A tavaly októberben a Gyermekmentő Szolgálattal kötött együttműködés szerint a 2020. január 12-26. között megrendezett Vízilabda EB mérkőzéseire a Magyar Vízilabda Szövetség a társadalmi felelősségvállalás jegyében másfél ezer hátrányos helyzetű és állami gondozott gyermeket hívott meg, hogy a helyszínen szurkolhassanak. A szervezési feladatokat a
A Gazdaságkutató előrejelzése szerint az építőipar kiugró dinamikája érezhetően csökkent, a béremelkedés és a kiskereskedelmi forgalom viszont még gyorsult is.
Az OTP Bank mellett az olasz Intesa Sanpaolo Bank tett előzetes ajánlatot a török tulajdonban lévő romániai Garanti Bankra - írta romániai médiaértesülésre hivatkozva a Világgazdaság hétfőn.
A kínai tőkepiaci felügyelet arra „kért” néhány nagyobb kínai alapkezelőt, hogy ne adjon el részvényeket, hacsak az befektetői tőkekivonások miatt indokolt –írja négy forrásra hivatkozva a Reuters. A kínai tőzsde hétfőn nagy eséssel nyitott, a befektetők láthatóan negatívan értékelik az új koronavírus gyors ütemű terjedését.
Továbbra sem talál magára a forint, a héten megint könnyen láthatunk új történelmi mélypontot a magyar deviza piacán. A hétfői napot 337 felett kezdjük az euróval szemben, innen csak egy ugrás a múlt héten látott 338,7-es csúcs. A nemzetközi piaci hangulatot továbbra is elsősorban a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak határozzák meg.
Az egyhetes ünnep után újranyitó sanghaji tőzsde hatalmasat zuhant hétfőn, a sanghaji börze több mint 8 százalékot esett. Ázsia más részein felemásan teljesítenek a tőzsdék, míg az európai börzék mérsékelt erősödéssel vágtak neki a hét első napjának. A BUX mérsékelt emelkedéssel próbálkozik február első kereskedési napján.
Az Iniciál Csoport fő alapítójával és vezetőjével, Taródy Zsolttal kötött szakmai együttműködés első lépéseként az AutoWallis nyugat-magyarországi terjeszkedése céljából megvásárolta az ICL Autó 60 százalékát. - jelentette be a társaság a BÉT honlapján.
Egy hónap alatt közel 600 pályamű érkezett az LG Magyarország Back to the nature című, 9-13. évfolyamos középiskolai hallgatók számára meghirdetett Instagram fotópályázatára. A diákok feladata az volt, hogy kreatívan jelenítsék meg ember, technológia és természet együttélését a mindennapokban. A legjobb képek Annoni Zita fotói mellett szerepelhette
A magyar gazdaság tavaly 5 százalék körül, az EU-ban az egyik leggyorsabb ütemben bővült. Az október-novemberi adatok összességében még nem utalnak lassulásra, az ipari várakozások romlása azonban figyelmeztető jel, idén 3-3,5 százalék lehet a GDP-növekedés.
A német fizetési mérleg többlete 2019-ben is a világon a legmagasabb lehetett, ez pedig ismét nyomás alá helyezheti Angela Merkel kancellár fiskális politikáját – olvasható az Ifo gazdaságkutató intézet hétfőn megjelenő elemzésében, melyet a Reuters már a megjelenés előtt láthatott.
Hétfőn kezdődik a játékok idei országos fogyasztóvédelmi ellenőrzése, amelynek során a hagyományos boltokban és a webáruházakban kapható termékek mellett a vámhatárra beérkező termékeket is vizsgálják.
Hétfőn kezdődik és március végéig tart a csuka fajlagos fogási tilalma a Balatonon, ahol a szigorúbb szabályozás miatt a célzott horgászat is tilos erre a halra - közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője az Mti-vel.
Összesen 120 milliárd eurónyi tőke áramlott tavaly európai ESG-alapokba, egyre több befektető keresi a zöld és etikus befektetési lehetőségeket – írja a Bloomberg.
Öthavi mélypontra gyengült a kínai feldolgozóipar teljesítménye januárban, ráadásul az új koronavírus által okozott tüdőgyulladás-járvány tovább erősítette a világ második legnagyobb gazdaságát fenyegető kockázatokat.
Francia hadihajók indulnak a Kelet-Mediterráneumba, miközben az örmény elnök is megjelenik az egyiptomi hadikikötő megnyitó ünnepségén. A törökök elleni katonai készülődés közepette Ankara újra Berlin felé nyújtja ki a kezét. Káncz Csaba jegyzete.
Januárban 52,5 ponton állt a feldolgozóipar kilátásait jelző beszerzésimenedzser-index értéke. Bár a 2019 első feléig jellemző nagyon magas értékektől már kissé eltávolodtunk, a mutató továbbra is stabil növekedést ígér.
Az elmúlt egy évben 1533 férőhellyel bővült a bölcsődei ellátás, amihez a minibölcsődék járultak hozzá legnagyobb mértékben – írta hétfői számában a Világgazdaság.
1200 milliárd jüannyi likviditást önt a kínai jegybank a piacokra fordított repo-ügyleteken keresztül, miközben a tőzsdék a koronavírus-pánik közepette újranyitnak – írja a Reuters.
Ma kezdődik az innovációs tárca által elrendelt országos játékvizsgálat, amelynek során alaposan ellenőrzik a hagyományos boltok és a webáruházak kínálatát is.
A digitális világ veszélyeire hívja fel figyelmet érzékenyítő foglalkozások keretében a #kikapcs – Mobil OFF, Élmény ON mozgalom. A résztvevők a FOMO című film vetítése utáni, rendhagyó osztályfőnöki óra keretében dolgozhatják fel a történet által felvetett súlyos és komoly kérdéseket, mindezt a szereplők és szakember bevonásával. A #kikapcs – Mobi
Donald Trump amerikai elnök kedden tartja meg évértékelő beszédét "az Unió állapotáról", amelynek több mint kétszáz évre visszanyúló hagyománya van az Egyesült Államokban.
A kisgyermekes szülők bölcsődei díjtámogatásáról szóló EU-pályázat után most egy újabb olyan pályázat nyílt, ami szintén erre a célcsoportra koncentrál: segít a képzésükben, elhelyezkedésükben és akár ösztöndíjat is nyújt.
Feladni kényszerülhet egyik legfontosabb tevékenységét a legnagyobb magyar vasúti árufuvarozó cég, a Rail Cargo Hungaria Zrt., és ezzel több ezer ember munkahelye is veszélybe kerül, amennyiben a kormány nem teljesíti a tavaly kötött stratégiai megállapodásban vállalt támogatást – olvasható a Vasutas Szakszervezet és a VDSZSZ Szolidaritás hétfői kö
Akár egy óra alatt is megteheti majd a szupergyors vonat azt a 300 km-es távot, ami a Budapest-Kolozsvár vasútvonal magyar szakaszára esik – derül ki abból az uniós közbeszerzési kiírásból, ami a napokban rögzítette a tervezési feladatokat. Ez azt jelenti, hogy ha majd megvalósul a nagyívű fejlesztés, akkor a mostani 7,5 órás menetidő akár 2 órára
A benzin 3 forinttal kerül kevesebbe literenként, míg a gázolaj ára bruttó 5 forinttal. Így a benzin átlagára a hét közepén 382 forint, a gázolaj ára pedig 395 forint lesz a hazai töltőállomásokon.
A forint árfolyama immár megközelítőleg két éve gyengülő trendet mutat, és a jelenségre – konkrétumok hiányában – eddig nagyon nehéz volt magyarázatot találni.
A benzin 3 forinttal kerül kevesebbe literenként, míg a gázolaj ára bruttó 5 forinttal. Így a benzin átlagára a hét közepén 382 forint, a gázolaj ára pedig 395 forint lesz a hazai töltőállomásokon.
A bankfiókok 20-30%-át bezárják Hongkongban a koronavírus terjedésének meggátolása végett, a nyitva maradó fiókok közül pedig több is rövidített nyitvatartással üzemel majd – írja a Bloomberg a Hongkongi Pénzügyi Felügyelet (HKMA) közleményre hivatkozva.
Az informatika területén az elmúlt években Magyarországon folyamatosan emelkedtek a bérek, egyes felmérések szerint a kezdő (junior) szoftverfejlesztők átlagos bruttó fizetése az 550-750 ezres sávban mozgott 2019-ben
Az atomenergia és a földgáz ugyan hasznos lehet a szén kiváltásában, de nem fenntartható, ráadásul pénzügyileg is egyre kevésbé éri meg belefektetni az Európai Bizottság európai zöld megállapodás végrehajtásáért felelős ügyvezető alelnöke szerint.
Továbbra sem talál magára a forint, a héten megint könnyen láthatunk új történelmi mélypontot a magyar deviza piacán. A hétfői napot 337 felett kezdjük az euróval szemben, innen csak egy ugrás a múlt héten látott 338,7-es csúcs. A nemzetközi piaci hangulatot továbbra is elsősorban a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak határozzák meg.
Február 4-én ülésezik legközelebb a Nemzeti Versenyképességi Tanács, ahol a tanács tagjai többek között a globális Siemens javaslatait ismerhetik meg arra vonatkozóan, hogyan lehet jövő orientált az iparpolitika Európában, és így Magyarországon is - tudtuk meg Dale A. Martintól. A Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója lapunknak adott interjújában úgy
Megtalálhatták a koronavírus ellenszerét: Thaiföldön már két betegnél is bevált az a gyógyszerkoktél, amivel a helyi orvosok szerint kikezelhető a fertőzés. Már ketten is meggyógyultak az új módszerrel. Thaiföldi orvosok két...
A világ legnagyobb stadionjai közül többen is a Continental technológiai vállalat üléshuzatát használják, így például Miamiban, a Hard Rock Stadionban. Itt rendezték meg a világ egyik legrangosabb sporteseményét, a Super Bowlt, ahol egy ülés sem maradt üresen a több mint 65 ezerből. Ahhoz, hogy igazán élvezni lehessen a meccset, rendkívül fontos a
Hatalmasat, 20 százalékot esett Kína olajkereslete a koronavírus következtében az iparágat jól ismerő bennfentesek szerint, mellyel már idén 15 százalékot esett az olaj árfolyama. Az OPEC+ technikai bizottsága összeül a héten, azonban már egy újabb 500 ezer hordós kitermelés-csökkentést vizionálnak a piaci elemzők.
Magyarországon a 2050-re kitűzött klímasemlegességi cél eléréséhez a következő 30 évben a GDP 2-2,5 százalékát kell környezetvédelmi beruházásokba fektetni, megközelítőleg 120 milliárd eurót - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára szombaton, Gödöllőn – írja az MTI.
Közel öt éve nem volt ilyen rossz napja a kínai tőzsdéknek mint hétfőn, amikor több mint egy hét elteltével, a tüdőgyulladás-járvány miatt meghosszabbított holdújévi ünnepek után először újraindult a kereskedés Sanghajban és Sencsenben.
Közel öt éve nem volt ilyen rossz napja a kínai tőzsdéknek mint hétfőn, amikor holdújévi ünnepek után először újraindult a kereskedés Sanghajban és Sencsenben.
Az Antenna Hungária február 4-én frekvenciacseréket hajt végre mind a 91 digitális földfelszíni televíziós telephelyén. A műsorszóró közlése szerint emiatt kedden reggeltől estig teljes, minden televíziós csatornát és telephelyet...