Eddig mintegy 1070 kárbejelentés érkezett a két ünnep közötti földrengéssel kapcsolatban az Aegon Biztosítóhoz, az ügyfelek által becsült kárösszeg 234 millió forint. Épületekben és ingóságokban esett kár, így viszonylag magas, mintegy 220 ezer forint az egy bejelentésre jutó kárérték. Az Aegon az esetek nagyrészét már feldolgozta, a kárigények egy
Kiderült, hogy konkrétan milyen célokra akarja elkölteni a kormány a 2021-2027-es uniós ciklusban a közlekedési és a vidékfejlesztési EU-pénzek fele-fele részét, hiszen a Népszava a birtokába jutott kormányzati anyagokból összesen 2052 milliárd forintnyi támogatási terv részleteit ismertette. Közben mi is végeztünk néhány számítást, hogy rávilágíts
A BioNTech német biotechnológiai vállalat és amerikai partnere, a Pfizer gyógyszergyár hétfőn Frankfurtban figyelmeztetett: nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus elleni, általuk közösen kidolgozott védőoltás hatékony lesz, ha nem
A vad által okozott károk felmérésében és értékelésében nyújt segítséget a szakértőknek és ezen keresztül a gazdálkodóknak az év elején megjelent Erdei Vadkárfelvételi és Értékelési Útmutató, valamint az Egységes Mezőgazdasági Vadkárfelmérési Útmutató.
2021. január 1-jével Portugália átvette az Európai Tanács soros elnökségét a következő fél évre. Európában továbbra is a Covid-19 járvány leküzdése számít a legnagyobb feladatnak, de terítéken van az európai szociális modell megerősítése, a Közös Agrárpolitika és a Brexit is.
2021-ben a pénzügyi kiberbűnözők gyakoribb célpontja lesz a Bitcoin, míg más kiberbűnözők a fokozottabb adatvédelem érdekében tranzit kriptovalutákra állnak át az áldozatoktól való pénzköveteléskor. Mindezek tetejében a zsarolások még elterjedtebbek lesznek, legyen szó akár DDoS, akár zsarolóvírusos támadásról, mely utóbbi végrehajtói összevontan a
Megérkezett hazánkba az újabb adag vakcinaszállítmány, ezúttal csaknem 39 ezer embernek elengedő oltóanyag érkezett - hangzott el az M1 Híradójában. Kedden reggel már csaknem ötezer adagot ki is szállítottak a Semmelweis Egyetem
Nem sokkal a január 1-jei indulás után az OTP Bank már több ügyfelének is folyósította az új, szabadon felhasználható és kedvező kamatozású Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt. Az igénylők 35 év körüliek, és átlagosan 3,5 millió forint összegű kölcsönt folyósított a hitelintézet a számukra.
Orbán Anita tölti be a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióját, egyúttal januártól az igazgatótanács tagja is lesz. Az új vezérigazgató-helyettes a Tellurian LNG fölgázipari vállalat londoni leányvállalatától érkezett a Vodafonehoz.
Patai Mihály, az MNB alelnöke egy mai online eseményen elmondta, hogy folytatódik az NHP Hajrá keretein belül a hazai kkv-k segítése, ennek érdekében a program keretösszegét 1000 milliárd forinttal emelték meg. A tavalyi utolsó negyedévben a legaktívabb bankcsoport a hitelkihelyezésben a Magyar Bankholding lett.
A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak az újévben fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet és a kifizetések átlaga is magasabb lehet, mint egy-egy szélsőséges időjárási időszakot követően, állapítja meg a MABISZ közleménye.
Bár már átléptünk 2021-be, még a mai napig nem lehet tudni, mennyi lesz az idén érvényes minimálbér. Friss prognózisában azonban egy erős jelzést küldött a kormány.
Tavaly 4,45 milliárd euróval, 37,38 milliárd euróra nőtt Románia devizatartaléka - derült ki a Román Nemzeti Bank közléséből, amelyet kedden a Ziarul Financiar című gazdasági újság idézett elektronikus kiadásában.
Tovább csökkent a főállású pedagógusok száma a 2020/2021-es tanévben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss oktatási adataiból. A hivatal jelenleg 146,7 ezer olyan pedagógust tart számon, akit főmunkaviszonyban foglalkoztatnak a köznevelésben és a szakképzésben, ez majdnem háromezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A Népszava
Az elmúlt félévben közel tucatnyi ausztrál termék behozatalával szemben vetett ki korlátozó intézkedéseket Kína, miután a canberrai kormány tavasszal nyíltan felvetette azt, hogy nemzetközi vizsgálatot kellene indítani a koronavírus-járvány vuhani forrásának felderítésére. A Huawei-nek az ausztrál 5G hálózat kiépítéséből történő kizárásával azonban
Ismételten kisebb huzavona alakult ki az OPEC+ havi találkozóján, tegnap még nem tudtak megegyezni a tagországok egymással a februári kitermelésnöveléssel kapcsolatban, de egyes források szerint már közel járhat a megállapodás, hogy februártól ne növeljék ismét az olajkitermelést a tagországok újabb napi 500 ezer hordóval.
A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak az újévben fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet s a kifizetések átlaga is magasabb lehet, mint egy-egy szélsőséges időjárási időszakot követően - olvasható a MABISZ közleményében.
Schaller-Baross Ernő, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára lesz Szájer József mandátumának örököse az Európai Parlamentben – értesült a Magyar Nemzet.
A Növekedési Hitelprogram Hajrá keretében a tavalyi évben 10 hónap alatt közel 1500 milliárd forint összegű kedvezményes hitelhez jutottak a magyar kis és közepes vállalkozások. Ebből az összegből 500 milliárd forintot beruházásra költöttek a kkv szereplők.
Az Erste Bank tapasztalatai szerint elsősorban a feldolgozóipari, agrár illetve kereskedelmi cégek veszik igénybe az NHP Hajrá keretében elérhető forrásokat. A pénzintézet a programban tavaly év végéig több mint 97 milliárd forint értékben csaknem ezer szerződést kötött.
Patai Mihály, az MNB alelnöke egy mai online eseményen elmondta, hogy folytatódik az NHP Hajrá keretein belül a hazai kkv-k segítése, ennek érdekében a program keretösszegét 1000 milliárd forinttal emelték meg. A tavalyi utolsó negyedévben a legaktívabb bankcsoport a hitelkihelyezésben a Magyar Bankholding lett.
A felnőttképzési szabályozás további jelentős egyszerűsítése azt a célt szolgálja, hogy minél kevesebb időt vegyen igénybe a képzésekkel kapcsolatos adminisztráció – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Az egyik ma rajtolt el, ezen kifejezetten a hátrányos helyzetű településeken működő cégek indulhatnak, míg a másikon a divat- és kreatív iparban tevékenykedő vállalkozások. A keret összesen 13 milliárd forint. Laptársunk, a Piac&Profit összeszedte a legfontosabb tudnivalókat.
Egységes szervezetben működik január 15-től az Innovációs és Technológiai Minisztériumban az energia- és klímapolitikai, illetve az építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkárság. A munka irányítását is a korábbi kettő helyett egy államtitkár végzi majd.
Ha csak 2020 első és utolsó két hónapjának adatait és híreit látnánk, azt gondolhatnánk, hogy ismét bámulatos évet zárt a magyar autóipar. Sajnos azonban a közbeeső nyolc hónap ennek ellentmond. A tavaszi időszak a járműgyártásunk egyik legsötétebb időszaka volt.
Megszüntették a fogadott orvossal és szülésznővel történő szülést január elsejétől a Debreceni Egyetem szülészeti klinikáján mindaddig, amíg "tiszta viszonyok között nem lehet folytatni" - írták a klinika munkatársai az intézmény Facebook-oldalán.
Az MTA Orvosi Tudományok Osztálya mindenkit arra biztat, hogy amennyiben valamilyen speciális orvosi okból nem ellenjavallt, önmaga, családja és a társadalom érdekében vegye igénybe a felajánlott védőoltást.
Az MNB 2020 júliusában alapította a Nhp hajrá kiválósági díjat, amellyel negyedévente elismeri azokat a hitelintézeteket, amelyek a legaktívabbak voltak a források kihelyezésében.
Ha a gépjármű az ellenőrzéskor nem rendelkezik érvényes e-matricával, jogosulatlan úthasználat miatt a tulajdonosnak vagy üzembentartónak a gépjármű kategóriájának megfelelő pótdíjat kell fizetnie. A pótdíj mértéke 2021-ben megemelkedett a 2020-as díjtételekhez képest.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Talajtani Intézet (TAKI) munkatársainak közreműködésével készült el a szikesedés által érintett talajok világtérképe.
Régiós összehasonlításban is kiemelkedően nőtt a magyarok megtakarítási kedve, a többség rendszeresen tesz félre, átlagosan 22 ezer 600 forintot havonta. A legtöbben valamilyen váratlan kiadásra spórolnak, de sokan gyűjtenek lakásra, valamint a nyugdíjcélú öngondoskodás szerepe is nagyot nőtt tavalyhoz képest. A kockázatvállalási hajlandóság tovább
December elején volt csúcson a második hullám Magyarországon, azóta csökken a megbetegedések száma, de továbbra sem szabad lazítani - mondta Rusvai Miklós virológus az RTL Klubon.
A legmagasabb napi koronavírus-fertőzési számot regisztrálták kedden Nagy-Britanniában. Az egészségügyi minisztérium kedd esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 60 916 új fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte. Most először fordult elő, hogy a tesztekkel kimutatott új koronavírus-fertőzések száma meghaladta 60 ezret egy nap
Meghaladta a 76 ezret az új koronavírus-járványban elhunyt emberek száma Olaszországban az egészségügyi minisztérium kedd esti adatai szerint, amelyek azt mutatják, hogy az utóbbi két nap alatt ezren vesztették életüket. A halottak száma elérte a 76 329-t. A tavaly február óta elhunyt betegek száma alig két napja, január 3-án lépte át a 75 ezres kü
A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak az újévben fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet s a kifizetések átlaga is magasabb
Patai Mihály, az MNB alelnöke egy mai online eseményen elmondta, hogy a tavaly áprilisban elindított NHP Hajrában elérhető hitelek iránt továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozik a vállalkozások oldaláról, már több mint 21 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz.. A tavalyi utolsó negyedévben a legaktívabb bankcsoport a hitelkihelyezésben a M
Vegyes a hangulat a tőzsdéken, vagy kivárnak az olyannyira fontos amerikai szenátusi választás kimenetele előtt. A dollár nagyot gyengült, emiatt is száguld számos árupiaci termék. Az olaj a fő nyertesek egyike, 4-5 százalékkal többet kell érte adni. Záporoznak a hajmeresztő bitcoin-előrejelzések, a kriptocicák után megjöttek a kriptofocisták.
Indiában készül piacát bővíteni 250 millió dolláros üzemberuházással a Fiat Chrysler Automobiles NV (FCA) autóipari konszern. A beruházással helyben gyártott és összeszerelt modellek Jeep márkanév alatti bevezetését alapozzák meg az indiai piacra.
Mély csalódottságát fejezte ki kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, amiért Kína még mindig nem adta meg a beutazási engedélyt a SARS-CoV-2 koronavírus eredetét kutató nemzetközi szakértő csoportnak.