Tegnap hatalmas emelkedés volt látható a Rocket nevű cég részvényeiben, amely főleg jelzáloghitelezéssel foglalkozik, és nagyon hasonlónak tűnnek a mostani árfolyammozgás körülményei, mint amit a GameStop vagy az AMC esetében lehetett tapasztalni korábban. Egyrészt itt is rendkívül magas a shortállomány, másrészt a tegnapi nap végén már többször ke
A VIRTUÁLIS AGROmashEXPO Termék versenyében, most csak Hazai és Nemzetközi díjra lehet pályázni, külön kategóriákra nem. Mivel a Nemzetközi díjra csak egy pályázat érkezett, itt nem hirdettek nyertest.
Nem elég, hogy mától a literjéért átlagban bruttó 6 forinttal kell többet leszurkolni, péntektől további 3 forinttal megy feljebb a 95-ös ára. A dízelesek kicsit fellélegezhetnek, a gázolaj jegyzése ezúttal nem változik.
A magyar pénzügyi rendszer környezeti fenntarthatóságáról szóló „Zöld Jelentést” publikál a jegybank, a jelentés évente fog megjelenni, az első tanulmányt ma mutatták be. Jelenleg a magyar gazdaság a „zölddé válási folyamat” elején van, és a bankoknak is sok a tennivalója, ugyanakkor a COVID-járvány árnyékában is történt több fontos előrelépés a te
A nitrátérzékeny területeken mezőgazdasági tevékenységet folytatóknak, valamint az ország egész területén minden állattartónak, aki a magánszemély háztartási igényeit meghaladó mértékben állatot tart, a 2020-as naptári évre vonatkozóan 2021. március 31-ig kell adatot szolgáltatni a földeken felhasznált és az állattartó telepen keletkezett trágyák m
Készülnek a virágüzletek a közelgő nőnapra, amikor napi forgalmuk megtöbbszöröződik. Ajándékozottanként jellemzően legalább ezer forintért vásárolnak ilyenkor többségében hazai termesztésű fréziát, jácintot, tulipánt, nárciszt, illetve az örök klasszikus rózsát, gerberát, szegfűt.
A remek tőkepiaci hangulatban a kriptodevizákat is előszeretettel zsákolják ma a befektetők, az összes jelentősebb kriptopénz jegyzése feljebb került a késődélelőtti órákban. Az emelkedést a nyolcadik legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező litecoin vezeti, de a bitcoin is komoly emelkedést tudhat maga mögött, ismét 50 000 dollár fölött van az
Ha sikerül felpörgetni a gyártás mellett az újrahasznosítást is, az EU az évtizedes fosszilis üzemanyagoktól való függőségét is megszüntetheti egy új jelentés alapján.
A címben feltett kérdés első felére a válasz az, hogy a következő 1-2 évben nem lehet majd bitcoinnal fizetni a BÉT-en, a cím második felére viszont biztatóbb a válasz, ugyanis akár már jövőre bevezethetik a magyar tőzsdére a BÉT részvényeit, mondta el a Portfolio-nak Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, akivel az elmúlt 5 év stra
A Kreml Oroszország belügyeibe való beavatkozásnak tekinti az Egyesült Államok és az Európai Unió által a Navalnij-ügy címén meghirdetett legújabb szankciókat - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak szerdán Moszkvában.
Készülnek a virágüzletek a közelgő nőnapra, amikor napi forgalmuk megtöbbszöröződik. A tapasztalatok szerint ajándékozottanként jellemzően legalább 1000 forintért vásárol egy-egy vevő virágot, többségében hazai termesztésű fréziát, jácintot, tulipánt, nárciszt, illetve az örök klasszikus rózsát, gerberát, szegfűt – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági
Januárban sem tudott kikászálódni a lakossági hitelpiac a koronavírus-járvány okozta visszaesésből. Lanyha hitelfolyósítás jellemezte továbbra is a hazai hitelezési folyamatokat, ami a babaváró hitelnél és a lakáshiteleknél mind éves, mind pedig havi összehasonlításban jelentős csökkenést jelentett, a személyi hitelek pedig csak 2020 decemberéhez k
Egy globális felmérés szerint a vállalkozások 90 százaléka hatékony eszköznek tartja az influencer marketinget, és idén elérheti a 13,8 milliárd dollárt az erre költött összeg világszinten. A hazai reklámpiac számos szegmenséről már rendelkezésre állnak adatok, azonban az influencer marketing költésekről eddig nem volt jól használható iparági kutat
A Wellis Magyarország Zrt. 9,9 milliárd forint össznévértékű kötvényt bocsátott ki a növekedési tervei finanszírozása érdekében a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési Kötvényprogram keretei között 2021. február 26-án. A társaság 2021. elején teljesítette a kötvénykibocsátáshoz szükséges hitelminősítési eljárás követelményeit, eleget té
Holnap 10:30-ra hirdette meg a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Kormányinfót, a kormányülést hagyományosan követő sajtótájékoztatót. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait a megszokottnál is nagyobb figyelem kísérheti majd, hiszen a kormánynak az ülésen lehetősége nyílik a járványhelyzet értékelésére, illetve a védekezéssel
A döntően közép- és nagyvállalatoknál dolgozó, megkérdezett hazai szakemberek optimisták cégük idei üzleti teljesítményével kapcsolatban, közel 40 százalékuk szerint a forgalmuk még 2021-ben eléri a járvány előtti szintet – derül ki a ’Randstad HR Trends Survey 2021.’ kutatásából. A felmérés szerint a vállalatok 38 százaléka tervezi a jelenlegi dol
A kelet-közép-európai régió és különösen a V4-ek a legjobb úton járnak, hogy az EU egyik legfontosabb gazdasági motorjává váljanak - mondta a hirado.hu-nak adott interjúban Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter.
A Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció a mai ülésén elfogadta az alapszabályának módosítását - jelentette be szerdán Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője az MTI-hez eljuttatott közlemény
Az Európai Parlament (EP) néppárti frakciója ma megszavazta azokat a módosításokat, amelyek a fideszes képviselők együttes kizárását is lehetővé teszik a képviselőcsoportból. Válaszul a magyar kormánypárt bejelentette távozását a frakcióból.
A közlekedési szolgáltatók a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követő további 60 napig elfogadják a diákigazolványokat – jelentette be Schanda Tamás.
Az Európai Parlament (EP) néppárti frakciója ma megszavazta azokat a módosításokat, amelyek a fideszes képviselők együttes kizárását is lehetővé teszik a képviselőcsoportból. Válaszul a magyar kormánypárt bejelentette távozását a frakcióból.
Januárban a román államháztartás hiánya 3,69 milliárd lej (275,38 milliárd forint) volt és elérte a bruttó hazai termék (GDP) 0,33 százalékát, ami abszolút értékben 2006 óta a legnagyobb deficitnek számít.
Az energiaszektor legtöbb szereplője a járványhelyzet következtében a tervezetthez képest jóval szerényebb éves eredményekről számolhatott be, az ALTEO Nyrt. árbevétele azonban 29 százalékkal emelkedett éves szinten, és 116 százalékos nettó nyereségnövekedéssel zárták a tavalyi rendhagyó évet – olvasható a vállalat közleményében.
Liptai Claudia lett az elmúlt évtized híressége, aki minden évben meghatározó helyet foglalt el a Marketing&Media magazin által eddig tíz alkalommal összeállított celebrangsorban, amely a bulvárlapok borítóján való szerepléseket veszi sorra. Tíz évvel ezelőtt, 2011 végén határoztuk el, hogy megnézzük, kik azok a sztárok, akik a legtöbbet szerepeln
A döntően közép- és nagyvállalatoknál dolgozó, megkérdezett hazai szakemberek optimisták cégük idei üzleti teljesítményével kapcsolatban, közel 40%-uk szerint a forgalmuk még 2021-ben eléri a járvány előtti szintet – derül ki a Randstad HR Trends Survey 2021 kutatásából. A felmérés szerint a vállalatok 38%-a tervezi a jelenlegi dolgozói létszám bőv
Több mint egy tonna illegális potencianövelőt foglaltak le egy Dubaiból érkező légi szállítmányból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t. A közlemény szerint a szállítmány címzettje nem rendelkezett a gyógyszerek behozatalához és kereskedelméhez szükséges hatósági engedéllyel.
Februárban már az ötödik hónapja zsugorodott az euróövezet gazdasági teljesítménye, de az előző havinál már kisebb mértékben, elsősorban annak köszönhetően, hogy a feldolgozóipar teljesítménye három éve nem tapasztalt mértékben erősödött a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének szerdán publikált eredménye alapján.
A Kúria először döntött érdemben a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszatérítésével kapcsolatos ügyekben – mégpedig az adózók javára. Az ítéletek több hasonló ügyben is utat mutatnak, sőt: a 2020-ban hatályba lépett szabályok alapján kért visszatérítésekben is segíthetik az adózókat.
Az amerikai gazdaság 2021 első negyedévében akár két számjegyű növekedést is mutathat évesített negyedéves szinten az Atlantai Fed számításai szerint, aminek oka leginkább a költségvetési élénkítésben keresendő - írja a CNBC. Ezzel a gazdaság az első negyedévben
Kedden kiadott közleményében Joe Biden visszavonta Neera Tanden igazgatói jelölését, így nem vezetheti az Irányítási és Költségvetési Hivatalt (OMB) a jövőben, miután több republikánus és demokrata politikus is nemtetszését fejezte ki a tervezett kinevezés kapcsán – írja a Buzzfeed.
A járvány ellenére egyértelmű előrelépés történt a zöldpénzügyekben tavaly, számos bank dolgozik zöldhitelek bevezetésén, a magyar állam pedig zöldállampapírokat bocsátott ki sikeresen - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán online sajtótájékoztatón, a legújabb Zöld pénzügyi jelentést ismertetve.
A tegnapi kereskedésben kifejezetten rosszul teljesítettek az elektromosautó-gyártók, köztük főleg a feltörekvő Tesla-riválisok. A gyengébb teljesítmény mögött elsősorban a Nio kedvezőtlenebb gyorsjelentése állhat, mivel a vártnál nagyobbak voltak a cég veszteségei, de emellett a februári értékesítések is gyengék voltak több gyártó esetében is.
Rohamosan terjed a járvány Magyarországon, közeledünk a rekordnak tekinthető, 8 ezer fős, napi fertőzésszámhoz - közölte az operatív törzs napi sajtótájékoztatóján Müller Cecília. A tisztifőorvos beszélt arról is, hogy új fejezet