2021. március 31. szerda

márc. 31
5:33
Mi az? Fut rajta a Super Mario és lehet vele bitcoint bányászni (FinTechRadar)
Természetesen művészeti projekt, ennyire is kell komolyan venni, de szíve sincs annak, aki nem szereti az ilyeneket. Vagy a Game Boyt úgy általában.
márc. 31
5:39
Sorra nyernek NER-közeli cégek pénzt az államtól külpiaci terjeszkedésre (Menedzsment Fórum)
Mindeközben egy nyertes cég végül visszalépett, így lemondott a feltehetően 3 milliárd forint állami dotációról.
márc. 31
5:39
Az AstraZeneca állásfoglalása: „Tiszteletben tartjuk a Stiko által a vakcinák németországi felhasználásával kapcsolatos tanácsadói minőségében hozott döntését. (Márkamonitor)
Az AstraZeneca reagált a a vérrögképződéses eseményekkel kapcsolatos aggályokra.    “Vállalatunk számára továbbra is a betegek biztonsága a legfontosabb. Az Egyesült Királyság gyógyszerhatósága (MRHA) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálata nem mutatott ki ok-okozati összefüggést a vakcina és a vérrögképződéses események között, azonban a
márc. 31
5:39
A Műegyetem a régió vezető egyetemi 5G kutatás-fejlesztési központja (newtechnology.hu)
Az 5G jelentősen átalakítja a mindennapokat, a döntéshozók jelentős összeget csoportosítanak az ezzel kapcsolatos fejlesztésekre: az Európai Unió a következő hat évben összesen 1,8 milliárd eurót szán erre a területre, Magyarországon az 5G hosszú távon 826 milliárd forinttal járulhat hozzá a gazdasághoz. Kelet-Közép Európa vezető egyetemi 5G K+F la
márc. 31
5:39
Népszerű a Spar házhoz szállítása, ezért folytatódik (Transpack)
Az online vásárlás csökkenti a fertőzésveszélyt. A tavalyi népszerűsége után a Spar idén is folytatja az online vásárolt termékek házhoz szállítását.
márc. 31
5:45
Veszélyesebb a férfiakra a koronavírus, a nők eleve védettebbek (Növekedés)
A koronavírust egyformán elkaphatják a nők és a férfiak, az utóbbiaknál azonban kimutathatóan nagyobb a súlyos betegség és halál kockázata, egy több mint 3 millió fertőzött adatait elemző tanulmány szerint. Magyarországon is valamivel több férfi hal meg Covid-19-ben, a kórházban kezeltekről azonban nem közölnek részletes adatokat.
márc. 31
5:45
Csökkenti a koleszterinszintet és a glükóz abszorpcióját (Agrárágazat)
Közvetett módon csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
márc. 31
5:45
Ökobúza-fajtakísérlet: most kiderül, melyik bírja jobban (Mezőhír)
Hazai tesztelés indult 7 helyszínen. Minden alkalmasnak ítélt fajtát beneveztek.
márc. 31
5:51
Hazai utazási irodák a várható nyitásról: "A kötelező védőoltás diszkriminatív" (Pénzcentrum)
A pandémia egyik legnagyobb globális vesztese kétségkívül az idegenforgalom, turizmus. Hol tart most az iparág itthon? Miben látják a kiutat? Mikorra teszik a "visszapattanást" - kérdeztük a szakma néhány neves képviselőjét. Visszafordulás
márc. 31
6:03
Tisztségében marad a szlovén házelnök (ProfitLine)
Tisztségében maradt Igor Zorcic, a szlovén parlament elnöke, miután a kormánykoalíciónak nem volt elég szavazata, hogy leváltsa posztjáról - írta a helyi sajtó kedden.
márc. 31
6:09
Jobb GDP-adattal állt elő a GKI (Infostart)
Nem zárható ki, hogy az MNB szigorításra kényszerül - vélekednek a szakértők.
márc. 31
6:09
Aegon Magyarország: előállt elképzeléseivel a bécsi vevő (Interjú) (Portfolio)
A hatósági jóváhagyásokat és a tranzakció nyárra tervezett lezárását követően önálló biztosítóként, de új márkanévvel folytatná tevékenységét az Aegon Magyarország, immár az osztrák Vienna Insurance Group (VIG) érdekeltségeként – közölte a Portfolio-val a VIG Magyarországért felelős igazgatósági tagja. Lehel Gábor szerint a VIG régi szándéka valósu
márc. 31
6:09
Mihalik Enikő vendégszereplésével ad tippeket a Telenor új videósorozata a technológia világában való kibontakozáshoz (Márkamonitor)
#Kibontó néven indította el új YouTube videósorozatát a Telenor, amelyben a mobilszolgáltató szakértő munkatársai praktikus tippeket adnak a digitális eszközök használatához, hogy a nézők könnyebben eligazodhassanak a technológia világában, és a számukra legjobb döntéseket hozhassák meg okoseszköz vagy alkalmazások választáskor. A sorozat legújabb
márc. 31
6:09
Minden, amit a táppénzről és a betegszabadságról tudni érdemes (Bank360 blog)
Bár a közbeszédben sokszor keveredik a betegszabadság és a táppénz, mégis fontos különbséget tenni a két kifejezés között. Az alábbiakban ezen keresőképtelenségi ellátásokról lesz szó: kifejtjük, miben különböznek, hogy kell igényelni őket és milyen esetekben fordulhat elő, hogy nem járnak valakinek.
márc. 31
6:15
Mi lesz, ha a Wall Street cápái felvásárolják az összes bitcoint? (Privátbankár)
Mi a közös a 19. századi vasútépítési láz részvényeiben és a bitcoinban? Az árrobbanás, meg a szándékos árfelhajtás? A Wall Street nagyágyúi simán fel tudnák vásárolni a bitcoinok oroszlánrészét a piacról, főleg, hogy a mennyiség korlátozott, és rengeteg bitcoin nem is eladó. Egy sor jele van annak, hogy épp ezt a folyamatot látjuk. Mi lesz, ha bek
márc. 31
6:15
The Hill: már a járvány negyedik hulláma sújtja az Egyesült Államokat (Növekedés)
Miközben már a koronavírus járvány negyedik hulláma sújtja az Egyesült Államokat, a szakértők arra kérik a pandémia miatt kimerült lakosságot, hogy maradjanak éberek - írta keddi cikkében a The Hill című hírportál.
márc. 31
6:21
2021 és a béren kívüli juttatások: mi várható a piacon? (Piac és Profit)
Van egy örök kérdés, ami a legtöbb munkáltatót és munkavállalót foglalkoztatja: a jogszabályi és adózási környezet aktuális változásai tükrében hogyan növelhetők a nettó juttatások az azokhoz szükséges ráfordítások minimalizálása mellett? Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemezte a béren kívüli juttatások, azon belül is a cafeteria-piac idei évr
márc. 31
6:27
A GKI 4,3 százalékra emelte az idei GDP-előrejelzését (Növekedés)
A múlt év végi előrejelzéséhez képest 0,6 százalékponttal, 4,3 százalékra emelte a gazdaság idei növekedésére (GDP) vonatkozó prognózisát márciusi elemzésében a GKI.
márc. 31
6:33
Egy független jelentés szerint meglehet a fedezet a Tether által kibocsátott stabil coinokra (Kripto Akadémia)
Egy független könyvelőcég szerint a Tether által kibocsátott stabil coinok több mint 100%-os fedezettel rendelkeznek. Az USDT coinok mögöttes értékét vizsgáló jelentést a Moore Global független elemző csoport készítette, ami az egyik legnagyobb, több mint 100 éves múltra visszatekintő könyvelő…
márc. 31
6:33
Segítsen mindenki a nála eggyel rosszabb helyzetben lévőnek (ProfitLine)
A hírekben leginkább az éttermek, szállodák és kávézók helyzetéről olvasni, ám ezekhez a vállalkozásokhoz beszállítók ezrei is szorosan kötődnek, akik szintén nehéz helyzetben vannak. Az ország újranyitásához azonban szükség van a szakma összefogására is.
márc. 31
6:33
A vártnál jobbak a számok: így lábal ki a válságból a magyar gazdaság (Pénzcentrum)
A vártnál jobb tavaly negyedik negyedévi tényszámok és a viszonylag kedvező év eleji konjunkturális várakozások - a járvány harmadik hulláma és a vegyesen alakuló tényszámok ellenére - a GKI a múlt év végihez képest 0,6 százalékponttal
márc. 31
6:39
Most jöhet a roham az üzletekben (Azenpenzem)
Az üzletláncok már mára, de különösen holnapra, de még szombatra is jócskán megugró forgalomra számítanak. Akik online rendeléssel oldották volna meg az ünnepi beszerzést, azok már hétfőn is elkéstek. Azóta ugyanis szinte egyáltalán nincs szállítási időpont.
márc. 31
6:39
Gyerekcipőben járnak a hazai vállalatok a fenntarthatóság útján (Márkamonitor)
Gyerekcipőben jár a hazai nagyvállalati szektor a fenntarthatóság megvalósításában, de legalábbis hatalmas eltérések figyelhetők meg a cégek között – mutat rá a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás az aktuális helyzetre. Hétből egy cég rendelkezik már fenntarthatósági stratégiával, miközben közel kétharmaduk egyelőre nem is foglalkozik a kérd
márc. 31
6:39
Költekezési dömping jöhet az újranyitással (KKV Magazin)
A koronavírus-járvány harmadik hullámában a vendéglátóipar mellett a szolgáltatóipar is elesett, az embereknek így a kiránduláson kívül nem igazán maradt más lehetőségük a szabadidős tevékenységre. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese szerint mivel a magyaroknak hónapok óta nincs hol elkölteniük a pénzüket, a járvány végén minden
márc. 31
6:51
Újabb jó hír a kínai feldolgozóiparról (Portfolio)
Javult a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése márciusban, az ország gazdasági helyreállásának egyik legfőbb mozgatója azonban az év harmadik hónapjában lendületes erősödést produkáló szolgáltató szektor volt.
márc. 31
6:51
A legnépszerűbb hazai pénzügyi verseny győztese idén 54 ezer diák közül bizonyult a legjobbnak (Növekedés)
A Pénzügyminisztérium, a Magyar Államkincstár és a Pénziránytű Alapítvány által közösen szervezett ZsetON pénzügyi ismeretek versenyen idén Gombos Gergely, a budapesti Kempelen Farkas Gimnázium diákja szerepelt a legjobban. A rutinos versenyzőt a terveiről kérdezte a Növekedés.hu.
márc. 31
6:53
Ez lesz Budapest történelmének legnagyobb irodaberuházása - Új alpiac születik? (Portfolio)
Hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt években a dél-budai irodapiac, de az előttünk álló időszakban is nagy változásokra számíthatunk. Gőzerővel folynak az építkezések a kerület több pontján, így a tervek szerint 2022 végére közel 180 ezer négyzetméternyi irodaterületet adhatnak át, sőt már az azt követő időszakra is vannak bejelentett fejle
márc. 31
7:09
Tízmilliók fejlesztették tudásukat a Microsoft kurzusain (Infostart)
A világ 250 országában elérte a 30 milliót azok száma, akik a Microsoft és a LinkedIn segítségével tettek szert az elhelyezkedésüket segítő digitális tudásra, Magyarországon több mint 43 ezren képezték tovább magukat az ingyenes kurzusokon - közölte a társaság.
márc. 31
7:09
Mennyire tehetséges a gyerekünk? (Portfolio)
Mindannyian tehetségesnek látjuk a gyermekeinket és mindannyian mindent megadnánk annak érdekében, hogy valamilyen területen sikeres felnőttekké váljanak. Mindannyian készek vagyunk minden áldozatra, hogy azon a bizonyos területen külön támogatást nyújtsunk nekik, hogy kihozzák magukból a legtöbbet. Nem kétséges, jót akarunk nekik. Mégis, tegyük fe
márc. 31
7:09
Élet az Airbnb-n innen és túl – avagy mi várható a belvárosi albérletpiacon? (Márkamonitor)
Az elmúlt évek alaposan átalakítottak Budapest Belvárosának lakáskiadási szokásait, hiszen egy teljesen új szektor erősödött fokozatosan, elárasztották a belső kerületeket az AIRBNB lakások. A befektetők, külföldi vevők elsődleges célja az volt, hogy olyan frekventált helyen lévő, igényesen felújított vagy praktikusan, jól kialakítható felújításra
márc. 31
7:15
A mezőgazdasági biztosítás költségeit támogatásból is lehet fizetni (Agroinform)
Az állami agrár-kárenyhítési rendszer mellett támogatási konstrukció is segíti a gazdákat.
márc. 31
7:15
Csak 60 felettieknek adnak AstraZeneca-oltást Németországban - Így reagált az AstraZeneca gyártója (Növekedés)
Angela Merkel német kancellár bejelentette, hogy 60 éven felüliekre korlátozzák az új típusú koronavírus okozta betegség elleni AstraZeneca-féle védőoltások használatát Németországban, amire megérkezett az AstraZeneca oltóanyaggyártó állásfoglalása.
márc. 31
7:27
Bezsebelték a nyereséget a kereskedők a negyedév végén (Agrofórum)
Alapos mínuszokat hozott a keddi kereskedési nap az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 2,5 százalékot, a kukorica 1,5 százalékot, míg a szójabab 1,8 százalékot vesztett értékéből. Ezzel szemben a repce kurzusa 0,6 százalékkal emelkedett. Európában mind a négy fontos agrártermék, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett. Az
márc. 31
7:33
Újra emelkednek az amerikai hozamok, falba ütközött a forint is (Portfolio)
Ismét emelkedésnek indultak az amerikai hosszú kötvényhozamok, amivel párhuzamosan a forint is gyengülésbe látszik fordulni a korábbi erősödés után. Így lassan megint a 365-ös lélektani szint kerülhet a középpontba.
márc. 31
7:33
Újabb moszkvai intézkedések a stabilabb élelmiszerárakért (Agrofórum)
Oroszország azt tervezi, hogy 2022 szeptemberéig magas exportadókat vet ki a napraforgóolajra és a napraforgómagra az ország növekvő élelmiszer-inflációjának megszelídítéséért folytatott harcában – közölték moszkvai minisztériumoki. Oroszország éves inflációja március közepére 5,8 százalékra emelkedett, és 2022 első felében várhatóan lassulni fog,
márc. 31
7:39
Íme az LZ-Electrified: a Lexus új korszakának víziója és előhírnöke (Márkamonitor)
Az Európában mintegy 98%-ban környezetbarát és praktikus öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus ma tartotta az LF-Z Electrified koncepció világpremierjét: az akkumulátoros elektromos tanulmányautó megmutatja a Lexus márka jövőképét, és a vállalat villamosítással kapcsolatos terveit. Mindez előhírnöke annak, hogy a  Lexus még tovább gyor
márc. 31
7:45
Ha csak kicsit is, de optimistábban tekint az idei gazdasági növekedésre a GKI (Menedzsment Fórum)
A gazdaságkutató intézet emelte a GDP-növekedési prognózisát, szerintük idén már megközelítjük a 2019-es szintet.
márc. 31
7:45
Ukrajnában megkezdték a tavaszi gabona vetését (Agrofórum)
Ukrajna déli és keleti régióiban a gazdaságok megkezdték a 2021-es tavaszi vetési munkálatokat március 25-től – közölte a kijevi gazdasági minisztérium. A 2021-es vetési kampány néhány héttel később kezdődött az ország nagy részében elhúzódó hideg időjárás miatt. A teljes gabonával bevetendő terület 2021-ben valószínűleg 15,5 millió hektár lesz, be
márc. 31
7:51
135 és fél év múlva érjük csak el a nemek közti egyenlőséget a Világgazdasági Fórum szerint (Privátbankár)
A koronavírus 36 évvel vetette vissza az egyenlőség ügyét.
márc. 31
7:51
Ismét felméri az élelmiszerfogyasztási szokásokat a Nébih (Agrofórum)
Változtak-e az elmúlt egy évben az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásaink? Miként befolyásolja az elhúzódó koronavírus-járvány, hogy mennyi élelmiszert tartalékolunk otthon? Jól gazdálkodtunk a készletekkel, vagy sok élelmiszerhulladék keletkezett? Hogyan változott életmódunk? Ezek a kérdések állnak a Nébih, a Debreceni Egyetem, va
márc. 31
8:03
A szabad tájékoztatás életeket menthet! Szerkesztőségek nyílt levele a miniszterelnöknek (Menedzsment Fórum)
Több mint egy éve élünk egy olyan világjárványban, amelyre egy évszázada nem volt példa. Mindent megteszünk, hogy olvasóinkat hitelesen tájékoztassuk a kialakult helyzetről. Ehhez azonban az is hozzátartozna, hogy a sajtó - így lapunk munkatársai is - bejuthassanak az egészségügyi intézményekbe, kórházakba, hogy első kézből, hitelesen számolhassunk
márc. 31
8:03
A siker titka a rendszerben való gondolkodás (ProfitLine)
Mindenkinek el kell döntenie, mit szeretne kihozni a vállalkozásából, az üzleti siker alapja ugyanis a rendszerben való gondolkodás - erről beszélt Egerszegi Krisztián, a MiniCRM cégvezetője az Üzlet & Utazás interjúban. A szakértő szerint nem szabad makacsul ragaszkodni a megszokott dolgokhoz, csak akkor lehetünk ugyanis sikeresek, ha jól tudunk a
márc. 31
8:09
Költözéskor vihetem a napelemes rendszert a tetőről? (Alternatív Energia)
Néhányan azért nem mernek belevágni egy napelemes rendszer vásárlásába, mert úgy vélik, hogy nagyot buknak, ha majd el kell költözniük és a tetőre rögzített rendszert nem tudják leszerelni és magukkal vinni. Vajon igazuk van azoknak, akik ezt az álláspontot képviselik?
márc. 31
8:09
Nagyon megváltozik a Google Maps: nem a leggyorsabb útvonalat fogja ajánlani az autósoknak (Portfolio)
Nagy dobásra készül a Google, az egyik legnépszerűbb alkalmazása, a Google Maps hamarosan azt az útvonalat fogja felajánlani az autósoknak, amely a legkörnyezetbarátabb.
márc. 31
8:09
Itt vannak a jövő bajnokai – olimpikonok mutatták be a harmadik Szentkirályi Tehetségprogram győzteseit (Márkamonitor)
A kajak-kenu, a vívás és az öttusa fiatal sportolóit díjazták a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai együttműködésével létrehozott Szentkirályi Tehetségprogram harmadik szériájának eredményhirdetésén. A tehetségek kiválasztásában hazai sportlegendák, Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvív
márc. 31
8:15
Esés jöhet a tőzsdéken, az infláció miatt aggódnak a befektetők (Portfolio)
Nem teljesítettek jól tegnap a vezető amerikai részvényindexek, lejjebb került a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. A kedvezőtlen hangulatban szerepet játszott, hogy emelkedtek a kötvényhozamok, és a befektetők egy esetlegesen magasabb infláció miatt aggódnak. Emellett ma további részleteket közölhet Joe Biden a tervezett több ezer milliárd doll
márc. 31
8:15
Egy szendvics csomagolása miatt esett ki a pilóta (Transpack)
Alonso Forma-1-es visszatérése nem kezdődött szerencsésen: autójának hátsó fékcsatornájába keveredett egy szendvics csomagolása, s kénytelen volt kiállni.
márc. 31
8:21
A szabad tájékoztatás életeket menthet! Szerkesztőségek nyílt levele a miniszterelnöknek (Piac és Profit)
Több mint egy éve élünk egy olyan világjárványban, amelyre száz éve nem volt példa. Mindent megteszünk, hogy olvasóinkat hitelesen tájékoztassuk a kialakult helyzetről. Ehhez azonban az is hozzátartozna, hogy a sajtó - így lapunk munkatársai is - bejuthassanak az egészségügyi intézményekbe, kórházakba, hogy első kézből, hitelesen számolhassunk be a
márc. 31
8:21
Varga Mihály: meglepően gyors lehet az idei GDP-növekedés, de 7,5%-ra emeljük az idei deficitcélt (Portfolio)
A gazdaságba pumpált rengeteg beruházási támogatás, illetve az elhalasztott fogyasztói kereslet idén a második negyedévtől kezdődően meglepően gyors, éves átlagban összességében 4,3%-os gazdasági növekedést válthat ki, de ezzel együtt pótköltségvetésre van szükség idénre, mivel 6,5%-ról 7,5%-ra nő az államháztartási hiány – jelezte a Világgazdaságn
márc. 31
8:21
Magyar találmány hozhat áttörést a depresszió, szorongás, epilepszia kezelésében (Pénzcentrum)
A többnyire görccsel járó tünetegyüttest okozó neurológiai betegség, az epilepszia a világ lakosságának körülbelül 1%-át érinti, az esetek egyharmadánál azonban sem a gyógyszeres, sem a most klinikai gyakorlatban bevett idegsebészeti

Keresés