Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem együttműködésével kifejlesztett vakcina felső életkori korlát nélküli alkalmazását javasolja Ausztriában a Nemzeti Oltási Tanács, így rövidesen a 65 év felettiek is kaphatnak majd ilyen védőoltást a koronavírus ellen - jelentették be pénteken Bécsben.
Több mint 2,5 milliárd forintos tőkebefektetéshez jutott a Codecool, a közép-kelet-európai régió egyik vezető programozóiskolája és IT szakember közvetítő cége. Az IT szakemberek képzését megreformáló, 3-12 hónapos kurzusokat kínáló vállalat további terjeszkedésre és termékei fejlesztésére készül új partnere, az Integral Venture Partners, valamint
A járvány ellenére is folyamatosan számíthat lakásépítési megrendelésekre az építőipar - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) elnöke az MTI-vel pénteken.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is folyamatos és biztosított a hazai élelmiszer-ellátás – közölte Nagy István agrárminiszter Facebook-oldalán.
A kormányzati járványügyi intézkedésekkel összhangban határozatlan ideig felfüggeszti a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. (KAV) - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, miután a vártnál jobb februári amerikai foglalkoztatottsági adatok erősítették az inflációs várakozásokat, még feljebb tolva a kötvényhozamokat.
A hét egyik legnagyobb eseményét kétségtelenül az új egészségügyi jogviszonyról szóló munkaszerződések aláírása vagy alá nem írása jelentette. Szokásos videós anyagunkban arról esik szó, hogyan teltek az aláírás döntését megelőző napok.
Az EU és az Egyesült Államok megállapodott arról, hogy négy hónapra felfüggesztik az összes vámot, amit az Airbus és a Boeing állami támogatása kapcsán kölcsönösen kivetettek – jelentette be pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Már az induláskor furcsa volt a hivatalos - ám soha nem publikált - oltási rend, amikor az a középpontba helyezte a háziorvosokat. Mert nemcsak az oltási és adminisztrációs feladatokat kellett ellátniuk, hanem többfajta logisztikai munkát is a nyakukba kaptak (érintettek továbbirányítása, vakcinák beszerzése), miközben előre látható volt, hogy előb
A koronavírus-járvány nagyobb társadalmi traumát okozhat, mint a második világháború – mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint még évekig fog tartani, mire a világ feldolgozza a jelenlegi sokkot.
A koronavírus-világjárvány megfékezésére hozott korlátozások világszerte a károsanyag-kibocsátás csökkenését hozták, hosszú távon azonban a pandémiának "elég kicsi" vagy "kimutathatatlan" a hatása a klímaváltozásra egy új kutatás szerint.
Csütörtökön Olaszország visszautasította az AstraZeneca vakcinájának exportját Ausztráliába, a lépést az Európai Bizottság is támogatta. Ezzel az EU egy globális vakcinaháborúba léphet be, mely meghatározhatja a következő hónapokat.
A járvány ellenére is folyamatosan számíthat lakásépítési megrendelésekre az építőipar - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Koji László a vállalkozások visszajelzései alapján
Olaszországban tavaly haltak meg a legtöbben a második világháború óta, és a legújabb adatok azt sugallják, hogy a koronavírus-járvány sokkal több halálos áldozatot szedett, mint azt hivatalosan elismerték.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) javaslatára a Kormány úgy döntött, hogy a kéthetes lezárás alatt is nyitva tarthatnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar zavartalan működéséhez szükséges üzletek.
A kormány több mint 250 milliárd forintot biztosít idén a magyar falvak fejlesztésére, a Magyar falu programban többi között óvodák, játszóterek, temetők megújítására lehet pályázni - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Nógrád megyei Sóshartyánban, ahol óvodai játszótér épült meg a programnak köszönhet
Még alig hevertük ki az RTL Klub Cápák között című üzleti showműsorának második epizódjának izgalmait, rögtön elérkeztünk a harmadikhoz: ezen a héten ugyanis két részt is levetítenek nekünk. Érdekes ötletekből és találmányokból
Februárban a januári 4,3 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban. Tavaly februárral összehasonlítva viszont 1,3 százalékkal növekedett - közölte a cseh munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
A kormány csütörtöki bejelentésével összhangban péntek este megjelent a közlemény arról, hogy pontosan mely ágazatokra terjeszti ki az állami bértámogatást a március 8-án életbe lépő kényszerű bezárás miatt.
A kormány csütörtöki bejelentésével összhangban péntek este megjelent a közlemény arról, hogy pontosan mely ágazatokra terjeszti ki az állami bértámogatást a március 8-án életbe lépő kényszerű bezárás miatt. Pénteken éjfél előtt néhány perccel pedig megjelent a közlöny újabb száma, benne az ígért rendelettel.
Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán bejelentette, hogy egyeztetni fog a Google-lal, és konzultációkat kezdeményez a Facebook és más nagy technológiai cégek vezetőivel is.
Clockwork: Van egy elképzelésem BTC-ről, aminek én sem örülnék, ha teljesülne. Eszerint az előző zig-zag korrekcióval nem ért véget a BTC korrekciója. Ha az arányokat tekintjük, akkor láthatjuk, hogy az a korrekció csak fibo 50%-ig jött le, ha az azt…
Szlovénia ismét szigorít a határátlépési feltételeken, és hétfőtől visszaállítja a schengeni belső határokon lévő ellenőrző pontokat, amelyeket február 13-án szüntetett meg - közölte a helyi sajtó pénteken.
Megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Digitális Jólét Program közös, állandó munkacsoportja, amelynek célja a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitális fejlettségének növelése, az adatgazdaság fejlesztése – közölte a Digitális Jólét Program.
Az elmúlt hetekben mi is többször beszámoltunk arról, hogy egyesek milyen őrült összegeket hajlandóak kifizetni egy-egy digitális műalkotás, kártya vagy videóklipp tulajdonjogát jelképező NFT tokenért. 225 millió forintnak megfelelő kriptovalutáért vásárolták meg ezt a digitális képet Hashmask: tovább folytatódik az…
A Magyar Közlönyben pénteken délután megjelent a védelmi intézkedések szigorításáról szóló kormányrendelet, amelyet a Kormányzati Tájékoztatási Központ ismertetett.
Szombattól a kormány határozattal berendelheti egészségügyi szolgálat teljesítésére azokat a dolgozókat, akik a magánegészségügyben tevékenykednek. A péntek késő este megjelent rendelet értelmében az országos kórház-főigazgató kártalanításért cserébe kijelölheti magánegészségügyi szolgáltató ingatlanát is a koronavírus elleni védekezés keretében.
Szombattól a kormány határozattal berendelheti egészségügyi szolgálat teljesítésére azokat a dolgozókat, akik a magánegészségügyben tevékenykednek. A rendelet ezen része összhangban van Orbán Viktor korábbi jelzésével, a dokumentum azonban új kormánydöntést is tartalmaz. A péntek késő este megjelent rendelet értelmében az országos kórház-főigazgató
Csehország az Európai Unió segélykérő rendszerén keresztül Németországhoz, Svájchoz és Lengyelországhoz fordult legalább néhány tucat koronavírussal fertőzött beteg elhelyezésére az ottani kórházakban - jelentette be pénteken a cseh egészségügyi minisztérium.
A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben az oltási program nem állt le, a hétvégén is folytatódik - írta a Koronavírus Sajtóközpont pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azokat a cigarettákat és más dohánytermékeket, amelyeknek az ára változik (értsd: drágul) hétfőtől. A Nemzeti Dohányboltok tehát az alábbi árakat kell, hogy alkalmazzák 2021. március 8-tól.
Az ukrán búza exportára tonnánként 5 dollárral bővült az elmúlt héten, amelyet a tavaszi vetéssel kapcsolatos aggodalmak támasztottak alá. A fekete-tengeri régióban tapasztalható súlyos fagyok is az árak emelkedését segítették – közölte az Apk-Inform mezőgazdasági tanácsadó cég. Az éjszakai hőmérséklet február közepén a legtöbb ukrán régióban mínus
A veszélyhelyzet miatti kormányzati intézkedések betartása, a fertőzések megelőzése érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatain a személyesen megjelenő ügyfeleket előzetes időpontfoglalás alapján fogadják; az egészségügyi szolgáltatási járulék ügyintézése, a csekkigénylés és a beadványok beadása időpontfoglalás nélkül i
Az enyhe orosz téli időjárás látványosan javította az őszi gabona vetések állapotát, amelyet korábban száraz őszi hónapok sújtottak – közölte a Hydrometcentre időjárás-előrejelző cég. Világosabb kilátásokat az ország 2021-es terméséről várhatóan március második felében tudnak mondani az elemzők, az addigra befutó adatok alapján. A rossz állapotú ős
Az elmúlt időszakban több olyan program is indult Magyarországon, amelyeknek köszönhetően minden korábbinál könnyebbé vált az otthoni napelemes rendszerek beszerzése.
A kozmetikai bérgyártás egyes szegmenseiben az igény és a forgalom is megnőtt a koronavírus-járvány hatására, míg más területeket gyakorlatilag teljesen tönkretett a válság. Az emberek a krízishelyzetben a nem létszükségletnek számító szépségápolási termékeket inkább nem vásárolták meg, a másik oldalon a higiéniai kozmetikumokra a fertőzés elleni v
Két régi Bajnok fiú küzdelme határozta meg az Exatlon Hungary ötvenedik versenynapját. EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Kulcsjátékost vesztettek a Bajnokok, nagy bajban van a csapat https://tv2play.hu/exatlon/kulcsjatekost_vesztettek_a_bajnokok_nagy_bajban_van_a_csapat EXATLON HUNGARY – EXTRA VIDEÓ Világpremier az Exatlonban, de a verseny ut
A hazánk felett átvonuló hidegfront mögött szárazabb, mintegy 10 fokkal hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az enyhe tavaszi időnek egyelőre vége. A hét végén éjszaka országos fagyra számíthatunk és a délutáni hőmérséklet is jóval alacsonyabb lesz a korábbinál.
Steiner Attila az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára vissza nem térítendő támogatást jelentette be nyártól napelemes rendszerekhez.
A globális járvány új trendeket hívott életre, és mára ott tartunk, hogy ezek nélkül nem lehet megfelelni a piaci igényeknek. Évek óta fejlődnek a raktározási technológiák, és ez alól 2021 sem lesz kivétel, állapítja meg az Inbound Logistics-nek írt cikkében Mark Wheeler, a modern raktármegoldásokat kínáló Zebra Technologies ellátási láncokért fele