem indokolná.
ápr. 17
7:03
A Danone több módon is segíti a rászorulókat a vállalat a dolgozóiról sem feledkezik meg (ProfitLine)
A Danone magyarországi leányvállalatai, a Danone Magyarország Kft. és a Numil Kft. úgy döntöttek, hogy támogatják azokat, akiket a járványügyi helyzet a leginkább érint. Heti 2 tonna tejtermék és növényi alapú élelmiszer jut el az áldozatos munkát végző egészségügyi szakemberekhez és a rászorulókhoz is. Az anyavállalat pedig a hazai dolgozókat is é
ápr. 17
7:03
Időseket loptak meg a kamu koronavírus-fertőtlenítők (Portfolio)
A budapesti rendőrök elfogtak egy nőt és egy férfit, akik több kerületben, a koronavírus miatti veszélyhelyzetre hivatkozva jutottak be a sértettek lakásaiba, ahonnan közel egymillió forint értékben pénzt és ékszereket loptak.- tette közzé a Budapesti Rendőr-főkaptányság péntek reggel a police.hu oldalon.
ápr. 17
7:09
Adófizetési könnyítést kaphat, aki gyorsan kapcsol (Infostart)
A járvány miatt bevételkiesésre számító cégeknek van egy lehetőségük arra, hogy a társasági adójukra engedményt kérjenek, de gyorsan kell lépniük.
ápr. 17
7:09
Koronavírus: már a szakaszos újranyitásra készül az Egyesült Államok (Portfolio)
Szakaszosan javasolja újraindítani a mindennapi életet az amerikai szövetségi kormány - jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este a Fehér Házban a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.
ápr. 17
7:12
A Toyota fokozatosan újraindítja a gyártást francia és lengyel üzemeiben (Márkamonitor)
A gazdasági visszaesés minimalizálásához való hozzájárulásként a Toyota új egészségügyi és biztonsági protokollok életbe léptetése mellett fokozatosan újraindítja a termelés franciaországi és lengyelországi üzemeiben, a termelés ugyanakkor egyelőre kis volumenű marad, hogy a dolgozók megszokják az új munkakörnyezetet és előírásokat.   Franciaország
ápr. 17
7:15
Megjelent a rendelet: kijárási szigor jöhet hétvégére (Privátbankár)
Csütörtökön meg is jelent a kormányrendelet a polgármesterek plusz jogáról a kijárási korlátozásokra vonatkozóan.
ápr. 17
7:21
Jöhet a hétvégi kijárási szigor: megkapták a felhatalmazást a polgármesterek (Menedzsment Fórum)
Csütörtökön meg is jelent a kormányrendelet a polgármesterek plusz jogáról a kijárási korlátozásokra vonatkozóan.
ápr. 17
7:21
Koronavírus: ha lemond a WHO-elnök, tovább támogathat az Egyesült Államok (Portfolio)
Amerikai republikánus képviselők Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke távozásához kötnék a szervezetnek nyújtott hozzájárulás további folyósítását - derült ki abból a levélből, amelyet 17 törvényhozó intézett csütörtökön Donald Trump amerikai elnökhöz. A törvényhozók valamennyien a képviselőház külügyi bizottság
ápr. 17
7:27
Koronavírus: 1763 fertőzött, újabb 14 halott Magyarországon (Portfolio)
1763 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 156 főre emelkedett az elhunytak száma, 207-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 18 főre nőtt Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma is. 847 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 63-an vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növ
ápr. 17
7:30
Már 1763 koronavírus-fertőzött van Magyarországon, 14 idős beteg elhunyt (Biztosító Magazin)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 1763 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 156 főre emelkedett az elhunytak száma, 207-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
ápr. 17
7:33
Kerékpáros turizmus: több mint 650 millió forintos fejlesztés a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térségben (ProfitLine)
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség konzorciumvezetésével átfogó fejlesztési csomag valósul meg a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térség területén a kerékpáros turizmus erősítésére. Az elsősorban szolgáltatásfejlesztési beruházásokat magába foglaló munkálatok célja a térség turisztikai élménykínálatának bővítése és ezáltal a turizmus élénkít
ápr. 17
7:36
Ingatlan metamorfózis: Így lesz lakáspiac az egykori rozsdaövezetekből (Biztosító Magazin)
Egy régi-új intézkedés újabb átrendeződést eredményezhet a használaton kívüli iparterületekkel rendelkező budapesti városrészekben, de akár a többi nagyvárosban is. A kormány ugyanis újra bevezeti a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfát azoknál a lakásoknál, amelyek az úgynevezett rozsdaövezetekben épülnek meg a következő időszakban.
ápr. 17
7:39
Koronavírus: 14-en haltak meg az elmúlt 24 órában (Menedzsment Fórum)
Az elhunytak számának emelkedése mellett többen lettek azok is, akik gyógyultan távozhattak a kórházból.
ápr. 17
7:42
Ingatlan metamorfózis: Mutatjuk hogyan lesz lakáspiac az egykori rozsdaövezetekből (Biztosító Magazin)
Egy régi-új intézkedés újabb átrendeződést eredményezhet a használaton kívüli iparterületekkel rendelkező budapesti városrészekben, de akár a többi nagyvárosban is. A kormány ugyanis újra bevezeti a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfát azoknál a lakásoknál, amelyek az úgynevezett rozsdaövezetekben épülnek meg a következő időszakban.
ápr. 17
7:45
Újabb 3 koronavírus-fertőzött került lélegeztetőgépre tegnap óta (Privátbankár)
Az elhunytak számának emelkedése mellett többen lettek azok is, akik gyógyultan távozhattak a kórházból.
ápr. 17
7:57
Koronavírus: általános karantént akart a brazil egészségügyi miniszter, leváltották (Portfolio)
Jair Bolsonaro brazil elnök csütörtökön menesztette a koronavírus-járvány miatt általános karantént szorgalmazó Luiz Henrique Mandetta egészségügyi minisztert. Ezt maga Mandetta közölte a Twitteren. A Reuters hírügynökség ügyre rálátással bíró egyik forrása névtelenséget kérve közölte, hogy Mandetta utódja a tárcavezetői tisztségben Nelson Teich on
ápr. 17
8:03
A lakáspiac tüntetheti el a budapesti rozsdát - De mi az a rozsdaövezet, mit jelent és hol vannak ezek? (ProfitLine)
Visszatér a tavaly kifutott kedvezményes lakásáfa: a rozsdaövezetekben épülő ingatlanokra lesz érvényes. Hosszabb távon és megfelelő lakásszám esetén a rozsdaövezetekben megépülő lakások kiegyensúlyozottabbá tehetik a budapesti ingatlanpiacot, mert a növekvő kínálat a versenyhelyzetet fokozhatja az új lakások piacán. Korábban kevésbé felkapott váro
ápr. 17
8:03
Koronavírus: az új normalitás jön a világban (Portfolio)
Szakaszosan javasolja újraindítani a mindennapi életet az amerikai szövetségi kormány, de a 3. szakasz után sem lesz olyan az élet, mint a járvány előtt. Idehaza megugrott a megbetegedések száma, 9% körüli szintre emelkedett a halálozási ráta. A koronavírus-járvány hírei percről percre.
ápr. 17
8:05
Nagy emelkedéssel indulhat a pénteki kereskedés Európában (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, míg a Nasdaq különösen jól teljesített. Ázsiában emelkedtek az irányadó részvényindexek pénteken, a hangulatot többek közt az Donald Trump bejelentése javíthatta, miután az amerikai elnök szerint a kormányzat szakaszosan javasolja újraindítani a mindennapi életet az Egyesült Állam
ápr. 17
8:06
Az egyiptomi gigabeszerzés miatt esett a búza ára (Agrofórum)
Chicagóban a búza kurzusa 2,2 százalékkal, a kukoricáé 0,3, a szójababé pedig 0,6 százalékkal csökkent. Európában viszont a több napi csökkenések után magukra találtak az árak. Az egyetlen kivételt a takarmánybúza jelentette, amely olcsóbb lett.
ápr. 17
8:12
Hogyan kaphat egy cég 3 havi bértámogatást a kutatás-fejlesztés (K+F) tevékenységet végző munkavállalók számára? (Márkamonitor)
Mi minősül kutatás-fejlesztésnek? Milyen követelményeknek kell megfelelni? Mekkora összegről szól a támogatás? A kormányrendeletet a DANUBIA IP Innovációs Tanácsadó Kft. szakértője segít elemezni.   A támogatás háttere A magyar kormány összeállította a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény rendelkezéseire tekintettel gazdaság
ápr. 17
8:21
Ma 11 órakor tájékoztat az operatív törzs (Portfolio)
Ma 11 órakor tarja szokásos napi tájékoztatóját az operatív törzs, amelyen Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is részt vesz. Az online tájékoztatóról most is élőben tudósítunk.
ápr. 17
8:27
Koronavírus: több válságforgatókönyvet is összeállít a pénzügyi akciócsoport (Portfolio)
Több válságforgatókönyvet is összeállít a pénzügyi akciócsoport - mondta a koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére utalva a Világgazdaságnak a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.
ápr. 17
8:33
Koronavírus világkörkép: Kína felfelé korrigálta a halottai számát (Portfolio)
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma elérte a 2 158 250-et péntek reggelre, miközben világszerte 144 243-an vesztették életüket a Covid-19-ben, és 543 732-en épületek fel belőle - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítéséből. Csütörtök reggel 2 064 115 volt a fertőzöttek száma, 137 020 a halálos áldozatoké és 512 092 a gyóg
ápr. 17
8:35
Szijjártó Péter: megnyitnak egy határátkelőt az Ausztriában dolgozó magyaroknak (Portfolio)
Jövő szerdán megnyitnak egy határátkelőt az Ausztriában dolgozó magyaroknak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel a Facebook-oldalán.
ápr. 17
8:39
Szerény plusz az építőiparban (ProfitLine)
Többlettel zárta a februárt az elmúlt évek sikerágazatának számító építőipar. A koronavírus-járvány miatt bizonytalan a jövő, a negatív tényezők mellett azért lehetnek pozitív fejlemények is.
ápr. 17
8:39
Koronavírus: sokkal többen haltak meg Kínában, mint eddig hittük (Portfolio)
Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 83 428 esetet tartottak nyilván péntek reggel. A halálos áldozatok száma Vuhanban egy korrekciót követően 1290 fővel 3869-re nőtt, amivel 4600 fölé kerülhet az országos halálesetek száma. A betegségből már 78 445-en felgyógyultak.
ápr. 17
8:41
Nem tartja meg a közgyűlését a Mol (Portfolio)
A Mol 2020 április 30-án nem tartja meg közgyűlését a korábban kiküldött meghívó ellenére a koronavírus járvány miatt. A társaság Igazgatósága fog dönteni a részvényesek helyett a meghívóban szereplő valamennyi napirendi pontra vonatkozó előterjesztésről és határozati javaslatról.
ápr. 17
8:42
A Henkel Magyarország közel 150 millió forint adományt nyújt (Márkamonitor)
A Henkel átfogó globális szolidaritási programot indított a koronavírus-járvány által érintett közösségek, partnerek és munkavállalók támogatására. A kezdeményezés részeként a Henkel Magyarország közel 150 millió forint értékű adományt ajánl fel hazai kórházak és szervezetek számára.   A Henkel, mint elkötelezett globális vállalat – a világjárvány
ápr. 17
8:42
Támogatási intézkedéseket fogadott el az unió (Agrofórum)
Az Európai Bizottság olyan mezőgazdaságot támogató intézkedéseket fogadott el, amelyek növelik a gazdálkodók pénzeszközeit és csökkentik a nemzeti és regionális hatóságok, valamint a gazdálkodók adminisztratív terheit a koronavírus-járvány okozta helyzetben - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
ápr. 17
8:45
Orbán Viktor: Mindenki gondolkodjon a saját személyes jövőjéről (HR Portál)
A miniszterelnök felhívta a gazdasági szereplők figyelmét: az élet sosem lesz olyan a járvány után, mint előtte volt.
ápr. 17
8:45
Koronavírus: Orbán Viktor "sajátos szabályok" bevezetéséről beszélt Budapesten (Portfolio)
A koronavírus-járvány kezelésében az a régi bölcsesség a mérvadó, hogy "reméld a legjobbat, és készülj a legrosszabbra" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
ápr. 17
8:47
Koronavírus: nagyon jó hírek érkeztek az egyik kísérleti gyógyszerről, és már nem először (Portfolio)
Újabb jó hírek érkeztek a Gilead Sciences készítményével kapcsolatban, ami a legígéretesebb koronavírus-gyógyszernek tűnik eddig. A hírre az amerikai biotechnológiai cég részvényei több mint 16 százalékot emelkedtek a zárás utáni kereskedésben.
ápr. 17
8:51
Talán a rozsdaövezet fékezi majd meg az őrült drágulást a budapesti lakáspiacon (Menedzsment Fórum)
Visszatér a tavaly kifutott kedvezményes lakásáfa: a rozsdaövezetekben épülő ingatlanokra lesz érvényes. Az ingatlan.com szerint hosszabb távon és megfelelő lakásszám esetén ezek az új rozsda-lakások kiegyensúlyozottabbá tehetik a budapesti ingatlanpiacot, mert a növekvő kínálat a versenyhelyzetet fokozhatja az új lakások piacán.
ápr. 17
8:51
Masszív csökkenés: az osztrákok már kifelé mennek a vírusválságból (Privátbankár)
Ausztriában meredeken csökken az aktív koronavírus-fertőzöttek száma, az orvosi rendelők is kinyithatnak. Globálisan az áldozatok száma 145 ezerre nőtt, több mint félmillióan meggyógyultak. Magyarország az elhunytak számát tekintve Norvégiával van egy szinten. Nemzetközi összefoglalónk következik.
ápr. 17
8:51
Hamarosan megnyitnak egy határátkelőt az Ausztriában dolgozó magyaroknak (HR Portál)
Az ingázók újra használhatják a Fertőrákos és a burgenlandi Szentmargitbánya közötti átkelőhelyet.

Keresés