2021. március 8. hétfő

márc. 8
17:42
Csökkent, közben nőtt – ez a mezőgazdasági termelés (Agrárágazat)
Amiben jobbak voltunk, az olyan kismértékű, hogy lényegesen nem javított a statisztikán.
márc. 8
17:42
180 fokos fordulat: két hét alatt csontra száradt a föld (Mezőhír)
Baranya és Somogy kritikus helyzetben.
márc. 8
17:48
Veszélyes kombó: gyorsuló infláció, gyengülő forint (Privátbankár)
Kedden kiderül, mekkora volt az infláció februárban. Arra lehet számítani, hogy az előző hónapok stagnálása után a KSH akár fél százalékponttal magasabb, azaz 3,2 százalékos második havi pénzromlásról számol be. Közben a forint egyre csak gyengül, az euróval szemben vészesen megközelítette a tavaly áprilisban felállított tö
márc. 8
17:48
Amerikai járványügy: nem kell maszk házon belül azoknak, akiket beoltottak (Portfolio)
Nem kell azoknak maszkot viselnie házon belül, akik fölvették az oltást – jelentette be a CDC, az amerikai járványügyi hivatal.
márc. 8
17:48
A tavalyi veszteséget hajtják be? Többe kerül az üzemanyag (GépMax)
Most nem tettek különbséget, ugyanannyival emelik a benzin és a gázolaj árát.
márc. 8
17:54
Elárulta a Külügyminisztérium, miről tárgyaltak a Rothschild-családdal (Piac és Profit)
Beruházásokról és a gazdaságvédelmi intézkedésekről esett szó a párizsi találkozón.
márc. 8
18:06
Horoszkóp a pénzügyeidről és anyagi helyzetedről 03.08. - 03.14-ig (ProfitLine)
Pénzügyi kilátások, anyagi lehetőségek, befektetések, vállalkozások és a szerencse állása. Nézzük, mi vár Rád a héten érzelmi, egészségügyi és anyagi téren a csillagok pillanatnyi helyzete alapján! Heti horoszkópunk részletes útmutatást ad Neked és segít eligazodni az egyre bonyolódó világban.
márc. 8
18:06
Koronavírusos Szíria elnöke (Portfolio)
Koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták Basár el-Aszadot, Szíria elnökét és feleségét – jelentette be közleményben a szír kormány.
márc. 8
18:08
Tragikus mérföldkőhöz érkezett Olaszország: már több mint 100 ezer koronavírusos meghalt (Portfolio)
Túllépte a százezret, már 100 103 a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban az egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint, pontosan egy évvel azután, hogy a járvány első európai gócpontjának számító Lombardia tartományt először lezárták.
márc. 8
18:12
Meglódul az infláció, padlóra kerül a forint? (Menedzsment Fórum)
Kedden kiderül, mekkora volt az infláció februárban. Arra lehet számítani, hogy az előző hónapok stagnálása után a KSH akár fél százalékponttal magasabb, azaz 3,2 százalékos második havi pénzromlásról számol be. Közben a forint egyre csak gyengül, az euróval szemben vészesen megközelítette a tavaly áprilisban felállított történelmi, 370-es mélypont
márc. 8
18:24
Hogy teljesített a tőzsde? (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,36 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 43 540,36 ponton zárt hétfőn.
márc. 8
18:36
Nagy István: a pánik vírusával is kellett küzdeni (Infostart)
Egy évvel ezelőtt eltűnt a boltok polcairól a cukor, a liszt, az élesztő, az akkori pánikvásárlás azonban a mostani boltbezárás előtt nem ismétlődött meg. Az agrárminiszter szerint azonban akkor sem élelmiszerhiányról volt szó, hanem a boltokban nem győzték a felvásárolt cikkek feltöltését.
márc. 8
18:36
A Mol húzta fel a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 271,36 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 43 540,36 ponton zárt hétfőn.
márc. 8
18:36
Jön a 14. havi nyugdíj Lengyelországban (Portfolio)
A lengyel nyugdíjasok idén 14. havi nyugdíjat is kapnak bruttó 1250 zlotyi (mintegy 95 ezer forint) értékben - az erről szóló törvényt Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn írta alá.
márc. 8
18:42
Koronavírus: szomorú mérföldkő Olaszországban (Menedzsment Fórum)
Egy éve zárták le először Lombardiát.
márc. 8
18:42
Az ingatlanpiacot is elérte a harmadik hullám: durván visszaesett az érdeklődők száma (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorítások után közvetlenül 20-25 százalékkal visszaesett az eladó és kiadó ingatlanok iránt érdeklődők száma heti összevetésben, de vasárnapra visszakapaszkodott a megszokott szintre. A mostani
márc. 8
18:42
Szakmájában példakép, most pedig Divat a Női Vezető (Transpack)
Kampány, mely felhívja a figyelmet a női vezetők szerepére.
márc. 8
19:06
Nagyot zuhantak az európai tőzsdeindexek (ProfitLine)
Nagy indexnyereséggel zártak hétfőn az európai tőzsdék a gazdasági fellendülés megindulásának a reményében.
márc. 8
19:12
Vége: bedőlt a pénzügyi krízisbe jutott több milliárd dolláros startup (Portfolio)
Csődvédelmet kért a Greensill Capital, mivel nem képes visszafizetni mintegy 140 millió dollárnyi hitelt, melyet a Credit Suissetől vettek fel – írja a Financial Times.
márc. 8
19:18
KPMG: többfrontos támadással kell megküzdeniük a nőknek a járványidőszakban (Infostart)
Az esélyegyenlőség ügye fontosabb, mint valaha – így foglalhatók össze a KPMG Global Female Leaders Outlook 2020 kutatás tanulságai. A magyar részeredményekből ugyanakkor az is kitűnik, hogy a sztereotipizálásból fakadó sérelmek a nemzetközi átlagnál kevésbé foglalkoztatják a női vezetőinket, ugyanakkor jobban aggódnak a technológia túlburjánzása m
márc. 8
19:36
Itt vannak a Borsodi tavaszi újdonságai: Borsodi Gyömbér Ale és Borsodi Meggy Ale (ProfitLine)
A Borsodi Sörgyár idén is méltóképpen üdvözli a tavaszt; két ale típusú sörújdonsággal bővíti portfolióját. A két új termék a felsőerjesztésű, szűretlen Borsodi Gyömbér Ale, és a savanykás és édes ízpárosítású Borsodi Meggy Ale. Az utóbbi idők termékfejlesztéseit egy, a sörgyár történetének legnagyobb, 12 millió euró értékű beruházása alapozta meg,
márc. 8
19:42
Figyelmeztet az Európai Gyógyszerügynökség: ezt a vakcinát még nem ajánlják oltatni (Pénzcentrum)
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vezetője arra kérte az európai uniós tagországokat, hogy tartózkodjanak az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag engedélyeztetésétől, amíg az ügynökség nem vizsgálta
márc. 8
19:42
Szoros lett a nézettségi verseny (MMonline)
Az RTL Klub kis előnnyel nyerte az elmúlt hetet, a hétfőtől péntekig terjedő időszak a TV2-é volt. Műsorok terén a Keresztanyu és az Exatlon, valamint a két kereskedelmi csatorna esti hírműsorai végeztek az élen. Múlt héten ismét kifejezetten szorossá vált a verseny az RTL Klub és a TV2 között. A 18-49 éveseknél és főműsoridőben az RTL Klub 12,2 sz
márc. 8
19:54
Kivzsgálta a WHO az oltásokat követő influenzaszerű tüneteket (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik albizottsága arra a következtetésre jutott, hogy a koronavírus elleni oltások kockázat/előny mérlege továbbra is kedvező, miután felülvizsgálta a beoltott egészségügyi dolgozóknál jelentkező, influenzaszerű megbetegedéssel kapcsolatos jelentéseket - közölte hétfőn honlapján a WHO.
márc. 8
20:06
Gyógynövényekkel a stressz, idegesség ellen - ne a gyógyszert kapkodd! (ProfitLine)
Van egy olyan gyógynövény-kategória, az úgynevezett adaptogének (cikkünk végén részletes leírjuk az adaptogének jelentését is), amelyek elősegítik az emberi test alkalmazkodását a stresszhez, támogatják a normál anyagcserét és visszaállítják az egyensúlyt. Növelik a test ellenálló képességét a fizikai, biológiai, érzelmi és környezeti stresszhatáso
márc. 8
20:06
Itt a javaslat: jöhet a gyermekek koronavírus-tesztelése is Magyarországon? (Pénzcentrum)
A gyermekeket is tesztelni kell, ha felmerül a koronavírus-fertőzés lehetősége, a fertőzött gyerekek azonosítása ugyanis elengedhetetlen a vírus terjedésének megfékezéséhez - olvasható a magyarországi alapellátó gyermekgyógyász szakmai
márc. 8
20:24
Irán újabb ugrást ért el az atomprogramjában (Portfolio)
Irán üzembe állította IR-2m típusú, új generációs centrifugákból álló harmadik urándúsító kaszkádját is a natanzi földalatti atomlétesítményben - áll a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által a tagállamoknak hétfőn megküldött jelentésében.
márc. 8
20:36
Postán is kérheti a NAV-tól az elkészült SZJA-bevallását! Mutatjuk hogyan! (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezeteket március 15-től elektronikusan elérhetővé teszi az eSzja felületén; akinek nincs ügyfélkapuja, április 15-ig kérheti a tervezetek postázását.
márc. 8
20:42
Tavaly november óta nem volt ilyen gyenge a forint (Portfolio)
Az újabb korlátozások miatt elkezdték ütni a forintot a befektetők, az euróval szemben tavaly november óta nem látott mélypontra esett a magyar fizetőeszköz.
márc. 8
20:42
Fontos határidő közeleg márciusban: ezt kell tudnod, ha élnél ezzel a támogatással (Pénzcentrum)
Már a koronavírus miatt márciusban zárásra kényszerült vállalkozások is elérhetik az ágazati bértámogatás iránti kérelmet a Foglalkoztatási Portálon, a bértámogatást március 31-ig igényelhetik a főként kiskereskedelemben és egyéb
márc. 8
21:00
Koronavírus: lassan 3 millió magyar jelentkezett oltásra (Portfolio)
Folyamatosan nő az oltásra jelentkezők száma, közelít a hárommillióhoz - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
márc. 8
21:06
Története legrosszabb évét zárta a Lufthansa Technik (ProfitLine)
Történetének legrosszabb évét zárta tavaly a 2019-es rekordnyereség után a Lufthansa légitársaság repülőgép karbantartó érdekeltsége, a Lufthansa Technik AG.
márc. 8
21:06
Megtépázta a költségvetést a járvány: 540 milliárd forint volt az államháztartás első kéthavi hiánya (Pénzcentrum)
Az eddig meghozott intézkedések és a járványügyi kiadások következtében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett  központi alrendszere 539,7 milliárd forintos hiánnyal zárta az év első két hónapját - közölte
márc. 8
21:06
Kivizsgálta a WHO az oltásokat követő influenzaszerű tüneteket (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik albizottsága arra a következtetésre jutott, hogy a koronavírus elleni oltások kockázat/előny mérlege továbbra is kedvező, miután felülvizsgálta a beoltott egészségügyi dolgozóknál jelentkező, influenzaszerű megbetegedéssel kapcsolatos jelentéseket - közölte hétfőn honlapján a WHO.
márc. 8
22:00
Olyan sok a beteg a BKK-nál, hogy lehet, hogy leáll a 2-es metró (Portfolio)
Olyan sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók közül, hogy ha még két ember megbetegszik lehet, hogy le kell állítani a metrót - mondta el Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az ATV-nek.
márc. 8
22:06
Több tonna illegális fémhulladékot foglalt le a NAV (ProfitLine)
Öt tonna illegális fémhulladékot foglaltak le pénzügyőrök Pécsen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.
márc. 8
22:06
Olyan sok a beteg a BKK-nál, hogy lehet, leáll a 2-es metró (Portfolio)
Olyan sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók közül, hogy ha még két ember megbetegszik lehet, hogy le kell állítani a metrót - mondta el Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az ATV-nek.
márc. 8
22:36
Észak-Macedóniában is engedélyezték az orosz vakcinát (ProfitLine)
Észak-Macedónia is engedélyezte az orosz Szputnyik V védőoltás alkalmazását a koronavírus-járvány elleni harcban, és vasárnap este már meg is érkezett az első adag orosz vakcinaszállítmány az országba - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
márc. 8
23:06
Fix kamatozású beruházási hitel indul az exportban résztvevő kkv-k szektor számára (ProfitLine)
A gazdaság újraindításának elősegítése, a magyar vállalati szektor 99 százalékát jelentő mikro-, kis- és középvállalati szegmens hosszútávú finanszírozása érdekében új, 10 éves futamidejű, kamattámogatott és euró alapon 0,5 százalékon fixált kamatozású programot indít az Exim, fordulat beruházási hitel néven - közölte hétfőn a hitelintézet az MTI-v
márc. 8
23:36
Gyengült a forint árfolyama (ProfitLine)
Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. A forint az euróval szemben történelmi mélypontja közelébe jutott.

2021. március 9. kedd

márc. 9
0:00
Európai rangsorban első Budapesest (Infostart)
Továbbra is a magyar fővárosban a legolcsóbb a lakossági földgáz 29 európai főváros közül, az áramért pedig csak Belgrádban fizetnek kevesebbet a fogyasztók a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) februári nemzetközi árösszehasonlító vizsgálata szerint.
márc. 9
0:00
Áder: megszabadulhat a világ az egyszerhasználatos műanyagok hulladékától (Alternatív Energia)
Áder János köztársasági elnök két fiatal magyar gyógyszervegyésszel, Madaras Lizzel és Lévay Krisztinával beszélgetett Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.
márc. 9
0:00
Ausztrália világörökségei a világ legnagyobb tengeri szén-dioxid raktárai (Tiszta Jövő)
Ausztráliának a világörökség részét képező tengeri területei a világ legnagyobb tengeri szén-dioxid raktárai között vannak egy UNESCO-jelentés szerint.
márc. 9
0:03
Több száz településen megállít a népességcsökkenés a Magyar Falu Program miatt (hirado.hu)
A program keretében idén már 250 milliárd forint támogatást használhatnak fel a pályázó falvak.
márc. 9
0:04
Kapcsolatot találtak a rendszeres húsfogyasztás és betegségek hosszú sora között (Alternatív Energia)
Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás.
márc. 9
0:04
Romániában tetemes bírságot róttak ki a Szamost bányavízzel szennyező cégre (Tiszta Jövő)
Tetemes bírságot rótt ki a Szamos és Tisza romániai vízgyűjtőjének vízügyi igazgatósága arra a cégre, mely felelős a Szamost február 17-én ért nehézfémszennyezésért.
márc. 9
0:08
Algák eddig nem látott 3D-modelljeit alkották meg magyar kutatók (Alternatív Energia)
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai háromdimenziós vizualizáció segítségével alkották meg az algák valósághű térbeli modelljeit, amelyek segítségével hamarosan tankönyvek lapjain, múzeumok kiállításain fogják szemléltetni a vízi mikrovilág lélegzetelállító formai sokféleségét, emellett a kutatók algabiomassza-becslést lehetővé tévő szá
márc. 9
0:12
Rekordok éve volt 2020 az USA-ban a megújuló energiák terén (Alternatív Energia)
Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok igen nehéz évet tudott maga mögött a koronavírus és annak járulékos hatásai miatt, valamint Donald Trump vezetése se kedvezett éppen a napenergia térhódításának mégis sikerült 2020-ban rekordot dönteni.
márc. 9
1:06
Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja (ProfitLine)
Romániában is megjelent a koronavírus brazil mutációja - jelentette be hétfőn a közegészségügyi intézet (Insp), néhány nappal azután, hogy egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst is két romániai páciensnél.
márc. 9
1:36
Hollandia meghosszabbítja a kijárási tilalmat (ProfitLine)
A holland kormány hétfő esti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a koronavírus-járvány terjedésének lassítása végett március 31-ig meghosszabbítja az országban hatályban lévő, este 9 és hajnali 4 óra közötti kijárási tilalmat.

Keresés