A PannErgy igazgatótanácsa törzsrészvényenként 15 forint osztalék kifizetését javasolja a 2020. évi adózott eredmény és az eredménytartalék terhére - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztésekből.
A PPF Csoport bejelentette, hogy Ladislav Bartoniceket, a PPF Csoport egyik részvényesét nevezte ki, hogy Petr Kellnert halálát követően irányítsa a PPF Csoport összes tevékenységét - derül ki a társaság közleményéből.
Az elektromos kerékpár segít abban, hogy gyorsabban és biztonságosabban érhessük el a kívánt úticélunkat. Rendszeres használatuk ugyanolyan előnyökkel jár, mint a szokásos kerékpározás, sőt még a „fedélzeten” van egy plusz „energia”, hogy nagyobb távolságokat tudjunk gond nélkül letekerni. Egy korábbi tanulmány megállapította, hogy a közúti e-kerék
Előzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorcium tulajdonában lévő Digi Csoport magyar érdekeltségeinek a megvásárlásáról - közölte a 4iG az MTI-vel hétfőn.
Június 30-ig meghosszabbította az érvényben lévő kilakoltatási moratóriumot az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) - jelentette be hétfői közleményében Rochelle Walensky, az állami szerv igazgatója.
Kereskedőnk Keny tartott egy élő stream-et a tegnapi nap, ezt tesszük közzé most. ◆ Redukáld 20%-kal kereskedési költségeidet a Binance-en ezzel a linkkel! ◆ Ha forintért szeretnél kriptopénzt vásárolni, figyelmedbe ajánljuk a Coinmixed.eu szolgáltatását! ◆ Kereskedj az FTX-en indexeket, frissebbnél frissebb DeFi tokeneket akár…
A Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram küszöbön álló indulása alkalmából a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködésben 2021. március 29-én magas szintű online hazai nyitóeseményt szervezett.
Jó hírt közöltek a gyermekes családok részére, méghozzá azt, hogy Húsvét előtt megérkezik az esedékes családi pótlék átutalása - nyilatkozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Egy közelmúltban hatályba lépett kormányrendelet eltörölt egy idejemúlt korlátozást, amely az uniós alapokból kockázati tőkebefektetésben részesülő startupok életét eddig megnehezítette. A lépésnek köszönhetően a teljes hazai
Növelni tudta előnyét a fő konkurense előtt az RTL Klub és csoportszinten is elsők voltak. A mi kis falunk nézettsége közel járt az egymillióhoz. A TV2-n az Exatlon és a Tények érte el a legmagasabb nézőszámot. Múlt héten egy kicsit elhúzott az RTL Klub a TV2-től (a 18-49 éveseknél és főműsoridőben). Előbbi 1,4 százalékponttal erősödött, a TV2 pedi
Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy a magyar állam módosítson négy olyan, a Bizottság által az elmúlt hónapokban jóváhagyott programot, melyek magyar cégeknek hivatottak állami támogatást nyújtani a koronavírus-válság közepette.
Nagy bejelentést tett a 4iG, a magyar vállalat megvásárolná a román RCS & RDS magyar érdekeltségét, a DIGI Csoportot, amely Magyarország egyik vezető távközlési vállalata, a vezetékes internet és a televíziós piacon meghatározó pozíciókkal. Ha pont kerülne a tranzakció végére, az nagy fegyvertény lenne a 4iG részéről, a vállalat célja ugyanis az, h
Az eredetileg tervezett májusi időpont helyett szeptember 10. és 12. között rendezik meg az idei Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált a járványhelyzet miatt - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.
Tavaly 464 tonna használt sütőolajat adott le a Molhoz a lakosság országszerte, 30 százalékkal többet, mint az előző évben - tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t.
A PPF Csoport bejelentette, hogy Ladislav Bartoniceket, a PPF Csoport egyik részvényesét nevezte ki, hogy Petr Kellnert halálát követően irányítsa a PPF Csoport összes tevékenységét.
A kereskedők számára a költséges bankkártya-elfogadást kiváltó, elektronikus fizetési megoldásának fejlesztése keretében sikeres utalási tranzakciókat bonyolított le a GRÁNIT Bank két másik bank PISP API-ján keresztül. A GRÁNIT Bank új fizetési megoldása az egyik első olyan innovatív szolgáltatás Magyarországon, amely az Európai Unió 2. pénzforgalm
Instagram oldalára töltött fel néhány megrázó képet arról Móricz-Sabján Simon fotóriporter, hogyan küzdenek a koronavírusos betegek életéért az Uzsoki Utcai Kórház COVID-részlegén a dolgozók.
Az idén nem fizet osztalékot a Rába, a társaság a 2020. évi eredményét eredménytartalékba helyezi - közölte a járműipari társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztésben.
A keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 12,5 százalék, míg Magyarországon immár 20 százalékosra nőtt az átoltottság - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
A keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 12,5 százalék, míg Magyarországon immár 20 százalékosra nőtt az átoltottság - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Joe Biden amerikai elnök szerint az amerikai felnőtt lakosság 90%-a kaphatja meg az oltást áprilisig, mivel tartanak a koronavírus újbóli felfutásától – írja a Reuters.
Joe Biden amerikai elnök szerint az amerikai felnőtt lakosság 90%-a kaphatja meg az oltást április 19-ig, mivel tartanak a koronavírus újbóli felfutásától – írja a Reuters.
A világ cégvezetőinek közel fele nem számít 2022-nél előbb a normál üzletmenetre való visszarendeződésre, míg a válaszadók egyharmada úgy véli, már az idén így lesz – derült ki a KPMG friss kutatásából.
A fenntartható magyar felzárkózáshoz biztos gazdaságelméleti alapok kellenek, miközben a korábbi alapok megváltoztak. A korábbi közgazdasági elméletek már nem érvényesek, helyükre új, most formálódó elmélet lép. Ez a hosszútávú, fenntartható közgazdaság elmélete – vetette fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
A tavaszi árpa, valamint a búza felét már elvetették Zala megyében, a tritikálé- és zabföldeken is megkezdődtek a tavaszi vetési munkák - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke hétfőn az MTI-vel.
Ezzel a társaság a legnagyobb hazai műsorszolgáltatók, szélessávú internetes, valamint vezetékes és mobiltelefon szolgáltatást nyújtó nagyvállalatok közé léphet be.
Az InfoRádiónak nyilatkozó Közel-Kelet-szakértő szerint a Szuezi-csatorna kétirányúvá tétele oldhatja meg hosszú távon azt a problémát, ami a napokban kialakult egy teherszállító hajó elakadása miatt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora azt mondta: a tulajdonos Egyiptom nemzeti ügynek tartja a csatorna működtetését.
Március 31-én véget ér a zökkenőmentes átállásra biztosított, három hónapos szankciómentes időszak, és április 1-től új időszámítás veszi kezdetét a vállalkozások adóügyintézésében is, olyan, amelyben az adóhivatal jelentős szolgáltatásokat nyújt – közölte Tállai András.
Tavaly 464 tonna használt sütőolajat adott le a Molhoz a lakosság országszerte, 30 százalékkal többet, mint az előző évben - tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t.
Még nem lélegezhetünk fel - írták a lapok tavaly áprilisban. Aztán novemberben, idén januárban és márciusban is. A koronavírus-járvány kitörése óta mindenhonnan áradnak a negatív hírek, így nem csoda, ha egyre fáradtabbak vagyunk, a kiégés egyre több tünetét tapasztaljuk, amikor olvassuk őket. Pedig a választás a mi kezünkben van.
A műtárgypiaci tendenciák azt mutatják, hogy az elmúlt egy évben új vásárlói réteg kezdett érdeklődni a műkincsek iránt. A befektetési szándék és az online aukciók terjedése mellett ez annak is köszönhető, hogy a lezárások miatt fókuszba került a lakótér dekorációja, otthonosabbá tétele. A nemrégiben megjelent Art Market Report szerint a biztos bef
A globális éghajlatváltozás napjaink egyik legfőbb kihívása, közvetlenül és közvetetten is jelentős hatást gyakorol a környezetre, társadalomra és a gazdaságra egyaránt. A klímaváltozás okozta hatások enyhítésére a városok adaptációs tervei jelentik a megoldás meghatározó részét, melynél kiemelten fontos, hogy illeszkedjen a helyi viszonyokhoz és a
A 70 év feletti korosztály van leginkább kitéve a koronavírus általi fenyegetésnek. Mégis attól hangos a világháló, hogy pont ez a generáció az, amelyik továbbra sem marad otthon, hanem tömegközlekedéssel jár piacra. Steigervald Krisztián generációs szakértőt kérdeztük arról, hogy mi állhat ennek hátterében.
Durva Végjátékkal folytatódott a Kéthetes Hajsza https://tv2play.hu/exatlon/durva_vegjatekkal_folytatodott_a_kethetes_hajsza EXATLON HUNGARY – ADÁSRÉSZLETEK: Kővári Viktor: ˝Ha úgy alakul, én állnék elébe egy Párbajnak˝ https://tv2play.hu/exatlon/kovari_viktor_ha_ugy_alakul_en_allnek_elebe_egy_parbajnak_ Palik László nagy bejelentése: Következik
Svédország 2023-ra készpénzmentessé válhat, Kína pedig már a 2022-es téli olimpiai játékokon megismertetheti a világgal az első digitális jegybankpénzt. Az euroövezeti felnőttek közel 50 százaléka már most is a digitális fizetést részesíti előnyben, többek között a koronavírus-világjárvány, valamint az e-kereskedelem felfutása miatt. A digitális fi
Nyílt levélben szorgalmazza több mint kilencven energiaipari vállalat – köztük az MVM és az FGSZ - az Európai Bizottságot, hogy a hidrogén földgázba keverését fogadja el átmeneti megoldásként Európa azon részein, ahol még nem engedhetik meg maguknak a kimondottan a hidrogén szállítására szolgáló új hálózat építését.
Már a Toyota vadonatúj, hibrid hajtású B-kategóriás SUV-ja, a Yaris Cross európai forgalmazásának megkezdése előtt bemutatkozik a robusztusabb külső megjelenésű és egyedi utasterű Yaris Cross Adventure modellváltozat. Az Adventure változat leggazdagabb felszereltségű Premiere Edition kivitele exkluzív kárpitokat és tartozékokat kínál, az autó a Yar
Tesztelni, tesztelni, tesztelni - ez a jelszó a koronavírus elleni harcban. Sok cégnek lett ez a profilja, a magánegészségügyben pedig ismert magyar vállalkozók, például Tasnádi László, eddig a biztonsági piacról ismert társasága is látott fantáziát.