A külföldi hírközlést ostorozó nacionalista fellángolás, amely a tibeti válsággal kapcsolatban alakult ki a kínai internetezők körében, ismét azt mutatja, hogy létezik egy olyan Kína, amely egyre inkább elutasítja a nyugati bírálatokat - mutatnak rá az AFP által idézett elemzők.
Macedóniának mielőbb be kell lépnie a NATO-ba - jelentette ki szombaton George Bush amerikai elnök Zágrábban, a Szent Márk téren, a horvát főváros politikai központjában mintegy ezer ember előtt.
Szélsőbaloldali tüntetőket, csaknem harminc embert vettek őrizetbe szombaton a moszkvai Vörös téren, ahol engedély nélkül próbáltak tiltakozó megmozdulást tartani.
Szerbiában visszalépett Mirko Kovac magyar származású üzletember cége, az osztrák A-tek, így elképzelhető, hogy mégis Oleg Deripaszka orosz milliárdosé lesz a Bori Bányászati és Fémkohászati Kombinát.
Egyre erősebb a külföldi hírközlést ostorozó kínai nacionalista fellángolás, különösen az internetezők körében. Elemzők szerint ez azt mutatja, hogy az országban egyre többen utasítják el a nyugati bírálatokat.
Lehetséges, hogy Szlovákia 2009 elején az eurózóna 16. tagja lesz - közölte Joaquín Almunia, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa és Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szombaton, a szlovéniai Brdóban.
Morgan Tsvangirai, a zimbabwei ellenzék vezére szombaton első ízben nyilvánította magát a március 29-i elnökválasztás győztesének, úgy értékelve, hogy nincs szükség második fordulóra a hivatalban lévő elnökkel, Robert Mugabéval vívott versenyben.
Lehetséges, hogy Szlovákia 2009 elején csatlakozhat az eurózónához - mondta az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa. Joaquín Almunia a szlovéniai Brdóban, az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek tanácskozását bezárva beszélt erről.
George Bush amerikai elnök szombat délután megérkezett Szocsiba, a fekete-tengeri orosz üdülőparadicsomba, ahol búcsútalálkozót tart orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.
George Bush amerikai elnök szombaton délután megérkezett Szocsiba, a fekete-tengeri orosz üdülőparadicsomba, ahol búcsútalálkozót tart orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.
A zimbabwei kormánypárt és az ellenzék egyaránt 30 helyet szerzett a fekete-afrikai ország alkotmányos rendjében inkább reprezentatív szerepet betöltő szenátusban.
A Szocsiban rendezendő 2014-es téli olimpiára való felkészülésről és a város fejlesztési terveiről tájékoztatták George Bush amerikai elnököt szombat este, miután kétnapos munkalátogatásra érkezett a fekete-tengeri üdülőparadicsomba.
Kína kész újra tárgyalásokat kezdeni a Tajvannak felajánlott két pandáról, amelyet a különállását hangsúlyozó szigetország már kétszer visszautasított. Az állatok ügye az elmúlt években diplomáciai konfliktusok alapja volt.
Nagy erejű robbanás történt vasárnap reggel Srí Lankán, a főváros, Colombo közelében, a detonációban legkevesebb tíz ember, közöttük a kormány egyik tagja is életét vesztette - közölte a rendőrség és a kormány.
Megérkezett Londonba az olimpiai láng. A Heathrow repülőtéren ünnepélyes keretek között fogadták a Szentpétervárról érkező fáklyát, amelyet vasárnap 80 sportoló és híresség kísér majd gyalogosan, kerékpáron, autóbusszal és csónakon a londoni Wembley Parktól Greenwich-ig.
A Szocsiban tartott vasárnapi orosz-amerikai csúcsról kiadott nyilatkozat szerint Moszkva nem ért egyet az amerikai rakétapajzs elemeinek tervezett kelet-európai telepítésével, és megerősíti a kérdés megoldására tett korábbi javaslatait, de a kérdésben Szocsi után intenzívebbé teszik a kétoldalú és sokoldalú párbeszédet.
Ismeretlen fegyveresek elraboltak negyvenkét egyetemistát vasárnap az észak-iraki Moszul közelében; a túszokat néhány órával később a biztonsági erők kiszabadították.
Megzavarták Londonban az olimpiai fáklya körútját. A Wembley parktól Greenwich-ig tartó útvonal mentén mentén több száz, Kína tibeti politikája ellen tiltakozó tüntető sorakozott fel. A rendőrség több tucat embert vett őrizetbe.
A tervek szerint egyszerre avatják fel idén júniusban a Vereckei-hágón a már megépült magyar honfoglalási emlékművet és az 1939-ben ott állítólag kivégzett ukrán fegyveres ellenállók addig felállítandó emlékjelét.
George Bush amerikai elnök nem tervez újabb iraki csapatcsökkentést, jóllehet a Pentagon vezérkara egyértelművé tette, hogy a sűrű iraki küldetések fokozott stresszt jelentenek a katonákra - írta a vasárnapi The New York Times.
Négynapi kórházi tartózkodás után, vasárnap hazatérhetett Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet brit királynő férje, akit mellkasi fertőzéssel kezeltek.
Az amerikai demokrata elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton újabb hamis történetére derült fény - hangzott el az ABC televízió vasárnapi tudósításában.
Tovább csökkent Hillary Clinton előnye a szuperdelegátusok között Barack Obamával szemben, miközben a két demokrata szenátor kiélezett küzdelmet folytat az elnökjelöltségért - közölte a Fox News hírcsatorna.
A 71 éves John McCain, az amerikai Republikánus Párt várható elnökjelöltje mindenkit biztosítani akar arról, hogy jó egészségi állapotban van az elnöki poszt betöltéséhez.
Kezd mozgalommá válni a jótékonykodás Ukrajnában, ahol már nem a külföldtől várják a segítséget, hanem egyre több ukrán maga igyekszik támogatni rászoruló honfitársait.
Három amerikai katona meghalt, harmincegy társuk pedig megsebesült vasárnap Bagdadban két, szinte egy időben elkövetett rakétatámadásban - közölte egy amerikai haderő szóvivője.
Lemondott az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton kampánystratégája, Mark Penn, miután kiderült, hogy ő a kolumbiai kormánnyal szerződésben álló Burston-Marsteller PR-cég elnök-vezérigazgatója.
Lemondott az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton kampánystratégája, Mark Penn, miután kiderült, hogy ő a kolumbiai kormánnyal szerződésben álló Burston-Marsteller PR-cég elnök-vezérigazgatója.
Az Amerikai Békeintézet szerint az USA jottányit sem jutott közelebb az iraki csapatkivonáshoz egy év alatt és a politikai helyzet sem javul az országban. Az intézet kétféle forgatókönyvet tart elképzelhetőnek.