2021. január 5. kedd

jan. 5
12:20
Újévi rekordfogás a Hármas-Körösnél (Agroinform)
Nem is kezdődhetett volna jobban az új év annak a szerencsés horgásznak, akinek sikerült kifognia a több mint 9 kilós körösi „sárkányt”.
jan. 5
12:21
Minimálbér-emelés: jelzésértékű adatot tett közzé a Pénzügyminisztérium (Piac és Profit)
Bár már átléptünk 2021-be, még a mai napig nem lehet tudni, mennyi lesz az idén érvényes minimálbér. Friss prognózisában azonban egy erős jelzést küldött a kormány.
jan. 5
12:27
Georgia államon a világ szeme, javultak a Mol marzsai (Privátbankár)
Bizonytalanok a tőzsdék, szerény esést látunk a németeknél és Budapesten is. Főleg az amerikai szenátusi választásra várnak, de a Fed is szerepelni fog. A londoni tőzsde az újabb szigorú karantén ellenére is emelkedik. De hová tűnt Jack Ma?
jan. 5
12:36
Javultak decemberben a MOL marzsai (ProfitLine)
A MOL decemberben 1,3 dollár/hordó finomítói és 432 euró/tonna petrolkémiai marzsot ért el - olvashatjuk az Erste mai elemzői anyagában.
jan. 5
12:36
Méghogy semmiség: több száz milliós kárt okozott Magyarországon a földrengés (Pénzcentrum)
Eddig mintegy 1070 kárbejelentés érkezett a két ünnep közötti földrengéssel kapcsolatban az Aegon Biztosítóhoz, az ügyfelek által becsült kárösszeg 234 millió forint. Épületekben és ingóságokban esett kár, így viszonylag magas
jan. 5
12:36
A már a levegőben lévő szén-dioxid miatt 2,3 Celsius-fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet (Portfolio)
A már a levegőben lévő szén-dioxid miatt nagyjából 2,3 Celsius-fokkal fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest amerikai és kínai kutatók szerint, akik a Nature Climate Change című folyóiratban publikálták tanulmányukat.
jan. 5
12:39
Müller Cecília: 15 ezer egészségügyi dolgozót már beoltottak (Menedzsment Fórum)
Hamarosan kezdődhet az oltás a szociális bentlakásos intézményekben - derült ki egyebek mellett az operatív törzs mai tájékoztatóján.
jan. 5
12:42
Újra jöhetnek a repülőgépek az Egyesült Királyságból (Portfolio)
Egy friss kormánydöntéssel kezdte az operatív törzs mai sajtótájékoztatóját Kiss Róbert rendőr alezredes: kedd éjféltől megszűnik az Egyesült Királyságból érkező polgári repülőgépek leszállási tilalma, vagyis ismét közlekedhetnek Magyarországra Nagy-Britanniából menetrend szerinti és más járatok is.
jan. 5
12:48
Megszülettek a 2021-es bérek a SPAR-nál: a legalacsonyabb bér bruttó 240 ezer forint (Növekedés)
Továbbra is megmarad a 13. havi juttatás, a SPAR Hűségprogram és a munkavállalók 10%-os vásárlási kedvezménye is.
jan. 5
12:51
Jöhetnek a brit gépek – erről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján (Piac és Profit)
Folyamatosan zajlik az egészségügyi dolgozók oltása - derült ki egyebek mellett a tájékoztatón.
jan. 5
13:06
Nagy-Britannia és gazdasága a vírus fogságában (ProfitLine)
Boris Johnson tegnap bejelentette Nagy-Britannia újabb, másfél hónapos lezárását a fertőzőbb vírustörzs által előidézett gyors terjedés miatt.
jan. 5
13:06
Az 19 legfontosabb kérdés és válasz a Pfizer-BioNTech vakcináról (Pénzcentrum)
2020. december 26-án megérkezett Magyarországra az első vakcinaszállítmány, az Európában elősként engedélyezett Pfizer-BioNTech vakcina. Ezzel a vakcinával kezdődött meg az egészségügyi dolgozók oltása. A vakcináról leggyakoribb
jan. 5
13:09
A lakásfelújítási kedvet sikerült megőrizni a járvány alatt, sőt! (Infostart)
A lakosság következő egy évre vonatkozó lakásfelújítási és korszerűsítési kilátásai a tavalyi negyedik negyedévben ismét erőteljesebbé váltak, a várakozások 14 éves csúcsra emelkedtek.
jan. 5
13:12
Sosem látott járványhullám fenyegeti Európát? – Sorra szigorítanak az országok (Portfolio)
Globálisan újra emelkedő pályára állt a koronavírusos esetek száma. Ez nemcsak a világnak rossz hír, hanem nekünk is, hiszen Európa újra komoly gondba kerülhet.
jan. 5
13:12
Hitelekbe menekül a lakosság: tavaly 850 milliárd hitelt vettek fel november végéig (Növekedés)
Több mint 850 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket 2020 első 11 hónapjában a magyar piacon, ami 2 százalékos növekedést jelent éves szinten.
jan. 5
13:12
Egyre többet költünk alkatrészre (GépMax)
Stabilabb piac a mezőgazdasági gépek alkatrész-kereskedelme, mint a gépeké, évek óta folyamatos a növekedés.
jan. 5
13:18
„Okos” boronálással a gyomok akár 90 százalékát is elpusztíthatjuk (Agroinform)
A német Hohenheim Egyetem kutatói és géptervezői egy speciális szenzorokkal felszerelt „okos” boronát fejlesztettek, amely a talaj porhanyítása mellett a gyomirtásból is aktívan kiveszi a részét, a gyomoknak akár 80-90 százalékát kiirtva – írta meg az agroxxi.ru.
jan. 5
13:24
Egyszerűen köddé vált a világ egyik legbefolyásosabb techguruja - mi történhetett? (Portfolio)
Jack Ma, az Alibaba és az Ant Group alapítója Kína leggazdagabb embere és az ország tech-szektorának egyik legismertebb és legbefolyásosabb szereplője. Hatalma olyannyira nagyra nőtt, hogy úgy gondolta, mielőtt levezényli az emberiség történelmének legnagyobb tőzsdei bevezetését, nyilvánosan is szembehelyezkedhet a kínai kommunista párt hatalmával.
jan. 5
13:30
Itt a lakásfelújítási támogatás nagy buktatója: erre tényleg figyelni kell (Portfolio)
Tapasztalataink szerint sok felújítani szándékozó család nincsen tisztában azzal, melyik költségtípusra mekkora állami támogatást vehet igénybe a január 1-jén elinduló otthonfelújítási támogatás keretében, ezért most ezt tisztázzuk. Nem szabad elfelejteni, hogy a munkadíjról és az anyagköltségekről szóló számlák mellett vállalkozói szerződést is mi
jan. 5
13:36
Japán és ausztrál példát követne az Európai Központi Bank (ProfitLine)
Az EKB döntéshozója, Pablo Hernandez de Cos véleménye szerint a jegybanknak meg kell fontolnia a hozamgörbe kontrol bevezetésének a lehetőségét.
jan. 5
13:36
Koronavírus: Európában a repülőgépek fele parkolt tavaly a járvány miatt (Portfolio)
A koronavírus-válság előttinek mintegy a fele lesz csak az európai légiforgalom járatszáma az idén az európai légiirányítók szakmai képviselete, az Eurocontrol honlapján közzétett prognózis szerint.
jan. 5
13:42
Ipsos: a magyarok szerint a gazdaság megmentése legalább annyira fontos, mint az egészség védelme (Portfolio)
Az egyes lakossági szegmensek korosztálytól, iskolai végzettségtől, anyagi helyzettől függetlenül nagy egyetértésben nyilatkoztak úgy, hogy a gazdaság megmentése legalább annyira fontos cél, mint az egészség védelme (átlagosan 85% szemben a 13% ellenzővel), írja az Ipsos.
jan. 5
13:51
KSH: a munkanélküliek harmada legalább egy éve keres állást (Infostart)
Az előző hónaphoz viszonyítva 9 ezerrel, 190 ezerre csökkent a munkanélküliek száma 2020 novemberében, a 4,1 százalékos munkanélküliségi ráta pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabb volt az egy hónappal korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 5
14:00
Jövő héten létrejön a világ egyik legnagyobb autógyártója (Portfolio)
Az olasz-amerikai Fiat-Chrysler Automobiles (FCA), valamint a Peugeot, a Citroen, az Opel, a Ds és a Vauxhall márkák anyacége, a PSA autóipari csoportok egyesülése a korábban tervezett első negyedév vége helyett korábban, január 16-án zárul le - áll a két cég közös közleményében.
jan. 5
14:00
50 százalékkal csökkent az európai légiforgalom járatszáma a válság következtében (Növekedés)
A koronavírus-válság előttinek mintegy a fele lesz csak az európai légiforgalom járatszáma az idén az európai légiirányítók szakmai képviselete, az Eurocontrol honlapján közzétett prognózis szerint.
jan. 5
14:06
Megérkezett az újabb vakcinaszállítmány (ProfitLine)
Megérkezett a harmadik vakcinaszállítmány Magyarországra - hangzott el az M1 aktuális csatornán kedd délelőtt.
jan. 5
14:06
Fontos levél érkezik a bankodtól: döntened kell, sok pénzről van szó (Pénzcentrum)
A hónap végéig mindenki megkapja a bankjától, hogy milyen költségekkel járt a számlavezetése az elmúlt évben. Ennek alapján érdemes lehet megnézni, hogy van-e olcsóbb számlacsomag a piacon - ebben segít minket egy jó kalkulátor! Mutatjuk
jan. 5
14:06
Tájékozódjon, mielőtt ügyintézésre indul (Agrárágazat)
Ajánlott telefonon pontosítani, időpontot kérni.
jan. 5
14:09
Közös német-orosz koronavírus-vakcina jöhet (Infostart)
Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök egyeztetett.
jan. 5
14:18
Átadták az Ukrajnát elkerülő orosz gázvezeték, a Török Áramlat szerbiai szakaszát (NRGreport)
Szerbia az Egyesült Államok és az Európai Unió ellenvetéseit figyelmen kívül hagyva megnyitotta a Török Áramlat szerbiai szakaszát.
jan. 5
14:21
Mennyire fog idén magára találni az európai légiipar? (Piac és Profit)
A koronavírus-válság előttinek mintegy a fele lesz csak az európai légiforgalom járatszáma az idén az európai légiirányítók szakmai képviselete, az Eurocontrol prognózisa szerint.
jan. 5
14:24
Segítő kéz a hazai vállalkozásoknak - Százmilliárd forintnál jár az NHP Hajrá az Erste Banknál (Növekedés)
Az Erste Bank tapasztalatai szerint elsősorban a feldolgozóipari, agrár illetve kereskedelmi cégek veszik igénybe az NHP Hajrá keretében elérhető forrásokat. A pénzintézet a programban tavaly év végéig több mint 97 milliárd forint értékben csaknem ezer szerződést kötött.
jan. 5
14:30
Durva a horvát földrengés utóélete: több száz rengést észleltek azóta Magyarországon (Pénzcentrum)
A múlt heti 6,4-es erősségű horvátországi földrengést követően több mint 400 utórengést észleltek a magyar mérőállomások, a legutóbbi, Magyarországon is érezhető rengést hétfőn mérték: a Richter-skála szerint 4,5-ös erősségű
jan. 5
14:30
Koronavírus: hatásos a legújabb kínai vakcina a vírus új variánsaival szemben is (Portfolio)
A koronavírus újabb variánsaival szemben is hatásos a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó Kínában nemrégiben engedélyezett vakcinája - közölte az oltóanyag fejlesztője a CCTV kínai állami televízióban kedden.
jan. 5
14:42
Génszerkesztett japán paradicsom a magas vérnyomás kezelésére (Agroinform)
A japán Tsukuba Egyetem egyik startup vállalata a közelmúltban génszerkesztés segítségével egy új paradicsomfajtát fejlesztett ki, amely hatékonyan alkalmazható a magas vérnyomás kezelésében.
jan. 5
14:48
Létezik, hogy drágább lenne itthon a lakásbérlés, mint a szomszédos Auszriában? (Portfolio)
Az európai országokban rendelkezésre álló bérleti díj adatokat és lakásbérlési statisztikákat összegezte a Mashroom cikke, amiből többek között kiderült, hogy itthon csupán néhány százalék a bérelt lakások aránya és a bérleti díjak magasabbak az osztrák szomszéd általános havi lakásbérleti díjainál. Nemcsak első, de többedik ránézésre is igen szoka
jan. 5
14:54
Az új évtől eggyel kevesebb biztosítási alkusz maradt (Menedzsment Fórum)
A biztositas.hu weboldalt üzemeltető társaság december 31-ével beolvadt anyacégébe, a Netrisk.hu Kft-be, amellyel egyidejűleg az utóbbi neve Első Online Biztosítási Alkusz Kft-re változott. Kérdés, az utóbbi években az online piacon gyakorlatilag egyeduralkodó két társaságból maradt egy mennyire tudja megőrizni a pozícióját Mészáros Lőrinc gőzerőve
jan. 5
14:54
A koronavírus új mutációja nem tette hatástalanná a kínai vakcinát - állítja a a Sinopharm képviselője (Növekedés)
A koronavírus újabb variánsaival szemben is hatásos a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó Kínában nemrégiben engedélyezett vakcinája - közölte az oltóanyag fejlesztője a CCTV kínai állami televízióban.
jan. 5
14:54
Januárban sajátos nyitvatartással üzemelnek (Mezőhír)
Ajánlott elektronikus úton kezdeményezni a találkozót.
jan. 5
15:00
Amundi: irány a kelet-közép-európai részvénypiac (Portfolio)
.
jan. 5
15:02
JP Morgan: Jöhet a 146 ezer dolláros bitcoin (Portfolio)
Az elmúlt időszakban óriásit ralizott a bitcoin árfolyama, múlt szombaton pedig sikerült könnyűszerrel áttörnie a 30 ezres álomhatárt, ami sokakat ért meglepetésként a Wall Streeten. Nem egy befektetők kiáltott már lufit a bitcoinnal kapcsolatban, viszont az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank, a JP Morgan arról számolt be, hogy a kriptodevi
jan. 5
15:06
A Photon Energy a varsói és a prágai tőzsde szabályozott piacain is debütál (ProfitLine)
A Photon Energy NV (WSE&PSE: PEN) („Photon Energy”, ill. a „Vállalat“), egy amszterdami székhelyű vállalat, mely a megújulóenergia-szektorban tevékenykedik 61 saját, 49,1 MWp összteljesítményű naperőművel, emellett üzemeltetési, valamint karbantartási szolgáltatásokat nyújt a magyar napenergia piacon, együttesen 77,1 MWp teljesítményt termelő naper
jan. 5
15:06
Létezik, hogy drágább lenne itthon a lakásbérlés, mint a szomszédos Ausztriában? (Portfolio)
Az európai országokban rendelkezésre álló bérleti díj adatokat és lakásbérlési statisztikákat összegezte a Mashroom cikke, amiből többek között kiderült, hogy itthon csupán néhány százalék a bérelt lakások aránya és a bérleti díjak magasabbak az osztrák szomszéd átlagos havi lakásbérleti díjainál. Nem csak első, de többedik ránézésre is igen szokat
jan. 5
15:08
A sírból tértek vissza az abszolút hozamú alapok: lehet válogatni a 10% feletti hozamokból (Portfolio)
Látványos visszatérést mutattak az abszolút hozamú alapok a tavaly márciusi mélypont után: a vizsgált 146 lakossági alap sorozatból 107-nek pozitív hozamot sikerült elérnie, a legjobb teljesítményt felmutató sorozatok közé pedig 10% alatti hozammal be sem lehetett férni. Tavaly a legjobb éves hozamot az MKB, az OTP és a Budapest Alapkezelő alapjai
jan. 5
15:09
Európa nem kér Biden Kína ellenes terveiből (Privátbankár)
Peking pontosan érzi, hogy sikerült megelőző csapást mérnie a Fehér Ház új urára, Biden transzatlanti együttműködési terve Peking ellenében látványosan elbukott. Európának fel kell vennie a kesztyűt: a világ 15 vezető technológiai vállalata között egyetlen európai sincs, és a vezető 50 között csupán 4 európai árválkodik. Káncz Csaba jegyzete.
jan. 5
15:10
A vakcinaútlevéltől függ a turizmus feltámadása? (Portfolio)
Itthon áprilisban indulhat el a belföldi turizmus, de az első külföldi turisták május-június előtt nem várhatók a hazai turisztikai szakemberek szerint. Az idei év az újrarendeződéssel telhet el, 2021-ben még biztos, hogy az ágazat a „koronavírusos sebeit nyalogatja majd”. Sok függ attól, hogy az oltások mikorra válhatnak tömegessé, illetve attól i
jan. 5
15:12
CIB: a beárazott jövőkép a normalizáció (Portfolio)
.
jan. 5
15:12
Keményítenek a magyarok: minden korlátozás jöhet, de mentsék meg a gazdaságot (Pénzcentrum)
Egy friss Covid-19 kutatássorozat a decemberi hullámról a lakosság egyértelmű állásfoglalásával zárult, mely szerint a gazdasági szempontok kiemeltek a vírus elleni védekezésben. A januári mérés tovább erősödő fegyelemről, soha
jan. 5
15:24
Aegon: a pénzpiacoknak más véleménye van az inflációról, mint a központi banknak (Portfolio)
.
jan. 5
15:30
Hold: kettősség jellemzi a piacokat (Portfolio)
.

Keresés