2013. február 13. szerda

febr. 13
5:12
Háborús seb gyógyul be (Népszava)
A Szépművészeti Múzeum máig romos, román csarnoka is megújul, s a közelben raktározási és restaurálási központ is épül a tervezett öt múzeum mellett. E mellett mintegy három milliárd forintért megújul a Szépművészeti Múzeum román csarnoka.
febr. 13
5:15
A legboldogabb emberek (nyest.hu)
Kosztolányi egyik írásából kiderül, hogy állítólag a nyelvészek a legboldogabb emberek. Gúnyolódott, ironizált vagy komolyan gondolhatta? – Az e heti „Nyelv és lélekben” a nyelvészlélek legmélyébe tekintünk.
febr. 13
5:48
Pilinszky János versei új angol fordításban (Infostart)
Magyar versek angol fordításban, köztük Pilinszky János több költeménye jelent meg Londonban Clive Wilmer New and Collected Poems című kötetében, amelyet csütörtökön mutatnak be a Balassi Intézet - Londoni Magyar Intézet székházában a British Hungarian Fellowshippel közösen.
febr. 13
6:42
Meddig él egy színész? (Népszava)
Notóriusok 30.2 - Elmentek címmel mutatta be hétfő este a Katona József Színház történeti sorozatának legújabb darabját, melyben a teátrum négy már elhunyt alapító tagjára - Gelley Kornélra, Ronyecz Máriára, Vajda Lászlóra, Horváth Józsefre - emlékeznek. A négy színészi pálya és emberi sors meglepően több hasonlóságot is mutat.
febr. 13
7:00
Horváth Ádám a Bóta Caféban (Népszava)
A magyar televíziózás meghatározó egyénisége, Horváth Ádám, a Kossuth-díjas rendező, egyetemi tanár a Bóta Café vendége, ma, február 13-án, szerda este 9 órától a Fix Tévén.
febr. 13
7:18
Két hónap alatt elbukott Hajdú Péter sorozata a Tv2-n (HVG)
Két hónapja sem vetítik a Tv2-n a Bűnök és szerelmek című sorozatot, máris lekerül a képernyőről. A csatorna állítja: csak pihentetik a műsort, és nem áll le a forgatás.
febr. 13
7:27
"Tudunk egymáshoz tartozni" - Interjú a Nemzeti sajtófőnökével (szinhaz.hu)
Gálos Orsolyával, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetőjével beszélgetett a Színház.hu egy bizalmi pozícióról, egy bűvös számról és egy szupercsapatról. Hogy indult a pályád? Gálos Orsolya: Eleinte csak abban voltam biztos, hogy kultúrával szeretnék foglalkozni. Azon kívül, hogy könnyen teremtek kapcsolatot és szeretek beszélni, beszélgetni, nem tudtam különösebb készségről számot adni. Először…
febr. 13
7:27
“A gondolkodás beelőz mindent” – Interjú Rutkai Borival (hangzorro.hu)
Tavaly novemberben jelent meg Rutkai Bori Festménymesék és Dalversek című könyve, most február 16-án pedig sor kerül az új Specko Jedno album, az Anticity bemutatójára. A kettőt nem lehet és nem is érdemes különválasztani – hiszen a Trafóban bemutatásra kerülő produkció ötvözi a lemez és a könyv anyagát -, ezért mi is mindkettőről kérdeztük Borit. [...]
febr. 13
7:36
Egy biztonsági őr találta meg Kézdy György testét (HVG)
Egy biztonsági őr találta meg Kézdy György színművész holttestét az Uzsoki kórház belső udvarán - számolt be a Blikk. A tragikus eset óta biztonsági őrök vigyázzák a folyosókat.
febr. 13
8:00
Mi történik Miki nélkül? avagy hiányzik egy műszaki vezető (szinhaz.hu)
Mi történik, ha egy színház műszaki vezetője két hétre elutazik? A KOMA Társulat ad választ a kérdésre. "Itt vagyunk egy világban, s lehet, nem is találkozunk. Itt vannak a színészek erővel, elszántsággal, s nincs hol. Itt vannak az írók, művekkel, tervekkel, s nincs kivel. Itt vannak a látványtervezők, festők, szobrászok, annyira szeretnének csinálni valamit, de kinek. Itt vannak a zenészek... S…
febr. 13
8:30
Cseke Péter duplázhat a kecskeméti színházban (HVG)
A jelenlegi direktor, Cseke Péter újbóli kinevezését támogatta a szakmai bizottság a kecskeméti Katona József Színházban - közölte a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal. A posztra ketten pályáztak, Cseke Péter és Turpinszky Béla.
febr. 13
8:33
Az Üveganya - ősbemutató Zalaegerszegen (szinhaz.hu)
Krusovszky Dénes: Az üveganya című darabjának ősbemutatóját tartották nemrég a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. A szerző a darabról: Vajon átléphető-e az űr egykori és mai önmagunk között, és vajon létezik-e visszatérés? Ha igen, hogyan, ha nem, miért? Az üveganya helyszíne egy teljesen átlagos magyar kisváros, ahol a felszínen többé-kevésbé minden rendezetten zajlik, a felszín alatt…
febr. 13
9:39
One Billion Rising - a szombathelyi színház is csatlakozott (szinhaz.hu)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nemzetközi One Billion Rising kampány aktivistái a nők és leánygyermekek ellen elkövetett rossz bánásmódra és erőszakra szeretnék felhívni a figyelmet azzal, hogy február 14-én világszerte nagyszabású flashmobot tartanak. Ehhez csatlakozott a Weöres Sándor Színház is. A Weöres Sándor Színház csatlakozott: A rendezők abban bíznak, hogy sorsfordító év lehet az…
febr. 13
9:42
"Gyászolok és iszonyú dühös vagyok" - beszélt Alföldi jobbkeze (HVG)
Alföldi Róbert és csapata az utolsó pillanatig hitt benne, hogy megnyerheti a Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatot. Gálos Orsolya, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője beszélt a szinhaz.hu-nak a háttérben zajló eseményekről.
febr. 13
9:42
Világzenei csemegék: a Clannad és Natacha Atlas az A38-on (MaHu)
A világzenei színtér két világsztárja is fellép a következő hetekben az A38 állóhajón. Február 16-án a már több mint négy évtizede aktív ír Clannad, két hétre rá, március 2-án pedig a TransGlobal Underground korábbi énekesnője, a brit-szefárd Natacha Atlas ad koncertet.
febr. 13
9:44
Menő videó: Bizottságot énekel L. Simon kiszemelt utódja (HVG)
Egy 2004-es videóra bukkant a Cink.hu. A videón Wahorn András kiállításmegnyitóján a Bizottság legendás Szerelem, szerelem című számát énekli a fideszes Halász János, akit keddi hírek szerint L. Simon László kultúráért felelős államtitkár helyére készülnek kinevezni. Halász nem mással énekel együtt, mint Fodor Gábor SZDSZ-es és László Csaba MSZP-s politikusokkal, valamint magával Wahorn…
febr. 13
9:46
Lady Gaga nem tud lábra állni (HVG)
Több koncertet is le kellett mondania Lady Gagának, mert olyan súlyos ízületi fájdalmak gyötrik, hogy jelenleg nem tud lábra állni.
febr. 13
10:00
Levágnák a "nemzet írójának" fülét Azerbajdzsánban (HVG)
Az azeri Modern Egyenlőség nevű párt szerint neves írójuk, Akram Aylisli egy novellájával megsértette az azeri népet, ezért le kell vágni a fülét. Aki megteszi, 13 ezer dolláros pénzjutalomban részesül.
febr. 13
10:00
Meglepő video! Kellemetlen helyzetbe került a magyar zenész a népszerű tehetségkutatóban (Zene.hu)
Sosem látott felvétel terjed a legnagyobb videómegosztón Juhász Attila „Jack”-ről, aki egy 2010-es tehetségkutató élő adásában keveredett súlyos ellentmondásba az őt „megtámadó” zongorával. [Dátum: 2013.02.20. 00:44]
febr. 13
11:51
A Lefitymálva lett a legjobb előadás a Humorfesztiválon (szinhaz.hu)
A Gólem Színház Lefitymálva című stúdió előadása nyerte a Legjobb színházi produkció díját a Thália Humorfesztiválon. A Gólem Színház közleménye: A Gólem Színház ilyen szintű szakmai elismerésben még sosem részesült. A díj azért is különösen megtisztelő, mert a Lefitymálva olyan nagyszínpadi produkciókkal mérkőzött, mint például a Mohácsi János rendezte Szentivánéji álom – mondta el Borgula…
febr. 13
12:42
Geszti Péter duzzog Csiszárék miatt (HVG)
Geszti Péter nem érti, A Dal zsűrije miért az underground dalokat részesíti előnyben az eurovíziós kiválasztó show során a mainstream helyett - írja a Bors.
febr. 13
12:57
"Áradó színészettel kell játszani" - Galla Miklós új estje az Eötvös 10-ben (szinhaz.hu)
Február 20-án és 21-én látható az Eötvös 10-ben Galla Miklós és Szirtes Balázs estje, a Színpadikus figurák. Az alkotók ajánlója: A két komédiás a Hippolyt, a lakáj előadásán találkozott (Galla: Hippolyt, Szirtes: Makáts Csaba), és hamar művészbarátságot kötöttek. Új estjük nem összefüggő színdarab, hanem jelenetek, stand up- és egyéb magánszámok, valamint dalok frissen pergő sorozata. Bár…
febr. 13
12:59
Agota Kristof a Szkénében - A Forte bemutatóra készül (szinhaz.hu)
Agota Kristofot (Kristóf Ágota) a francia kritikusok a XX. század végének egyik legjelentősebb alkotójának tekintik, Becketthez és Ionescohoz hasonlítják. Trilógia című, 2006-ban megjelent regényét több nyelvre fordították le, a világ számos országában a kortárs irodalom alapművének számít. A trilógia első részét, A nagy füzetet február 15-én mutatja be a Szkéné Horváth Csaba rendezésében a FORTE…
febr. 13
13:00
Listatörténelmet írt Justin Bieber! (Zene.hu)
A tinisztár lett a legfiatalabb előadó, aki öt listavezető albummal is rendelkezik az Egyesült Államokban. A 18 éves énekes legutóbbi korongja, a Believe Acoustic a hét elején került a Billboard 200-as listájának élére, a megjelenésének hetében eladott 211 000 példánnyal. [Dátum: 2013.02.13. 12:51]
febr. 13
13:02
A három magyar gitáros nőnapkor is varázsol (Zene.hu)
Babos Gyula, László Attila és Tátrai Tibor alkotta formáció március 8-án ad koncertet a MOM Kultúrális Központban. [Dátum: 2013.02.13. 12:52]
febr. 13
13:42
A februári Irodalmi Szemle tartalmából (Kikötő Online)
Fiatal vajdasági írók, kritikusok, irodalomtörténészek csoportja gondolt egyet 2009-ben, s megalapították a maguk irodalmi körét, a Híd Kört, amely azóta számos sikeres szerzőt indított útjára. A csoportosulás mögött a Híd című folyóirat áll, amely régóta megbízhatóan színvonalas déli bázisa a magyar folyóirat-kultúrának.
febr. 13
13:44
RUTKAI BORI ÉS A SPECKO JEDNO ZENEKAR: ANTICITY (Kikötő Online)
A Specko Jedno név a szlovák „všetko jedno” (mindegy) és az angol „special one” (különleges) kifejezések ironikus összeolvasztásával jött létre. A zenekar énekese, az eredetileg videóművész és festő Rutkai Bori.
febr. 13
14:12
A Neoton Família újra hangszerelte a Yoyót (HVG)
Budapesten rendezik meg a jojó legjobbjait felvonultató európai bajnokságot február 23-án és 24-én.
febr. 13
14:12
Bemutatjuk! 3 remek dal a Retro School Bandtől - ajánljuk (Zene.hu)
Ezennel folytatjuk a feltörekvő hazai zenekarokat bemutató rovatunkat. A sort a Retro School Band nevű formációval toldjuk meg. [Dátum: 2013.02.13. 14:03]
febr. 13
14:30
Megint beszínezik a várost a középiskolás diákok - videó (HVG)
Mozizni menő! címmel a Színes Város Csoport idén is elindítja Pillangóhatás nevű, középiskolás diákoknak szóló kampányát. A kampány célja, hogy az ország összes középiskolás tanulóját bevonják a köztérszínesítésbe, vagyis abba, hogyan nézzen ki a környezet, ahol élünk.
febr. 13
15:06
L. Simon László nem tud arról, hogy le akarnák váltani (Infostart)
L. Simon László nem tud arról, hogy le akarnák váltani kultúráért felelős államtitkári posztjáról és lemondani sem áll szándékában. A politikus erről egy szerdai budapesti rendezvény után beszélt újságíróknak.
febr. 13
15:09
L. Simon nem tud arról, hogy le akarnák váltani (szinhaz.hu)
L. Simon László nem tud arról, hogy le akarnák váltani kultúráért felelős államtitkári posztjáról és lemondani sem áll szándékában. A politikus erről egy szerdai budapesti rendezvény után beszélt. Az elmúlt napokban több sajtóhír is valószínűsítette L. Simon László menesztését. Az államtitkár azonban eddig nem nyilatkozott az ügyben. L. Simon László szerdán a Hégető Honorka-díj átadása előtt…
febr. 13
15:24
Még jobban lehet szeretni a Balatont (HVG)
Még többet akar tudni a Balatonról? Eddig is rajongó volt, de még a tóból sosem elég? Hamarosan kattinthat.
febr. 13
15:42
Fotós bojkott az LGT-koncert ellen (HVG)
Bojkottálja a fotósszakma az LGT-koncertet, miután kiderült: a zenekar elvárja, hogy a felvételeket átadják nekik ingyen. Az LGT ezen felül kiköti, hogy nem használhatják bármeddig, és bárhogyan saját képeiket - írja a Hír24. Presser szerint ez nem túl nagy kérés, mert 40 év munkája van ebben a koncertben.
febr. 13
16:15
"A társulat a családom volt" - Gali László 70 éves (szinhaz.hu)
70. születésnapját ünnepelte Gali László rendező, egykori színházigazgató. Kedden, a lakásán köszöntötték egykori kollégái, barátai. Gali László tanárnak tanult a debreceni tudományegyetem magyar–történelem–népművelés szakán, de aztán egy másik katedrát talált, a színházét. Dolgozott Pécsett, Kecskeméten, majd főrendező volt Debrecenben. Élete fő műve az 1980-as évek derekén önállósult egri…
febr. 13
16:48
Meghallgatást hirdet a Komáromi Jókai Színház (szinhaz.hu)
A Komáromi Jókai Színház 18 és 26 év közötti énekelni és táncolni tudó színészeket keres 4 férfi és 2 női szerepre a Made in Hungária című produkcióba, melyet Méhes László rendez, s melyben vendégként fellép Fenyő Miklós és Puskás Tamás. A meghallgatást 2013. február 22-én tartják a Komáromi Jókai Színházban. A meghallgatásra egy szabadon választott dal mellett az alábbi slágerek egyikét kérik…
febr. 13
16:54
"Kihordtam a csecsemőt" - Fekete György jövő őszig nem mond le (HVG)
"Kihordtam" a csecsemőt, most szokik le az anyatejről, el akarom juttatni az iskoláig – indokolta Fekete György a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számának adott interjújában, hogy miért nem távozik a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) éléről. Fekete kitölti jövő novemberig tartó mandátumát, aztán már nem akar maradni.
febr. 13
17:12
Fekete György kitölti mandátumát az MMA élén (Népszava)
Fekete György mandátuma jövő novemberben jár le a Magyar Művészeti Akadémia élén, az elnök a Heti Válasznak adott interjúban elmondta: annál tovább nem akar az MMA elnöke lenni, addig viszont mindenképpen marad.
febr. 13
17:48
Szétlopják a szíriai kulturális örökséget a harcok alatt (HVG)
Heves harcok zajlottak le szerdán az ellenzék és a kormányerők között a szíriai Damaszkusz és Aleppó térségében, egy kormányilletékes pedig felhívta a figyelmet az egyre nagyobb károkat okozó műkincslopás és -csempészet jelenségére is.
febr. 13
18:06
MÚOSZ: elfogadhatatlan az LGT kérése (HVG)
Azt követően, hogy több sajtóorgánum fotórovata bojkottot hirdetett az LGT zenekar soron következő koncertjei ellen, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöksége is közölte, elfogadhatatlan a zenekar kérése, hogy a riporterek adják le a koncerten készített képeiket.
febr. 13
18:42
Vidnyánszky mindenkivel leül: kiderül, ki marad a Nemzetiben (HVG)
Elkezdte a jövő évadra szóló szerződtetési tárgyalásokat a társulat tagjaival szerdán Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő vezetője. Hárman jelezték már korábban, hogy az igazgatóváltást követően távoznak a Nemzeti Színháztól: Kulka Jánosról, László Zsoltról és Péterfy Boriról tudható, hogy a jövő évadtól máshol folytatják pályájukat.
febr. 13
18:42
Vidnyánszky Attila megkezdte a szerződtetést (Infostart)
Elkezdte a jövő évadra szóló szerződtetési tárgyalásokat a társulat tagjaival szerdán Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő vezetője.
febr. 13
18:44
Igazi ír családi buli a Dunán (HVG)
Talán túlzás, hogy tőlük ered a hagyományos ír folkra épülő zene, de az nem túlzás, hogy immáron négy évtizede sokat tesznek a kelta world music töretlen népszerűségéért. Szombat este a Clannad az A38 hajón játszik.
febr. 13
19:00
Vidnyánszky Attila megkezdte a szerződtetési tárgyalásokat (szinhaz.hu)
Elkezdte a jövő évadra szóló szerződtetési tárgyalásokat a társulat tagjaival szerdán Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő vezetője. A színház jelenlegi 40 szerződtetett színésze közül a leendő igazgató mindenkivel külön-külön, négyszemközt találkozik. A megbeszélések arról szólnak, hogy Vidnánszky Attila az ősztől induló évadban számít-e a művészek munkájára vagy nem - értesült az MTI a…
febr. 13
19:36
Családi tapasztalataiból merített a Szerelemhez Haneke (HVG)
Michael Haneke saját családi tapasztalataiból merített Szerelem című, két idős emberről szóló, öt Oscar-díjra jelölt alkotásának rendezésekor. Az osztrák filmes a produkció születésének körülményeit a Reuters hírügynökséggel osztotta meg Madridban, ahol egy Mozart-operát rendez.
febr. 13
19:54
Alföldi Jordánnal játszik: két volt Nemzeti-igazgató egy színpadon (HVG)
Az utolsó óra címmel tartanak bemutatót csütörtökön a Rózsavölgyi Szalonban; a darab középpontjában a világhírű pszichoanalitikus, Sigmund Freud áll, az előadásban Jordán Tamás partnere Alföldi Róbert. A darab magyarországi bemutatójának látványtervezője és rendezője is Alföldi Róbert.
febr. 13
20:06
"Tudunk egymáshoz tartozni" - Interjú a Nemzeti sajtófőnökével (szinhaz.hu)
Gálos Orsolyával, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetőjével beszélgetett a Színház.hu egy bizalmi pozícióról, egy bűvös számról és egy szupercsapatról. Hogy indult a pályád? Gálos Orsolya: Eleinte csak abban voltam biztos, hogy kultúrával szeretnék foglalkozni. Azon kívül, hogy könnyen teremtek kapcsolatot és szeretek beszélni, beszélgetni, nem tudtam különösebb készségről számot adni. Először…
febr. 13
20:30
Rekordgyanúsan sok jegyet váltottak a Berlinaléra (HVG)
Túl van a félidején a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), amelynek vetítéseire rekordgyanúsan sok jegyet váltottak, és a vörös szőnyegen vonuló sztárok száma is kiemelkedően nagy, de a legjobb filmnek járó Arany Medvéért versenyző alkotások kevés jó kritikát kaptak.
febr. 13
21:06
Filmben fogják folytatni a Twist Olivért (HVG)
Charles Dickens Twist Olivér című klasszikus regényének folytatása készül a Sony filmstúdióban. A hollywoodi produkció húsz évvel később veszi fel az árva kisfiú életének fonalát.

Keresés