A beadott oltások számának növekedésével újra egyre gyakrabban kérdezik az emberek, mikor ér már véget a koronavírus-járvány: a kutatók egy része ma már úgy véli, ezt nem fogjuk elérni. Oltáskritikusság, az új variánsok megjelenése és a gyermekek beoltásának késlekedése: néhány olyan tényező, amelyek miatt a kutatók szerint eredetileg 60-70 százalé
Vélhetően mindenki, aki területalapú támogatást igényel, jól ismeri a Kölcsönös megfeleltetés (KM) előírásrendszerét, melyek be nem tartása valamennyi, az alábbiakban ismertetett és a gazdálkodó által igényelt támogatási összeg csökkentését eredményezheti a meg nem felelés súlyosságától függő mértékben.
A duplájára emeli a településfásítási program keretösszegét az Agrárminisztérium, ami így eléri az egymilliárd forintot - jelentette be Nagy István miniszter az erdők világnapja alkalmából a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában.
Két nemzetközi jelentőségű vasúti hálózatbővítés előkészítésének folytatásához pályázik 2,8 milliárd forint támogatásra az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból Magyarország - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy döntött, hogy az EU-tagállamok vezetőinek jövő heti csúcstalálkozóját videókonferencia keretében tartják meg a koronavírus járvány harmadik hullámának terjedése miatt. A döntést Barendt Leyts az elnök szóvivője jelentette be vasárnap Twitter üzenetében.
Sok országban a nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben, de egy évig tarthat még, mire világszerte sikerül megszerezni az ellenőrzést a kórokozó terjedése felett - mondták a vírus által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltások sorában az Európai Unióban elsőként engedélyez
Fel tudsz rajzolni csukott szemmel egy traktormotor nyomatékgörbét és behatárolni az ideális üzemeltetési fordulattartományt? Tudod, mi az a nyomatékrugalmasság, és hogy mi az a Boost? Ha nem, akkor érdemes elolvasnod ezt a cikket, segít az ideális teljesítményű traktor kiválasztásában és a helyes üzemeltetésben is.
Erősödik a kereslet a tóparti nyaralóhelyek iránt, ami a lakások árakban is egyre jobban látszik. A Balaton mellett egyes településeken már a budapestit közelítik az árak, éppen ezért az ország kedvezőbb árfekvésű üdülőterületein is egyre nagyobb számban tűnnek fel a nyaralót és otthonteremtési célú ingatlant kereső érdeklődők. Hogy mit jelent ez a
Sokan tervezik, hogy a vakcinázottság előrehaladásával elmenjenek külföldre nyaralni, és egyre többen vannak, akik kerülnék a nagy tömegeket vonzó városokat, miközben keresik a szabadidős tevékenységre lehetőséget adó desztinációkat is. Nekik jó hír, hogy vannak olyan úti célok, amelyek amellett, hogy gyönyörűek, nem vonzanak nagy turistatömeget. E
Komoly fejfájást okoz az utóbbi években a hazai mezőgazdaságban az egyre hektikusabbá váló időjárás. Az extrém természeti jelenségek ráadásul már nem csupán a tavasztól őszig terjedő időszakban pusztítanak, hanem szinte egész évben.
A McKinsey és Goldman Sachs, két óriáscég sikeresen vészelte át a gyors növekedésből fakadó válságokat és botrányokat. Alumni-rendszereiknek köszönhetően hihetetlenül erős a beágyazottságuk a gazdaságban és a politikában világszerte.
A spanyolországi régiókat képviselő termelők és más piaci szereplők megerősítették, hogy a korai érésű régiókban a virágzás jól alakul, különösebb problémák eddig nem jelentkeztek, jó termésre lehet számítani.
A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő, amely tavaly óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással tartja nyilván a "Baa3" szintű, befektetési ajánlású magyar szuverén osztályzatot.
Folytatódik az átlagosnál hűvösebb idő, és az éjszakák is fagyosak lesznek – ráadásul éjszaka egy frontrendszer több helyen is okozhat gyenge hóesést. Enyhülés a jövő hét második felében lehet.
A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő, amely tavaly óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással tartja nyilván a "Baa3" szintű, befektetési ajánlású magyar szuverén osztályzatot.
Az unió déli államaiban, ahol fontos szerepet játszik a turizmus a gazdaságban, jelentős, 9-11 százalék körüli volt a gazdaság visszaesése, és csak jövő év végére találhatnak vissza a válság előtti szintre - jelentős, szinte visszafizethetetlen mértékű eladósodás mellett. A munkanélküliség a fiatalok körében 22-40 százalékra emelkedett, megint egy
A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő, amely tavaly óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással tartja nyilván a Baa3 szintű, befektetési ajánlású magyar szuverén osztályzatot.
Budapesten több európai kupamérkőzést rendeztek 2021-ben, mint a kontinens bármely más városában. Mondhatjuk, Budapest lett az európai focifőváros. Közben a koronavírus-világjárvány újabb hulláma rekordokat dönt itthon, az egészségügy óriási nyomás alatt dolgozik, s szigorú korlátozások sorát kell betartanunk. Jelent-e kockázatot a rendezés, s egyá
Visszavonta a lakhelyelhagyáshoz szükséges igazolási kötelezettséget a francia kormány a koronavírus-járvány miatt lezárt 16 megyében, miután annak szabályai érthetetlennek bizonyultak, a kiskereskedők többségének pedig végül nem kellett bezárnia.
Meredeken csökkent 2020-ban a londoniak születéskor várható átlagos élettartama a koronavírus-járvány következtében, a férfiak esetében 2,5 évvel, a nőknél 1,6 évvel, ami a legnagyobb visszaesés a második világháború óta.
A jövő héten vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő, amely tavaly óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással tartja nyilván a "Baa3" szintű, befektetési ajánlású magyar szuverén osztályzatot.
Kedvező adófeltételek miatt Írországba költözött nemzetközi vállalatok aktivitásának köszönhető az ír csoda. Az egészségügyben és gyógyszergyártásban, valamint az informatikai szolgáltatásban érdekelt cégek szárnyalása ellensúlyozta más területek visszaesését. Pedig áprilisban még 10 százalékos GDP visszaesést jósolt az ír pénzügyminiszter.
A magyar állam a hazai családtámogatási rendszeren keresztül érdekelt abban, hogy támogassa a fiatal házaspárokat a gyermekvállalásban, családi életkezdésben. Ennek a támogatási rendszernek az egyik fő pillére az un. Babaváró Kölcsön mely a hazai piacon az egyik legkedvezőbb konstrukció főleg azoknak, akik gyermeket terveznek a jövőben. A hitel max
A 2021. január 1-jétől életbe lépett kata szigorítások kihívás elé állítják a kisadózókat és partnereiket, akik a NAV idei tervezete alapján szigorúbb ellenőrzésekre is számíthatnak. Sok vállalkozó számára ugyanakkor még kérdéses lehet, hogy milyen lehetőségei vannak, ha a szabályozási változások miatt másik adónemet kell választania.
Tavaly a 15–74 évesek munkanélküliségi rátája júniusban 5,1%-ra, az egy évvel korábbinál 1,9 százalékponttal magasabbra nőtt a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások nyomán. A nyilvántartott álláskeresők száma ekkora volt a legtöbb, 376 ezer fő, ami 52%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A területi különbségek azonban a koronavírus-já
Jövő pénteken, március 26-án vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő, amely tavaly szeptember óta felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátással tartja nyilván a "Baa3" szintű, befektetési ajánlású magyar szuverén osztályzatot.
Visszavonta a lakhelyelhagyáshoz szükséges igazolási kötelezettséget a francia kormány a koronavírus-járvány miatt lezárt 16 megyében, miután annak szabályai érthetetlennek bizonyultak, a kiskereskedők többségének pedig végül nem kellett bezárnia.
Váratlan látogatásra érkezett Afganisztánba vasárnap Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a hivatalba lépését követő első külföldi körútja részeként.
Elkeserítőnek nevezte vasárnapi közleményében Joe Biden amerikai elnök, hogy Törökország kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott Isztambuli Egyezményből. Törökország kilépése az Isztambuli egyezményből veszélyes üzenetet küld a világnak - írta Josep Borrell, az Európai Bizottság a
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter hétvégi tajgai sétájáról és lánctalpas terepjáró járművel tett kirándulásáról tett közzé videofelvételeket és fotókat a Kreml sajtószolgálata, amelyek között az egyiken maga Putyin vezeti a lánctalpast.
Március 26-ig lehet még jelentkezni az SZTE Online Karriernapokra, amely a dél-alföldi régió legnagyobb álláskeresési rendezvénye – hívja fel a cégek figyelmét a Szegedi Tudományegyetem. A rendezvény az SZTE CooSpace felületén valósul meg 2021. április 13-14. között.
Hajlandó lemondani Igor Matovič szlovák miniszterelnök néhány személyi változás teljesülése esetén, hogy az orosz Szputnyik vakcina beszerzésével kirobbant legújabb koalíciós botrányt kezelni lehessen – számolt be vasárnap este a rendkívüli bejelentésről a pozsonyi Új Szó.
Miután a vasárnapi adatközlés szerint átlépte Németországban a kritikus 100 fős határt az új koronavírus-fertőzöttek 100 ezer lakosra vetített száma, a hétfői politikai egyeztetésre máris olyan javaslatot terjesztettek elő, ami visszavonja a 3 hete érvénybe léptetett járványügyi lazításokat, sőt a szigorúbb rendszert időben későbbre kitolja - szivá
A szombaton közölt 227 új koronavírus-elhunyt nemcsak a magyarországi járvány idősorában számított rekordnak, hanem világszinten is az összes országot tekintve 1 millió főre vetítve. Az utóbbi napok 200 fő körüli hazai halálozási üteme pedig sajnos oda vezetett, hogy Magyarország még feljebb kapaszkodott a legmagasabb halálozású országok listáján a
Mégsem oldják fel éjféltől a karantént Temesváron, és a várossal szomszédos négy településen - közölte vasárnap este a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos romániai tájékoztatást végző stratégiai kommunikációs törzs.
A vasárnap közzétett legfrissebb adatok alapján csaknem 850 ezer embert oltottak be az elmúlt 24 órában a koronavírus elleni vakcinával Nagy-Britanniában, így ez a brit oltási kampány kezdete óta az eddigi napi rekord. Az új számok arról is tanúskodnak, hogy változatlanul jelentős ütemben csökken az új koronavírus-fertőzések, a kórházi kezelést igé
Több mint 6 ezer jelmezes fiatal vonult fel vasárnap a dél-franciaországi Marseille belvárosában, amelyet a koronavírus-járvány fokozódó terjedése miatt lezárás fenyeget.
Az 1 millió 563 ezer elsőre beoltott közül körülbelül 700 ezren a kínai, vagy az orosz vakcinát kapták, így könnyű kiszámolni, mennyivel rosszabb helyzetben lennénk, ha nem vásároltunk volna a keleti vakcinákból – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Russian Today orosz tévécsatornának adott interjújában, amelyet vasárnap