Mi az a kaja, ami nyáron elmaradhatatlan? Hát persze, hogy a lecsó! Mi most megspékeltük cukkinivel és készítettünk mellé ropogós burgonyát roston sült csirkecombfilével, hogy egy teljes értékű fogást hozhassunk nektek!
Kos A Kos csillagjegyű emberek számára a július vége egy tökéletes időszakot jósol, méghozzá az őrangyalok jóvoltából. Azt az utasítást kapjátok tőlük, hogy most lesz érdemes belefogni az újdonságokba, hiszen most mindent megkaptok ahhoz, amit el szeretnétek érni. Lehetséges, hogy eddig csak azért nem mertetek lépni, mert féltetek, hogy nem fog sik
Szeretjük a gyorsan elkészíthető desszerteket. Ezeknél már csak azok a jobbak, amik egészségesek is, vagy legalábbis kevésbé hizlalnak. Nos, ez a pisztáciás lávasüti ilyen, ugyanis magas a fehérjetartalma, emellett alig félóra alatt elkészíthető, és olyan, mint az édes selyem.
A Villa Gréta cukrászda 2016-ban nyitotta meg először kapuit Siófokon, aztán áttették székhelyüket Kőröshegyre, ahol a cukiból valódi zarándokhely lett. Majd négy évre bezártak, és most érett meg az idő egy újranyitásra: Zamárdiban egy gyönyörű épületben kapott helyet a cukrászda.
Lédús, édes és hűsítő gyümölcs, a legnagyobb kedvencünk a nyári forróságban. Ez a görögdinnye, amiből nemcsak frissítő salátákat, hanem levest és desszertet is lehet készíteni.
Van egy zöldség, ami nemcsak gyönyörű, hanem igazi vitaminbomba is - mégis kevesen ismerik. Ez a mángold, amely a tudatos táplálkozás egyik nagy aduásza lehet, és júniustól egészen októberig a legfinomabb formáját hozza.
A hagymapucolás és aprítás unalmas, sőt bosszantó tevékenység, de rengeteg étel esetében megspórolhatatlan dolog. Pörköltekhez, bográcsos ételekhez szinte kötelező a nagy mennyiségű hagyma, így jó ha tudjuk, hogyan lehet gyorsan és egyszersmind hatékonyan pucolni és kockázni a vöröshagymát. Széll Tamás tanácsait megfogadva egészen új ajtók nyílnak
Tarol a matchaláz, aminek komoly következményei is lehetnek. Az élénkzöld japán teát a nagy kávézóláncok lattéiban éppúgy megtaláljuk, mint a süteményekben, vagy éppen fánkokban és palacsintákban. A globális matchaőrület motorja a közösségi média, ahol az influenszerek készítési tippeket, értékeléseket és recepteket osztanak meg egymással. A „Match
Nyáron sokunk szívesen hord ujjatlan felsőket és rövid ruhákat. De nem mindenki örül a karok hátsó részén megjelenő lógó bőrnek - az úgynevezett integető izomnak.
A kevesebb lehet több - a minimalizmus a konyhába is begyűrűzött, bizonyítva, hogy nem attól jó valami, ha sokat dolgoztunk vele. A desszertkészítés sem a különleges cukrászbravúrokról szól már. Sokkal inkább a fantáziáról és a funkcionalitásról. A sütés nélküli DIY-receptek leghálásabb összetevője, sőt alapja pedig nem más, mint egy régi, kedves i
Ebben a salátában a gyümölcs édessége, a zeller enyhe fanyarsága és a pirított dió telt íze tökéletesen kiegészíti egymást. Könnyű, mégis ízgazdag köret vagy előétel, ami bármely évszakban megállja a helyét.
Bár gyerekkorunkban általában azt halljuk, legyünk minél többet mezítláb, felnőttként ez már nem mindig jó ötlet. A lábfájdalom kezelése akár házi cipő viselésével is megoldható, a tünetek enyhíthetők.
Anyósomnál ettem először, és azóta függő vagyok – a paprikalekvár, amit imádni fogsz! A paprikalekvárt ugyan nem sokan ismerik, ámde mégis talán az egyik legínyencebb lekvárnak van titulálva, s nem véletlenül! A húsok mellé kiváló választás, a savanykás, édes, és csípős ízével pedig ellenállhatatlanná teszi az egész ételt, ha kerül bele. Az alábbi
Szeptember 1-től nagy változás: így költheted el a kártyádon lévő pénzt! A rendelet szeptember elsején lép hatályba, és te is érintett lehetsz! A Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP kártya) kibocsátása és felhasználása kapcsán szeptember elsejétől új szabályok lesznek az irányadóak. A miniszterelnök által aláírt rendelet fontos változásokat hoz a juttatá
A Nébih figyelmeztet – Így tedd el a paradicsomot, hogy ne betegítsen meg A paradicsomnál nem igen van sokoldalúbb, s könnyebben lehet vele dolgozni, ráadásul, a tartósíthatóságáról nem is beszélve! A Nébih kiadta közleménybe, hogy hogyan tudod úgy alkalmazni, hogy semmi esetre se betegítsen meg. Olvasd tovább a cikket, hogy kiderítsd! Hogyan tudod
Ez a vajpuha krumplis pogácsa a vendégek kedvence lesz – próbáld ki, és meglátod! A jó krumplis pogácsának lelke van. Nagyon sokunk kedvence, amikor forrón kivesszük a sütőből, alig lehet abbahagyni. Mire kihűl, és tányérra kerül, általában már fele sincs meg. Így aztán kedves olvasóink, érdemes sokat csinálni belőle. Nem egy agyonbonyolított recep
Itt a krumplistészta újratöltve A krumplis tészta igazi retró étel, viszont, az biztos, hogy szinte kivétel nélkül mindenki nagy kedvence. Sőt, manapság már annyira sokan kedvelik, hogy még a nagyobb ötcsillagos éttermekben is szerepel az étlapon. Azonban, csak és kizárólag a nagymamák tudják a legfinomabban elkészíteni. Ebben a cikkben elhoztam ne
Sokan úgy tekintenek rá, mint egy kellemetlen gyomra, amitől mielőbb meg kell szabadulni. Pedig a csalán a kert egyik legértékesebb kincse, amely számtalan módon segítheti a növénytermesztést és az egészségünk megóvásában is fontos szerepet játszhat.
6 csillagjegy, akik ma pénzenergiát vonzanak, mint mágnes a vasat Vannak napok, amikor úgy érezzük, minden összeáll körülöttünk: a lehetőségek felbukkannak, a megfelelő emberek megtalálnak minket, és a szerencse is mellénk szegődik. Szeretjük ezeket a napokat és ez egy ilyen nap. Nem véletlen, hogy ma hat csillagjegy szülöttei különösen erős „pénzá
Ettem belőle egy marékkal, és 2 nap alatt csodát tett a beleimmel: teljesen elűzi a székrekedést, és kipucolja a beleket Őszintén szólva, régebben gyakran küzdöttem azzal, hogy valahogy nem működött rendesen az emésztésem. Puffadás, nehéz érzés. Aztán felfedeztem, hogy a megoldás ott lóg a fákon, és ráadásul isteni finom is. Most három olyan gyümöl
Anyósom trükkje: mióta ezzel pucolom a wc-t, mindig friss illat fogad Nálunk olyan kemény a víz, hogy szinte minden foltos tőle: a poharak, a csaptelep, a zuhanykabin, és persze a vécécsésze. Bármit próbáltam, a makacs vízkő mindig visszatért, főleg a barna elszíneződések, amik még akkor is úgy néznek ki, mintha nem takarítottam volna, ha előtte
Egyszer kipróbáltam ezt a bundát a rántott húshoz, azóta máshogy nem is csinálom Mindig is szerettem a rántott húst, de be kell vallanom, idővel kicsit unalmassá vált a hagyományos panír. Aztán kipróbáltam ezt a tejfölös-fokhagymás bundát, és teljesen új szintre emelte az ételt. Olyan omlós és ízes lett, hogy azóta máshogy nem is készítem. Hozzával
Mivel a nyári melegben nehezebben szánjuk rá magunkat a főzésre, érdemes taktikát váltani, és kevesebbszer nagyobb adagot főzni. A Lidl nagyméretű frissentartó-dobozai pedig olcsó és strapabíró alternatívát nyújtanak ehhez.
Évek óta így főztem be, most a Nébih közölte: azonnal felejtsem el ezt a hozzávalót Bár nálunk már sorakoznak a kamrapolcon a nyár eleji lekvárok és kompótok, sok helyen most kezdődik csak igazán a befőzési szezon. A barack és a meggy illata betölti a konyhát, a gőzölgő lábos fölött pedig mindenki a saját kis családi
Sokan elképzelhetetlennek tartják a reggelit pirítós nélkül, és igazuk van: édesen vagy sósan is szuper napindító. Ehhez persze szükség van egy jó kenyérpirítóra, amit érdemes rendszeresen tisztítani. Mutatjuk, hogyan!
Nem hittem volna, mire jó a füge levele, aztán kipróbáltam Gyerekkoromban a fügefát a kertben leginkább árnyékadónak és gyümölcsforrásnak tartottuk. A leveleire senki sem figyelt különösebben – én meg főleg nem gondoltam, hogy bármire jók lehetnek. Aztán egyszer hallottam, hogy a természetgyógyászatban és a konyhában is egyre többen használják. Elk
A nagymamám szólt rám: ezt a hibát soha ne kövesd el paradicsom befőzésnél Gyerekkoromban a nagymamám konyhájában nyaranta mindig rotyogott valami piros a tűzhelyen. Akkor még nem értettem, miért dolgozik ennyit a forróságban, most viszont már én is tudom: a tél közepén elővenni egy üveg saját készítésű paradicsomlevet igazi kincs. A paradicsom szá
Egy nagykanizsai nagymama zseniális trükkje, ettől a darazsak messzire menekülnek Hogyha nem szeretnénk vegyszerrel fellépni a darazsak ellen, akkor bizony hagyományos, és természetes módszerekhez kell fordulnunk annak érdekében, hogy elűzzük őket a grillpartink körül. Robert Collins, az express.co.uk szakértője készségesen válaszolt a kérdéseikre
Amikor a szőlőre gondolunk, legtöbben a zamatos fürtökre vagy a borra asszociálunk. De a szőlőlevél is érdemel egy kis figyelmet, ugyanis isteni ételek készülhetnek belőle.
Bak Sajnos a Bakoknak nem valami jó a szrencsehozó karmájuk, sőt, csak nagyon ritkán jutnak tényleges szerencséhez hozzá. Még akkor is neezükre esik a jót cselekedni, amikor tulajdonképpen semmi rosszat nem csinálnak. Azonban, ha ők meghoznak egy döntést, akkor a hatalmas makaccságukhoz híven, nagyon nehezen engedik el a dolgokat. Vannak olyan pill
Egészen különleges üzlet működik a német fővárosban. Ebben a boltban megvalósult azok rémálma, akik nem szeretik az önkiszolgáló kasszát, ugyanis a Super Coopban a vásárlók töltik az árukat a polcra, pakolják ki a friss zöldségeket és pékárukat, és ők maguk is állnak a kasszagép mögött. Ennek a módszernek hála azonban ebben a boltban alacsonyak az
Durván hatásos: ez az anyag lenullázza a vízkövet a WC-tartályban! A háziasszonyoknak egy önálló munkakör és meglehetősen hálátlan feladat a háztartás vezetésében a fürdőszoba és a szaniter takarítása. Igen gyakran kihívás a vízkő, a különböző lerakódások és egyéb foltok eltüntetése, valamint a megfelelő fertőtlenítés biztosítása. Azzal együtt, hog
Horror baleset Baranyában, egy vonat személyautóval ütközött – ketten meghaltak Csütörtök délelőtt Nagypeterd és Rózsafa között, egy vasúti átjáróban ütközött össze egy vonat és egy személyautó, közölte a katasztrófavédelem. A rendőrség a bama.hu megkeresésére azt közölte, hogy a balesetben ketten életüket vesztették. Mindketten a személyautó utasa
Ha még sosem ettél savanyított görögdinnyét, akkor feltétlenül meg kell kóstolnod ezt a különleges savanyúságot. Az íze egyszerre édes és kellemesen savanykás, remekül passzol sült húsok, rántott szeletek és magyaros egytálételek mellé. Íme a savanyított görögdinnye receptje.
Sokan elrontják ősszel – ezt a 3 növényt tilos ilyenkor metszeni! Ha van otthon fügéd, kivibokrod, vagy datolyaszilvát termesztesz, akkor tudnod kell, hogy az őszi időszak nem ezeknek a metszésére való. Ezek alapvetően egzotikus növények, és egy szakkertész elárulta nekünk, hogy miért ne nyúlj hozzá ilyenkor ezekhez a gyümölcstermőkhöz.Meglehet, ho
Sajnos a legtöbb ember észre sem veszi, hogy a tartós stressz milyen problémákat okoz a testében. Pedig a megemelkedett kortizol bizony jelez, hogy baj van.
Minden évben nagy figyelem övezi az Ország Tortája címért folyó versenyt, amelyen a hazai cukrászszakma legjobbjai mérkőznek meg egymással. Az idei év különleges, ugyanis a legendás édesség, a Dobostorta témakörében hirdették meg a versenyt. Az Ország Tortája hamarosan a nagyközönség előtt is bemutatkozik, mi azonban már most letesztelhettük, milye
Puha, szaftos gombócok, édeskés-paradicsomos szószban, friss kenyérrel vagy főtt burgonyával - egy étel, amelyet szinte mindenki ismer. Igaz, ma már a paradicsomos húsgombóc nem csak ebben a formában kerül a tányérunkra: esszük sósan tésztával, zöld fűszerekkel megszórva, sütőben sütve... Jöjjön most nyolc recept a klasszikustól a picit különlegese
A szívünk évekig képes csendben tűrni a túlterhelést, de ez nem jelenti azt, hogy ne sérülne közben. A magas vérnyomás alattomosan rombolja az ereket és a szerveket, sokszor anélkül, hogy azonnali tüneteket okozna.
Rendkívül ízletes ételeket főzhetünk belőle, leggyakrabban mégis a rántott változatát fogyasztjuk. A patisszon, vagy más néven csillagtök sokoldalúbb, mint gondolnák: mennyei rakott vagy töltött étel, sőt akár lecsó, saláta vagy ízletes leves is készülhet belőle. Alacsony kalóriatartalma miatt pedig a legtöbb diétába is bátran beilleszthető.
Se szeri se száma a különféle diétáknak, fogyókúrás tanácsoknak, csodaszereknek és világmegváltó étrendeknek. Az emberek többsége pénzt és időt sem sajnálva veti bele magát a legújabb trendbe az álomalak reményében. Nos, az alvásdiéta sem pénzbe, se felesleges időbe nem kerül, ráadásul nemcsak a fogyást segíti, de az egészségünket is támogatja.
Egy tipik magyar étel, ami Olaszországot próbálja a menzák asztalára varázsolni. Ha engem kérdeztek, nekem abszolút a gyerekkoromat idézi, és sose mondanék nemet egy tál milánóira.
A hétvége a pihenésről, a jó falatokról és a közös asztalról szól. Ha te is gyakran tanácstalanul állsz a hűtő előtt péntek este, mutatunk kilenc kipróbált receptet a spenótos tésztától a strandos lángosig, hogy a főzés hétvégén öröm legyen, ne nyűg.
A bolti szerek elbújhatnak: így készíthetsz természetes szúnyogriasztót otthon A természetben mindenre találhatunk egy megfelelő megoldást. Ugyanis a természetben fellelhető növényekből készült illóolajak felhasználásával természetes és vegyszermentes szúnyogriasztó keverékek készíthetők, egyszerűen és olcsón! Szúnyogűző spray citrom-illóolajból A
A legtöbb konyhában roskadoznak a polcok a bögrék súlya alatt. Előfordult már, hogy a szekrényajtó kinyitásakor egy egész bögretorony indult meg, veszélyes lavinaként? Ez a jelenség egyet jelent valamivel: több bögrénk van, mint amennyire valójában szükségünk lenne.
Hagymát a talpra?! Kipróbáltam a netes trükköt – nem fogod elhinni, mi történt Az a tapasztalatom, hogy a népi gyógyászat bizonyos elemei ciklikusan visszatérnek. A régiek használtak valamit, ami működött, aztán feledésbe merült; jöttek az újabb gyógymódok, gyógyszerek, utána valakik elkezdenek visszatérni a régi, természetes módszerekhez, és újra
Nyári szenzáció: a cukkinis lecsó, ami könnyű, mégis laktató – 25 perc alatt kész! A lecsó egy igazi hungarikum, gondolnánk, és ez így is van. Ugyanakkor minden nemzetnek megvan a maga frissen elkészített, fűszeres, krémesre főtt zöldségraguja, sütve vagy párolva. A cukkinis változat inkább a mediterrán vonalat képviseli, de mindenképpen érdemes el
Ez az olcsó trükk napok alatt beérleli a paradicsomot – a színe szinte világít Ha a kertedben a zöld paradicsom már hetek óta dacol a nappal, és egyszerűen nem akar élénkpirossá válni, ne aggódj, nem vagy egyedül! Ennek több oka is lehet. Persze vannak fajták, amik eleve lassabban érnek, de legtöbbször inkább a környezeti tényezők